Milyen valóságban élnek az erdélyi magyar médiások?
Tőkés Hunor 2019. december 07. 18:24, utolsó frissítés: 2019. december 10. 10:39A valóságot többféleképpen lehet értelmezni, az egyik ezek közül az, amit a média reprezentál. A kommunikációsok média kerekasztal-beszélgetésén pedig azt is megtudtuk, hogy mit nem jelenít meg és miért?
A többféle valóság közül a média valósága az egyik legfontosabb, ha arra gondolunk, hogy a sajtó feladata elméletben a hatalom képviselőinek ellenőrzése, számonkérése és az információ közvetítése különböző csoportok között.
Mindezt azért, hogy az objektív tájékoztatás által a civilek, a közéleti szereplők és a szakmai közegek értesüljenek a közélet alakulásáról, felkészüljenek az akadályokra, és adott esetben cselekedjenek ellenük. Például tüntessenek a korrupció ellen.
A kisebbségi sajtó helyzete abban különleges, hogy feladatkörét olyan közegben kell ellátnia, amelyben a nyilvánosság szereplőinek száma, és így ereje is csekély. Ezenkívül persze számos tényező közrejátszik abban, hogy az erdélyi magyar média fogyasztói azt kétkedve hallgassák, nézzék, olvassák.
A Babeș—Bolyai Tudományegyetem harmadéves kommunikációs hallgatói által 11. alkalommal szervezett szakmai konferencián, a Kommunikációs Napokon pedig azt is megtudhattuk, hogy egyes erdélyi magyar sajtóorgánumok vezetői, képviselői: Kovács Péter a Kolozsvári Rádiótól, Stanik Bence az Igen, tessék!-től, Sevecsek Renáta a Paprika Rádiótól, Fall Sándor a Főtértől, illetve Márkus Etelka televíziós szakember mit gondolnak a valóság megjelenítéséről. A Média és valóság című kerekasztalbeszélgetés résztvevői ugyanis többek között arról számoltak be, hogy miként látják az erdélyi magyar újságírók munkáját és saját tevékenységük kereteit.
A közlemények valósága megkönnyíti a sajtó munkáját
Kovács Péter, a Kolozsvári Rádió magyar adásának főszerkesztője három éve dolgozik a médiában, de nem hiszi, hogy a médiában való „jó-munkásemberség” ugyanazt jelentené, mint az újságíróság. Két évtizedet dolgozott ugyanis a politikában, és szerinte emiatt még nagyon sok időnek kell eltelnie, amíg az emberek fejében „jogosan” megfordul az a gondolat, miszerint ő is újságíró.
A Média és valóság téma kapcsán kifejtette, az is valóság, ha Kelemen Hunor RMDSZ-elnök az államelnöki választások kapcsán azt mondja, hogy felmutattuk a közösség erejét, mert például 2000 óta ilyen sok szavazatot nem kaptunk államelnöki választáson. Ezzel szemben az is valóság, ha a Kelemennel egyet nem értők azt állítják, hogy az államelnöki választáson elért 3,8% a jelenlegi 6,5%-os magyar képviselethez képest egy óriási bukta volt.
Azonban ezzel a példával nem megválaszolni akarta azt a kérdést, hogy mi is a valóság valójában, szerinte ennek a kérdésnek a megválaszolásához filozófia egyetemet kellene végezni. Helyette inkább arról beszélt, hogy mi a romániai magyar média valósága, és ebben a valóságban mit tart problematikusnak.
Az RMDSZ volt ügyvezető elnöke a romániai magyar sajtó egyik legnagyobb problémájának azt látja, hogy két kreált valóságban él. Mint mondta, az egyik a hírügynökségek a valósága: a szerkesztőségek örvendenek annak, hogy készen kapnak híreket a Magyar Távirati Irodától (MTI), az AGERPRES magyar hírszolgálatától, vagy a tág értelemben vett hírügynökségektől, és nem kell saját, amúgy is kevés riporterüknek azzal foglalkoznia, hogy ezekről a hírekről beszámoljon. Így a hírügynökségek és a közlemények valóságát teremti meg az a jelenség, hogy mindenki ugyanazt a tartalmat közli a rádióban, televízióban, írott sajtóban.
Kovács Péter szerint ez azért történhet meg, mert nincs elég humánerőforrás. A sajtó abban az esetben generálhatná a valóságokat, ha a riporterei ott lennének, ahol az események történnek. „A Kolozsvári Rádiónál szoktuk mondani, hogy ott vagyunk, ahol az események történnek, persze, persze ott vagyunk. Megpróbálunk ott lenni, de nem mindig sikerül, rengeteg dolog a közleményekre szűkül” – mutatott rá a főszerkesztő.
Kovács szerint a másik valóság a magyarokat meghatározó valóság. Ezt saját szerkesztőségi politikájával példázta: a Kolozsvári Rádióban például arra törekednek, hogy megmutassák, mit jelent ez a közösség: a politikumával, az egyházaival, a civil szervezeteivel, az oktatási, kulturális kérdéseivel, az anyanyelvű médiájával, könyvkiadásával stb.
„Ha kimennénk az utcára és megkérnénk a kolozsvári magyarokat, hogy soroljanak fel három problémát, ami érdekli őket, egyik sem lenne a média által felsoroltak közül az első három, talán az első öt között sem. Mert ott a munkahely, a forgalmi dugó, a nyaralás és hasonlók lennének. Ezért mondom azt, hogy a média valósága egy álvalóság. Ettől függetlenül, nekünk, romániai magyar médiának, kötelességünk ezt felmutatni és előretolni” – szögezte le Kovács.
