„Abszurd, mert társadalmi nemmel mindannyian rendelkezünk” – a gender-elméletet tiltó törvényről beszélgettünk
kérdezett:Horváth-Kovács Szilárd 2020. június 22. 14:06, utolsó frissítés: 17:06Mi a probléma a törvénnyel? Mi az a társadalmi nemi identitás? Mi az a gender-elmélet? Bíró Noémivel, a társadalmi nemek kutatójával beszélgettünk.
A szenátus döntőházként megszavazta azt a törvényt, amely szerint minden iskolában, egyetemen vagy egyéb oktatási intézményben tilosak lesznek „azon tevékenységek, amelyek terjesztik a nemi identitás elméletét vagy álláspontját, azaz azt az elméletet vagy véleményt, miszerint a nemiség fogalma eltér a biológiai nemtől, és a kettő nem mindig azonos egymással.”
Mi a baj ezzel a törvénnyel?
- Azért "trükkös" ez a törvény, mert a megfogalmazása mögött ott rejlik az a feltételezés – ami Magyarországon is elhangzott, amikor 2018-ban hasonló törvényt hoztak –, hogy csak biológiai nem létezik, amiből kettő van, nő és férfi – és ennyi. A Romániában megszavazott törvény annyiban sajátos, hogy azokat a teóriákat és véleményeket tiltja be, amelyek szerint van külön biológiai nem és külön társadalmi nem, és ez a kettő eltér egymástól, nem azonosak.
Ez alapján nem világos, hogy akkor arról sem lehet beszélni, hogy létezik társadalmi nem? Ez azért abszurd, mert társadalmi nemmel mindannyian rendelkezünk. A társadalomban nem a biológiai nemünk szerint élünk, viselkedünk: nem a hormonok és a kromoszómák határozzák meg azt, hogy hogyan viselkedünk, hanem a társadalmi szabályok, cselekvésminták, amelyeket elsajátítunk.
Tehát a társadalmi nem azt jelenti, hogy a társadalomban létrejött viselkedésszabályok teremtik meg azt, hogy mit tartunk a nemiség jellemzőinek, nőiesnek vagy férfiasnak.
- Pontosan. És ezzel kapcsolatban létezik az a társadalmi elvárás, hogy mások számára egyértelműen felismerhető legyen a társadalmi nemed.
Olyasmi, hogy a nők szoknyát hordanak, a férfiak nem?
- Igen, meg hogy a férfiak szakállt viselhetnek, míg a nők látható testszőrzetet sem.
Egy másik probléma a törvény szövegével, hogy az, amire utalnak, mint „nemi identitás elmélet”, olyan valójában önmagában nincs. Különböző elméletek vannak, amelyek a nemi identitás történeti, társadalmi, politikai vagy tudományos jelentését vizsgálják. Egyre több kutatás létezik arról, hogy maga a biológiai nem sem szigorúan bináris (férfi – nő; erről itt és itt olvashatsz - szerk.), hanem számos tényező kölcsönhatása, amelyek a férfitól a nőig különböző konstellációkban helyezkedhetnek el. Tehát különböző tudományterületeken folynak kutatások, amelyek a nemi identitás formálódását vizsgálják.
Ezért a nemi identitást meghatározni is egy nehéz feladat. Nehezíti az is, hogy amennyiben ma az identitásról beszélünk, úgy tűnik, nem tudunk a liberális identitás-politikai diskurzuson kívül erről beszélni . Ennek mindig egy olyan tétje van, hogy az identitást el kell valahogy ismertetni – ez pedig összefügg azzal, amire már utaltam, hogy létezik egy elvárás, hogy az emberek neme társadalmilag felismerhető legyen.
Ebből a nézőpontból itt kezdődik a probléma, mert egyre több nemi önkifejezési forma, gender-expresszió válik láthatóvá.
Azaz öltözködés, gesztusok, testi megjelenési formák, mint például a hajviselet? És gondolom azokról van szó, amelyek eltérnek a bevett, megszokott és egyértelműen „férfi” vagy” női” formáktól.
