Mit jelent a strukturális szegénység, és miért nincs még megoldva Romániában?
Horváth-Kovács Szilárd 2020. június 24. 15:55, utolsó frissítés: 2020. június 25. 14:27Privilegizált és kirekesztett társadalmi csoportokról, gyerekszegénységről, láthatatlan munkáról, strukturális rasszizmusról beszélgettünk Raț Cristina szociológussal.
Alighanem mindenkinek van tapasztalata arról, hogy Romániában létezik egy mélyszegény réteg. Nemrég közöltünk egy összefoglalót egy projektről, Mădălina falujáról, ahol egy csoport bukaresti polgár megpróbál segíteni egy kolduló fiatal anyán, amit 5 évig követett végig egy újságíró.
Megkerestük Raț Cristinát, a BBTE Szociológia és Szociális Munka Tanszékének kutatóját, hogy segítsen megérteni azt a jelenséget, amely élesen megjelenik ebben a történetben: a rendszerszintű mélyszegénységet.
A rendszerszintű – vagy más néven strukturális – mélyszegénység mögött számos történelmileg kialakult, jelenleg is formálódóban lévő társadalmi jelenség áll: ezek a társadalmi hatások elsősorban nem tőlünk, egyénektől függnek, viszont bennünk keltenek hatásokat, átjárnak-áthatnak és meghatároznak minket, sőt, jóformán számunkra észrevétlenek maradnak.
A Mădălina faluja a szociológus szerint éppen egy olyan „társadalmi kísérlet”, amely képes volt ezt a jelenséget felmutatni, megjeleníteni. A szakértő szerint olyan, mint egy ablak: egyrészt ezen keresztül láthatóvá válik a vidéki roma család helyzete, másrészt – a szegénységgel és a tehetetlenséggel szembesülve – reflektáltabban jelenik meg a mi helyzetünk is.
Privilegizáltság és kirekesztettség
A történetből viszonylag hamar kiderült, hogy a bukaresti csoport szándéka, hogy kiemelje a fiatal, többgyerekes anyát és családját a szegénységből, nem olyan egyszerű, és egyáltalán nem olyan könnyen megvalósítható, ahogy ők gondolták, tervezték. Az is korán kiderült, hogy ez nem rajtuk, nem az ők erőfeszítésükön múlott.
Éppen azért nem sikerülhet, mert strukturálisan annyira meghatározottak ezek a helyzetek, hogy ha egy-két család, mint például Mădălinaék – esetleg 10 év múlva, vagy inkább a gyerekei 20 év múlva talán – kikerülnek a mélyszegénységből, a társadalmi csoport, ahonnan származik, még mindig ugyanott lesz. Ugyanúgy probléma lesz a gyerekek iskoláztatása, a fiatalkorú lányok kiszolgáltatottsága, a gyerekszegénység, a nélkülözés.
Raț Cristina rámutatott, hogy a szegénység felszámolásának csak akkor van reális esélye, hogyha strukturális változások történnek. Amihez elengedhetetlen megérteni a rendszerszintű problémákat.
„Lehet kicsi csodákat nagyon-nagyon nagy erőfeszítéssel létrehozni – és ilyen a Mădălina faluja is – de ezek nem változtatják meg, nem oldják meg a rendszerszintű problémákat. Pontosan azért, mert ezeket az általános helyzeteket a működő történelmi-, társadalmi-, gazdasági-, politikai rendszer okozza, tartja fenn, és nem egyénileg a benne élő emberek” – mondta a szakértő.
A strukturális dolgok lényegéhez tartozik, hogy átmetszik a teljes társadalmat: nemcsak azokról szólnak, akik a mélyszegénységben élnek, hanem azokról is, akik ettől mentesen, a másik oldalon állnak: rólunk is. Mert a strukturális hátrányok mindig összefüggésben állnak a társadalmi privilégium-rendszerrel, az ugyancsak láthatatlan strukturális előnyökkel.