Hozzátette, lehet, hogy itt bizonyos mértékben hibáznak, mivel a Kolozsvári Rádiónál „kicsit túlértékelik a kolozsvári magyarokat” azzal például, hogyha a Hunyad megyei Petrozsényben átadnak egy magyar óvodát, az a kolozsvári magyar hallgatókat is érdekli. Mert úgy vélik, nemcsak a saját utcájuk érdekli őket, hanem az erdélyi magyarok ügyei is, mint az oktatás és az anyanyelvhasználat kérdése, amikkel kapcsolatban regionális közmédiaként is tájékoztatnak, interjút készítenek országszerte.
Összegzésként Kovács Péter elmondta, annak ellenére, hogy két ilyen, romániai magyar média által kreált – részben – álvalóság létezik, és ezt próbálják tükrözni, úgy hiszi, ez az az út, ami járható.
Létezik-e objektív sajtó és ha nem, kell-e rá törekednünk?
Fall Sándor, a Krónika egykori, a Főtér jelenlegi főszerkesztője is kifejtette véleményét a valóság és tartalomgyártás kapcsolatáról. Állítása szerint mindenki, aki nyilvános kommunikációval foglalkozik - a közszereplők, a pártok -, a tökéletesség valóságát generálják. „Abban a valóságban minden tökéletes és minden klappol. Tehát tökéletes és hót unalmas. Ez az unalomnak a netovábbja. A közlemények és mindaz, amit valaki magáról nyilvánosan kommunikál, unalmas és nem érdekel senkit” – mondta a Főtér főszerkesztője.
Mint mondta, a Főtérnél egy ideje pont ebből kifolyólag nem vesznek át közleményeket és hírügynökségi anyagokat sem közölnek. „Erről egy jó ideje lejöttünk, mert az a tapasztalat, hogy az embereket nem érdekli, mindenkinek tele van a hócipője, hogy a politikus, a civil szervezet, a rendezvény, a színház vagy akárki csak a szépet kommunikálja magáról” – mondta.
A Főtér főszerkesztője szerint nincs objektív valóság, ahogyan objektív média és objektív kommunikáció sincs, mivel azt mindig valaki mondja, valamilyen nyelven, valamilyen helyzetben, végtelen sok elhatározottságból.
„Mindig innen indulunk ki: ami van, az szubjektív, tehát mi nem objektív híreket közlünk, mert nincs objektív hír. A teljes erdélyi magyar sajtó képes egy hírügynökségi hírt változatlanul, helyesírási hibával együtt lehozni. Ezzel nem csinálunk semmit, beállunk egy ilyen antikommunikációs sorba, ami nem az információt adja át, hanem növeli a csatornazajt. Az, amikor egy MTI hírt copy paste-lünk, az csatornazaj, kioltja saját magát, ez antikommunikácó” – fejtegette Fall.
A főszerkesztő szerint a Főtérnél éppen ezért egy laza mozdulattal „kiléptek a művészbejárón”, és állítása szerint egyáltalán nem bánták meg. „Nem törekedünk arra, hogy mindenről mindenkit tájékoztassunk. Van egyetlen egy szabály, hogy ne hazudjunk. De gyakorlatilag ez egy gumiszabály. Mert mit jelent az, hogy hazudunk? Azt jelenti, hogy álhíreket közlünk” – mutatott rá.
Hozzátette, hogy az igazságot ő pragmatikus megközelítésből úgy definiálja, hogy amíg nincs sajtóper, nincs büntetőper, nincs nyilvánvaló tényekkel ellentétes helyzet, addig nem hazudnak, addig igazságnak tekinthető a cikkük. A Főtér, szerinte, nem akar elmenni sem az igazság, sem a hazugság határáig, „egyszerűen csak színeket és szagokat” akar adni az információnak.
Fall azt tapasztalta a hat év Főteres munka alatt, hogy az utca emberének nincs mit kezdenie a „lecsupaszított” információval, ezért muszáj valami kapcsolódási felületet adjanak hozzá. „Oda kell ülni mellé, és el kell mondani neki, hogy ez neked jó, vagy nem jó. Ez unalmas, vagy nem unalmas. Ezt hallottad a tegnap is, én ezt neked nem fogom még egyszer elmondani, mutatok valami mást” – fejtegette gondolatait.
A Főtér főszerkesztője azt is elmondta, hogy szeretné tudni, hogy mi van például a kommunikációs hallgatók fejében, de a generációs szakadék miatt nem tudja. Azt látja ugyanis, hogy az olvasóiknak csak a 4,7%-át teszi ki a 18-24 éves korosztály, amit „rém” alacsony számnak tart. „Már kezdek arra gondolni, hogy nem is tudlak megszólítani, mert ti előlem menekültök. Mindig elhangzik az, hogy a fiatalokat be kell vonzani, de van egy ilyen oldala is, hogy nem biztos, hogy a fiatalok be akarnak vonzódni abba, amit te éppen csinálsz. Erre kell kitalálni egy járható utat” – mondta.
Hazudni lehet, de megéri?
Márkus Etelka televíziós szakember, volt műsorszerkesztő a téma kapcsán elmondta, a romániai magyar televíziózás igazából nem vállal fel kényes témákat. A valóságtartalommal kapcsolatban pedig úgy vélte, hogy hibák vagy tévedések biztos, hogy vannak, de álhírgyártást sem a Román Televízió kolozsvári, sem a bukaresti magyar adásában nem tapasztalt.
Szerinte a televízióban elég nehéz hazudni. Például, ha hárman vesznek részt egy sajtótájékoztatón, a filmezési technikával lehet azt a hatást kelteni, hogy 15-en vannak, de az álhírekkel kapcsolatban nem ilyen a helyzet, mert a néző megérzi, ha hazudnak neki. „Nem a szavakból, hanem a képekből és kontextusból, az interakcióból, hogy valami ott nem stimmel” – ecsetelte.