2020. szeptember 30. szerdaJeromos
Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város

Amiről nem beszélünk, pedig kellene: Székelyföld romatelepei

Horváth-Kovács Szilárd Horváth-Kovács Szilárd 2020. augusztus 14. 09:52, utolsó frissítés: 2020. augusztus 15. 18:28

Székelyföldön legkevesebb 40 szegregátum van, ahol romák és nem romák élnek mélyszegénységben. Szakértővel beszélgettünk a probléma helyzetéről.


Öt éve indult útjára egy projekt, amely a Székelyföldi mélyszegénység csökkentését tűzte ki célul, amely egy komoly felméréssel kezdődött, hogy kiderüljön melyek a legszegényebb régiók, települések. A projekt a Babeș-Bolyai Tudományegyetem és a Caritas munkatársainak közös munkája volt, amelyet a Transindex mutatott be a nyilvánosságnak. Az akkori adatokat megerősítette és pontosította a rá egy évre következő kutatás, amelyet a Nemzeti Kisebbségkutató Intézet végzett.


Most ismét megkerestük Ludescher Lászlót, a Gyulafehérvári Caritas szociális tevékenységének ágazati igazgatóját, hogy képet kapjunk a székelyföldi nyomortelepek mai helyzetéről, a szervezetnek ezen a téren végzett szociális munkájáról. Arról is beszélgettünk, hogy tapasztalataik szerint, melyek a legfőbb gondok.

Ludescher László fölelevenítette, hogy a Gyulafehérvári Caritas a szociális munkát gyakorlatilag az 1990-es években már elkezdte, amikor lényegében a segélyek megfelelő helyre jutásában vállalt jelentős szerepet – mint akkoriban minden romániai segélyszervezet. Viszont hamar rájöttek, hogy ez az út nem járható, mert a rászoruló közösségekben függőségi állapotokat váltanak ki, és csak pillanatnyilag enyhítik a problémákat. A szociális munkát újratervezték, és elkezdtek szolgáltatásokban gondolkodni. Elsőként a szociálisan hátrányos helyzetű közösségekben gyerekek számára nappali foglalkoztatásokat szerveztek, amelyeket aztán az évek során továbbfejlesztetek, államilag elismertettek, akkreditáltatták őket.

Ennek eredményeként jött létre az őrkői foglalkoztató Sepsiszentgyörgyön, ahol a Caritas az egyházzal iskolát is létesített, a Néri Szent Fülöp Általános Iskolát. Hátrányos helyzetű gyerekekkel foglalkozó központokat hoztak létre Marosszetgyörgyön, és Székelyudvarhelyen a budvári roma telepen. Ezelőtt 4 éve, a Svájci alap támogatásával további programokat valósítottak meg Székelyszenterzsébeten, Sófalván, Korondon, Zetelakán és Ozsdolán, illetve bővítették a székelyudvarhelyi projektet. Majd Marosszentgyörgyön a kisebb tevékenység után, egy uniós POCU-pályázat keretében egy átfogóbb munkatervezetet foganatosítottak: így 120-130 gyerekkel foglalkozhattak – ez a program éppen az idén jár le.

Gyerekekkel foglalkozás a megújult zetelaki nappali foglalkoztatási központban. Fotó: Gyulafahérvári Caritas.Gyerekekkel foglalkozás a megújult zetelaki nappali foglalkoztatási központban. Fotó: Gyulafahérvári Caritas.

A szakértő beszámolt arról is, hogy a tevékenységgel párhuzamosan hamar megtapasztalták, hogy önmagában a gyerekekkel való foglalkozás nem elegendő, hiszen a szülőkkel is foglalkozni kell, ehhez meg elengedhetetlenek a közösségfejlesztő programok – különben a mélyszegénység felszámolásába fektetett munka nem hozza meg a várt eredményeket.

Az évtizedes tapasztalatok alapján Ludescher László szakmai véleménye az, hogy azok az állami intézmények, amelyeknek az a rendeltetésük, hogy a mélyszegénységet enyhítsék, nehézkesen kommunikálnak egymással, nincs megfelelő együttműködés közöttük. Azzal is gyakran szembesültek, hogy több székelyföldi önkormányzat elzárkózik a roma integrációtól, a problémát megpróbálják a szőnyeg alá seperni, és nem keresnek megoldásokat. E mellett Székelyföldön nagyon erős a romák iránti ellenérzés, így amikor a polgármesterek, képviselő testületek nyitottak lennének, akkor sem állnak ki határozottan a mélyszegény telepeken élő emberek felzárkóztatása mellett – mert ezzel szavazatokat veszítenek.

