2020. október 31. szombatFarkas
Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város

Mit szól az RMDSZ ahhoz, hogy a nagybaconi polgármesterjelöltje a Securitate altisztje volt?

k. á. 2020. szeptember 04. 18:37, utolsó frissítés: 22:16

A Kovászna Megyei Tanács elnöke nem akart erről nyilatkozni, de a területi elnök és az RMDSZ szóvivője elmondta.


Mint ahogy arról már mi is írtunk, Nagybaconban meglehetősen eldurvult a választási kampány. Veres Zsoltot, Simon András RMDSZ-es polgármester független kihívóját megfenyegette mind a polgármester, mind annak egyik fia is, akit a helyiek csak Texas Bobyként emlegetnek. Arról akkor még nem írtunk, hogy Simon András a múlt rendszerben a sorkatonaságot a Securitaténál töltötte, majd a belügy kötelékében “milicista" lett és rendőri feladatokat látott el.

Azóta a Vadnyugatra emlékeztető történet kiegészült azzal, hogy Veres Zsolt nyilvánosságra hozta azt a dokumentumot, amelyből a Simon múltjára fény derül, de maga az elöljáró is mesélt erről egy, az Átlátszó Erdélynek adott interjúban, ahol elmondta, ő csak sofőr volt, és hát ha a Secuhoz verbuválták, akkor oda ment, onnan került aztán át a Kovászna megyei milicia kötelékeibe, ahol gyilkossági és lótolvajlási ügyeket oldott meg, de mindig a székely nép érdekeit tartotta szem előtt már akkoriban is. Továbbá Simon szerint múltjának ez az eleme a helyiek előtt is ismert és nem okoz semmiféle problémát, a faluban mindenki tudja róla, hogy milicista volt, és ennek tudatában szavazták meg már kétszer is.



A Veres által előásott dokumentumot a Román Kommunista Párt Kovászna megyei bizottsága állította ki 1985 januárjában, és meglehetősen hízelgően beszélnek Simonról. Megtudjuk belőle, hogy 1974 februárjától a Securitate 0777-es alakulatánál (Brigada 1 Securitate București) teljesített sorkatonai szolgálatot. 1975-ben lépett be a Román Kommunista Pártba, és a belügyminisztérium Kovászna megyei felügyelőségénél lett előbb a Securitate altisztje, majd később nyomozó.


Az Átlátszó Erdély amúgy megkereste a CNSAS-t is azzal, hogy szeretnék megtekinteni Simon András dossziéját, de az volt a válasz, hogy nincs neki ilyen. Elvileg minden polgármesternek nyilatkoznia kell a pártállami múltjáról, erről egy kormányrendelet rendelkezik, a Romania Curata azonban 2016-ban azt írta, tíz megyéből, köztük Kovászna megyéből sem küldték el ezeket az illetékes szervekhez.

Simont tehát két mandátumon át alkalmasnak tartották a baconiak, akik tudják, hogy milicista volt, de nem emlékeznek rá, hogy bármit is elkövetett volna a közösség ellen. Persze ezt az ellentáborban nem mindenki látja így, és ebben nemcsak a múltbéli szerepvállalás játszik szerepet, hanem az is, hogyha az egyik polgármesterjelölt veréssel fenyegeti meg ellenjelöltjét.

A megyei és a területi RMDSZ mindeddig nem nagyon szólalt meg az ügyben, Tamás Sándor, a Kovászna megyei RMDSZ elnöke most sem volt hajlandó, mint ahogyan legutóbb sem, amikor megkerestük. Bármit kérdeztünk erről az ügyről, csak annyit volt hajlandó nyilatkozni, hogy: "szeptember 27-én a baconi nép fogja elmondani a véleményét erről a kérdésről, én pedig 28-án". A tanácselnöknek hiába jeleztük, hogy ezúttal nem a község lakóinak véleményére vagyunk kíváncsiak, hanem az övére. Főleg azért is, mert az elmúlt időszakban Tamás nagyon megnyomta a kampányt Baconban, azzal vádolva meg Verest, hogy nemcsak a térségben, hanem "Kolozsváron és Budapesten" is lejáratja a falut nyilatkozataival.

