2020. aug. 16. vasárnapÁbrahám
Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város

„Az állam ne jótékonykodjon, jogokat biztosítson!” Gondozói munka a járvány idején

Horváth-Kovács Szilárd Horváth-Kovács Szilárd 2020. május 07. 11:36, utolsó frissítés: 2020. május 08. 10:43

A címben szereplő mondat a Szociológus Napok gondozói munkát körüljáró kerekasztal-beszélgetésén hangzott el, ahol a szociális ellátórendszerek a járvány miatt láthatóvá vált válságáról beszélgettek a szakemberek.


A Szociológus Napok második délutánján került sor A láthatóvá vált gondoskodás című kerekasztal-beszélgetésre. A cím nagyon találó, hiszen többnyire a gondoskodó munkák láthatatlanok, észrevétlenek a mindennapi életben. A COVID-19 pandémia viszont leleplezte, hogy mennyire törékeny ez a „normális” biztonságos világunk, és a politikai, az egészségügyi és gazdasági rendszerek problémái felszínre kerülése mellett az is kiderült, hogy mennyire fontos a szociális ellátás, azaz a gondoskodás.

A virtuális térbe költözött eseményen a szakemberek egyféle metszettel szolgáltak a gondoskodási rendszerek jelenlegi helyzetéről. Geambașu Réka, a BBTE szociológus adjunktusa, aki az online eseményt moderálta a több mint száz online jelenlévő előtt, rámutatott, hogy a járvány okozta válságban a háztartások csak magukra tudnak támaszkodni. Az időseket, betegeket ellátó egészségügyi és szociális intézmények túlterheltek, a civil szervezetek – akik a társadalom peremére szorult emberekről igyekeztek gondoskodni – szembesülnek a kapcsolattartás és logisztika nehézségeivel.

A gondozói munka (válsága) - láthatóvá vált?

„A gondoskodási válság mélyen meghatározza a társadalmunkat, és talán most némi láthatóságra tesz szert ez a kérdés” – mondta a szociológus a bevezető beszédében, megemlítve, hogy az esemény szervezése kapcsán vita alakult ki a kijelentő mód kapcsán. Mert nem teljesen biztos, hogy a széles nyilvánosság előtt láthatóvá vált, de a szakértő szerint reménykeltő, hogy a téma fel-felbukkant a mainstream médiában, sőt a közbeszédben az a belátás is kezd megjelenni, hogy a gondoskodás – azaz a gyereknevelés, az idősek ellátása, a hátrányos helyzetű emberek gondozása, ápolása „bizony munka”. Éspedig olyan munka, amely a nemek között nem egyenlően oszlik meg: egyre több adat lát nyilvánosságot, amiből egyértelműen kiderül, hogy a háztartási és a gondoskodó munkák túlnyomó része a nőket terheli.


Ugyanakkor olyan cikkek is megjelentek, amelyek jelzik, hogy nem elegendő az egészségügyi és szociális munkásoknak tapsolni, hősöknek kikiáltani, hiszen láthatóvá vált milyen munkafeltételek, körülmények, felszerelésekkel való ellátottsággal kénytelenek az emberek dolgozni. Hasonlóképpen téma lett a gondozási migráció is, hiszen kiderült, hogy a nyugati államoknak szükségük van erre a gondoskodó munkaerőre, például idősgondozókra, miközben Románia egyszerűen képtelen megfelelő munkalehetőségeket biztosítani, hogy itthon tartsa őket.

Egyre inkább beláthatóvá válik az is – jelezte a szociológus – hogy nem az emberek felelősek az olyan jelenségekért, mint az időskori szegénység, a nők gyengébb teljesítménye a munkaerőpiacon, a szegénység miatti hátrányok, hanem ennek rendszerszintű gazdasági és társadalmi okai vannak.

