2021. május 13. csütörtökSzervác, Imola
Kolozsvár >> Más város
Hajnali hírlevél >> Feliratkozás

Csíksomlyói tűzvész: az erdélyi magyarság most jogosan büszke magára, de...

Horváth-Kovács Szilárd Horváth-Kovács Szilárd 2021. január 13. 10:21, utolsó frissítés: 10:27

Nemzetközileg elismert szakértővel beszélgettünk a tűzvész utáni roma integráció lehetőségeiről, élesebb kérdéseiről, arról, hogy mit lehet tenni, hogy a jó irány megmaradjon.


Megkerestük Ravasz Ábelt, szlovákiai magyar szociológust, a Most-Híd párt elnökségi tagját, aki 2016 és 2020 között Szlovákia romaügyi kormánybiztosaként dolgozott, hogy szakmai tapasztalatai alapján elbeszélgessünk a roma közösség integrációjának lehetőségeiről, feltétéiről, veszélyeiről.

Beszélgetésünkben sok egyéb mellett érintettük
- az események jelenlegi és rövid távú hatásait és lehetséges lépéseit,
- a hosszútávú stratégia szükségességét, felvázolva lehetséges szempontokat hozzá,
- hogy mit várhatnak el egy ilyen esetben a választópolgárok és a roma közösség károsultjai,
- milyen nehézségekre, akadályokra lehet számítani, hogyan lehet kivédeni őket,
- néhány megvalósult, működő integrációs gyakorlatot hoztunk fel példának.



Mint szakértőnek, melyek az első benyomásai, észrevételei?

- Nagyon szomorú az eset, és, bár az anyagi kár jelentős, nagyon örülök, hogy senki nem szenvedett sérüléseket. Nagyra értékelem az önkormányzat gyors reakcióját, és hogy a helyiek összefogtak segíteni a bajba került embereken. Én is felajánlottam a segítségemet a polgármester úrnak, mert az ilyen és hasonló esetekben sajnos van tapasztalatom.

Meglátásom szerint a következő időszak nagyon fontos lesz a hosszútávú fejlemények szempontjából. Most egy transzformációs pillanat jött létre, azaz változás történik, a helyzet nem pont úgy fog visszaállni, mint ahogy a tűzeset előtt volt: fontos, hogy ez a transzformáció pozitív irányba történjen, és a következő hetek lépései lesznek azok, amelyek ezt meghatározóan befolyásolni fogják.

Jelenleg még az átmeneti lépések zajlanak, de már ezekkel érdemes óvatosnak lenni: az a tapasztalatom, hogy az átmeneti lépések könnyen állandósulnak, ezzel már most számolni kell. Ezért elengedhetetlenül szükséges egy stratégia arra vonatkozóan, hogy milyen irányba szeretnénk mozdítani a helyi roma közösség életét. Nagyon oda kell figyelni a következő lépésekre, hogy az ügy ne szoruljon be egy olyan helyzetbe, ami senkinek nem jó, s azt hiszem, mindenki számára nyilvánvaló, hogy nem az a legjobb megoldás, hogy visszaépülnek a korábban létező viskók: egy más irány mindenkinek jobb lenne, főleg, mert ezeknek a házikóknak többsége nem is rendelkezett építkezési engedéllyel, azaz nem legálisan épült föl..

Az elmúlt napokban a közösségi médián találkozni lehetett már olyan véleményekkel, hogy a romák már árulják a támogatásokból kapott cipőket, ami arra utal, hogy a gyors szolidaritást vállaló segítő lelkesedés mögött más vélemények is vannak.

- Általában, amikor egy katasztrófa, szerencsétlen baleset történik, akkor az első reakciók sokszor pozitívak: a jelenlegi csíksomlyói esetre a reakció a lehető legpozitívabbnak sikerült – ezt fontos hangsúlyozni. De nem biztos, hogy ez fenntartható, mert utána általában bekövetkezik a kvázi „kijózanodás” pillanata, amikor az emberek elkezdik feltenni azt a kérdést, hogy valójában mi is történik, mi az, amire tényleg számíthatnak. Ekkor jellegzetesen előjönnek azok a vélemények, hogy a romák „meg sem érdemlik a segítségünket”, vagy az emberek számon kérik, hogy a romák mit kezdenek a kapott segítséggel.

A polgármesterek – akikkel dolgoztam – arról is be szoktak számolni, hogy az esemény utáni első napokban nagyon sok segítség érkezik különböző szervezetektől, magánszemélyektől, akik a média által értesültek a történtekről. Jellemzően ilyenkor érkezik egy nagy rakat ruha, élelmiszer stb., mert mindenki adakozó. Az első hét elteltével már senkit sem érdekel ez az egész történet, nincs hírértéke az eseményeknek, már mindenki kipipálta az adakozást: ekkor az önkormányzat és a roma közösség is teljesen magára marad a problémával. Arról nem is beszélve, hogy a nagy halmokba gyűlt adományokkal fel is lehet paprikázni a helyi nem roma közösség kedélyeit. Így az egyedül maradt önkormányzat és romák hirtelen egy ellenük fordult közvéleménnyel is szembekerülhetnek.