Kérdésünkre a szakember mondott egy szemléltető példát: teljesen természetesnek vesszük, hogy a szüleinktől örökölhetünk dolgokat, hogy amikor az elődeink elhunynak, akkor az ő javaik a mi magántulajdonunk lesznek. Ebben valójában semmi természetes nincs, ez egy történelmileg kialakult jogrendszer eredménye, amit emberek építettek ki. Amikor valaki egy viszonylag jól szituált családba születik bele, akkor ez a jogrend egy strukturális privilégiumot biztosít számára.
Ha ebbe a csoportba tartozunk – mutatott rá Raț Cristina – még akkor is, amikor életünk során nagyon nehéz helyzetbe kerülünk (munkanélküliség, válságos idők, komoly betegség stb.) és valóban nagyon mélyen megéljük a nincstelenséget, a reményvesztettséget, a szegénységet, még mindig rendelkezésünkre áll egy elég erős megtartó, szociális háló, egy kulturális tőke, iskolázottság, kapcsolatrendszer, aminek köszönhetően idővel az ilyen helyzetekből ki tudunk kerülni. Ez nem természetes adottságon, nem egyéni teljesítményeken múlik, hanem a társadalmilag-kulturálisan létrejött szabályrendszeren, ami mentén mi ezeket az erőforrásokat, mint privilegizáltak, használhatjuk.
Ezzel szemben a társadalomban léteznek olyan csoportok, akiknek mindez hiányzik. Nincs generációkon keresztül átadott erőforrás – ház, földdarab, tudás, szakma – és nincs miből meríteni, nincs mire építeni. Számtalan romániai család van ilyen helyzetben, vagy mert egy izolált vidéki településen élnek mezőgazdálkodásból, vagy mert egy roma családról van szó, akinek generációkra visszamenően nem volt tulajdonjoguk: és így ma nincs tulajdonuk. Nincs honnan legyen házuk, földjük, szakmájuk, kulturális tőkéjük, befolyásos kapcsolatrendszerük, mert mindig egy ilyen mélyen kiszolgáltatott helyzetben éltek. Mindig nagyon alacsony jövedelemért kellett dolgozzanak – ebben a helyzetben egy strukturális szegénységről beszélünk, állapította meg a szociológus.
A társadalomban a privilegizált és a hátrányos helyzetbe került csoportok közötti éles különbség abban is megjelenik, amikor a tehetősebb emberek – akik a maguk helyzetében megdolgoznak egy sokkal magasabb jövedelemért – segíteni próbálnak a mélyszegénységben élőkön. Viszont ha komolyan vesszük a problémákat – mint a Mădălina falujában – akkor lelepleződik, hogy ez valójában nem „segítség”. Mert elkezdjük észlelni azokat az akadályokat, amelyek egy másik ember életében élesen jelen vannak, és amelyekkel mi sosem kellett szembesüljünk.
„Ekkor valahogy mellette próbálsz állni a nehéz helyzetekben, úgy, hogy megosztasz vele olyan típusú erőforrásokat, amivel te rendelkezel: ez lehet tudás, ez lehet pénz, lehetnek kapcsolatok” – amire számtalan példa van Mădălina történetében. „De lassan láthatóvá válik, hogy különböző típusú akadályok vannak a jogrendszerben, az oktatási rendszerben, a gazdasági rendszerben és a munkaerőpiacon is, amelyeken egy középosztálybeli személy át tud lépni, de azok, akiket a rendszerszintű szegénység sújt, meg vannak gátolva” – mondta Raț Cristina.
A riport kapcsán az is elgondolkodtató, hogy a támogatók reflexívvé válnak, amint a saját helyzetüket is észlelni kezdik, és sokuk számára kérdés lesz, hogy vajon ők fel tudnák vállalni azt, amit Mădălina vállalt? Abban a konkrét helyzetben, azokkal a társadalmi feltételekkel, ki tudna jobb szülő lenni?