A gondoskodás fogalma kapcsán a szakértő felhívta a figyelmet arra, hogy a közbeszéd a gondoskodást még mindig nem látja és fogja fel rendszerszintű problémának. Azaz nem tematizálja, hogy a magánszférát terhelő többletmunka – ami azt jelenti, hogy a családok és a civil szféra egyre több munkát kell elvégezzen – szoros összefüggésben van azzal, hogy a neolibeláris-kapitalista gazdasági-társadalmi berendezkedésű országai folyamatosan csökkentették az állam szerep- és felelősségvállalását a gondoskodásban. Éppen így a társadalmi reproduktív munka is a családokat terheli, azaz az olyan munka, amit a háztartásbelieknek el kell végezniük azért, hogy másnap – és a jövőben általában – a termelői szférát elláthassa munkaerővel.

Így a gyerekekről való gondoskodás, az oktatás-nevelés, a hátrányos helyzetű emberek, a rászoruló idősek, a társadalom peremére szorult közösségek ellátása fokozatosan – de egyre növekvő mértékeben – a magánszférára hárult, és ezen belül is főként a nőkre. Illetve a civil szervezetekre, amit viszont erőteljesen érint a területi egyenlőtlenség.

A pandémia következményei pedig élesen rávilágítanak, hogy az állam nagyon széles társadalmi csoportokat nem tud ellátni, a bajban magukra hagyja az embereket, amelynek drasztikus társadalmi következményei is vannak.

A kerekasztal-beszélgetés ezt a probléma halmazt járta körül, konkrét eseteket felmutatva, adatokkal alátámasztva, elméleti keretek között értelmezve a jelenséget.

Mennyire felkészült Románia és a világ a szociális válságra?

Raț Cristina, a romániai szociális rendszert vázolta fel. Az adatokban gazdag előadásában arra mutatott rá, hogy a közhiedelemmel ellentétben az állami szociális juttatások mennyire kicsiny részét képezik a költségvetésnek, miközben a társadalmi egyenlőtlenségek szakadéka nagyon széles. A probléma mélyebb dimenziója ott rejlik, hogy még ez a kevés szociális támogatás is főként a középosztályt veszi figyelembe, azt támogatja.

Azoknak pedig, akik a leginkább rá lennének szorulva az ilyen támogatásokra és juttatásokra, hogy egyáltalán legyen erejük megpróbálni a felzárkózást elenyészően kevés jár, mert nagyon sok követelményt támaszt velük szemben az állami szociális ellátórendszer. Ugyanakkor ennek a problémának van egy további dimenziója, hogy egy nagyon széles társadalmi csoport egyáltalán nem tud megfelelni ezeknek a követelményeknek, így egyszerűen kiesnek a szociális támogatások és juttatások rendszeréből. Magyarán: a szegény családoknak kevés jut, a még szegényebbeknek még kevesebb, akik pedig a nyomorban élnek, azok szinte semmi.

Rat Cristina (szociológus, egyetemi adjunktus, BBTE) diája: A kimondottan szociális támogatások eloszlása. Rat Cristina (szociológus, egyetemi adjunktus, BBTE) diája: A kimondottan szociális támogatások eloszlása.


Az ellátó intézményrendszer is nagyon hiányos, nincs elég államilag fenntartott idősgondozó otthon, szociális lakás, hajléktalanszálló, egyéb vulnerábilitásban érintett személyek számára menhely, ellátóközpont – s ami van, az is többnyire alulfinanszírozott.

Az előadó a félreértések elkerülése végett kitért arra, hogy ez nem azért van így, mert Románia annyira szegény ország volna, hogy képtelen anyagi és intézményi beavatkozással csökkenteni a társadalmi egyenlőtlenséget – azaz, hogy minden állampolgárnak emberhez méltó életkörülményeket biztosítson. „Hanem itt prioritás-rendszerekről beszélünk, ez nem romániai sajátosság, nem egy kivételes szemlélet, hanem egy európai trendnek a hatása is – és hangsúlyozom az „is”-t – ami arról szól, hogy próbálunk piaci mechanizmusok fényében gondolkodni a társadalmi egyenlőtlenségek problémájáról, és ebben a paradigmán belül adni válaszokat a felmerülő problémákra” – hangzott el az előadáson. Így olyan beszédmódok a meghatározóak, mint a „társadalmi befektetés”, amelynek a kérdése az, hogy mikor lesz hozadéka a „befektetésnek”, kibe „érdemes befektetni”.

