Kisebbségi lét Romániában: mennyire és miért rossz magyarnak lenni?
Horváth-Kovács Szilárd 2020. július 14. 10:57, utolsó frissítés: 11:17„1920 óta idáig jutottunk: hátrányos helyzetben van az erdélyi magyarság, de nem rangsorolt csoportként, mint a roma közösség” – hangzott el a Momentum által szervezett nyári egyetem újabb előadásán.
A határon túli magyarok helyzetére, pontosabban a kisebbséghez tartozás hátrányaira kérdezett rá Szuhai Flóra, akinek kérdéseire Kiss Tamás, a kolozsvári székhelyű Nemzeti Kisebbségkutató Intézet szociológusa és Toró Tibor, a Sapientia – EMTE politológusa válaszolt. Az első két beszélgetésről a tudósításunkat itt olvashatják az érdeklődők.
A beszélgetés számos fontos társadalmi problémát érintett, kezdve a kisebbségi helyzet keretrendszerével, amelyből a romániai magyarokat érintő hátrányos helyzetek erednek. E mellett a társadalomkutatók a magyar kisebbség helyzetét összevetették a romániai romák helyzetével, amely újabb dimenzióval árnyalta a képet, továbbá arra a kérdésre is választ kaphattunk, hogy hogy mi a kulcsa a kisebbség fennmaradásának.
A tudományos igényességgel zajló, szinte másfél órás beszélgetés erénye és egyben kockázata is az volt, hogy belement a problémák szakmai mélységű részletezésébe, ezért a laikusok számára nem volt könnyen érthető és követhető a dialógus. Mivel számunkra is fontos a kisebbségi léthelyet feltárása és megértése, összefoglaltuk a beszélgetés legfontosabb gondolatait.
Az aszimmetrikus helyzet kerete: a nemzetállam
A kisebbségi léthelyzetet immár hagyományos módon a nemzetállami intézményrendszer határozza meg – vezette fel Kiss Tamás a mondanivalóját. E szerint a társadalomban érvényesülő rend különböző csoportoknak és személyeknek eltérő lehetőségeket biztosít, s ezzel egyenlőtlenségeket hoz létre. Ez azt jelenti, hogy olyan rendszer működik, amely a többségi állampolgárokat privilegizálja, miközben bizonyos lehetőségektől megfosztja a kisebbség tagjait. Így elmondható, hogy a kisebbségek marginalizációja rendszerszintű a nemzetállamban. Mert ebben a keretben mindig az az alapkérdés, hogy etnikai értelemben ki birtokolja az államot.
„Románia a huszadik században egy klasszikus nemzetállamként indult, s alapjaiban nem változott meg” – mondta Kiss Tamás, de jelezte, hogy ez nem azt jelenti, hogy ma létezik Romániában egy tudatos, szándékolt asszimilációs politika, amely a romániai magyarságot vagy a romákat asszimilálni akarná. Hanem azt, hogy az egész intézményes berendezkedés az etnikai értelemben vett román nép reprodukcióját szolgálja, és ennek a többségi etnikumnak a helyzetét segíti elő. Például már az alkotmány a román népet teszi meg az állam szuverenitása alapjául – s ezen logika mentén eleve az állam működésébe bele van kódolva az aszimmetria, az egyenlőtlenség és a közvetett diszkrimináció a kisebbségi állampolgáraival szemben. Ez akkor is igaz, ha Románia, mint egy Európai Uniós tagállam jogilag kódolja a diszkrimináció tilalmát, és aktívan fellép ellene. Az hátrányos helyzetbe kerülés tetten érhető az oktatásban, a joggyakorlatban, a nyelvhasználatban, illetve az élet számos egyéb területén.
