2020. szeptember 30. szerdaJeromos
Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város

Fosztó László: sok embernek most döntenie kell az ivóvíz és a kézmosás között

kérdezett: Gecse Barbara 2020. április 22. 13:53, utolsó frissítés: 17:24

„A jelenlegi helyzet jó példa arra, hogy milyen veszélyeket rejt magában a megbélyegző, dehumanizáló beszéd”. Az antropológus a romák koronavírus-járvány alatti helyzetéről beszélt.


Számos külföldön dolgozó roma vendégmunkás tért haza az utóbbi időszakban, ami a roma közösségek körül élő nem romák ellenszenvét váltotta ki. Gyakoriak a vádak, miszerint a romák nem tartják be a szabályokat, a házi karanténra vonatkozó előírásokat. Mit gondol erről? Megalapozott vádakkal, esetleg valamilyen kulturális sajátosságból fakadó viselkedéssel, vagy egyszerűen csak bűnbakképzéssel állunk szemben?

- Itt két tényező kapcsolódik össze, egyrészt a migráció és visszatérés kérdése, másrészt nyilván a romák kulturális és gazdasági helyzete a román társadalmon belül. A hazatérőket, az úgynevezett diaspórát többségében nem romák alkotják, a nagyon erős megbélyegző diskurzus általánosan alakult ki. Korábban a diaszpóra pozitív képe érvényesült, amelyet az augusztus 10-i bukaresti tüntetés is bizonyít, amely a diaszpóra hazafiasságát hangoztatta, azt, hogy a külföldön vendégmunkát vállalók demokratikus beállítódásukkal az ország haladását szolgálják.

Ezzel szemben most egy negatív attitűd alakult ki, miszerint ők hozzák haza a vírust, megfertőzik az embereket, valamint nem tartják be a karanténszabályokat, és a határnál hazudnak arról, hogy honnan jönnek. Ez nem specifikusan a romákra vonatkozó jelenség. A fertőzött területekről hazatérő emberek hordozhatják a vírust, így a félelem a betegségtől részben jogos, viszont a csoportos megbélyegzés, egy társadalmi kategória rávetítése a vírussal való fertőzöttség biológiai problémájára, már nem az. Ha egy láthatatlan problémát, a vírus jelenlétét, egy látható, vagy társadalmilag érzékelhető fogalommal próbáljuk megragadni, az nem csak téves, de nagyon káros is. Feltételes módban mondom, hogy a helyzet jó kezelése a tömeges szűrés lehetett volna, mivel a tesztelés szét tudta volna választani a fertőzötteket a nem fertőzöttektől, ezáltal elkerülhető lett volna egy társadalmi kategória használata proxiként.

Nagyon hasonló történik a szegregált közösségekben élő romák esetében: egy társadalmi kategóriát – ami ez esetben etnikai, vagy éppen faji, hogyha a bőrszín felől közelítenek –, alkalmaznak egy biológia problémára. Pragmatikus megközelítésben a két változó szétválasztása a legfontosabb, az, hogy a vírushordozókat egyénenként azonosítsa és kezelje az egészségügyi rendszer. Specifikusan a romák helyzetét illetően évtizedek óta felhalmozódott problémákról, gazdasági, szociális marginalizációról és az infrastruktúra fejletlenségéről beszélhetünk. Azokat a fejlesztési programokat, amelyek évtizedek alatt nem valósultak meg, most egyszerre nem lehet behozni a sürgősségi időszakban. A víz, az alapvető higiéniai feltételek, eszközök hiányát kulturális és egyéb életformabeli megbélyegzéssel nem lehet magyarázni. Hiába mondja a közbeszéd, hogy a romák fegyelmezetlenek, esetleg nem tartják be a szabályokat, amikor a túléléshez szükséges napi kijárásról van szó. Ha nincs felhalmozott pénzük, élelmiszer-tartalékuk, akkor nem tehetik meg, hogy a házukban üljenek és éhezzenek, mivel a gyerekeket el kell látni. Ez már nem is annyira a karantén és a fegyelem kérdése, sok esetben ellátási problémával vagy humanitárius katasztrófával nézünk szembe.


