2021. május 13. csütörtökSzervác, Imola
Kolozsvár >> Más város
Hajnali hírlevél >> Feliratkozás

„Iszonyatosan nagy konfliktus-potenciál van benne” – Kiss Tamás az erdélyi idegengyűlöletről

Horváth-Kovács Szilárd Horváth-Kovács Szilárd 2020. november 13. 11:00, utolsó frissítés: 16:32

A romák és romániai magyarok viszonya akkor is nagyon problematikus, ha az erőszak lehetőségétől eltekintünk, mondta Kiss Tamás, a Nemzeti Kisebbségkutató Intézet kutatója.


Nemrég a Nemzeti Kisebbségkutató Intézet munkatársai ismertették az European Values Study keretében végzett kutatások második tömbjének eredményeit, amelyben kiderült, hogy a romániai magyarok körében nagyon erőteljes az idegenellenesség, főként a romákat és a bevándorlókat érintő rasszizmus.

Megkerestük Kiss Tamás szociológust, a kutatás vezetőjét, hogy beszélgessünk a jelenségről, amely több szakértő szerint rendkívüli veszélyeket hordoz magában.

Kezdjük ott, hogy az év első felében történt a ditrói eset, amit számos romaellenes konfliktus előzött meg Erdélyben. A ditrói vendégmunkások elleni fellépést követően Toró Tiborral közösen írtatok egy értelmező cikket az Átlátszón. Abban az anyagban már utaltatok arra, hogy vannak adatok a romániai magyar idegenellenességről – a jelenlegi felmérésnek az adatairól volt szó?

- Nem. Igaz, hogy akkor már túl voltunk a European Values Study lekérdezésén, de még nem álltak rendelkezésünkre az adatok. Viszont a Kisebbségkutató Intézet korábban is végzett ilyen jellegű felméréseket. 2016-ban például erdélyi magyar és romániai mintán mértünk, nem sokkal a magyarországi népszavazási kampányt követően. Akkor fókuszcsoportos interjúkat is készítettünk a témában, és lehetőségünk volt arra is, hogy összevessük magyarországi adatokkal is a kapott eredményeket. A cikkben erre a kutatásra alapoztunk.


A 2016-os kutatás azonban nem volt olyan szisztematikus összehasonlító vizsgálat, amely alapján összevethetőek az európai országok és más kisebbségek adatai. Az akkori felmérésben nem is ugyanazok a kérdések szerepeltek, mint most. De abban megegyeztek az eredmények, hogy az erdélyi magyarok erőteljesebben idegenellenesek, mint akár a magyarországi, akár a romániai többség.

Kiss Tamás szociológus, a Nemzeti Kisebbségkutató Intézet kutatója. Fotó: Filep IstvánKiss Tamás szociológus, a Nemzeti Kisebbségkutató Intézet kutatója. Fotó: Filep István


Tehát rendelkezünk konkrét adatokkal a jelenségről, és egy publicisztikában jeleztétek, hogy a rasszizmus komoly gond. De mind a kutatási eredmények közlése, mind a cikketek jóformán visszhang nélkül maradt.

- A ditrói eset kapcsán Horváth István kollégánknak volt egy interjúja, amelyben adott egy értelmezési keretet az eseményeknek, illetve Pogátsa Zoltán a Mércén közölt egy elemzést. A kettejük érvelése elég hasonló, mindketten egy munkaügyi és osztályjellegű konfliktusként értelmezték a történteket.

Mi az erdélyi magyarok idegenellenességét sokkal inkább egy kulturális keretben értelmeztük. Nyilvánvaló, hogy volt a ditrói esetnek egy munkaügyi aspektusa. De emellett a sri-lankai vendégmunkások megjelenése (és tágabban a 2015 utáni bevándorlással kapcsolatos politikai kampány) a közösség megmaradásával kapcsolatos, kulturálisan nagyon mélyen beágyazott félelmeket és ideológiai elemeket aktivizált. A munkajogi keretet pedig egy idő után a magyar elitek kezdték használni, hogy a román nyilvánosságban a „rasszistázó” értelmezési keretet valahogy kikapcsolják. De a két álláspont között nem alakult ki nyilvános vita, inkább az volt, hogy a két érvelés párhuzamosan futott.