Nyelvhasználat
A hivatalos nyelvhasználatot illetően, ott is ahol valamilyen szinten megvalósul a kétnyelvűség – például Erdélyben –, ott is jelentkezik az aszimmetria, mert érvényesül az az elv, mi szerint „Romániában románul, vagy Romániában elsősorban románul” kell beszélgetni, ügyeket intézni. Ez egy elfogadott nyelvi normalitásként jelenik meg – a magyarok számára is –, és erőteljes hatásai a hétköznapi szinten is megnyilvánulnak. Például folyamatosan ritkulnak azok a terek, ahol kiegyensúlyozott kétnyelvűség létezik, ahol egymás nyelvének kölcsönös elsajátítása és használata a „normális”;. Ugyanis elfogadottá vált a többségi nyelvhasználat – a kisebbség rovására. Olyan helyeken, ahol a lakosság nagyjából fele-fele megosztású (Marosvásárhely), vagy ahol a magyarok a többséget alkotják (Csíkszereda, vagy Sepsiszentgyörgy) elfogadott és természetesnek hat, hogy a magyaroknak meg kell tanulniuk románul, de a románoknak nem kell elsajátítaniuk a magyar nyelvet.
Ez azért jelent problémát – folytatta a gondolatmenetet Kiss – mert a magyar kisebbség nyelvfüggő, s ezért a magyar nyelvhasználattal egyszerre a magyar emberek is másodlagossá és marginalizálttá válnak a társadalomban. Ehhez hozzájárul az is, hogy a nyelvhasználat habituális elem, így akik habitusból a magyar nyelvet használják, azok eleve hátrányba kerülnek a többségi nyelvhasználókkal szemben.
A nyelvhasználatban rejlő hátrányos helyzet hatása a népesedési folyamatokban is megjelenik, amelynek a színtere a vegyes házasság. Kiss hangsúlyozta, hogy az etnikailag vegyes házasságokkal önmagában nincs semmi baj. A probléma abban lapul, hogy az aszimmetrikus viszonyok ide is beszüremlenek, és ezek határozzák meg a családon belüli nyelvhasználatot, és a gyerekek kulturális szocializálódását, például, hogy milyen nyelvű iskolába fognak járni, és kikkel fognak barátkozni. A jelenlegi intézményes keretek pedig értelemszerűen a többségi, domináns nyelvnek kedveznek, nem a kétnyelvűségnek vagy a kisebbségi nyelvnek. Ez a folyamat pedig ebben a formában elősegíti a kisebbség asszimilációját a többségbe.
Oktatás
Toró Tibor az aszimmetrikus viszonyt az oktatás-probléma részletezésével szemléltette. Meglátása szerint igaz ugyan, hogy a kisebbségi követelések hatására bekerültek a jogrendszerbe kisebbségi jogok, viszont ezek eleve – a megfogalmazás módjából fakadóan – létrehoznak egy egyenlőtlenséget, mivel a kisebbséget, mint kivételes, speciális helyzetetű csoportot kezelik.
Ebből eredően a magyar nyelvű oktatásnak Romániában kétrétű értelmezése van: egy kisebbségi jogi és egy oktatáspolitikai, ez a két párhuzamos vonatkozás pedig nem mindig találkozik. Ez egyrészt úgy jelenik meg, hogy a kisebbségi jogi diskurzus arról szól, hogy lehetséges az anyanyelven tanulni – viszont hallgat arról, hogy ennek milyen következményei vannak a minőségbiztosítás terén, vagy ki gyakorolja a végrehajtási kontrollt, ki monitorizálja, hogyan zajlanak az infrastrukturális fejlesztések – így ez kockázatként jelenik meg. Másrészt a kettős értelmezés eleve érvényesít egy formális hierarchiát a többségi és a kisebbségi oktatás között, ahol a román nyelvű a magától értetődő, a kisebbségi pedig ennek csupán egy különös alárendelt esete csupán. Harmadrészt ezek a jogok kizárólagosan egyéni jogokként léteznek.