- Pontosan. A tényleges gond az, hogy ezekre a viszonyokra-helyzetekre nincs meg a bejáratott nyelvünk. És éppen ezek a gender-kutatások, gender-elméletek segítenek megtalálni a fogalmakat, amelyek mentén beszélhetünk ezekről a problémákról, felerősítve azoknak a hangját, akik korábban a társadalmi-politikai hatalmi viszonyok miatt nem kaphattak szót.
A nemi identitás kifejeződése – a gender-expresszivitás – miért lehet zavaró? Miért kell betiltani az erről való oktatást?
- Azért lehet zavaró, mert mögötte ott van az a feltételezés és elvárás, hogy más is olyan, mint mi, és olyannak is kell lennie. Ha nem ismerjük fel magunkat a másikban, akkor nem tudunk viszonyulni hozzá, nem tudjuk, hogyan gondolkodjunk egy olyan emberről, aki úgy jelenik meg, hogy nem fér bele egyértelműen a számunkra rendelkezésre álló „női” vagy „férfi” képbe. Ezért azt remélik, hogy ha ezt elhallgattatják, akkor – mivel nem beszélünk róla – megszűnik létezni. Pedig, attól, hogy nem beszélünk róluk, ezek a jelenségek léteznek, és történetileg mindig is léteztek, különböző formákban.
A „gender-elmélet” dolga nem az, hogy ezeket promoválja, propagálja, vagy új normaként tüntesse fel őket, mint sokan tévesen hiszik. Hanem az, hogy segítsen megérteni, hogy miben áll azoknak az embereknek a tapasztalata, akiknek a testi megjelenése, nemi önkifejezése, vagy nemi identitása nem illik bele abba a heteronormatív keretbe, amely a társadalmat szabályozza. De azt is, hogy miben áll ez a keret maga.
Ez a heteronormatívitás ugyanis nem csak azokat bünteti, szankcionálja, akiknek a teste nem rendelkezik egyből, tisztán felismerhető nemiséggel, hanem azokat is, akik nem élnek a domináns heteroszexuális modell szerint, például az egyedülálló anyákat.
Ebben megjelennek a hatalmi viszonyok is.
- Általában egyértelműnek vesszük, hogy heteronormatív társadalomban élünk, melynek alapvető egysége a gyereknemzésre képes heteroszexuális pár, és nem vesszük figyelembe a hatalmi viszonyokat, amelyek ezt működtetik. A „gender-kérdés” területére számos probléma tartozik, beleértve a nemi identitást, a szexuális kisebbségek helyzetét, de a nők által tapasztalt társadalmi egyenlőtlenségeket is.
Többek között azért is aggasztó számomra ez a törvénytervezet, mert beleillik abba a neokonzervatív narratívába, amely Magyarországon és Lengyelországban is domináns, és amely a nők jogainak, reproduktív autonómiájának leépítésére is irányul.
Hogyan van jelen a nemi identitás az iskolában?
- Az iskola azért is érdekes, mert ami az iskolában történik kicsiben, az összefügg azzal, hogy mi történik nagyban a társadalomban: hogy hogyan sajátítod el a nemi szerepeket, vagy éppenséggel, hogyan lógsz ki belőlük. Ha például egy kislány inkább focizni szeret, fiúkkal lóg, rövid haja van, akkor ez egy ideig rendben van, viszont egy idő után őt is elkezdi az iskola mikro-társadalma büntetni, hasonlóan ahhoz, ahogy a tágabb társadalom szankcionálja azokat, akiknek a nemi kifejeződése nem tagolódik be az elvárásoknak megfelelően.
Az, ahogyan a gyerekek egymás között performálják a nemi szerepeket, az a tanórai anyagot nem érinti. A nemi identitás, ennek a lehetséges formái, tudtommal, sosem kerülnek így szóba. Mivel nincsen szexuális nevelés, annyival találkozhatnak, ami hetedik/tizenegyedik osztályban, anatómia órán elhangzik. De ez csak azt tárgyalja, hogy hogyan működnek az emberi szaporítószervek, hogyan lesz heteroszexuális interkurzusból gyerek, de ehhez nem kapcsolódik semmiféle narratíva.