Az emberek elveszítik a munkahelyüket, a gazdaság sok esetben leáll, és nem folytatódnak azok a munkálatok sem, amelyek révén az informális gazdaságba integrálódhattak a romák. Aki a napi, heti bevételéből él egyik napról a másikra, és nincs fix havi jövedelme, most nagyon nehéz helyzetbe kerül. A közbeszéd szerepe ezért nagyon fontos, hiszen akár az elit értelmiségiek körében is gyakran magától értetődő a romák megbélyegzése, és ez alól a társadalomtudományok művelői sem kivételek. A jelenlegi helyzet jó példa arra, hogy milyen veszélyeket rejt magában a megbélyegző, a dehumanizáló beszéd, amely egy embercsoportra vetít egy olyan problémát, amelynek nem ők az okai, illetve bűnbakot képez, teret enged a velük szembeni folyamatos kirekesztésnek, rosszabb esetben az erőszaknak is.

A European Roma Rights Center közzétette felhívását, miszerint az Európai Uniós tagállamok kötelesek biztosítani a romák tiszta vízhez való hozzáférését.


- Az ERRC egy régebb óta működő projektjében tűzte ki célul, hogy a tiszta víz, akárcsak a levegő, legyen elismerve, mint emberi jog vagyis minden ember számára alanyi jogon hozzáférhető legyen. Az infrastruktúra fejletlensége miatt Romániában sok esetben nem jut el a víz a szegregált telepekre. Jelenleg ez a probléma tetőződik a kézmosásra és a fokozott tisztálkodásra vonatkozó felhívásokban. Sok embernek ilyenkor döntenie kell a kézmosás és az ivóvíz fontossága között.

A sürgősségi megoldás kivitelezése a katasztrófavédelem és a hadsereg eszközeivel lehetséges, és bár nem vagyok a terület szakértője, azt gondolom, hogy jelen esetben tartályokban kell vizet vinni a szükséges területekre. A teljes körű probléma orvoslása az állami hivatalok, az autoritások, az önkormányzatok feladata, esetleg a nagyon erős NGO-k léphetnek fel megoldás érdekében. A hosszú távú megoldás az infrastruktúra fejlesztése volna, amit az állam évtizedek óta halogat.

A Nemzetközi Roma Stratégia alapján az egészségügy nem utasíthatja el a személyazonossági igazolvánnyal, vagy egészségügyi biztosítással nem rendelkező személyek kezelését. Ez a gyakorlatban megvalósul?

- Mindenkit kezelni kell, ez nem kérdés. Járvány idején nem lehet arra hivatkozva kihagyni embereket a rendszerből, hogy nem fizettek biztosítást. Az egészség nem egy személyes tulajdon, nem csak a személy java, hanem közjó, mivel az államnak és a közösségnek is egyaránt érdeke, hogy mindenki meggyógyuljon, hogy minél egészségesebb legyen a közösség. Járványügyi szempontból is, pragmatikus megfontolásból mindenkit kezelni kell. Ugyanakkor emberjogi és humanitárius szempontból embertelen a kezeléstől való megfosztás, lényegtelen hogy az illető személynek lett volna pénze biztosítást fizetni, vagy sem.

Korábban beszéltem már arról, hogy a megbélyegzés, a bűnbakképzés roncsolja a társadalmi bizalmat, azonban fölmerül még az egészségügyi rendszerbe és az állami intézményekbe vetett bizalom kérdése. Hosszú távon csak úgy lehet harcolni egy járvány ellen, hogyha az emberek nem félnek, ehhez pedig meg kell győződniük arról, hogy az intézkedések, például a tesztelés az ő javukat szolgálják.

Az orvosi gyakorlatban felmerül a meggyőzés kérdése is, hogy hogyan tudnak azokkal az emberekkel szót érteni, akik más körülmények között élnek, akiknek évszázados tapasztalatuk van a hatalmi szervek által érvénybe léptetett ártalmas eljárásokról, üldöztetésről. Ez nem egyszerű kérdés, de szerencsére vannak jó jelek a civil szférában. Sok videó megjelent, amelyben a roma elit, értelmiség és művészek romani nyelven szólítják fel a szegregált közösséget, meggyőzően érvelve, hogy tartsák be a hivatalos szabályokat.

Nagyon fontos lenne a kommunikációt dialogikus alapokra helyezni, a saját hangjukon megszólítani a közösségeket, annak érdekében, hogy a járványügyi intézkedéseket ne fenyegetettségként, üldöztetésként érzékeljék, hanem segítségnyújtásként. Az ilyesfajta problémakezelési stratégia a korábban említett ellátási rendszer felépítésével és helyreállításával együtt jó lehetőség lenne arra, hogy az emberek a lakóhelyükön maradjanak, és ne féljenek részt venni a közegészségügyi intézkedésekben.