Szegénység és munka
Raț Cristina arra is felhívta a figyelmünket, hogy a szegénységet többnyire a munkanélküliséggel összefüggésben szoktuk értelmezni – pedig a kettő nem azonos. A szegénység munkanélküliségként való felfogása viszont elfedi azt, hogy a fennálló gazdasági rendszerben csak bizonyos típusú munkákat tekintünk „valódi munkának”: a formális szerződéses bérmunkát, legyen szó annak bármilyen típusáról.
Ami ebbe a kategóriába nem kerül be, az láthatatlanná válik. A kirekesztett közösségek éppen ezeket a munkákat végzik el. Ilyen faluhelyen a szükséges alkalmi munka, vagy városi környezetben a besegítőmunka az építkezéseken vagy az éttermek konyháján, az újrahasznosítható szemét összegyűjtése, a lépcsőházak takarítása és több egyéb. „A szegénységet általában a munkanélküliséghez kötjük, pedig valójában ezekről a láthatatlan munkákról van szó. Valaki, aki alacsony iskolázottsággal rendelkezik, vagy olyan helyen lakik, ahol nincs ipar, a mezőgazdaság nem elég működőképes, az emberek nem tudnak szerződéses munkát vállalni” – mutatott rá a belső összefüggésre a szakértő.
Nagyon sok olyan ember, aki mélyszegénységben él, azon túl, hogy elvégzi ezeket a láthatatlan munkákat, további erőfeszítéseket kell tegyen minden nap, hogy nagyon pici pénzből etesse, felöltöztesse, gondozza a gyermekeit. Sokszor olyan környezetben laknak ezek az emberek, ahol hihetetlenül időigényes összehozni a létminimumhoz szükséges pénzt.
Ha pedig egy évszázadokig diszkriminált közösségekhez tartozik valaki, például roma, nincs magántulajdona, nem rendelkezik számottevő erőforrással, akkor ezeket az embereket, családokat úgy látjuk, mint akik – fizikailag és szimbolikusan is – ki vannak szakadva a társadalomból, a „fejlődésből”. Pedig a „fejlődés” mindig egyenlőtlen, ráerősít a meglévő egyenlőtlenségekre vagy éppen új egyenlőtlenséget teremt és a peremre taszít különböző társadalmi csoportokat, közösségeket.
Tehát, amikor strukturális szegénységről beszélünk, akkor fontos, hogy felismerjük, hogy ez nem arról szól, hogy emberek nem elég „virtuózok” ahhoz, hogy megteremtsék a mindennapi kenyerüket, hívta fel a figyelmet a szociológus. Ahogy arról sem, hogy ők „lusták” lennének. „Hanem arról, hogy szisztematikusan és rendszerszinten bizonyos társadalmi rétegek ki vannak szorítva a peremre. És pontosan ez a kiszorítottság és szegénység az, ami rákényszeríti őket, hogy elvégezzenek olyan munkákat, amelyek ugyan szükségesek a társadalmunk fenntartásához, de nem részesülnek sem anyagi, sem szimbolikus elismerésben. Láthatatlanná válnak” – zárta a gondolatmenetet Raț.
Elakadt megoldási kísérletek?
A romániai mélyszegénység jelenlegi állapotának megértéséhez a szakértő szerint figyelembe kell venni néhány tényezőt, például, hogy a probléma megoldása csak akkor került napirendre, amikor Románia készült az Európai Unióhoz való csatlakozáshoz. Pontosabban 1997-ben az ország kapott egy felszólítást, hogy két problémát oldjon meg: az egyik a mélyszegénységben élő és kirekesztettséggel küszködő roma közösségek helyzetének rendezése volt, a másik pedig az állami intézményekben felnövő gyerekek helyzete.
Románia csatlakozásának az előkészítése egybeesett a 2000-es Liszaboni Európai Tanács értekezletével amely arról döntött, hogy több lépést kell tenni a szegénység felszámolása, illetve a munkajog védelmének az érdekében. Ennek fényében 2002-ben úgy a tagállamokban, mint a csatlakozáshoz készülő államok között megállapodás született, hogy két évenként jelentést írjanak arról, hogy mi a helyzet az ő országukban a szegénységgel és a társadalmi kirekesztettséggel. Azaz, hogy ez mennyiben és hogyan érint-veszélyeztet különböző társadalmi rétegeket, például az idős embereket, a gyerekeket, több dimenziót is figyelembe véve, mint az iskolázottság, lakhatási helyzet, stb.