"Az elmúlt időszakban a baconi emberek azzal szembesültek, hogy a közelgő választások miatt a két polgármesterjelölt között éles vita alakult ki, és majdhogynem tettlegességig fajult" - írja egy szórólapon Tamás Sándor, holott arról nincs egyelőre hangfelvétel vagy bizonyíték, hogy valóban mindkét fél agresszíven lépett volna fel a másikkal szemben. Tamás azt ajánlja a baconiaknak, hogy ne a hibákra figyeljenek, hanem a megvalósításra, és érvelésében még egy Orbán Viktor-idézetet is bevet.

Nem volt ennyire szűkszavú azonban Váncza Tibor, az RMDSZ Erdővidék széki szervezete elnöke. "Nem volt besúgó, nem engedtek volna neki két mandátumot, ha az lett volna" - mondta, és azt is, hogy az ANI nem adott volna igazolást Simonról, ha szekus múltja lett volna. Itt az elnök vélhetően a CNSAS-ra utalt, hiszen az ANI az országos feddhetetlenségi ügynökség, a CNSAS pedig a Securitate Irattárát Vizsgáló Országos Tanács. Miután kijavítottuk, helybenhagyta, hogy igen, erre gondolt. A CNSAS valóban adott ki igazolást arról, hogy nincs adat róla, hogy Simon a Securitate dolgozója vagy kollaboránsa lett volna. Váncza szerint pedig nem kell összekeverni azt, hogy valaki a Securitaténal volt katona azzal, aki besúgta a szomszédait, ismerőseit és börtönbe juttatta. Simon meg később milicista volt, vagyis a korabeli rendőrségnek megfelelő szerv kötelékeiben szolgált, és ő ebben nem lát problémát.

“Ő egy sikeres polgármester, tudom, hogy lehet most támadni az embert mindenféle dolgokkal. A falujában mennek a dolgok, nagy megvalósításokat csinált, aki idevalósi, az látja, hogy ez az ember dolgozik a falujáért" - nyilatkozta Váncza.

Váncza azt elismeri, hogy ez az ügy árthat a kampánynak, de azt gondolja, hogy nem a másik “bemocskolásával” kell megnyerni a választást, hanem egy biztos jövőképet kellene előterjeszteni a falu lakóinak. “Az ellenjelölt pont nem ezt teszi, hanem mindenféle vádakat hoz elé, amit az emberek felfognak ugyan, de a választás majd meg fogja mutatni az eredményt” - mondja.

"Mi azt tudjuk, hogy 2016-ban a polgármester úr kapott egy igazolást, amely szerint ő nem működött együtt a Securitatéval" - mondta Hegedüs Csilla, az RMDSZ szóvivője megkeresésünkre, aki szerint ennél az igazolásnál a törvény előtt erősebb irat senkinek nem áll a rendelkezésére.

Hegedüs azt mondja, azoknak az esetében, akiknél bebizonyosodott, hogy együttműködtek a Securitatéval, az RMDSZ határozottan fellépett a múltban és a közelmúltban is. “Tudom, hogy a kampányokba sok minden belefér. Számunkra nagyon fontos, hogy a Securitatéval együttműködő emberek múltját felfedjük és ezáltal a közéletet megtisztítsuk. Viszont jobban szeretnénk, ha arról beszélnénk, hogy mi az, amit az elmúlt négy esztendőben az önkormányzati képviselőink elértek, és ki mit tervez a következő négy évre" - mondta még Hegedüs.

Az RMDSZ egyébként éppen szerdán "vált meg" Sallai Imrétől, a nagysármási tanácsosi listavezetőtől, miután az Átlátszó Erdély kiszúrta, hogy egy 2014-es jogerős bírósági ítéletben megállapítják, hogy a múlt rendszerben a falu lakóiról jelentett a titkosszolgálatnak. Sallait már nem lehetett eltávolítani a választási listáról, amelynek amúgy az első helyét foglalta el, de azt ígérte, ha bejut, akkor lemond majd a mandátumáról. Egyébként erről Tamás Sándor azt nyilatkozta, hogy az Maros megyében történt és ő nem tud az esetről semmit.

Veres Zsolt szinte napi rendszerességgel szólítja fel elhatárolódásra az RMDSZ területi vagy megyei szervezetét, de az RMDSZ ha akarna sem válthatná már le a jelöltjét. Szeptember 27-én mindenesetre tényleg a választók fogják lezárni a hónapok óta tartó, majdhogynem erőszakba torkolló vitát.

Nyitókép: ERDTV

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

ItthonRSS