2020. november 29. vasárnapTaksony
Kolozsvár >> Más város
Hajnali hírlevél >> Feliratkozás

Az emberek félnek a kórházaktól, pedig a betegségük elhanyagolása veszélyesebb lehet

Tőkés Hunor Tőkés Hunor 2020. május 12. 17:52, utolsó frissítés: 2020. május 13. 09:30

A súlyosabb betegek is inkább kivárnák a koronavírus-járvány végét, ami a szakemberek szerint nem jó ötlet. Mindeközben a járóbetegek "megszűntek létezni" az egészségügy számára.


Félnek az emberek kezeltetni az egészségügyi problémáikat, pedig a halogatás súlyosabb esetekben a koronavírusnál veszélyesebb is lehet – mutatott rá András-Nagy Róbert, a sepsiszentgyörgyi Dr. Fogolyán Kristóf Megyei Kórház menedzsere.

A kórház menedzsere azt tapasztalta, hogy megnövekedett azoknak az eseteknek a száma, amikor a súlyos problémától szenvedő páciensek inkább otthon maradnak, mintsem bemenjenek a kórházakba: attól tartanak ugyanis, hogy a hazai kórházakban koronavírussal fertőződhetnek meg.

András-Nagy Róbert a Transindex megkeresésére elmondta, fontos, hogy a sürgősségi egészségügyi problémákkal küzdő betegek a kezeltetést ne halasszák későbbre, mert abból komoly komplikációk adódhatnak. Sőt, a betegség kezelésének halogatása hosszú távon nagyobb problémát és veszélyt jelenthet, mint amitől a páciensek a koronavírus kapcsán tartanak.

Példaként a vakbélgyulladást hozta fel, aminek tüneteit ugyan lehet kezelni, de ha sebészetileg nincs megoldva, akkor idővel súlyosbodik: előbb gennyes vakbélgyulladássá, majd hashártyagyulladássá alakulhat át. Ha ez bekövetkezik, akkor a kezelés egyrészt hosszabb lesz, másrészt a betegség lefolyása is sokkal súlyosabbá válik. Mindez megelőzhető, ha a beteg bemegy a kórházba és sürgősségi beavatkozás keretén belül megműtik.


A kórház menedzsere szerint nem csak a sepsiszentgyörgyi megyei kórházban tapasztaták azt, hogy a korábban zsúfolt osztályok a járvány kezdete óta szinte teljesen kiürültek. A betegek bizalmatlansága az egészségügyi intézményekkel szemben országos problémát jelent. Arról is beszámolt, hogy az onkológiát, a hematológiát és a reumatológiát már két hete különálló épületben újraindították, viszont a betegek egy része visszautasította a kezelést, arra hivatkozva, hogy tartanak attól, hogy megfertőződnek a koronavírussal. Arra is volt példa, hogy agyvérzésben szenvedő beteg utasította vissza a kórházi beutalást.

„A félelem megalapozatlan, aki kórházba kerül, nem fertőződik meg koronavírussal, hiszen minden óvintézkedést meghoztunk, minden esetre találunk megoldást, ha szükséges, más kórházba küldjük” – nyilatkozta a sajtónak András-Nagy Róbert.

A Transindex érdeklődésére elmondta, hogy a sürgősségi esetek továbbra is sürgősségi kezelésre szorulnak, akkor is ha járvány van. Hangsúlyozta, mostanra a kórházak fel vannak készülve arra, hogy biztonságos ellátást tudjanak biztosítani a betegeknek, legyen az egy vakbélgyulladás, infarktus, vagy másfajta sebészeti beavatkozást igénylő probléma. Kovászna megyében is úgynevezett „beteg-útvonalakat” hoztak létre, hogy a pácienseket megóvják a koronavírussal való megfertőződéstől, azaz nem érintkezhetnek fertőzött betegek más osztályokra beutalt páciensekkel.