Az olyan államokban, ahol volt egy mélyen kirekesztett kisebbség – mint Romániában a roma kisebbség – ott létezett egy másik kezdeményezés is, ami arról szólt, hogy országos stratégiát kell kidolgozni, ami a szegénység mellett kimondottan a történelmileg-kulturálisan kirekesztett közösségek helyzetét célozza. Tehát a mélyszegénység és társadalmi kirekesztettség kezelése mellett jelen volt egy kulturális, emberjogi dimenzió is, és a roma integrációs stratégiákban ez a kettő ötvöződött.
Ebben a kontextusban két nagyon fontos törvény született Romániában: az egyik a szociális segély átgondolása és a garantált minimális jövedelem fogalmának a bevezetése (L.416/2001).
A másik fontos törvény a társadalmi kirekesztés-marginalizálás ellen lép fel (L.116/2002). Itt az eredeti elképzelés az volt, hogy megvizsgálják helyi szinten, hogy melyek azok a családok, közösségek, akik nemcsak a szegénységgel küzdenek, hanem a társadalmi kirekesztettséggel is. Az elgondolás az volt, hogy helyi, illetve megyei szinten célzott támogatásokkal lehessen támogatni a legszegényebbeket, a peremen élőket, és erre legyen egy országos szinten biztosított jogi keret.
A valóság az, hogy mindez csak nagyon elvétve történt meg, helyi szinten nem voltak erőforrások, a jogi keret nem volt elég világos, és egy pár nagyon ingatag helyi kezdeményezés kivételével nem történt meg sem egy rendszeres helyzetfelmérés a mélyszegénységet illetően a peremen elő családokról, sem egy célozott, hosszú távú támogatási rendszer kialakítása helyi szinten.
Azaz létezik egy törvény, amelynek az implementálása teljesen el van akadva.
Jelenleg a minisztérium szintjén létezik törvénykezés különböző szociális segélyek biztosításáról, amelyek a szegényebb rétegeknek szólnak, de ezek a minisztérium költségvetésének csak kb. 10 százalékát képviselik. Európai összehasonlításban Romániában a szociális költségek a legalacsonyabbak a GDP-hez mérten, az elenyésző értékekről nem is beszélve. Ehhez még hozzá kell tenni, hogy a legszegényebb réteg gyakran kiesik a társadalmi támogatásrendszerből. Az okok különbözőek, de már évek óta ugyanazok: az iratok hiánya, a bonyolult bürokrácia, a komplex követelmények, amelyeket teljesíteniük kell: közmunka, igazolások stb. Látható volt ez Mădălina történetében is, hiszen gyakorlatilag két gyereket kellett neveljen, de nem igazán fért hozzá semmilyen szociális juttatáshoz.
Újabban ismét született egy kezdeményezés a munkaügyi és a szociális minisztérium részéről, ami arról szól, hogy a világbank által mért marginalizált közösségekben létre kellene hozni helyi szolgáltatási központokat, amelyek több típusú igényre nyújtanának integrált szolgáltatásokat. Viszont ez egy az Európai Unió által támogatott projekt, tehát nem egy hosszútávú, saját költségvetéssel rendelkező állami erőfeszítés.
Raț Cristina szerint pontosan azért, mert strukturális mélyszegénységről és a roma etnikum történelmi diszkriminációjáról van szó, nagyon fontos lenne az, hogy egy olyan programot fogadjunk el országos szinten, amely nem egy politikai pártnak a döntése, sem egy miniszter a döntése, hanem egy államilag felvállalt, országos szintű, hosszú távú program. Olyan ami 10-20 évre szól, figyelembe véve, hogy súlyos rendszerszintű problémákkal kell szembenézni.
A szakértő szerint nincs ilyen program, a probléma Romániában ma sem prioritás.