Amúgy meg, Erdélyben az elmúlt jó tíz évben nincsenek is nyilvános viták. Intézményes folyamatokról, társadalmi jelenségekről, lehetséges politikai irányokról már egy jó ideje nem dialogizálunk. Ebben ez a kérdés sem kivétel.



A mostani felmérés szerint egyaránt súlyos a bevándorló- és a romaellenesség mértéke. A Transindexen készítettünk már interjút az erdélyi romatelepekről, illetve a strukturális szegénységről és a rasszizmusról is. Mindkét anyagban elmondták a szakértők, hogy a jelenség hosszabb távon komoly veszélyeket hordoz magában. A cikketekben ti is hangsúlyozzátok, hogy a romániai magyarokra jellemző rasszizmus következményei “veszélyesebbek, mint gondolnánk.”

- Szerintem itt a két jelenséget érdemes különválasztani. Egy dolog a bevándorlókkal kapcsolatos negatív hozzáállás, másik a romák és nem-romák viszonya. A bevándorlásellenesség felfutásában jelentős szerepe volt az erre vonatkozó politikai kampánynak. 2015 előtt azért elképzelhetetlen volt, hogy erdélyi magyar családokban az ünnepi asztalnál a bevándorlókról vitatkozzanak. A roma és nem-roma viszony története távolabbra nyúlik. A romákkal szembeni kirekesztő magatartás ugyanakkor távlataiban, ha lehet, még veszélyesebb az erdélyi magyar közösségre, mint az idegenellenesség egyéb formái.

Beszéljünk előbb a romákról és nem-romákról. Mi határozza meg ezt a viszonyt?

- A romák és nem-romák viszonya mint rangsorolt csoportrendszer írható le. Az egyszerűség kedvéért nevezhetjük ezt egyfajta etnikai kasztrendszernek is. Ebben a viszonyban az etnikum és a társadalmi osztályhelyzet között jelentős átfedés van: a romák szegények, bizonyos munkaerőpiaci pozíciókat töltenek be és így tovább. Ehhez egy nagyon merev presztízs-hierarchia társul. Romának lenni a hétköznapokban alávetett státust és társadalmi stigmát jelent. Bizonyos értelemben ezt a romák is kénytelenek elfogadni, és nagymértékben interiorizálják a többség roma-képét. Minden kasztrendszer kiindulópontja, hogy az „egyenlőtlenség előfeltevését” az alávetettek is elfogadják, legalábbis a többséggel való találkozási helyzetekben. Ezekben a helyzetekben ez határozza meg a romák viselkedését, habitusát. Egy hagyományos faluközösségben a romák úgy viselkednek, „ahogy illik”.

Az egyenlőtlenségi helyzet fenntartásában sokféle intézmény játszik szerepet, számos ellenőrző- és kontrollmechanizmus létezik. A kasztrendszer legfontosabb melegágya ugyanakkor az informális mezőgazdasági szektor. Jellemző felállás, hogy a romák a nem-roma gazdák napszámosai. Ebben a viszonyban pedig a gazdák nem csupán a munkavégzést, hanem a romák életvitelének, kapcsolatainak jelentős részét ellenőrzik.

Az etnikai kasztrendesznek további jellemzője, hogy a nem-romák monopolizálják a helyi politikát. Ez (szélsőséges helyzetben) a roma elitek kiválasztására is kiterjed. A „cigánybírók” például nem csak a roma közösséget képviselik a hivatalok, hatóságok és a többség előtt, hanem ez utóbbiakat a roma közösségen belül. A „cigánybírót” általában nem is a roma közösség választja, hanem a hatóságok nevezik ki. A többség monopolizálja továbbá a politikai képviseleti intézményeket, a romákat pedig a választások során klienteláris eszközökkel mozgósítja (a szavazatvásárlástól a szociális juttatásokkal való manipulációig). A romák pedig reális képviselet nélkül maradnak.

Ami az érdekes, amikor ez magyar többségű településeken a kisebbségi etnikai pártok, általában az RMDSZ hatalmi monopóliumát jelenti. A legtöbb székelyföldi településen nem csupán a helyi politikát, hanem a települések nyilvános megjelenítését is sikerül monopolizálni. Így értelmezhető például, amikor egy település a népszámlálások szerint színmagyar, a hétköznapokban azonban nagyon is éles a romák és nem-romák közötti különbségtétel.