Pedig a szociális problémákra csak úgy lehet hatékony megoldást találni, ha integrált szemlélet mentén történik. Azaz elengedhetetlen, hogy a különböző feladatokat felvállaló intézmények (foglalkoztatás, oktatás, egészségügy, lakhatás, szociális rendszer, önkormányzat) összefogjanak, különben a beavatkozások széttöredezettek, projektfüggőek és hatástalanok maradnak.

A szociális munka hiányzó láncszeme: a facilitátor

Az integrált szemlélet megvalósításában kulcsszerepet játszik a facilitárori munka. Ez egy háttérben zajló, előkészítő munka, és gyakorlatilag az a személy a facilitátor, aki a közösségfejlesztő munkában megmozdítja a dolgokat, aki leülteti egy asztalhoz az embereket, aki olyan kérdéseket tesz fel, aminek hatására az emberek elkezdenek azon gondolkodni, hogy mi a probléma, s arra mi lehet a megoldás.

Beszámolója szerint az ilyen közösségfejlesztő munkára szükség van a romatelepeken, a szegénységben élő közösségekben, de dolgozhat a különböző intézmények közötti térben. „Ez a szakmunka ki szokott maradni a szociális szolgáltatásokból, pedig nagyon fontos” – állapította meg Ludescher. „Mert ott van a nappali foglalkoztatónk, s várjuk a gyerekeket. De várhatjuk, mert a gyerekek nem jönnek. A szülők nem tesznek érte. Ilyenkor ez a munka van kimaradva. Mert ha valaki jelen van a közösségben, beszélget az emberekkel, a szülőkkel, megkérdezi, hogy ők mit gondolnak a gyerekeik jövőjéről, akkor felmerülnek célok. Ekkor fel lehet tenni a kérdést, hogy ez hogy valósítható meg? Mi kellene ehhez? Így a közösség tagjai számára is beláthatóvá válik az írni-olvasni tudás alapvető fontossága, így a szülő felismeri, hogy ha a gyereke nem végzi el a 8 osztályt, akkor esélye sincs. Kelle tehát a rávezetés ahhoz, hogy a foglakozásokon legyenek gyerekek” – mutatott rá Ludescher a dolgok működési módjára.

Arra is felhívta a figyelmet, hogy az intézmények között is szükség van erre a munkára. „Például a facilitátor megkeresheti az önkormányzatot, hogy mi lenne ha lenne egy romák napja? Vagy ha a falunapon fellépnének roma együttesek is? És akkor már, támogatna-e az önkormányzat három tehetséges roma fiatalt, hogy cigány néptáncot tanuljanak? Vagy mi lenne, ha az iskolaigazgató és a családorvos, a szociális referens leülne beszélgetni, hogy mi a helyzet a településen: kik kapnak szociális segélyt, kik járnak iskolába, melyik családnak mire lenne szüksége ahhoz, hogy beírathassa a gyerekeket az iskolába? Hogy lehet megoldani, hogy a gyerekek oltásokban részesüljenek? És ezeken keresztül közelebb kerül egymáshoz a közösség, az intézmények, és a két társadalmi csoport is. Így lehet a közösségeket elválasztó láthatatlan falakat bontogatni” – vetett föl néhány ötletet a szakértő.

