2020. október 27. keddSzabina
Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város

Székely István: a modernizációs törekvések felülírták az etnikai szavazást a 2020-as önkormányzati választásokon

Vig Emese Vig Emese 2020. szeptember 29. 10:23, utolsó frissítés: 13:56

Nem elég a „magyar üzenet” a választópolgárok számára, hanem olyan jövőképet kell kialakítani, amellyel az erdélyi települések fölzárkózhatnak a nyugat-európai modellhez.


Mit lehet kiolvasni a számokból? Magyar győzelem-e az, hogy Marosvásárhelyen sikerült véget vetni a Florea-korszaknak? Miért nem szavaztak a magyarok minden esetben az RMDSZ vagy más magyar pártok jelöltjeire? Székely István politológussal, az RMDSZ ügyvezető alelnökével elemeztük a helyhatósági választásokat. A szakember szerint egyértelmű az üzenet: Románia nagyvárosai elindultak egy olyan modernizációs úton, amelyről nincs visszatérés, és a kisebb településeknek is föl kell zárkózniuk. A 21. században meg nem lehet csak az etnikai szavazásra alapozni, hanem a kor követelményeivel összhangban lévő jövőképet kell kínálni a választópolgároknak.

Már vannak részleges eredmények, és úgy tűnik, hogy az RMDSZ-nek sikerült teljesítenie azt a célkitűzését, hogy megközelítse a 200-as számot, ami a polgármesteri tisztségeket illeti. A tanácsosi helyek pontos számának tisztázására még várni kell, de azt már lehet tudni, hogy négy megyében lesz RMDSZ-es megyei tanácselnök. Egyszóval minden adott ahhoz, hogy sikerként könyvelje el a szervezet az önkormányzati választásokat.

- Már nemcsak a „mi történt”-re lehet választ adni, hanem a „miért történt”-re is meg lehet fogalmazni bizonyos állításokat, és én azt fontosabbnak tartom. A számok világosak: az RMDSZ-nek 195 saját polgármestere volt, most van 199. Emellett van 2 MPP-s polgármester, 1 EMNT-s és 7 EMSZ-es önkormányzati vezető, illetve van 11 független polgármester is.
Ami érdekes az az értelmezési keret, hogy miért történt az, ami történt. Nemcsak az ún. magyar viszonylatból érdemes megvizsgálni a választások eredményét, hanem egy tágabb kontextusban. Két paradigmából próbálom értékelni: az egyik a modernizáció állapota, a másik pedig az erdélyi társadalom-projekt kérdése. Tehát összehangolható-e a modernizációs paradigma az erdélyi magyar társadalom-projekttel.

Lévén, hogy az RMDSZ etnikai pártként határozza meg magát, gondolom, hogy számára mindenképpen az erdélyi magyar társadalom-projekt a fő szempont.



- Ami az RMDSZ célkitűzéseit illeti: az RMDSZ azt fogalmazta meg, hogy a legfontosabb visszaszerezni Marosvásárhelyt, megtartani Maros megyét, Szatmár megyét, illetve Szatmárnémetit, és ezek a prioritások egyértelműek, hiszen ezek az etnikai ütközőzóna települései-régiói, és a szövetség úgy látja, hogy itt továbbra is az interetnikai együttélés a tét. Ha magyar többségű település választ magának polgármestert és helyi tanácsot, ott is fontos, hogy sikeres legyen a párt, azonban etnikai szempontból nincs nagyon nagy jelentősége annak, hogy RMDSZ, vagy EMSZ esetleg független jelölt nyeri meg a választást. Természetesen fontos, hogy az RMDSZ jelöltjei jól szerepeljenek, hiszen a szervezet meg van győződve arról, hogy a megfelelő embereket jelölte önkormányzati tisztségekre, akik sikeresen hozzá tudnak járulni ahhoz, hogy megvalósuljon az a terv, amit „erdélyi magyar társadalom projektjének” nevezünk. Azonban ez a kérdés teljesen másképp tevődik fel olyan közegben, ahol az etnikai törésvonalak meghatározzák a közösségek mindennapjait.


Leegyszerűsítve: fontosabb az RMDSZ-es jelenlét egy interetnikus közegben?


- Azért ez így sarkított állítás, de igen. Többségi településeknél is előnyt jelent az RMDSZ-hez való tartozás, de legalább ugyanilyen fajsúllyal jelenik meg az illetőnek a személyisége, tapasztalata, tudása, jövőképe. Az az automatizmus, hogy az RMDSZ mindig nyer, ebben a formában már nem igaz. Azért nem, mert 30 év demokrácia után a lakosság megértette, hogy egy rossz személyi döntést helyi szinten felül tud bírálni anélkül, hogy az megbontaná a magyar társadalom integritását.