Ami lényeges azonban, hogy az etnikai kasztrendszer elkezdett bomlani. Ez leginkább azt jelenti, hogy növekszik azon romák száma, akik már nem fogadják el az „egyenlőtlenség előfeltevését”. Ennek több oka van. Eszmei-ideológiai síkon elkerülhetetlenül teret nyer az emberi jogi diskurzus. Ez azt jelenti, hogy tetszik, nem tetszik, a romák – és elsősorban a mobilisabb roma rétegek – az emberi jogi diskurzus mentén, egy diszkriminációs nyelvezetben értelmezik a saját helyzetüket.

Talán ennél is fontosabbak a strukturális folyamatok, nevezetesen az informális mezőgazdasági szektor visszaszorulása és a külföldi munkavállalás. A rendszerváltás után az ipar leépülésére az állam nem egy jóléti védőháló kiépítésével válaszolt, hanem azzal, hogy visszaadta az embereknek a mezőgazdasági földterületeket. A 2000-es évek környékén a mezőgazdaságban foglalkoztatottak aránya 42% körül volt. Ami a roma és nem-roma viszonyt illeti, egy etnikai munkamegosztás alakult ki, hiszen a nem-romák kaptak földet, a romák viszont általában akkor sem, ha végig a Termelőszövetkezetben dolgoztak, így kénytelenek voltak a napszámosi munkákat vállalni. Az Európai Uniós csatlakozás után viszont az informális mezőgazdasági szektor nagymértékben összeszűkült. Ezzel együtt jár, hogy megkérdőjeleződnek azok a kontrollmechanizmusok, amelyek az „egyenlőtlenség előfeltevését,” az alávetettség habituális elfogadottságát fenntartották. A romák külföldi munkavállalása sok településen szintén a kasztszerű berendezkedés bomlását gyorsította.

És ebből éles etnikai konfliktusok származhatnak.

-Igen, mivel a romák egyre kevésbé fogadják el az „egyenlőtlenség előfeltevését” miközben a többségben még élnek az elvárások, hogy egy „cigánynak” hogyan illik viselkednie. Ebben iszonyatosan nagy konfliktus-potenciál van. Korábban említetted a romák és nem-romák közötti konfliktusokat. Ezek közül sok konfliktushelyzet jól értelmezhető ebben a megközelítésben.

De a helyzet akkor is nagyon problematikus, ha az erőszak lehetőségétől eltekintünk. Az etnikai kasztrendszerben a romák számára nem igazán adott az identitásválasztás lehetősége. Az nem úgy van, hogy te eldöntöd, mint roma, mi akarsz lenni, vagy hogyan határozod meg magad. Ez eleve adott, erről a hatalmi pozícióban lévő nem-roma közösség már döntött. Ebben a rendszerben nem attól vagy cigány, hogy vannak saját intézményeid, amelyek kitermelik a többi roma iránti szolidaritást. Azért vagy cigány, mert a többség annak tekint, és kész.

Az új helyzetben viszont, amikor ez a kényszer felbomlik, nagyon nagy kérdés, hogy a történet milyen irányba fog elindulni. Ami egyértelmű, hogy jelenleg nincs egyértelmű irány. Vannak olyan roma közösségek és intézmények, amelyek egyfajta kisebbségépítést, valamilyen roma etnikai mobilizációt, bizonyos értelemben roma „nemzetépítést” támogatnak. Más közösségek és más intézmények viszont az etnikai határok elmosódását vagy egy etnikai határátlépést támogatnának. Sok roma közösségen belül pedig ezek a stratégiák és intézmények egymással versengenek.

Egyértelmű, hogy Székelyföldön vagy akár a Partium magyar vidékein ennek óriási az úgymond nemzetpolitikai tétje. Nagyon nem mindegy, hogy a roma elitek milyen stratégiát választanak, vagy milyen irányt támogatnak. Ez pedig nem független attól, hogy az ott élő többség milyen lehetőségeket hagy nekik. Amikor az etnikai kasztrendszer leépülésére a magyarok egy rasszista ellendiskurzussal, vagy a saját felsőbbrendűség-tudatuk radikális megerősítésével válaszolnak, nem sok lehetőséget hagynak a romák számára, még azok számára sem, akik nem az etnikai mobilizáció, hanem az etnikai határátlépés stratégiáját választanák.