A Caritas munkatársa arra is figyelmeztetett, hogy ha ezek az együttműködések nem épülnek ki, alapesetben a különböző intézmények végzik a maguk feladatát, a maguk kis irodáiban, és csodálkoznak, hogy az emberek nem jönnek, a kitalált projektek nem funkcionálisak. Ilyenkor a háttérben többnyire olyasmi áll, hogy az érintettek nincsenek tisztában a jogaikkal, és a nekik járó szolgáltatásokkal. Olyasmiről van szó, ami alanyi jogon illeti meg őket: oktatás, egészségügyi alapszolgáltatások, és így tovább. „A mellett, hogy ezekkel nincsenek tisztában a mélyszegénységben élők, van amikor távol vannak tartva ezektől a szolgáltatásoktól – tudatosan vagy tudattalanul –, ami tovább fokozza a helyzetüket, és a közösségek közötti egyre inkább mélyülő távolságot termel újra” – mondta Ludescher. „Az is lehet, hogy azért nem megy, mert már kétszer leordították a fejét amiatt, hogy sáros cipővel, mocskosan jön be az irodába. Közben nincs aszfalt, víz, csatornázás az utcájában, úgy mint a többi lakos esetében. És nincs, aki biztassa, támogassa, hogy bemenjen. És nincs senki, aki az intézmények figyelmét erre felhívná, és egy kicsi toleranciára intené. Pedig a közalkalmazottakat azért fizeti az állam, az önkormányzat és az adófizetők, hogy attól függetlenül, hogy állampolgári jogaikkal élhessenek az emberek, attól függetlenül, hogy milyen szociális rétegből származnak” – foglalta össze Ludescher László a facilitátori munka szerepét és jelentőségét.

Szakmai megbeszélés a tusnádfürdői időszakos konferencia alatt. Középen Ludescher László. Szakmai megbeszélés a tusnádfürdői időszakos konferencia alatt. Középen Ludescher László.

Elzárkózás, kirekesztés vagy integrált szemlélet?

A szakértő felhívta a figyelmet arra, hogy ha elzárkózunk a problémától, vagy nem segítjük elő a megoldását, akkor a helyzet tovább fog romlani, és akár teljesen elmérgesedik. Egyrészt, mert a szegény telepek lakossága folyamatosan nő. „Nem azért mert romák, ez nem az etnikumtól, nemzetiségtől, bőrszíntől függ, hanem – és ezt a szakértők bárhol a világon megerősítik – ez általánosan jellemző a mélyszegénységben élő csoportokra” –. Rámutatott, hogy összefüggés van az iskolázottság és a gyerekek létszáma között: minél kevesebb iskoláztatáshoz fér hozzá valaki, annál több gyereke lesz, amelyben szerepet játszanak olyan tényezők, mint a jövőre vonatkozó kilátások, jövőtervezés, családtervezés, márpedig ezekben a közösségekben nem adottak ennek a feltételei.

Másrészt a székelyföldi többségi lakosság ellenérzései, előítéletei miatt a közösségek kirekesztettek, megbélyegzettek, több nagyobb mélyszegénységben élő roma közösség van – főként vidéken – akikkel senki nem foglalkozik. A problémák fokozódása miatt több településen már nagyon elmérgesedett a magyar-roma viszony, megnövekedett a kriminalitás, és egyes helyeken már-már erőszakba torkollanak a gondok. Ugyanakkor gyakori jelenség az iskolai szegregáció, az kirekesztett telepeken élő roma lakosság jelentős hányada nem fér hozzá az ivóvízhez, az áramszolgáltatáshoz, nincs csatorna, úthálózat, stb.

Mindezért nem elegendő egy-egy szolgáltatást biztosítani vagy csupán segélyeket adni, hanem egy átfogó integratív beavatkozás szükséges, amelybe be kell vonni a roma közösségeket is. „Mi is szembe kell nézzünk azzal a ténnyel, hogy attól, hogy egy délutáni foglalkoztatót működtetek egy faluban, ahova eljár 10-20 gyerek, azzal a mélyszegénységet nem oldjuk meg. Annyit tudunk elérni, hogy abból a 10-20 gyerekből lesz vagy 3-4, aki a szüleivel ellentétben, nem 4 osztályt fognak végezni, és nem lesznek analfabéták, hanem meglesz a 8 osztálya. És ezek sikerek!” – jelentette ki Ludescher.

A probléma a közbeszédben

Viszont a többségi társadalom szakértelem, problémaérzékenység híján ezeknek a sikereknek nem tud örvendeni, nem tudja értékelni, megbecsülni. Pedig a Caritas 10-15 éves őrkői munkájának köszönhetően, amelyet az iskolai felzárkóztatás témájában végeztek, jelentősen lecsökkent az írni-olvasni nem tudók száma. „Így ma már vannak olyan szülök, akik nálunk jártak felkészítőre, és ők a gyerekeiket már küldik az iskolába, a felkészítőkre, mert számukra már sokkal fontosabb, hogy a gyerekeik többet tudjanak, mint ők” – mutatott rá a transzgenerációs eredményekre, amelyek a többségi társadalom számára szinte láthatatlanok, pedig a maguk helyén jelentősek, és amit tovább lehet építeni.