Ehhez képest a valóságban sokkal bonyolultabb a jogérvényesülés, hiszen maga a törvényi keret olyan típusú jogokat is biztosít, amelyek valamilyen formában közösségként is megjelenítik a kisebbséget – tette hozzá Toró. Ilyen jog például, hogy a kisebbségek önálló intézményeket hozhatnak létre, részt vehetnek a döntéshozatalban (a kétnylevű iskolákban a vezetőségbe a kisebbséghez tartozó pedagógusok közül is be kell választani egy személyt), bizonyos pozíciókba delegálhatnak a képviselőket (pl. van kisebbségi oktatásért felelős államtitkár), illetve, hogy most már a magyar kisebbség számára törvény szabályozza a román nyelv oktatásának a kérdését.
Mindez viszont – a megoldások mellett – további bonyodalmakat okoz. Mert például az, hogy a kisebbség önálló intézményeket hozhat létre, maga után vonja a kisebbség tagjainak a párhuzamosodását. Ezt tovább erősíti az a tendencia, hogy növekszik azoknak a diákoknak a száma, akik tiszta magyar iskolákba járnak, mivel a vegyes intézmények csak esetileg és formálisan biztosítják a román-magyar egyenlőséget. A valóságban a vegyes iskolákban domináns a román nyelvhasználat, azaz a magyar diák az osztályterméből kilépve egy román nyelvű iskolában találja magát. Tehát a magyar kisebbségi diák, vagy párhuzamos társadalmi helyzetbe (tiszta magyar iskola), vagy strukturálisan diszkriminált helyzetbe kerül (vegyes iskola).
Továbbá igaz, hogy immár több éve más módszerrel tanítják a román nyelvet a kisebbségi diákoknak, viszont a tesztelési rendszerben a nemzetállami logika érvényesül: a román nyelv és irodalom képesség- és értettségi vizsga egyáltalán nem tesz különbséget a román és a magyar anyanyelvű diákok között. Könnyen belátható, hogy az ilyen vizsgán a román és magyar anyanyelvű diákok nem egyenlő vizsgahelyzetben vannak, és ennek a közvetlen következménye, hogy több magyar diákot vágnak el a vizsgán, és kevesebb magyar diák juthat be egyetemekre. A politológus szerint ez konkrétan azt jelenti, hogy ha „bevállalod a kisebbségi oktatást, akkor bizonyos esetekben hátrányos helyzetbe fogsz kerülni”, illetve, hogy sérül az oktatás minősége. Következésképpen Toró Tibor szerint olyan rendszer működik, amely bár biztosít kisebbségi jogokat, ezzel együtt rendszerszintű hátrányoknak is kiteszi őket: a párhuzamosodásnak, a marginalizálódásnak, a strukturális diszkriminációnak.
Kisebbségi társadalmi pozíciók
A Nemzeti Kisebbségkutató Intézet munkatársa a beszélgetésbe bevezette a „rangsorolt” – „nem rangsorolt” csoportok megkülönböztetését, amelyet Donald L. Horowitz dolgozott ki. E szerint annak ellenére, hogy erőteljes asszimmetria létezik a román és magyar közösség között gazdasági és társadalmi szempontból, fontos meglátni, hogy ez egy nem rangsorolt asszimmetria. A fogalmi fejtegetés helyett szemléltetésként Kiss Tamás rámutatott, hogy Közép-Kelet Európában rangsorolt aszimmetria a roma és a nem roma csoportok között van, amely már-már etnikai kasztszerű.
Ez azt jelenti, hogy az etnikai hovatartozás és a társadalmi rétegződés a román-magyar viszony esetében nem fedi egymást. A romániai magyarok hátrányos helyzetbe kerülhetnek a többségi románokkal szemben, de abból, hogy valaki magyar, még nem lehet következtetni a társadalmi réteg-helyzetére. Szemben például a roma kisebbség tagjaival, ahol igen, azaz ha valaki roma, arról nagyon nagy valószínűséggel kijelenthető, hogy egy kizárt, szegény közösség tagja, aki szinte biztosan nem végzett egyetemet.