Az erdélyi magyarság szempontjából ez egy paradox helyzet, hiszen ezek a roma közösségek nagyon sok szállal kapcsolódnak a magyar kisebbséghez, legyen szó az oktatási intézményekről vagy esetenként a történelmi egyházakról. Sok roma a magyar állampolgárságot is igényelte. Sok erdélyi roma kizárólag magyarul tud beszélni: így őket a romániai roma integráció közvetlen csatornái nem is érik el.

Fotó: Michael Schmid / UnsplashFotó: Michael Schmid / Unsplash


A romaellenesség mellett vannak pozitívabb tendenciák is, például a Caritas tevékenysége Erdélyben.

-Igen, persze. De a magyar kisebbségi intézményrendszer nem bővelkedik az ilyen kezdeményezésekben. A Caritas egy jó példa, mert ott tényleg történik valami.

De példák lehetnek a neoprotestáns egyházak is. Ezek lényegében a különböző identitásválasztási stratégiák inkubátoraiként működnek. Vannak vegyes (roma és nem-roma) adventista és baptista gyülekezetek, amelyek egy szimmetrikusabb viszonyrendszert teremtenek a vallási közösségen belül. A gyülekezetben nem fehérek és cigányok vannak, hanem „testvérek az Úrban”. Ez az etnikai határok elmosódását és az integrációt segíti elő, annak lehet az inkubátora. Ugyanakkor a Pünkösdi vagy a Baptista Egyháznak is nagyon sok homogén roma gyülekezete van, amely a kisebbségépítés, csoportépítés – a roma „nemzetépítés” – felé fejt ki hatást. Például Kovászna, Brassó és Maros megye bizonyos részein a Pünkösdi Egyháznak és a roma pártnak a hálózatai nagyon nagy mértékben egymásra tevődnek. És ez nem véletlen, mert ezek a színtiszta roma gyülekezetek sok településen a többség részéről, mint „roma egyház”, „roma vallás” vannak számontartva.

A magyar történelmi egyházak nem igazán lépnek ezen a téren, bár a Caritas a katolikus egyházhoz tartozó intézmény. A viszonyok településről-településre változóak, de talán általánosságban elmondható, hogy a legpasszívabb a református egyház, és a legbarátságosabb talán az unitárius egyház, főleg egyes udvarhelyszéki településeken.

Politikai szempontból is sürgősen lépni kellene, mert a klienteláris mozgósítási technikák nem tarthatók fenn az idők végezetéig. Van az RMDSZ-ben például női kvóta vagy ifjúsági kvóta. Adott területeken, elsősorban a Székelyföldön és Patriumban, nem lenne ördögtől való egy roma kvóta sem. Általánosságban pedig érdemes lenne megpróbálni a helyi roma eliteket ténylegesen bevonni a politikai képviseletbe. De ettől reálisan nagyon távol állunk.

Forrás: Nemzeti Kisebbségkutató Intézet, EVS felmérés. Forrás: Nemzeti Kisebbségkutató Intézet, EVS felmérés.


Beszéljünk a bevándorlókról is: azt hiszem, ott erősek a médiahatások, van bevándorlóelleneség, miközben már Romániában is megjelentek a vendégmunkások. A migrációs átmenet elmélete szerint Románia is bevándorlóország lesz.

-Elképzelhető, hogy Románia is bevándorlóországgá válik. De én nem szeretem a nagyon teleologikus elméleti modelleket, mint a migrációs átmenet elmélete. Mert az, hogy Románia bevándorlóország lesz vagy sem, illetve, hogy miként lesz bevándorlóország, milyen bevándorlók érkeznek, az az ország bevándorláspolitikájától függ. Attól, hogy a különböző aktorok ténylegesen mit cselekszenek, milyen döntéseket hoznak. Ez szerintem nem valamiféle fátum. Igaz persze, hogy vannak már Romániában vendégmunkások, még ha jelenleg elég kis számban is. Itt az a kérdés, hogy ha az ország ezt az irányt választja, akkor honnan vonz majd bevándorlókat.