Az ágazati igazgató mindazonáltal a lakosságot is megérti: hiszen abból a szempontból csupán az látszik, hogy rengeteg anyagi forrás megy el, és nincs érzékelhető eredmény. „Most azért örvendjünk, mert a fiatal roma le tudja írni a nevét?” – teheti fel sok székelyföldi a kérdést.

A nyilvános közbeszédben ez a téma nem jelenik meg a maga bonyolultságában, a maga realitásában. „Nem egy népszerű téma, ritkán nyúlnak hozzá az újságírók is – és nagyon ritkán úgy, hogy mélyrehatóan próbálják bemutatni. Nem mutatnak rá a problémák gyökereire, az ok-okozati összefüggésekre. Az jelenik meg, hogy betörés volt, s az a kérdés, hogy cigányok voltak, és ezzel kész, téma lezárva” – számolt be Ludescher, aki kiemelte, hogy mégis van egy elmozdulás, amennyiben a sajtóban nincsenek uszító kampányok, legalábbis a vezető romániai magyar médiában ilyet nem tapasztal.

Ezzel együtt az nincs tematizálva a médiában, hogy „igenis Székelyföldön a székelység a saját kisebbségével néha hasonlóan bánik, mint amit megtapasztal az erdélyi magyarság a román többség részéről. Az ilyen kényes témák nincsenek előhozva, nincsenek tematizálva, nem mutatják be a helyzeteket kontextualizálva, objektíven. A mélyszegénység, a szegregátumok, a kirekesztés egyáltalán nem népszerű témák. És azt gondolom, hogy ezzel kapcsolatban az újságírókat is képezni kellene, hogy ne csak a felületet lássák” – mondta a szakértő, aki szerint ez egy nagyon mély társadalmi probléma, amit a lakosság még nem igazán tudatosított.

De mit csinál a Gyulafehérvári Caritas és miből?

Az Caritas egyik fontos tevékenysége a közösségfejlesztés, hálózatépítés – azaz a facilitátori szerepek felvállalása – amit 90 százalékban külföldi forrásokból tud finanszírozni, vagyis az ilyen projekteket a Svájci vagy a Norvég alap teszik lehetővé. Egyrészt mert a romániai finanszírozási rendszer, a hazai pénzügyi lehetőségek miatt – főleg amelyekhez a civil szervezetek is hozzáférhetnek – ezt nem engedheti meg magának. „Másrészt az állami rendszer nem tudja hova tegye ezt a tevékenységtípust, nem is érti, hogy egy munkatárs miért jár ki a egy évig egy közösséghez, hiszen csak emberekkel beszélget – ez nem fogja a román állam megfinanszírozni” – mondta a szakértő.

Ezekkel a pályázatokkal viszont az a gond, hogy megpályázzák, lebonyolítják, és akkor vége. Ennek a tapasztalatát Ludescher László így fogalmazta meg: „Úgy érezzük magunk, mint az a légtornász, aki már elengedte az egyik kötelet, de nincs következő, amit meg tudna ragadni. Lezuhansz, kész, projekt lezárva, a munka nem folytatódik, a közösség is csalódik.” E mellett volt olyan helyzet is, amikor sikerült egy nyugat-európai magán-finanszírozót találni, hogy folytahassák ezt a munkát. Másrészt ezek a támogatások – még ha jelentős dolgokról van szó – a probléma mértékéhez képest kis tételnek számítanak, mondta a szakértő.

A Caritasnak vannak olyan szolgáltatásai, amelyeket állami támogatásokkal végez, mint amilyen az iskolai kiegészítő foglalkoztatás a roma gyerekek számára. Hogy reálisabb képet kapjunk erről, a szakértő elmondta, hogy például egy nappali foglalkoztatóba járó gyerek számára, aki nap mint nap ott kell legyen, minden nap ebédet kell kapjon, és 3-4 órát kell vele foglalkozni, a minisztérium 175 lejes támogatást ad havonta. Így a szervezet további bevételi forrásokkal is dolgozik, például az önkormányzatokkal, akik a lehetőségeikhez mérten szociális szolgáltatásokat vásárolnak a Caritastól, ami a szociálisan hátrányos helyzetű lakosság bizonyos szükségleteit fedezni.