András-Nagy Róbert arra biztatja az embereket, hogy panasz esetén forduljanak orvoshoz, keressék meg a lehetőségekhez mérten a családorvosukat, és számoljanak be a panaszaikról. Igaz, hogy ebben az időszakban nagyobb feladat hárul a családorvosokra, akik a nyilvántartásban szereplő krónikus betegeikkel is kell tartsák a kapcsolatot, de folyamatosan kapcsolatban vannak telefonon a szakorvosokkal, így sokat segíthetnek. Viszont sok esetben indokolt és elkerülhetetlen a kórházi beutalás, ezt nem lenne szabad halasztani.

A koronavírus miatt a járóbetegek megszűntek létezni az egészségügy számára, de a krónikus és az akut betegek ellátása is akadozik

Elérhetővé kell tenni az egészségügyi szolgáltatásokat a nem koronavírusos és nem súlyos esetek számára is, mert ők jelenleg nem léteznek az egészségügy számára – mutatott rá Dr. Vass Levente parlamenti képviselő.

A képviselőház egészségügyi bizottságának titkára felhívta az egészségügyi miniszter figyelmét arra, hogy a fogorvosi rendelőket bezárták, mert nagy kockázati tényezőt jelentettek (amit az aeroszol turbina eredményezett), de a járóbeteg rendelőkre nem adtak ki utasítást. Márpedig valamilyen megszorító intézkedés mellett szükséges lenne a kórházak ellátó rendszerének kapacitását növelni, de akár a magánrendelők járóbeteg fizetéses ellátását növelni, mert a lakosság csak kis része jut hozzá ehhez a szolgáltatáshoz. Az egyszerű járóbetegségek vagy egy napos bennfekvést igénylő betegségek kezelése pedig (például varratok kiszedése) jelenleg szinte megoldhatatlan.

Mint mondta, jelenleg az egészségügyi ellátás csak a súlyos és a koronavírusos esetekre koncentrál és azt mondták a betegeknek, hogy ne menjenek a kórházakba, hogy a kórházak kapacitása egy hirtelen megnövekedett fertőzési hullám esetében rendelkezésre állhasson. Ez viszont azt is eredményezte, hogy ilyen alacsony számú koronavírus fertőzés mellett a kórházak javarészt üresen állnak.

Mindemellett Vass Levente szerint rengeteg akut és krónikus beteg nem a megfelelőképpen volt ellátva, mert ezeknek a betegeknek az ellátása csak nagyon nehezen megy, még akkor is, ha módjuk van rá. Ezért, akinek nincs koronavírusos fertőzése, szerinte megszűnt létezni az egészségügy számára.

A képviselő megkeresésünkkor azt is elmondta, hogy hibásnak tartja azt is, hogy 90, 150 vagy 300 ágyas sportcsarnokokat adnak át (például Marosvásárhelyen és Kolozsváron is) a koronavírusos betegek számára, miközben csak 7.352 aktív eset van jelenleg az országban. Szerinte ezzel a fertőzötteket is elijesztik, hiszen sokan közülük tünetmentesek, és ha azt látják, hogy a pozitív teszt esetében egy nagy sportcsarnokban kellene eltölteniük a betegség időszakát, akkor inkább nem fognak jelentkezni tesztelésre. Ezzel pedig a betegek saját felelősségét fogják növelni az intézkedések által, ahelyett, hogy biztosítanák például a tünetmentes betegeknek az otthoni ellátást.

A parlamenti képviselő élesen bírálta a kormány bizonytalanságát és felhívta a figyelmet arra, hogy a héten a gyógyult esetek száma meghaladta az aktív esetek számát, aminek sokkal nagyobb jelentősége van annál, hogy összesen hány ismert esetet ismernek. Szerinte ugyanis az eddigi 15.588 össze és a 7.245 gyógyult esetnek járványügyi, gazdasági szempontjából nincs jelentősége. Objektív szempontból annak van jelentősége, hogy hány aktív (7.352) és hány súlyos eset (255) van jelenleg az országban. Ilyen számok mellett pedig a járóbetegeknek is biztosítani kellene az ellátást, illetve meg lehetne oldani a tünetmentes koronavírusos páciensek otthoni ellátását is.

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

ItthonRSS