A lassú és problémásabb feladatokat pedig a civil szférára hagyja az állam, hiszen így sokkal „költséghatékonyabb” a „befektetés”. A civil szféra támogatására pedig egyre bonyolultabb és komplexebb elvárásokat állítanak, természetesen „projekt”-alapon. De mi van a csak nagyon hosszú távon és nagyon apró lépésekkel megvalósítható esetekkel? Hiszen azok nem igazán férnek bele a projekt-szemléletbe. A piac- vagy gazdaság-centrikus berendezkedés pedig csak a felületesebb problémákra tud felületes választ adni, minél mélyebb a társadalmi egyenlőtlenség, annál kevésbé képes megoldását kínálni – mutatott rá a probléma strukturális vonatkozásaira Raț Cristina.

Berszán Lídia, szociális munka szakos egyetemi docens, BBTE.Berszán Lídia, szociális munka szakos egyetemi docens, BBTE.


Lehet, hogy az idős emberekre a legnagyobb veszélyt nem a járvány jelenti?

Berszán Lídia az idősellátásról beszélt a szociális munka szempontjából, amely terület a járvány miatt kiemelté vált, hiszen a családilag megoldott idősgondozás problémás lett a kijárási korlátozások miatt, másrészt mert az idősotthonok a fertőzések gócpontjaivá váltak vagy válhatnak. A szakértő elsőként felhívta a figyelmet arra, hogy akár az idősgondozásról, akár a fogyatékosokat ellátó rendszerekről van szó – összefoglalóan és pontosan a speciális gondozást igénylő emberekről – akkor figyelembe kell venni, hogy ez egy 20 éve formálódó történet. Ez pedig összefügg a kivándorlással, azzal, hogy milyen arányban mentek külföldre középkorú, munkavállalók.

Előadásában beszámolt arról, hogy számára sokkoló volt a hír, hogy idősgondozókkal teli különjáratok indulnak külföldre, amit azzal indokoltak, hogy 33 ezer beteg és idős ember szorul ápolásra. Eközben pedig – egy 2019-es felmérés alapján – Romániában a 80 év feletti emberek fele él egyszemélyes háztartásban, azaz mintegy 480 ezer idős ember él egyedül. Másrészt a Nemzeti Geriátriai központ tavalyi jelentése szerint 35 ezer idős ember szenved demenciás betegségben (erről itt írtunk), ám a családorvosok jelentései szerint ennél több ilyen eset van, és ez a becsült szám a 300 ezret is elérheti. Vagy több mint 3 millió 65 év fölötti ember él az országban, akiknek a 26%-a valamilyen folyamatos ellátást igényelne (erről itt írtunk).

A szakértő szerint ebből kiindulva levonható az a következtetés, hogy Romániában a veszélyt az idősebb korosztályra nem az elsődleges válság jelenti, nem a koronavírus veszélye fenyegeti leginkább, hanem a másodlagos válság: egyszerűen nincs, aki gondozza, ápolja őket és magukra maradnak – ez jelenti a reális veszélyt.

Másrészt a speciális helyzetű és igényű emberek is kiszolgáltatottá váltak a pandémia miatt, hiszen nincs megfelelő intézményrendszer, és a családoknak iszonyatosan nagy tehert jelent velük élni a szükségállapot alatt. Főként a mentális fogyatékossággal élő emberekkel, illetve azokkal, akinek pszichiátriai problémáik vannak – akik nem is értik, mi történik.