Gyerekszegénység
Annak ellenére nem prioritás a mélyszegénység, hogy egyik fontos mutatója szerint, ami a gyerekszegénység, a legutóbbi statisztikák szerint Romániában a legnagyobb az EU államai között.
Az adatok szerint 2018-ban a 0-18 évesek közötti gyerekek 38 százaléka szegény családban nevelkedett, míg az EU-s átlag 23 százalék volt. A szakértő szerint a problémára az az aspektus mutat rá nagyon élesen, hogy a szülők iskolázottságának a függvényében mekkora különbség mutatkozik.
„Abban az esetben, ha a szülő egyetemi diplomával rendelkezik, akkor ez a szegénységi arány a gyerekek körében 5 százalék alatt van, viszont ha a szülőnek csak 8 osztálya vagy annál kevesebb iskolai végzettsége van, akkor a szegénységi arány 78 százalék. Az 5 alatti és a közel 80 százalék közötti eltérés nagyon széles különbség!” – jelezte a szociológus.
Ugyanakkor arra is felhívta a figyelmet, hogyha ennek fényében megnézzük, hogy a társadalmi juttatások mennyire tudják kiemelni a gyerekeket a szegénységből, akkor – a 2019-es adatok szerint – az EU átlag 40 százalék, ami azt jelenti, hogy a szegénységben élő családokban, ahol szociális támogatásokat kapnak, a gyerekek szinte fele el tudja kerülni a szegénységet. Ez az arány Romániában csak 27 százaléknyi, tehát 4 alacsony jövedelmű családból származó gyerek közül csak egyetlen egy tud a társadalmi juttatások által elég jövedelemhez jutni, hogy elkerülje ezt a szegénységi helyzetet.
„Ez európai mércével nagyon kevés. A sok szempontból hasonló helyzetben lévő Lengyelországban, ahol feltételesmentes, univerzális támogatások léteznek a gyermekes családok számára, az alacsony jövedelmű családokban élő gyerekek 65 százaléka kerüli el a szegénységet a szociális támogatási rendszer által. A helyzet Lengyelországban is rossz volt évtizedeken át, de a gazdasági fellendülést követően volt egy komoly elhatározás a gyermekes családok támogatása érdekében – ami nálunk nem volt meg” – mutatott rá a megoldás lehetőségére Raț Cristina.
Strukturális rasszizmus és kényelmetlen kérdések
Arra a kérdésünkre, hogy miért erős Romániában a strukturális rasszizmus, ami a mélyszegénységben élő roma családokat sújtja, a szakértő elmondta, hogy elsősorban azért, mert nem tarjuk azt rasszizmusnak. Hiszen a legtöbbször arra hivatkozunk, hogy nem különböztetjük meg őket, nem diszkrimináljuk a romákat, vannak roma ismerőseink, barátaink is akadnak, szeretjük a roma zenét stb. Tehát azt mondjuk, hogy semmi bajunk a romákkal, minket csak az zavar, ha valaki koldul a gyermekével, vagy ha valaki mosdatlanul felül az autóbuszra.
„A rasszizmust nem úgy kell elképzelni – hívta fel a figyelmet a szakértő – mint ami csak abból áll, ha valaki rosszindulatból a romák ellen lép fel, és szántszándékkal látványosan nem engedi, hogy éljen a lehetőségekkel, innen-onnan kizárja, kirekeszti őket.” - mondta a szociológus.
A rasszizmusnak nagyon erős strukturális vonatkozásai vannak, amelyek során bizonyos történelmi elemek szorosan összefüggnek a kirekesztettséggel, a kiszolgáltatott munkával, az esélytelenséggel, és ezeket mi nem látjuk. De ez arról szól, hogy eleve úgy vannak létesítve és működtetve bizonyos jogrendszerek, különböző intézményes procedúrák, hogy szisztematikusan kiszorítanak egyes társadalmi rétegeket, és Kelet-Európában jellemzően ez a kiszorított réteg a roma közösség. Hiszen ők azok, akiknek a közösségi és személyes történelme egy maradandóan és halmozottan hátrányoztatott helyzetet okoz: alacsony iskolázottság, bizonytalan lakhatás, kimerítő de nem megbecsült fizikai munka, az orvosi ellátások hézagossága, sokszor az alapvető személyigazolványok hiánya.