Több roma jogvédő szervezet, köztük a Central Council of German Sinti and Roma, kifejezte kétségeit, miszerint a nacionalista politikum közép- és délkelet Európában kihasználja a koronavírus okozta krízishelyzetet a rasszista intézkedések legitimizálására. Reálisnak látja ezeket az aggodalmakat?

- Azt gondolom, hogy vészhelyzetekben, amikor az emberek félnek, és ezáltal hajlamosabbak elfogadni olyan rendelkezéseket, amelyeket a veszély múltán esetleg megbánnak, a félelem nem jó tanácsadó. Én szeretném, ha a jogállami kereteket nem bontaná le egyetlen kormány sem azzal az ürüggyel, hogy az állampolgárai javát szolgálja, hiszen ez pontosan a társadalmi intézményekbe vetett bizalmat rombolja. A diktatórikus rendszerekben a társadalom nem működik együtt a hatalommal, fél a hatalomtól, a hatalom is fél a társadalomtól. Éppen azért működteti az állam a diktatúrát, azért próbál folyamatosan felügyeletet gyakorolni, mert nem bízik az emberek szabálykövetésében. Ez nem egy olyan jövőképet előlegez meg, amelyben én szívesen elképzelem az életemet. Már éltem hasonló rendszerben, a Ceaușescu éra eléggé diktatórikus volt, és tudom, hogy ez nem egy jó világ, ezért csak remélni tudom, hogy nem ilyen vár ránk.

A történeti tapasztalat azt mutatja, hogy száz évvel ezelőtt, az 1920-as évek végén, a harmincas években, a nagy gazdasági világválság megágyazott az olyanfajta szélsőséges ideológiáknak, amelyek elvezettek a fasizmushoz. A félelem felszínre hozta az erős vezető iránti vágyat, azt, hogy valaki megoldja a problémákat, és beazonosítsa a hibáztatható csoportokat. Ez egy nagyon félelmetes forgatókönyvet vetít elő, amit el kell kerülnünk. A megbélyegzés, amellett, hogy emberjogi és humanitárius szempontból helytelen és embertelen, a társadalom szövetét, mondhatnám immunrendszerét is tönkreteszi.

Az otthoni, online eszközökre alapozó oktatás bevezetése széles társadalmi rétegeket hátrányosan érint. Hogyan érinti mindez a roma népességet?

- Ebben az esetben is az infrastruktúra évtizedes kiépítetlenségéről van szó, és általános jelenség az oktatási módszerek fejletlensége is, a technológiai fejlődéssel nem tartott lépést a rendszer. Egy régi típusú, poroszos, frontális tanításon alapuló rendszer működik még mindig, amely kevés teret ad az önálló munkának, a független kutatásnak, felfedezésnek. Fontos lenne a gyerekek esetében felébreszteni és fenntartani az érdeklődést, a vágyat, hogy ők találják meg a megoldásokat. A globális tudástermelés ma már olyan mértékben működik, hogy még a legjobb tanár sem tud olyan lexikális tudást átadni, ami nem avul el öt-tíz éven belül, ezért általános reformra van szükség, a kompetenciák fejlesztésére kell összpontosítanunk.

A felzárkóztatásához fontos az infrastruktúra kiépítése is, amit sajnos nem lehet ilyen rövid idő alatt megvalósítani. Azokat a készségeket sem lehet ilyen nagyon rövid idő alatt kifejleszteni, amelyek segítségével mindenki megfelelően, rendeltetésszerűen tudja használni a számítógépet, az okostelefont. De a változtatásokat nem lehet tovább halogatni. A leghátrányosabban most is azokat érinti az iskolák bezárása, akik eddig is sebezhető pozícióban voltak. Akik túlzsúfolt házban, sok testvérrel élnek együtt, ahol a szülők esetleg nem értenek a számítógéphez (sok háztartásban nincs is számítógép), nem tudnak megküzdeni a helyzettel. Ilyenkor reális a veszély, hogy az iskola elhagyása, a lemorzsolódás fokozódik.