Sok előítélet kering a gender studiesről: hogy határoznád meg? Mi a lényege?
- A gender studies-t magyarra úgy lehetne fordítani, hogy a társadalmi nemek tanulmánya. Mint ahogy a neve is jelzi, nem egy konkrét tudományág, hanem egy interdiszciplináris kutatási terület. Ezen a területen több diszciplínából érkező kutató azt vizsgálja, hogy akár egyértelműen, akár implicit módon milyen nemi szempontok, nemi tapasztalatok, hogyan mutatkoznak meg, vagy hogyan lettek elfedve, például a tudományos „semlegesség” által, vagy a férficentrikus történetírás által.
A gender studies létrejöttekor, a 60-as években, a történelem volt a kiindulópont, azaz a nők sajátos szerepeinek, tapasztalatainak a feltárása volt a cél, abból a megfontolásból, hogy felszínre hozzon olyan nézőpontokat, amelyeket elhallgattattak, vagy amelyek nem „értek” annyit, hogy kutatások, vizsgálatok tárgyát képezzék. Aztán ez ágazott szét és jelent meg további területeken is, mint az irodalom, a filozófia, a szociológia vagy antropológia.
Visszatérve a törvényre, amelynek a vélt kontextusa a szexuális nevelés bevezetése az iskolába. Hogyan lehet egészségügyi nevelést bevezetni úgy, hogy nem szabad a biológiai nemtől eltérő nemi identitásra utalni, véleményt képviselni stb.? Illetve közismert, hogy Romániában nagyon súlyos probléma a kiskorú lányok terhessége, a nemi erőszak, a családon belüli erőszak: hogyan lehet ezeket a témákat kezelni úgy, hogy ebben sem jelenjen meg nemi identitás elem, ami eltér a biológiai szex fogalmától?
- Röviden: nem lehet. Egy csak a biológiai nemre redukált szexuális nevelés borzasztóan hiányos.
A nemi erőszak, a családon belüli erőszak, melynek felszámolását célozná hosszú távon a szexuális nevelés, szintén gender-kérdésnek számítanak, hiszen nagyrészt a nők szenvedik el ezeket. Ezért nem lehet róluk úgy beszélni, hogy kihagyjuk a társadalmi nem fogalmát, mint ami meghatározza az ezeket a jelenségeket létrehozó vagy megengedő hatalmi viszonyokat.
Másrészt a törvény szándékában az is benne van, hogy ne lehessen arról beszélni, hogy léteznek a férfin és a nőn kívül más nemi identitások, ami nagyon veszélyes.
A „nemi identitás”, „gender identitás”, „nemi önkifejezés” nem arról szól, hogy valaki a saját kedve szerint egyik nap férfi, a másik nap női ruhákba öltözik, vagy tetszőlegesen megválaszthatja a nemét. Hanem arról, hogy aki nem fér bele a hagyományos nemi szerepekbe és nemi identitásokba, az ténylegesen szenved, és állandó veszélynek van kitéve. Ebből a szempontból az élni érdemes, vagy az élhető élet kérdése ez. A szexuális kisebbségekhez tartozók között az öngyilkossági arány nagyon magas, illetve az ellenük elkövetett bántalmazás, gyilkosság is jelentős. De már csak az is súlyos probléma, hogyha valaki egy nagyon konzervatív közegben él melegként, és nem coming outolhat, mert nem fogadná el a közösség.
A gender studies bizonyos kutatási területeinek éppen az a lényege, hogy ezeket a tapasztalatokat feltárja, és keressen megoldásokat arra, hogy hogyan lehet kevésbé veszélyessé tenni az életet azok számára, akik egy nemi vagy szexuális kisebbséghez tartoznak. És ebbe beletartozik a társadalmi helyzetek feltárása, a történelmi-kulturális hagyományok megértése, a tudományos kutatások lekövetése, amelyek biológiailag is vizsgálják, hogy hogyan alakulnak ezek a dolgok. És persze van ebben egy etikai, társadalmi felelősségvállalás is, hiszen mindennek van egy olyan célja, hogy ezeket a szempontokat beemelje a köztudatba azért, hogy egy olyan társadalmi változást segítsen előidézni, ahol nem élet-halál kérdése, hogy te a saját nemiséged a saját testedben hogyan éled meg.