Berszán Lídia megjegyezte, hogyha egy szociális ellátórendszer hatékonyságát abban mérnénk le, hogy mennyit dolgozik a megelőzésen, és mekkora hangsúlyt fektet esetkezelésre és kríziskezelésre, akkor kiderül, hogy a járvány nálunk minimális felkészültséggel csapódott be. Közismert, hogy a prevenció első jelentős lépése a kommunikáció, a helyi szinten dolgozó szociális munkások megkérdezése, hogy mi a helyzet, hogy is állunk. Csak ebből az oda-vissza működő kommunikációból születhet központi, törvényhozói szinten reális megoldás: nos Romániában ezen a szinten legfeljebb nyomokban találhatunk minimális eredményeket.

László Éva, intézetigazgató egyetemi adjunktus, BBTE, és az Artemis alapítótagja, pszichológus munkatársa. László Éva, intézetigazgató egyetemi adjunktus, BBTE, és az Artemis alapítótagja, pszichológus munkatársa.


Mennyire vagyunk felkészültek a bántalmazottak támogatására?

László Éva a családon belül erőszak megelőzéséről, az áldozatok támogatói rendszeréről beszélt. Tisztázta, hogy elsősorban nem mint kutató szeretne beszélni, hanem mint az Artemis munkatársa, ugyanis jelenleg még nem áll rendelkezésükre elegendő információ a tudományos munkához a járvány ideje alatt történt abúzusokról. (Itt írtunk arról, hogy családon belüli erőszak esetén hova lehet fordulni a járvány ideje alatt is.)

Elmondta, hogy a szakterületén a gondoskodó munkáról két oldalról lehet és kell beszélni, hiszen egyrészt ott van a bántalmazott áldozat otthona, családi környezete – ezen belül is létezik az egyéni és a családról való gondoskodás, hiszen az áldozatok döntő többsége nő –, másrészt az állami és a civil szervezetek által nyújtott gondoskodói munka.

Ami az első oldalt, a belsőt illeti, az önmagáról való gondoskodás előfeltétele a családról, főként a gyerekekről való gondoskodásnak, és ez nem csak az áldozatokra érvényes, hanem minden szülői szerepre. A családon belüli erőszak kapcsán így időnként kettős szerepben dolgoznak egy női áldozattal: egyrészt mint szülővel, anyával, másrészt mint egy felnőtt, bántalmazott nővel. Rámutatott, hogy a családon belüli erőszak, illetve a nők elleni erőszak kapcsán jelenleg egy még nagyobb veszéllyel szembesülnek az áldozatok, hiszen egyrészt veszélyt jelent maga a koronavírus-fertőzés, másrészt a bántalmazás. Ezért a kijárási tilalom első hónapjában nem is vártak jelentős növekedést a bejelentett bántalmazásokról, hiszen ebben a helyzetben az áldozatok kevésbé kérnek hatósági segítséget a bántalmazás miatt.

Amíg nincs életveszély a bántalmazás miatt, addig az áldozatok igyekeznek egyénileg, otthon kezelni a helyzetet. Viszont fel kell készülniük a szakembereknek, hogy amint a járvány kezd lecsengeni – mint ahogy az olyan országokban, ahol vannak erre vonatkozó adatok – akkor lesz láthatóvá a jelenség, sokan fognak segítséget kérni, hiszen az elsődleges veszélyforrás múlni látszik, másrészt mert lemerülnek az erőforrások, ami leginkább a sokoldalúan leterhelt családokat illeti. Továbbá felhívta a figyelmet arra is, hogy a szerfogyasztások jellemzően felerősítik az erőszakos viselkedésformákat, amely valamennyire most még csökkentett mértékben van jelen.

A másik oldalról – az intézményes ellátórendszerekről és a társadalomról – a szakértő elmondta, hogy a nyilvánosságban egyre több szó esik erről, és az is elmondható, hogy legalábbis papíron, elég sokat fejlődött a társadalom, és az országos ellátórendszer is. Viszont a hatósági kommunikációra még mindig pontatlanság, tisztázatlanság és zűrzavar jellemző – amikor akár ellentmondó adatokat, információkat kapnak, a térképeken megjelenített segítőközpontokról nem lehet tudni biztosan, hogy működnek-e, és ha igen, akkor milyen feltétellel fogadják az áldozatokat.