A romák kapcsán sem beszélhetünk egy homogén közösségről, hallunk azokról is, akiket az éhhalál fenyeget (akik elesnek az informális munkától, a gyűjtögetéstől vagy a koldulástól), és a „törvényre fittyet hányó palotás cigányokról” is, akik a közösség fő vezetői. Milyen sajátosságok jellemzik a különböző csoportokat?

- A gazdasági állapot és a tartalékok megléte az egyéni élet szempontjából fontos, a túléléshez szükséges tényező. A szegregált telepeken élők, és a nagy házakat építő családok gyakran más-más közösség tagjai, ilyen értelemben az egyik csoport tagjai nem „vezetői” a másiknak. Akik a migráció során a befogadó országban beilleszkedtek a társadalomba, azok most nem is tértek haza, és nagyrészt ők azok a romák, akik itthon nagyobb házat, palotát építettek.

Érdekes kérdés az itthoniakkal való kommunikáció módja és ennek hatása. Egyik hatás, amit az utóbbi időben figyeltem meg, az a távolsági kapcsolatok intenzitásának növekedése, felgyorsult egyfajta diaszpóra-képződés. Ez esetben fontos tényező, hogy mióta bezárták a templomokat, hogyan változtak meg a vallási tevékenységek. A nagy egyházakra jellemző, hogy nem tartanak misét, istentiszteletet, de hétvégéken élő adásban közvetítik a szentbeszédeket. A neoprotestáns egyházak pedig intenzíven kommunikálnak naponta az interneten. Az üzenetek a hívők számára minden eseteben támogató csoport jellegű vallási diskurzusok. Ilyen módon próbálják a roma pásztorok, prédikátorok is tartani egymásban a lelket a fizikai távolság ellenére.

Sepsiszentgyörgyiként beszélne az őrkői romatelep sajátosságairól?

- A helyzet tipikusan egy szegregált településé: az infrastruktúra, a víz, a csatornázás hiánya hasonló, mint más elzárt közösségekben. Nyilván az Őrkő sem egy homogén terület, vannak jobb és rosszabb részei. Az őrkői telep abban specifikus, hogy magyar cigányokról van szó, akik esetében nem merül fel az a probléma, hogy nem értik az üzeneteket, amelyeket feléjük közvetítenek, így nincs szükségük romani nyelvű informálásra. Amire szükségük van, az nyilván a szolidaritás, a jóindulatú, segítő szándékú beavatkozások, illetve a megfelelő alapszükségletek ellátása, tartós élelmiszer és a tiszta víz biztosítása.

Mit gondol a romák által elkövetett betörésről, üzletkifosztásról az elmúlt időszakban?

- Ami a betöréseket, üzletkifosztást illeti, azokban az esetekben maximális szigorral kell eljárni, hiszen ezek antiszociális tevékenységek. Ezekkel kapcsolatosan nincs bocsánat, a rendőrségnek azonosítania kell a tetteseket, ahogy a vírushordozókat is. Nem a közösséget kell vádolni, nem kollektív bűnösséget kell felállítani, hanem azonosítani kell az elkövetőt. Hogyha a tettes történetesen őrkői volt, akkor sem kell rásütni az egész közösségre a bűnözés bélyegét. A nyomozás episztemológiája a bizonyítékok alapján való konkrét eljárás, letartóztatás, ez nem faji, nem etnikai kérdés.

Fosztó László három megközelítési lehetőséget lát a romákra nézve:

1. Az emberjogi és a humanitárius megközelítések lényege, hogy minden embernek joga van az élethez és decens életkörülményekhez, nem lehet fontossági sorrendet felállítani, egyik ember élete sem feláldozható, mindenkit megillet emberi méltóságának a tiszteletben tartása. A hangsúly az emberi élet védelmén, a túléléshez szükséges alapvető feltételek biztosításán, a napi szükségletek ellátásán van. Alapja lehet az univerzális emberjogok elve, de vallási megfontolások is állhatnak egy-egy humanitárius megközelítés mellett. A kiszolgáltatott, kockázatoknak kitett személyek és csoportok fokozott figyelmet kívánnak, hiszen ők a legsérülékenyebbek, az ő jogaik és méltóságuk van a legnagyobb veszélyben. Járvány esetén egy ilyen közösség körében a vírushordozók kiszűrése és ellátása a legmegfelelőbb lépés. Csoportos elkülönítés, körülzárás, vagy az áldozatok hibáztatása mindig aggályos, a közegészségügyi- vagy rendészeti elvekre való hivatkozás gyakran visszaéléseket leplez. A dehumanizáló beszédmód az embertelen elbánás lehetőségét vetíti előre, és mindez a társadalmi rendet alapjaiban fenyegeti. Ha az embertelen bánásmódot egy helyzetben, vagy egy bizonyos csoporttal szemben elnézzük, minden más helyzetben és mindenkivel kapcsolatban felmerül a visszaélés veszélye.