Ezt nem tudja megtenni a parlamenti választások vagy az európai választások alkalmával, de ha önkormányzatot kell választania, akkor igenis meggondolja, hogy melyik személyre szavazzon. Eljutottunk oda, hogy a választók az egyéni teljesítményeket díjazzák, illetve a hibákat, tévedéseket, rossz döntéseket számon kérjék. Arra a jelöltre szavaznak, aki egy élhetőbb jövőt tud a közösség számára biztosítani.

Említette, hogy ezt a 2020-as önkormányzati választást két logikára fűzné föl. Az egyik a modernizáció kérdése, a másik pedig az erdélyi magyar társadalom-projekt. Miért éppen ezeket érzi meghatározónak?

- Egyrészt azért, mert a modernizáció kapcsán azt látjuk, hogy Romániában érdekes „fejlődési szigetek” (románul poli de creștere) alakultak ki. Nem is lehet egészen jól lefordítani magyarra ezt a román kifejezést, éppen azért, mert magyar nyelvterületen ilyen jelentős fejlődésbeli eltérések különböző régiók, települések között nem is nagyon vannak. A társadalmat több „világ” együttélése határozza meg, és ez a nagyvárosokban leginkább tetten érhető. Továbbra is jelen van a földalapú társadalom, amely mellett ott van az indusztriális és posztindusztriális világ, majd harmadik elemként egyre nagyobb az a réteg, amelyet az információalapú vagy másként nevezve tudás alapú társadalomnak nevezünk. Ezek a rétegek egyszerre és együtt élnek Románián belül. Ennek a következménye az, hogy nagyon sokféle logika érvényesül a helyhatósági választásokon.

Pedig az 1990-es évek elején úgy tűnt, hogy ugyanazt akarja mindenki vagy legalábbis homogénebbek voltak a társadalmi elvárások.

- Annak idején mindenki kapott egy rúd szalámit és egy útlevelet, ennek fejében pedig tömegesen megszavazták Iliescut. Ez egy tiszta képlet volt. Innen indultunk útnak és mára elértünk olyan nagyvárosokig, ahol a jövőorientált rétegek, a posztmateriális világ képviselői már más szempontok szerint fogalmazzák meg elvárásaikat. Már nem a primer, anyagi javak a döntők, hanem olyan értékek, mint az emberi méltóság, a környezetvédelmi szempontok, a kisebbségek – legyenek azok szexuális, vallási, etnikai kisebbségek – tiszteletben tartása, a nők egyenjogúsága, a kultúra sokszínűsége, ennek az innovációra gyakorolt hatása.

A nagyvárosok jelenítik meg a 21. századi Romániát, azt az irányt, amelyen elindult az ország egy nyugat-európai modernizációt követő útvonalon. Bukarestben, Temesváron, Brassóban megtörtént a váltás annak érdekében, hogy felkarolják ezeket az értékeket. A szavazatokban is tetten érhető az ország különböző régiói között a modernizáció igénylése, illetve a hagyományos társadalmi berendezkedés melletti kitartás, az ezek közötti feszült viszony.

Ha megnézzük az eredményeket a romániai nagyvárosokban, és elsősorban az erdélyiekben, akkor mindenképpen azt látjuk, hogy ezek határozottan elmozdultak az európai modernizációt igenlő és felkaroló irányba.

- Elég, ha a főváros főpolgármesterére gondolunk, Nicușor Danra, vagy első kerületének nyertesére, a francia hölgyre, Clotilde Armandra, vagy a temesvári nyertesre a német Dominic Fritzre, akinek még csak román állampolgársága sincs. De nyugodtan említhetjük Brassót is, hiszen ott is egy több nyelvet beszélő européer beállítottságú jelölt nyerte meg a választásokat. De én ugyanerre a logikára fűzném fel Csíkszeredát is, hiszen a váltásnak az alapja ott is a jövőkép modernitása és a fiatalok bevonása. Ez már az előválasztások alkalmával is egyértelmű volt – Korodi azt a szemléletet képviselte a kampányában, miszerint a fiataloknak is kell megtalálniuk az otthonukat a városban, úgy, hogy ők már egy másfajta világot, más jövőt képzelnek el családjaik számára.

A marosvásárhelyi kampánynak is volt egy modernizációs hangvétele, és már maga az a tény, hogy Soós Zoltán független jelöltként indult, azt az üzenetet is közvetítette, hogy el kell rugaszkodni a kimondottan etnikai szavazástól. Az eredmények meg azt mutatják, hogy nemcsak magyar szavazatok segítségével sikerült nyernie, hanem volt egy olyan szegmense is a vásárhelyi román közösségnek, amely úgy döntött, hogy rá szavaz.