Az egyetlen egyértelműen sikeres információ, amit a hatóság is határozottan meg tud osztani, az a segélyhívószám a bántalmazott nőknek.

Egy további probléma, hogy az állam ebből a szempontból egyszerre viselkedik gondoskodó és felügyelő államként. Hiszen egyrészt valóban próbálnak a problémát érintő szociális szolgáltatásokat elérhetővé tenni, másrészt viszont a szolgáltatások igénybevételi lehetőségét feltételekhez kötik. Például a nők számára létrehozott menhelyeken – ahova a legsúlyosabb esetetek érkeznek – szabály, hogy csak akkor fogadnak, ha nem viszik a gyerekeket is. Így a hivatalos állami berendezkedés az áldozatot rettenetes választás elé állítja: vagy vigyázol a gyermekeidre vagy magadat mented. Az előadó jelezte, hogy ezt igyekeznek korrigálni, viszont az, hogy 2020-ban egyáltalán megszületett egy ilyen szabály, azt jelzi, hogy komoly probléma van a jelenség reális és szakszerű megértésében.

Récsei Mária, programvezető, Gyulafehérvári Caritas.Récsei Mária, programvezető, Gyulafehérvári Caritas.


Hogy viseli a civil szféra a szociális ellátás rázúdult terhét?

Récsei Mária, Caritas programvezetője a szervezet szociális tevékenységének tapasztalatait foglalta össze. Beszámolója szerint a Caritas szociális munkásai egy nagyon intenzív időszakot élnek meg, amely rengeteg kihívással jár – ugyanakkor kiderült, hogy a munkatársak nem pénzért végzik a munkát, hanem valódi szakmai elhívatottságból. Egyik első és mindvégig hangsúlyos megfontolásuk az volt, hogy nagyon nagy figyelmet fordítanak arra, hogy bármilyen formában, de tarthassák a kapcsolatot a segítő szolgáltatásaikat igénybe vevő emberekkel – akár a szomszéd telefonján keresztül is. (A segítőszervezetek első nehézségeiről itt írtunk.)

Az első hónap végén, mikor el kellett számolni a nagyon intenzív munkával, akkor kiderült, hogy egyrészt megcsappantak az önkormányzati és egyéb hivatalos támogatások, másrészt azon a módon, ahogyan az akkreditációs eljárás megkövetelte, nem igazán volt 'szolgáltatásuk'. Hiszen a járványveszélyben eltérő módon és más típusú szolgáltatásokat nyújtottak – így akár az is megtörténhet, hogy kiesnek az állami támogatások.

Récsei szerint megdöbbentő volt ezzel szembesülni, hiszen végig azt az üzenetet közvetítették a rászorulók felé, hogy mellettük vannak, és nem hagyják abba a segítő-támogató tevékenységet, viszont közben megtörténhet, hogy kérdéses lesz, hogy a szociális munkások miből kapnak majd fizetést, miből fogják saját családjaikat fenntartani.

Közben a szolgáltató központjaikba folyamatosan érkeztek az igénylések, legyen szó egy élelmiszercsomagról, egy gyorssegélyről, vagy a hátrányos helyzetű családokban a gyerekek nevelésében, oktatásában való segítségnyújtásról. A programvezető szerint égetően fontossá vált, hogy odafigyeljenek a krízishelyzetekben, hogy reális segítséget nyújtsanak, közben folyamatosan kellett erről egyeztetni az önkormányzatokkal és a civil szféra támogató részével – ebből a szempontból voltak jelentős eredményeik. Ehhez viszont a szociális munkásoknak facilitátorokká és kommunikációs szakemberekké is kellett válniuk.