„Ez a kirekesztési mechanizmus – éppen azért, mert mint struktúra, minket is áthat, csak a privilegizált oldalról – nagyon sokszor láthatatlan marad. És a láthatatlansága miatt azt mondhatjuk, hogy mi nem diszkriminálunk, nem vagyunk rasszisták” – mutatott rá a problémára Raț Cristina.
A szakértő szerint ebben a témában nagyon sok alapvető kérdést kellene feltenni, amit nem teszünk fel. Például, hogy miért tűrjük el, hogy az általunk megválasztott képviselők, döntéshozók nem foglalkoznak a gyerekszegénységgel, a nyomorban élőkkel, a kiskorú anyák kérdésével? Miért nem szólalunk fel, miért nem szólítjuk fel a vezető politikusokat, hogy foglalkozzanak a roma kirekesztettség problémájával? Ezek a kérdések miért nem prioritások a politikában és a társadalomban? Az ennyire elfogadhatatlan statisztikai adatok hogyan vannak mégis eltűrve, elfogadva? Miért nem témák ezek választásokkor, és miért nincs a politikusoknak gyermekszegénységgel, a roma diszkriminációval foglalkozó programjuk?
„;De a politikusokkal szemben támasztott elvárások – és azok hiánya – csak egy része annak, ami a problémából rajtunk, mint állampolgárokon múlik. Egy másik vonatkozás, hogy léteznek filantróp, humanista indíttatású projektek – mint amilyen a Mădălina faluja is – amely keretén belül »segítünk«, amitől jobbnak érezzük magunkat. Ebben szerintem nincs semmi rossz, sőt fontos az ilyen típusú ottlét, és szolidaritásvállalás. Viszont az is alapvetően fontos, hogy lássuk a valós hatását: ez legtöbbször nem abban áll, hogy valakit kiemelünk a mélyszegénységből – hanem sokkal inkább abban, hogy elkezdjük megérteni, hogy miben áll a mi helyzetünk, miben áll a mi privilégiumunk” – mutatott rá a mi felelősségünkre a szakértő, hozzátéve, hogy mi változhatunk meg az ilyen projektek által. Kevésbé leszünk előítéletesek, érzékenyebbé válunk. De valójában a mélyszegénységet így nem lehet megszüntetni.
Egy paradoxon, hogy sokszor az ilyen »megsegítési« programok inkább a »segíteni« akarókról szólnak, mint a kirekesztett, hátrányokkal küzdő személyekről, akiknek helyzetét csak rendszerszintű változásokkal lehetne megoldani.
Néha az ilyen projektek egy idő után intézményesülnek – folytatta az ismertetést Raț Cristina – és szolgáltatásokat, támogatásokat biztosító szervezetekké válnak. „Erdély szintjén elmondhatom, hogy ezzel jól állunk, elég sok ilyen intézmény létezik, működik. De itt is elkerülhetetlenül fel kell tenni néhány kérdést: Milyen típusú jövedelmi forrásaik vannak? Mennyire tudnak tisztességes fizetést nyújtani a dolgozóiknak és mennyire vannak rákényszerülve, hogy önkéntesekkel dolgozzanak? Hány olyan helyzet van, amikor ők is kénytelenek beismerni, hogy nem tudnak tovább lépni, a probléma amivel szembesültek, meghaladja őket? És ki fog azokkal a legsúlyosabb problémákkal foglalkozni, ahova nagyon-nagyon sok türelem, idő és anyagi erőforrás szükséges? Ez is a civil szféra feladata lenne?” – fogalmazott meg néhány alapvető kérdést Raț Cristina, rámutatva az állam hibáira és a civil kezdeményezések létező korlátaira.
Az erdélyi mélyszegénységgel kapcsolatos további anyagainkat megtalálja alábbi linkeken.