Sokan azt gondolják, hogy a szexuális kisebbségekről való ismertető-tájékoztató oktatás, az propaganda, arra vonatkozóan, hogy a gyerekek homoszexuálissá, transszexuálissá stb váljanak.
- Ha egy gyerek az, akkor már most az, nem lehet és "kell" azzá tenni, mint ahogy heteroszexuálissá sem lehet tenni valakit, aki nem az. És az, hogy erről tilos még tájékoztatni is, miközben vannak gyerekek, akik a saját nemükhöz vonzódnak, vagy akiknek idegen a saját testük, vagy akik éppen semmilyen nemhez nem vonzódnak – nem jó. Így ahelyett, hogy segítenénk nekik megtalálni a nyelvet, hogy a saját tapasztalataikról, a saját testiségükről tudjanak beszélni, egyelőre akár csak saját maguk számára is –, az erről való beszédet betiltani: egy újabb erőszaktevés azokkal szemben, akik amúgy is naponta tapasztalnak egy kirekesztő, elnyomó erőszakot.
Elképzelhetetlen, hogy az erről való oktatás bárkit is rávenne Romániában, hogy nemet váltson, vagy más nemi identitást válasszon, mint ami van neki. Senki sem választaná egy szexuális nevelési óra hatására, hogy egy kirekesztett csoport tagja legyen – hiszen ez amúgy sem választás kérdése. Az erről való tájékoztatás tehát senkinek nem fogja a nemi identitását megváltoztatni. Legfeljebb – és amennyiben értelmesen működhetne az erről való oktatás – megadna egy nyelvezetet azok számára, akik már amúgy is ezen mennek keresztül.
Magyarországon nemrég foglalt állást a kormány, hogy elutasítja az Isztambuli Egyezményt, és egyik érvük éppen az volt, hogy a „társadalmi nem” fogalma és ideológiája nem kell.
- Ezek elég bonyolult összefüggést mutatnak, és mindig be vannak ágyazva egy politikai és/vagy társadalmi hatalmi rendszerbe. De elmondható, hogy ezek a törekvések – az Isztambuli Egyezmény, a szexuális nevelés, a másságról való beszéd – mind afelé irányulnak, hogy egy demokratikusabb, egy sokkal több ember számára élhetőbb társadalmat alakítsunk ki. Viszont az, hogy Románia ratifikálta az Egyezményt, még nem jelenti automatikusan azt, hogy olyan világ lett, ahol a nőknek akár az élethez való jogát tiszteletben tartják, hiszen nem csökkent tőle sem a nemi erőszak, sem a családon belüli erőszak mértéke, sem a nő-gyilkosságok esetei. A felháborodáson túl, a romániai közbeszédben legalábbis, ezekről szintén nincs meg az közös nyelvünk beszélni, nem látjuk át, hogy milyen társadalmi kontextus idézi elő őket, nincsenek megvizsgálva ennek a lokális, az országos és globális összefüggései.
Ehhez pedig gender-kutatások kellenének.
- Igen. Ezért amellett, hogy abszurdnak hat, hogy az iskolákban a szexuális nevelés kapcsán nem szabad ezekről beszélni, az végképp teljesen érthetetlen, hogy az egyetemeken se lehessen. Az egyetemi oktatásnak–kutatásnak éppen az lenne a célja, hogy a saját társadalmi valóságunkat megértsük, és találjunk olyan irányokat, amelyek mentén változásokat lehet kieszközölni, hogy jobban éljünk. Semmi nem legitimálja, hogy ezt betiltsák az egyetemeken.
Hiszen Romániában is vannak doktori kutatások, kutatói csoportok, amelyek a romániai társadalmi valóság gender-szempontú problémáival foglalkoznak – például a nemi erőszak gyakorisága, a kiskorú terhesség, vagy a mélyszegénységben lévő nők helyzete, és még számtalan ehhez kapcsolódó probléma –, és éppen az ők munkájukat lehetetleníti el ez a törvény.