- Soós Zoltán is egy jövőképet vázolt fel, és ez pedig arról szól, hogy a román és magyar közösség együtt tud élni, egymás tiszteletében, egymás értékeinek az elfogadásában úgy, hogy ebből az együttműködésből a jövőbe mutató pozitív programokat meg tudja fogalmazni. Ez lenne Soós programjának az üzenete a gyakorlati vonatkozásokon túl. Nem a magyarok győztek a románok felett, hanem a marosvásárhelyiek arattak történelmi győzelmet a korrupció és a keresztapák felett. Ezen a választáson túlléptek az etnikai szavazáson, lezárták az eddigi polgármester, Dorin Florea képviselte rendszer elmúlt húsz évét.

Korodi Attila is, Soós is olyan jelöltek, akiknek megelőlegezte az adott közösség, város a bizalmat, hisz eddig nem voltak városvezetők. Egyértelmű, hogy egy negatív kritika is ez a szavazás az eddigi önkormányzati vezetők irányába. Mi a helyzet azokkal a településekkel, ahol már második, harmadik vagy éppen sokadik mandátumánál tart a polgármester? Szerencsés-e az olyan helyzet, amikor valaki évtizedeken keresztül vezet egy várost vagy községet?

- Ez a sikeres polgármesterek kategóriája. Beszélhetünk Kolozsvárról, Nagyváradról. Annak ellenére, hogy Bolojan már nem indult a polgármesteri tisztségért, gyakorlatilag olyan tekintélye van a közösség előtt, hogy elég volt valakire rámutatnia, és azt megválasztotta utódjául a város. Sepsiszentgyörgy is ebbe a kategóriába tartozik, ahol azok a rétegek, akik meghatározók a polgármester megválasztásában, visszaigazolva látják a saját jövőbe mutató elvárásaikat a polgármester tevékenységében, és ez egy, már a sikerekre építő felhajtó erőt képez. Ezeken a településeken egyre inkább személyek vannak a figyelem középpontjában és nem pártok. Az előző kategóriához viszonyítva, ahol első körben csak a jelölt programját vagy a párt által képviselt programot tudják értékelni a szavazók, itt már egyértelműen átfordul a figyelem a jelölt személyes teljesítményére.

Azokban a helyzetekben, ahol a modernizáció irányából sikerül egy többséget összerakni, nem csak a pártlogika másodlagos szempont, hanem az etnikai elv releváns volta is megkérdőjeleződik. Itt kapcsolódunk az erdélyi magyar társadalom-projekthez, amely arra az elképzelésre épül, hogy egy teljes, párhuzamos társadalmat építünk, amely közösség-szinten kapcsolódik a többségi világhoz, és ez a logika, amelyről az imént szó esett, sok esetben felül tudja írni ezt építkezést.

Konjunkturális helyzetekben az etnikai törésvonal meghaladása lehet számunkra kedvező, mind például Szászrégen és Székelykocsárd esetében, ahol úgy sikerült polgármester választani, hogy a magyarok etnikai aránya alacsony. Ugyanakkor azonban azt látjuk, hogy a brassói tanácsba nem kerül be az RMDSZ, a temesvári tanácsból is kiesik, Kolozsváron, Nagyváradon gyengén szerepel.

Persze, nincs két egyforma helyzet, de szerintem ezekben a városokban a modernizáció kérdése szembekerült az etnikai elvvel, az erdélyi magyar társadalom integritásának kérdésével. Kétségtelen, hogy a modernizáció igenlése felülírja mind a pártopciót, mind az etnikai hovatartozást. Ebből az következik, hogy ezeken a településeken, ahol a társadalom legdinamikusabb rétege átvette az adott közösség jövőképének irányítását, azok a pozíciók, amelyeket egy etnikai logika alapján szerzett meg az érdekképviselet, csak abban az esetben tarthatók meg, ha az a modernizáció jegyében újrafogalmazza üzenetét.

Azt gondolom, hogy azokban a nagyvárosokban, ahol elmarad a magyar eredmény az etnikai aránytól, ennek a helyzetnek vagyunk a tanúi. Nem elég a „magyar” üzenet, az ki kell egészüljön a posztmateriális értékrend alapján megfogalmazott jövőképpel.

Mi a helyzet a rurális-urbánus közeg közötti törésvonalakkal? A községek esetében a szavazások azt mutatták, hogy sokkal inkább a konzervatív megfontolások vezérlik a választások logikáját. Persze, itt is számított az aszfaltozott út, a csatornahálózat vagy a szemétlerakó, viszont az etnikai szavazás még mindig erős opcióként van jelen.