A szociológus szerint nem is az a fontos ebben a helyzetben, hogy statisztikailag mi mutatható ki, hanem a társadalmi presztízsvetület. Hiszen „magyarnak lenni” Erdélyben nem egy társadalmi stigma, miközben romának lenni az. Illetve az, ahogyan a románok és a magyarok egymást megítélik, az inkább egymás tükörképe lesz, hiszen a románok és a magyarok is önmagukat látják például „fejlettebbnek”. Ezzel a viszonnyal szemben a roma és nem-roma társadalmi megítélés és sztereotípia-használat rettenetesen aszimmetrikus, és a roma emberek is internalizálják a többségi, domináns ítéletet.
Az egyéni kizárás is másként jelenik meg a két kisebbség esetében. Mert a romák esetében meghatározzó a kizártság, azaz attól is „roma” lesz valaki, hogy bizonyos lehetőségtől meg van fosztva, és ennek csoport-meghatározó ereje van. A magyar kisebbség esetére ez nem áll: attól, hogy valakit kirekeszt a többségi román közösség, senki sem lesz „magyar”, illetve nincs csoportidentitás képző ereje az egyéni szintű kizárásnak.
Ezzel együtt léteznek olyan hatalmi pozíciók, amelyek mindkét kisebbség elől jóformán el vannak zárva. Magyarként komoly hátrányból indul, ha valaki az állami fegyveres testületek állományában szeretne pozíciót foglalni (katonaság, rendőrség, csendőrség), vagy magas közigazgatási pozícióra (prefektus, miniszterelnök) vagy elit jogászi helyekre (bírók, sztárügyvédek) pályázik. Ebből fakadóan a magyarokat bizonyos típusú bérhátrány is éri, hiszen egyes felső jövedelmi kategóriákba nem nagyon lehet bejutni magyarként, s ha igen, akkor kevesebb bérezéssel. Viszont a szociológus szerint ez nem vethető össze az olyan mértékű hátránnyal, ami a romákat éri, akiket kisebb eséllyel alkalmaznak például bolti eladónak, vagy valamilyen szakmai ágazat szakemberének – ilyen szintű diszkrimináció nem éri a magyarokat.
A kulcs a kisebbségi intézményhálózat
Éles különbség a két kisebbség között az is, hogy a magyarok rendelkeznek kiterjedt intézményhálózatokkal: oktatási-, egyházi-, politikai intézményekkel, és további kulturális és civil szervezetekkel, stb. amelyeket a magyar kisebbség saját elitje ellenőriz.
E nélkül a magyar identitás reprodukciója nem lenne elképzelhető, és megvalósítható. Azaz a magyar kisebbség léte ebben a formában biztosítva van.
Az intézményrendszernek a kisebbség identitása fenntartásán túl további fontos funkciói vannak. Egyrészt jelzi az „etnikai határt” a többség irányába; másrészt biztosít egy kisebbségi mobilitási lehetőséget: azaz magyar vonalon lehet valakiből pap, püspök, egyetemi tanár, parlamenti képviselő, stb.
A romák esetében – ahogyan ez jellemző a rangsorolt csoportokra – ez nincsen így, ilyen kiterjedt és robusztus intézményrendszerrel nem rendelkeznek, így kisebbségi léthelyzetük mély társadalmi problémákkal társul. (Szerk. megjegy.: az ilyen típusú rendszerszintű egyenlőtlenségről itt írtunk.)
A beszélgetésben a szakértők még részletezték a politikai elit rekrutációjának kérdését, kitértek a kisebbségi léthelyzet hátrányainak az okaira, a romániai kisebbségi lét történeti fázisaira, a magyarországi politika kisebbségre gyakorolt hatásaira és lehetőségeire, a kisebbségi attitűd által okozott problémákra (pl. önizoláció), illetve a társadalmi integráció módjainak kérdésébe is.
A téma iránt érdeklődőknek érdemes végighallgatni a teljes beszélgetést: