2020. november 24. keddEmma
Kolozsvár >> Más város
Hajnali hírlevél >> Feliratkozás

Talpas Botond: Ez a vírusos időszak teljesen atipikussá teszi a kampányt, bármi összejöhet

választási hirdetés 2020. november 20. 19:33, utolsó frissítés: 19:33

A Kolozs megyei képviselő-jelölti lista második helyén álló Talpas Botond beszélt a terveiről.


Közel másfél évtizedes múltja van a közéleti szerepvállalásban. Még a János Zsigmond Unitárius Kollégium diáktanácsában kezdte, majd a KMDSZ elnökeként folytatta, később pedig az Igen, tessék mozgalom révén lehetett a nevével találkozni. Idén tavasszal például ő volt az ötletgazdája a szomszédok.ro projektnek. Most lépne egyet a közösségért való munkában.

Mikor döntötted el, hogy politikus leszel?

– Tősgyökeres kolozsvári vagyok. Az elmúlt 18 évben aktív tagja voltam a helyi közösségnek. A szüleim vittek a Kuckóba, jártam szombati iskolába is. A 80-as évek táncházas mozgalma után a szüleim arra is irányítottak, hogy járjak néptáncra. A líceumi éveimben a vízilabda töltötte ki hétköznapjaim jelentős részét. Ugyanakkor olyan iskolába jártam (János Zsigmond Unitárius Kollégium – szerk.), ahol benne volt a közösségben, hogy mindenki kiveszi részét a feladatokból. Ott léptem be a Diáktanácsba, ami által pedig kapcsolatba kerültem a politikával.

Nálunk – ahol nincs tömbmagyarság – nem olyan élesek a határok a politikus és a civil közéleti szereplő között. Amikor eldöntöttem az indulásom, nagyon jól tudtam, hogy ez egy feladat, ami eszköz lehet, de nem egy életpályamodell a politikusi. Nálunk feladatok vannak, illetve hozzá van rendelve egy eszköztár. A képviselői munka egy teljes állás, ahol anyagi lehetőségek is vannak arra, hogy szakembereket foglalkoztassunk. A civilkedés, ahol az emberek önkéntes munkát vállalnak, másik történet, másfajta eszközökkel. Tudom, olyan szerepre vállalkoztam, amit mindenki úgy definiál, hogy politizálás, de szerintem Kolozsváron a közösségi szerepvállalásnak nincsenek éles határai. A civil szférának megvannak a korlátai, nem mindent lehet megoldani, mert egy bizonyos szinten túl csak a politikában résztvevők tudják megoldani a közösség által jelzett kívánságokat, igényeket.


Az elmúlt évben több, velem egy generációba tartozó ember is szerepet vállalt. Ez adott frissességet, dinamikát az RMDSZ-nek. Így kerültem én is a Kolozs megyei képviselői lista második helyére. Egy új jelölt nem kap biztos befutó helyet, neki ez is egy plusz próbatétel. A képviselői lista második helye billegő, négy évvel ezelőtt 123 szavazott hiányzott a mandátumhoz. Most a magyarok aránya szerint kicsivel több, mint egy képviselői mandátum járna Kolozs megyének, de minden a szavazáskor fog eldőlni. Most arra készülök, hogy vannak témák, amelyeket képviselni szeretnék, képepviselni tudok. Ez a vírusos időszak teljesen atipikussá teszi a kampányt, szerintem bármikor bármi összejöhet, tehát akár a két Kolozs megyei képviselői hely is. A lista második és harmadik helyére is olyan ember kell, aki szeretné csinálni, vállalja a munkát.

Miért leszel te jó politikus? Miért tartod magad alkalmasnak a munkára?

– A generációm négy év múlva fog vizsgázni, akkor dől el, hogy mennyire vagyunk jó politikusok. Szerencsére a helyi önkormányzatba már többen bejutottak, akiknél meg lehet majd húzni a vonalat, hogy a '90 után szocializálódott generáció jobb vagy nem.

Szerintem szerencsések vagyunk, mert úgy kezdhettük az iskolát és az egyetemet, hogy már működtek az ifjúsági szervezetek, működtek az iskolán kívüli tevékenységek. Nem úgy kerülünk a politika színpadára, mint a 90-es években, a rendszerváltás után sokan, amikor minden szinten fel kellett tölteni az intézményeket.

🇭🇺Azért a sors jól összehozta: gyerekkorom „𝐣𝐚́𝐭𝐬𝐳𝐨́𝐭𝐞𝐫𝐞́𝐫𝐞" került ki ez az óriásplakát. 😀

A Kálvária alatt laktak...

Közzétette: Talpas Botond – 2020. október 30., péntek


Nekem is több, mint 10 évnyi tapasztalatom van a közösségi tevékenységekben, részt vettem a különböző szervezetek munkájában. Láttam, hogyan kell megvalósítani egy projektet, vitatkozni és megbeszélni dolgokat.

Ugyanakkor azon is dolgozom, hogy ne csak belülről figyeljem a munkát, hanem a kívülállók szemszögét is megismerjem. Például arra áldozom a délutánjaimat, hogy maszkban és kesztyűben felkeressem a szomszédaim. Számomra ez egy jó visszacsatolás, mert soha nem tudhatom, hogy ki nyit ajtót. A többség valószínűleg azért nyitja ki, mert szomszéd vagyok. Ismernek valamennyire. Ez adja a kezdő lépést. Volt már olyan, hogy az első mondat végére sem jutottam el, máris újra becsukódott előttem a kapu. Van olyan, aki már nagyon rég eltávolodott a politikától és az RMDSZ-től. Más épp támogatja, esetleg kritikát fogalmaz meg. Egyeseken azt láttam, nagyon értékelik, hogy személyesen felkeresi őket egy jelölt. Minden típusú emberrel találkoztam. Úgy tartom korrektnek, hogy elmegyek azokhoz a szomszédokhoz, akikkel együtt nőttem fel. A Monostor negyedben lakom, úgy érzem, az a minimum, hogy bekopogok, és elmondom, én is indulok.

Ezzel a nagyvárosok témájára is reflektálni szeretnék, amivel tüzetesen foglalkozom a kampányban. A város lakóihoz az önkormányzati munka van legközelebb, viszont a négy fős magyar frakció nem képes arra, hogy négy év alatt mindenkit felkeressen. Pláne nem arra, hogy heti vagy havi rendszerességgel kapcsolatban legyen mindenkivel. 50 ezer magyar jut erre a négy emberre. Ezért is lehetnek sikeresebbek a politikai szerveződések vidéken, mert ott azért ismerik, hogy ki a tanácsos az utcában.

Egész életedet Kolozsváron töltötted. Szerinted mi a város legnagyobb problémája? Mi az előtte álló legnagyobb kihívás?

– Szerintem az a nagy feladatom, a generációmnak az a feladata, és az RMDSZ-nek akkor van létjogosultsága, ha Kolozsvár fejlődése szempontjából meg tudja fogalmazni, hogy egy kulturális beruházáshoz vagy egy urbanisztikai tervhez az általa képviselt emberek mit akarnak hozzátenni. Kolozsvár esetében a román-magyar együttélés kérdés bármelyik kényes ügyben ott van. Muszáj valamilyen formában együttműködni, megkeresni a közös pontokat. Kolozsvár egy nagyon színes város, és ebből kell valami közöset létrehozni, amiben együtt tudunk gondolkodni, együtt tudunk működni, mint tettük azt a Kolozsvár Ifjúsági Főváros program keretében 2015-ben.

Van egy múltam a szervezeti munkában, és a párbeszédnek van egy módszertana, nem lehet mindent egyik napról a másikra megoldani. Az egyik legnehezebb dolog szerintem, hogy ebben a színes közösségben hogyan lehet úgy fejleszteni, előrelépni, hogy közben ne égessünk fel mindent, ami a múltat jelenti. Úgy látom, hogy az elmúlt években ebből a szempontból nem vizsgázott jelesre sem a magyar, sem a román közösség.

A kampányban három témát határoztál meg magadnak, amivel foglalkozni szeretnél: tömegközlekedés, kétnyelvűség és decentralizáció a városi adminisztrációban. Szerinted hogyan lehet megvalósítani a városi decentralizációt, olyan körülmények között, hogy nálunk még nagyon erős a központosítási reflex?

– Ezek mind olyan témák, amellyel a törvényalkotás szintjén kell foglalkozni. Amikor a '60-as években az új közigazgatási berendezkedést kitalálták, akkor a történelmi régiókat felszabdalták. Kalotaszeget, Aranyosszéket, de még a Móc vidéket is kettőbe vágták. Ugyanez megtörtént a községeket alkotó falvak esetében is. Ott is olyan településeket kapcsoltak össze, amelyek lehet, hogy addig sose működtek együtt. Nagyvárosokat meg úgy akartak, és akarnak sokszor továbbra is, modernizálni, hogy a régi negyedeket lebontották, és új lakótelepek építésével teljes arculatváltáson esett át a város.

Azóta sok minden változott, és szerintem fontos arról beszélni, hogyan működik egy nagyváros. Kolozsvár esetében eléggé nagy különbségek vannak például a Kerekdomb, ami mai napig is egy háznegyed maradt, illetve a Monostor között. Az önkormányzatba pedig valószínűleg onnan választanak be helyi képviselőket, ahol a szavazói tömeg van. A legtöbb szavazó olyan helyről érkezik, ahol a lakosság sűrűsége nagy, ilyen a Monostor és a Mărăști. Magától értetődő lesz, hogy a beruházások szempontjából, legyen szó például játszótérről, mindig prioritást élveznek azok a helyek, ahol a legtöbb ember él. Ez természetes. Ugyanakkor nem kellene azzal járjon, hogy a kerekdombi játszótérről lemondunk, mert ott kevesebben élnek.

Valahogy mindig azok a negyedek maradnak a végére, amelyek kevésbé vannak képviselve. Ennek van egy olyan következménye is, hogy egy idő után az ott élők, kevésbé érzik magukénak az önkormányzat tevékenységét. Vannak most is eszközök, hogy az emberek jelezzék a problémájukat, mégis más az, amikor oda tudsz menni az utcádban a helyi tanácsoshoz. Vannak ügyek, amelyeket nyugodtan egy kerületi tanácshoz lehetne rendelni.

Tehát ki kellene alakítani egy törvényi keretet, hogy a nagyvároson belül kerületeket hozhassanak létre egy kerületi tanáccsal, illetve feladatokat rendelni nekik, amiben illetékesek. Vannak ügyek, amelyeket nyugodtan egy kerületi tanácshoz lehetne rendelni. Most is lehetne kerületeket létrehozni a nagyvárosokban, de most nincs ez szabályozva. Van nemzetközi példa is ilyesmire. Szlovákiában például Pozsony és Kassa is rengeteg 'kisvárosból' áll, és bizonyos feladatokat ezek látnak el.

🇭🇺A reggeli vonatozás vs. autózás után megérkeztünk Désre Csoma Botival. Azért mentünk, hogy Kovrig Annamáriával, a...

Közzétette: Talpas Botond – 2020. november 18., szerda


Nem mondom, hogy Kolozsvárt most húsz kerületre kéne osztani, tehát nem egy ilyen szakértői anyagot fogalmaztam meg, én csak azt mondtam, hogy amikor felmerül annak a vitája, hogy miként szervezzük át a közigazgatást, akkor legyen ez is része a politikai vagy szakmai vitának. Azt látom, hogy a kolozsvári önkormányzat esetében már felmerült a feladatok decentralizációja, mert az ügyintézést kiszervezik a negyedekbe, a helyi rendőrséget is bizonyos földrajzi egységek alapján hozták létre, szóval van ennek egy formája most is, csak sokkal tisztább és egyszerűbb lenne, hogyha ez minden szinten megvalósulna.

Azt láthattuk, hogy a törvényi lehetőség ellenére is milyen nehezen sikerült a többnyelvű helységnévtáblákat kitenni Kolozsvár bejárataihoz, mert a polgármester ezt nem nagyon szerette volna. A nyelvhasználat témakörét mennyiben fogja elősegíteni, könnyíteni, ha törvényben szabályozzák?

– A 2001-es közigazgatási törvény írta elő, hogyha egy településen a kisebbség részaránya meghaladja a 20 százalékos küszöböt, akkor az önkormányzatoknak milyen kötelezettségeik vannak. Fel is sorolták, hogy melyek azok a települések, amelyeket ez érint, és idővel azt is elmondták, hogy megszerzett jogot nem veszít el egy település. Tény és való, Kolozsvár esetében nem volt meg hozzá a politikai akarat, tudás, hogy ezt sikerüljön végigvinni, és csak peres, civil kezdeményezésként sikerült elérni.

Közben 2019-ben a közigazgatási kódexet egy sürgősségi kormányrendelettel úgy módosították, hogy csak a legutolsó népszámlálást veszik figyelembe a küszöbnél, és Kolozsvár esetében már 20 százalék alá csökkent a magyar lakosság aránya. A megszerzett jogot pedig nem tartotta fent, így a kolozsvári magyarok esetében jogvesztés történt. Kolozs megyét ez a változtatás különösen érintette, például ott van Szászfenes is.

Interetnikus környezetben a nyelvhasználat nem feltétlen arról szól, hogy tudunk-e magyarul ügyet intézni, mert jól tudunk románul is, hanem a közösségnek ad egy visszacsatolást, egy otthonosság érzetet. Ahogyan része a közösségnek a magyar iskola, a magyar intézmény, úgy a magyar nyelv is azáltal, hogy ki van írva az utca névtáblájára magyarul is. Lehetősége legyen a lakóknak használni a nyelvet, ha szeretnék.

A lehetőségek tárháza szerintem a közigazgatási törvényben rendezve van, most azt kellene megoldani, hogy kikre is vonatkozik. Szerintem ebben a kérdésben három irányba lehetne elmozdulni. Egyrészt írunk egy olyan kiegészítést, hogy azokban a közigazgatási egységekben, ahol ezt a jogot egyszer már megadták, ott továbbra is használhassák. Ez nagyon egyszerű megoldás. Kolozs megyében az segítene a legtöbbet, ha 10 százalékra csökkentik a küszöböt. 60 ezer embert érintene. Az RMDSZ-nek is ez volt az álláspontja. A finnországi példa 8 százalékot határoz meg. Harmadik lehetőségként pedig egy alternatív küszöb határozható meg, ami egy abszolút számhoz köti a jog megadását, például 5 ezer főhöz. Szakmai vita kérdése eldönteni ezt a számot.

Szerintem az első kettőnek sokkal nagyobb esélye van arra, hogy elfogadják. Ebben az esetben az a lényeg, hogy ez előírja, és nem egy politikai opció kérdése, hogy mit és hogyan használ az a helyi közigazgatás. Szerintem az önkormányzatoknak meg is lenne rá a költségvetési forrása, hogy ezt biztosítani tudja. Ez nem fogja a kolozsvári önkormányzatot anyagilag megterhelni, de mégis egy közösségnek egy része ettől otthonosabban érezné magát a városban.

címoldali fotó: Bethlendi Tamás/talpas.ro

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

ItthonRSS