Másrészt azokon a településeken, ahol a hivatalos intézményekkel nem volt lehetőség kiépíteni egy működő kapcsolatot, ott meghatározóan érződik, hogy mennyire a civil szférából érkező szolgáltatásokra vannak utalva. A hatóságok egyszerűen nem tudják, hogy kik azok, akik éheznek, kik azok, akik egészségügy problémákkal küzdenek, nem tudják hogyan kell a rászoruló emberekhez, közösségekhez közeledni, érezhető a bizalomhiány és a félelem. Több olyan település is van, ahol azt a „megoldást” választották, hogy a kirekesztett közösségektől elzárkóztak és elszigetelődtek, „így biztos nem okoznak problémát”. A szakma tudja, hogy ez nem így működik, és most kiderült, hogy valóban ez a lehető legrosszabb „megoldás”.

Récsei Mária elmondta, hogy az ilyen helyzetek miatt a Caritas egyféle folyamatos készenléti állapotban van – hiszen váratlanul este is érkezhet olyan telefonhívás egy családtól, hogy egy napja nincs mit egyenek, vagy egy kétségbeesett polgármester is jelentkezhet tanácsért, hogy mit lehet tenni egy válságos helyzetben. Összefoglalóan megjegyezte, hogy a terepen dolgozó szociális munkásoknak most nagyon nagy a felelősségük, legitim a jelenlétük, hiszen valóban kiderült, hogy az állami szolgáltató rendszerek nem igazán felkészültek egy szociális válsághelyzetre.

Kolozsvár belvárosa és gettója, Patarét. Fotók: Transindex / Actualdecluj.Kolozsvár belvárosa és gettója, Patarét. Fotók: Transindex / Actualdecluj.


Gazdasági válság vs. szociális válság: mi az állam feladata?

Az előadások után kiegészítő megjegyzések és kérdések hangzottak el a társadalmi szolidaritásról, az egyetemes alapjövedelem vélhető hatásairól. Ebben a szekcióban hangzott el két további markáns gondolat.

Az egyik az – és Rus Cristina fejtette ki – hogy nem biztos, hogy eredményes szembeállítani a gazdasági rendszert (és válságát) a szociális ellátórendszerrel (és válságát), hiszen nem arról van szó, hogy a termelő munka terepéről elvesznek valamennyi pénzt és a szociális rendszernek adják. Hanem politikai prioritásokról van szó. Hiszen a gazdaságnak nem az a funkciója, hogy a GDP növekedjen – hanem az, hogy az emberek jobban éljenek. A gazdaság nem olyan, mint a természet, hogy saját törvényei vannak, amelyeknek mi, emberek alá vagyunk rendelve: a gazdaságot emberek hozták létre és az emberi igényeket kell kiszolgálnia. Ebben az összefüggésben az is elhangzott, hogy nem szakképzett önkéntességről kellene beszélni – ami gyakran felmerül a gondoskodói munkák kapcsán –, hanem az emberek szociális jogainak a biztosításáról.

A másik meghatározó gondolat ugyancsak az önkéntesség és a jótékonykodást érintette, amelyet Berszán Lídia fűzött tovább. Eszerint a jótékonykodás alapvető emberi jelenség és nagyon fontos ápolni, és fenntartani. Szakmai szempontból két jellegzetességgel kell számolni egy válság esetében: a tudat beszűkülésével, amikor mindenki csak a maga életét/érdekeit próbálja menteni, és azzal is, hogy ismeretlen energiák szabadulnak fel a szolidaritás formájában. A gondoskodó munkában az utóbbira kell összpontosítani és működtetni. Ellenben „az állam ne jótékonykodjon – az állam jogokat biztosítson. Az állam ne megsegítsen engem, mintegy szívességből, ne ezt tegye sem a rászoruló idősekkel, sem az anyagilag hátrányos helyzetűekkel, sem az erőszak áldozataival: ne jótékonykodjon.” Hanem teremtsen törvényes kereteket, biztosítson anyagi forrásokat, szaktudást – és annak szerezzen becsületet – létesítsen működőképes intézményhálózatot. Mert ez az állam feladata és nem a civil szféráé, hiszen emberi és állampolgári jogokról van szó.

A kerekasztal-beszélgetésről készült felvétel megtekinthető az esemény közösségi média oldalán:



Nyitókép: Cristian Newman on Unsplash

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

ItthonRSS