- Nem hiába emeltem ki beszélgetésünk elején azt, hogy háromféle alapvető társadalmi réteg és életforma keveredik Romániában egymással. A földalapú társadalom, vagyis az egykori paraszti világ még nagyon is itt van közöttünk, és a földek visszaszolgáltatásával a ’90-es években arra ítéltük a társadalom egy jelentős részét, hogy visszatérjen egy olyan hagyományos gazdálkodási formához, amely Európai szinten legalábbis eltűnőben van. Több millió olyan romániai állampolgár van, aki így él, és számára nem igény, és nem lehetséges opció az az életforma, amely most már alapvető elvárás azokban a nagyvárosokban, amelyekről az imént beszéltünk.

A lényeg az, hogy ezek a különböző rációk által meghatározott világok még jó ideig egymás mellett fognak létezni. A változás szele, az elkövetkező trendek mindig a nagyvárosokból indulnak ki. Évszázadokkal ezelőtt is Kolozsvár, Brassó, Nagyszeben voltak a „modernizáció” letéteményesei, most sincs ez másként. A regáti lakosok úgy tekintenek ezekre az erdélyi városokra, mint nyugat-európai entitásokra. De Erdélyen belül is húzóerőnek számítanak a falvakhoz, kisvárosokhoz viszonyítva. Ez a logika meghatározó lesz a metropolisz övezetekben, majd a nagyvárosok maguk után húzzák a kisvárosokat is. Ez egy lassú folyamat, amely más kontextusban a periférián követi a nyugat-európai centrum mintáit. Igazi kihívás egy olyan üzenetet megfogalmazása, amely a szétfejlődés ellenére egy néppárti logikával integrálni tudja a magyar társadalom egészét.

Ennek fényében, gondolom, hogy az RMDSZ is újra kell, hogy fogalmazza programját, hiszen egyértelmű, hogy az etnikai párt – etnikai szavazók logika nem biztosítja a társadalom egészének képviseletét. Eddig is többször szó esett arról, hogy fiatal szakemberek, szakpolitikusok kellenek, hiszen kiöregedőben van a szervezet. Persze, vannak arra utaló jelek, hogy elkezdődött egyfajta változás, de mintha nem volna elég határozott, elég egyértelmű az irány.

- Antal Árpádot, Korodi Attilát említhetném az előbbi logika mentén, mert ők valóban a fiatalabb generációt képviselik, és felkészült politikusok. Én úgy gondolom, hogy az RMDSZ mindig megtalálta azokat a személyeket, akik az adott, folyamatosan változó környezetben jó eredményeket tudnak felmutatni, és amennyiben nem, erre való az önkormányzati választás, amely a demokráciának egy korrekciós eszközét jelenti. Hogyha az illető személy nem válik be, az elképzelései nem találkoznak a közösség elvárásaival, akkor ott váltani lehet.

A váltás azonban bizonyos veszélyekkel is járhat, például olyan helyeken, mint Kolozsvár, ahol a közösség véleménye erősen megoszlik az etnikai szavazás és a modernizációs törekvések érvényesítése között.

- Ha az erdélyi magyar társadalom integritása szempontjából nézem ezt a kérdést, és azokat az elemeket próbálom beazonosítani, amelyek kikezdik ennek integritását, akkor az, hogy egy székely községben RMDSZ-es, MPP-s vagy EMNP-s a polgármester, igazából nincs jelentősége. Azonban ha Kolozsvárt, vagy az interetnikus közeg nagyvárosait nézzük, akkor bizony fontos az, mennyire van összhangban a politika kínálata a magyar lakosság elvárásaival, hogy hány magyar tanácsos kerül be a helyi önkormányzatba. Kolozsvár esetében régóta mondom, hogy ez a város már kinőtte Bocot, hiszen ő a különböző, főleg a ’89 előtti materiális világ hiányainak pótlásában gondolkozik. E mellett azért felkarolja a jó kezdeményezések egy részét: az IT-szektor megoldásainak közigazgatásban való bevezetését, az egyes környezetvédelmi, a közlekedés javítását célzó megoldásokat, amellyel nem csak „jó városgazda” színében tűnik fel, hanem a fiatalok támogatását is meg tudja szerezni.

És ne feledjük el, hogy valamikor Funar szavazótábora volt meghatározó a városban, nem is olyan régen. Azok az emberek nem tűntek el, továbbra is itt élnek közöttünk, együtt húszezer informatikussal, a város határában épülő önvezető autók tesztpályájával. Ez a kettősség továbbra is jelen lesz, de elsősorban a fiatalokra kell alapozni, őket kell segíteni abban, hogy felépítsék azt a világot, amelyben otthon érzik magukat.

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

ItthonRSS