2. A szociológiai, szociál-antropológiai megközelítés esetében fontos szempont a megbélyegzés és a negatív attitűdök leküzdése, a társadalmi bizalom újjáépítése. Ebben a megközelítésben kell a félelem és a xenofóbia, idegengyűlölet szerepéről is beszélni. Érdemes abból kiindulni, hogy téves szempont az, miszerint a „vírus támad” minket, a „vírus ellen háborút kell vívnunk”. Hiszen biológiailag a vírusnak nincs önálló akarata, viselkedése, csupán egy apró genetikai információcsomag, amely sejtjeinkben kel életre, azt is mondhatnám, hogy a mi viselkedésünk adja a vírus számára a lehetőséget arra, hogy tovább terjedjen. Nem pusztán biológiai kérdés a járvány, hanem alapjaiban egy társadalmi jelenség. Nagyon fontos, hogy antropológiailag is megértsük, hogy milyen viselkedésformák vezetnek egy-egy ilyen járvány kialakulásához, elterjedéséhez és megszűnéséhez.

Felmerülnek kérdések a környezethez, a más élőlényekhez való viszonyunk kapcsán, hiszen valószínű, hogy az állatvilágból „ugrott át” a vírus az emberekre. Nem tekinthetünk el az utóbbi évszázadban kiépült urbánus agglomerációk, világ-kereskedelem alakulásától, és a felgyorsult, globálisan társadalmi cserék szerepétől. A jövőben is ilyen feltételek mellett kell működnie a közösség-, vagy ha úgy tetszik a „nyáj” immunitásának. Ennek a fenntartásához nem a teljes elzárkózás vezet, hanem a vírus egyfajta „megszelídítése”, asszimilációja, olyan formában, hogy ne vezessen személyek vagy egy-egy teljes csoport pusztulásához. Ezt a hatékonyabb politikai határokkal körülkerített populáció nem tudja sem megvalósítani, sem fenntartani. Csakis egységes, globális megoldás lehetséges. Történetileg bebizonyosodott, hogy a járványok ellen legvédtelenebbek az elzárt közösségek, tehát túlélni és immunitást szerezni csak a többi emberrel, minden „nemzetekkel” együtt fogunk. Ugyanez érvényes egy-egy társadalom belső tagoltságára, rétegződésére, fokozott figyelmet kell fordítanunk azokra, akik a legnehezebb helyzetben vannak, csak őket is segítve tudunk túljutni ezen a megpróbáltatáson.

3. A gazdasági megközelítés talán a legelterjedtebb, de hajlamosak vagyunk elfelejteni, hogy a gazdaság a társadalmi problémáknak a körébe tartozik, nem egy önálló világ. A gazdaság védelmét gyakran halljuk, de nem a gazdaságot kell védeni, hanem az embereket, a társadalmat. A gazdaság az csak egy eszköz, amivel a társadalom fennmaradását, újratermelődését biztosítani kell. Ilyen szempontból legitim és nagyon fontos kérdés annak az újragondolása, hogy ebben az új világban, ami elé nézünk, a szegényeket, a marginális csoportokat hogyan fogjuk integrálni, vagy újraintegrálni. Ahol eddig még nem sikerült az integráció, egy újabb mérföldkőn túl, milyen lehetséges integrációs stratégiát tudunk elképzelni? Nem szabad elfelejteni, hogy az új gazdasági rendszerben továbbra is hátrányban lesznek a társadalom legelesettebb tagjai, azok akik eddig is legrosszabb helyzetben voltak. Hogyha az ország nem tartja a lépést az integrációs mechanizmusokkal, vagy a társadalom egyes csoportjai kimaradnak az integrációból, az csak nehezíti, illetve még inkább bebetonozza a hátrányokat, a kirekesztett pozíciókat.

Az interjú másodközlés, eredetileg a Szocioblogon, a BBTE szociológus, antropológus, HR-es és szociális munkás diákjainak és tanárainak blogján jelent meg.

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

ItthonRSS