A Gyulafehérvári Caritas – mint a többi hasonló civil szervezet – az energiáinak a jelentős részét nem tudja a tényleges tevékenységére fordítani, mert a forrásteremtésre, azoknak a ledokumnetálására, adminisztrálásra, hatalmas bürokráciára kénytelen fordítani. Tehát mi erre a tevékenységre önkormányzati forrást, minisztériumi támogatásokat, EU-s alapokat, külföldi finanszírozásokat, cégek szponzorizációját, magánszemélyek támogatását próbáljuk igénybe venni. Ez ilyen hektikus, nagyon változó: egy adott pillanatban felhúzzuk a lángot, bővítjük a tevékenységünket és alkalmazunk embereket, próbálunk tenni, aztán mikor lejár egy-egy jelentősebb projekt, akkor kénytelenek vagyunk lecsavarni a lángot, és nézzük, hogy ki az a munkatárs aki tud maradni, és hány ellátottal tudunk tovább foglalkozni” – foglalta össze a szociális munkákat felvállaló civil szervezetek problémáját a Cristas szakembere.

A helyzetet némileg fokozza, hogy jogi értelemben sincs állandó rend, azaz nincsenek olyan törvények, amelyek ezt a munkát valamilyen formában támogatnák. Hiszen a civil szféra felől érkező szociális szolgáltatások ugyanolyan minőségi standardoknak és feltételeknek kell megfeleljenek mint az állami intézmények, a finanszírozásuk mégis nagyon aránytalanul egyenlőtlen.

A szakértő elmondta, hogy ahol a önkormányzatok nyitottak voltak a munkájukra, és ahol beengedték őket a közösségek, azokon a helyeken
jelentős eredményeket értek el.

A facilitátori munkának köszönhetően lassan elkezdtek változni a dolgok, néhány régi nehézség így megoldódott, illetve sikerült több előremutató folyamatot elindítani. Kérésünkre néhány konkrét példát is felsorolt: villanyhálózat a közösségben, azaz utcai világítás biztosítása, a patakok, árkok közös kitisztítása, utcák kavicsozása, szemét elvitele rendszeresen, az adók befizetése. E mellett sok embert segítettek, akik belátták, hogy miben állnak a procedurák, és elkísérték, hogy el tudjanak intézni keresztleveleket, személyiket, amelyek segítségével meg lehetett oldani, hogy hozzáférjenek segélyekhez, idénymunkához, telekkönyvi problémák körüli nehézségek kibogozásához, és családon belüli konfliktusok megoldásához is.

2019-ben a zabolai roma közösség is részt vett a tavaszi takarító akcióban. 2019-ben a zabolai roma közösség is részt vett a tavaszi takarító akcióban.

A Caritas sikerként könyveli el azt is, hogy létrejöttek helyi hálózatok, amikor a településen belül az intézmények képviselői együtt gondolkodtak a településen belüli nehézségek megoldásán, az iskola, önkormányzat, rendőrség, civilek, egészségügyi szektor képviselőivel/munkatársaival.

„Ezen túl sikeres volt az évi szakmai konferenciánk, ahol ötleteket és biztatásokat kaptak az önkormányzatoktól részt vett munkatársak. Sikeres az, hogy szolgáltatások nőttek ki a facilitálásból. Sikeresek voltak azok az alkalmak, amiket a szociális referenseknek szerveztük a három megyéből, aminek következményeként létrejött egy csoport, ahol eseteket és nehézségeket osztanak meg egymással és közösen keresik a megoldásokat” – mondta a szakértő.

További eredménye a munkájuknak, hogy vannak fiatalok, akiket sikerült érzékenyíteni a hátrányos helyzetből jövő kortársaik fele és interetnikus táborok végére közös élményeik lehettek, illetve hogy sok esetben kriminalitást megelőző párbeszédet tudnak kollégáik mediálni. „Számos ilyen esetben volt pozitív tapasztalatunk az elmúlt években” – tette hozzá Ludescher László, a Gyulafehérvári Caritas szociális tevékenységének ágazati igazgatója.

A szervezet Kovászna, Hargita és Maros megyében tevékenykedik a roma integrációs programjaival, amelyekről további részleteket találhat az érdeklődő a Gyulafehérvári Caritas hivatalos honlapján, illetve a munkájukat követhetik a közösségi médián is.
Címlapkép: Tamás Endre.

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

ItthonRSS