Egyébként érdekes, hogy a szélesebb térségben az az ország, ahol a bevándorlás elég intenzíven jelen van, az Lengyelország. Az EVS felméréseken is látszik, hogy a lengyelek nagyon sok szempontból pozitívabban nyilatkoztak a kérdésről. Csupán 20 százalékuk nem fogadna el bevándorlót szomszédjaként, és 27 százalékuk szerint a bevándorlás pozitívan hat az ország fejlődésére. Magyarországon ezek az arányok 47 és 9 százalék. Tehát a visegrádi tömb ebben nem is annyira egységes. Ott már zajlik úgymond egy migrációs átmenet, milliós nagyságrendben vannak ott elsősorban ukrán bevándorlók. De a posztszovjet térség más országaiból vagy akár Nepálból is nagy számban érkeztek emberek. Románia esetében ilyen helyzet nem áll fenn, de természetesen a bevándorlás itt is megindulhat. Az is nyilvánvaló, hogy ez egy új jelenség, egy olyan probléma, amire nincsenek kész válaszok.

Amit a ditrói eset kapcsán megfogalmaztuk az az volt, hogy a bevándorlásellenesség és a – helyenként egészen kendőzetlen – rasszizmus nagyon megnehezíti, hogy a magyar elitek és a magyar kisebbség a saját jogköveteléseit, a saját emancipációs programját egy univerzalista, emberi jogi nyelven adja elő. Pedig erre egyértelműen nagyobb fogadókészség van a román középosztályban és a nemzetközi szervezetek irányából is. Viszont, ha a magyar kisebbségre ilyen szintű idegenellenesség jellemző, ami ráadásul így, botrányszerűen ki-kibukik, mint a ditrói esetben, akkor az nagyon sokat árt a saját követeléseink érvényesítésében.

Utolsó kérdés: a cikketekben azt írtátok, hogy a rasszizmus kapcsán a romániai magyar a közösségünk jelenlegi lelki- és tudatállapotán valahogy változtatni kellene. Mit lehet, mit kellene tenni?

-Kettőnk közül, azt hiszem, Toró Tibor válaszolhatna erre a kérdésre. Ő talán nálam optimistább a cselekvési lehetőségeinket illetően. Nyilvánvalóan valamilyen oktatási, „érzékenyítési” programra lenne szükség. Ez azonban már nem annyira az én világom.

Viszont kiindulhatunk abból, amit a februári cikkünkben írtunk, hogy itt a politikai korrektség kultúrájának a hiányára tevődött rá egy politikailag instrumentalizált, Magyarországról importált idegenellenesség.

Az idegenellenesség politikai instrumentalizálását nyilvánvalóan mélységesen elítélem, és nagyon bánom például azt, hogy 2016-ban, amikor a népszavazási kampány Erdélybe is átgyűrűzött, nem foglaltam határozottabban és hangosabban állást ebben a kérdésben. Ez akkor kötelességem lett volna, amit sajnos elmulasztottam megtenni.

Viszont sem a politikai korrektségnek, sem a lakosság tervezett re-szocializálásának nem vagyok híve. Én nem azért nem szeretnék rasszista lenni, mert nem szabad, vagy mert attól rettegek, hogy ha valami rosszat mondok, akkor, – képletesen szólva – a „civilizáltak klubja” következő ülésén keresztre feszítenek. Ez számomra sokkal inkább „lelkiségi” kérdés. Erre személyesen kell ráhangolódni. Nem annyira megtanulni, hanem inkább átérezni kell, hogy az „egyenlőtlenség előfeltevése” mennyire elfogadhatatlan és inhumánus. De engem abban, hogy ezt belássam, nagymértékben segített, hogy a liberális mainstream valamikor az elmúlt évtizedben elveszítette a hegemóniáját. Igazából ezt követően kezdett az általa (is) képviselt morális univerzalizmus vonzóvá válni számomra. Merthogy, politikai korrektség és ideológiai hegemónia nélkül ez már személyes felelősség kérdése. Tisztában vagyok azzal, hogy társadalmi szinten a világos útjelzők hiánya veszélyes. Személyesen viszont az ideológiai hegemónia pillanatnyi hiányát inkább felszabadulásként élem meg.

Nyitókép: Tamás Endre.

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

ItthonRSS