Emellett sok ember azt is gondolja, hogy semmilyen esetben nem lehet bizalmi kapcsolatot kialakítani a roma és a nem roma közösségek között. Ez nincs így, vannak pozitív transzformációs példák. A bajban az emberek különösen jól megjegyzik, hogy segítő kezet kaptak. Persze nem mindenki és nem mindig, nem akarok egy idilli képet festeni, de tapasztalataim szerint ilyen esetekben növekedik a roma közösség és az önkormányzat közötti bizalmi szint, ami a további lépéseknek fontos alapja lehet.

Tehát a történéseket hosszabb távra, stratégikusan előre kell tervezni. Egy integrációnak melyek a lehetséges lépései?

- A hosszútávú lépéseknél szerintem elengedhetetlenül fontos, hogy beszéljünk néhány dologról, amelyekből most négy szempontot emelnék ki.

1) Nem szabad lebecsülni az urbanisztikai vonatkozásokat. A roma telepek az esetek döntő többségében informális módon, szervezetlenül keletkeznek, ami minden szempontból problémás. A mostani esetnél is fokozta a problémát, hogy a házak túl közel álltak egymáshoz, nem voltak a tűzoltóság számára jól megközelíthetőek. S ne feledjük, hogy egy ilyen környezet a romák életkörülményeit is rontja.

A kormányzatok részéről ilyenkor az a bevett reakció, hogy ideiglenes, átmeneti szükséglakásokat, konténerlakásokat helyeznek el valahová, amelyekbe beköltöztetik az embereket. Saját tapasztalatom az, hogy mikor tíz év múlva ismét meglátogatjuk a telepet, akkor még mindig ott vannak a konténerek, csak még hozzáeszkábáltak a lakók mindenféle anyagból különböző helyiségeket. Erre előre kell figyelni, hogy a lakások olyan helyre kerüljenek és olyan elrendezésben, hogy bele legyen kalkulálva az eshetőség, hogy azok évekig, évtizedekig ott fognak állni „ideiglenesen”.

Az ilyen folyamatoknak az elején mindig szoktam javasolni valamilyen együttműködést valamelyik építészeti egyetemi karral. Ott jó esetben van arra kapacitás, hogy viszonylag gyorsan – akár a diákok bevonásával – valamilyen urbanisztikai megoldást letegyenek az asztalra. Valójában nagyon könnyen megadhatók a paraméterek, amelyeket ilyenkor figyelembe kell venni, hogy úgy kerüljön szakszerűen újratervezésre a lakónegyed – akár ott, akár más helyszínen – hogy az mindenki szempontjából a legmegfelelőbb legyen. Ezzel a lépéssel nagyon sok problémát, gondot meg lehet előzni, ezt tudjuk. Szlovákiában Poprád városában volt egy tűzeset, amikor a város rendelt egy urbanisztikai tervet mielőtt a szükséglakásokat kihelyezték volna, akár azon az áron is, hogy a helyi érintett romák valamennyivel tovább maradtak abban az iskolaépületben, ahova a tűzeset után kerültek. De mikor elhelyezték a szükséglakásokat, akkor az úgy volt megoldva, hogy mindenki szempontjából valamilyen megoldást jelentett.

2) Másrészt alapvető és nélkülözhetetlen a terepmunka. Mindig fontos, hogy az érintett közösséggel valaki folyamatos kapcsolatban legyen, aki tudja, melyek a közösség mindennapi problémái, ismeri az alapvető információkat, érti, mi történik ezeken a telepeken. Az ilyen helyzetben, ha lehet, ez még fontosabb, az újraépülés időszakában elengedhetetlen, hogy valaki folyamatos kontaktusban legyen a közösséggel, aki napról napra tudja menedzselni a romák elvárásait. Tájékoztatni kell őket, tudatosítani bennük például, hogy egyáltalán mit várhatnak el és mit nem, mihez van joguk, s mihez nincs. Ezzel elkerülhető, hogy a roma közösség a helyi hatóságok „gyámsága” alá kerüljön: érdemes tisztázni velük, hogy az állam / az önkormányzat ebben és ebben segít, ez így és így fog lezajlani stb., és van mihez viszonyuljanak.

3) A városvezetésnek szüksége van partnerekre a roma közösségből. Ezek a roma partnerek akár az önkormányzat alkalmazásába is kerülhetnek, tapasztalataim szerint nagyon fontos a jelenlétük. Ezek a partnerszemélyek a roma közösséget tudják koordinálni, a városháza számára elérhetők. Ezzel meg lehet törni azt a gyakran éles választóvonalat, ami a hivatalos szerveket és a roma közösséget elválasztja, van valaki, akinek az a szerepe, hogy áthidalja a két fél közötti szakadékot: ez mindenkinek felbecsülhetetlen segítséget jelenthet.

Jó példa erre – ugyancsak a saját praxisomból – Dobsina városa, ahol a város egy óriási átköltöztetést kellett, hogy megszervezzen, amivel teljesen felszámolták a helyi roma telepet, a teljes közösséget átköltöztették társasházakba. Ezt a folyamatot a közvetlen beosztott romaügyi koordinátor intézte, aki maga is roma volt: lényegében ő szervezte meg a helyi közösséget. Az nem jó megoldás, hogy a város nem roma alkalmazottai rájárnak a roma emberekre, miközben nincs folyamatos kontaktus velük. A város terepmunkásai igazán hatékonyan a roma partnereken keresztül tudtak dolgozni. Ez a partnerségi viszony Dobsinában hihetetlenül jól működött az átköltöztetésben, neki köszönhetően mai napig nagyon jól működő viszony van a felek között.

4) Ha lakásépítésben gondolkodunk, akkor érdemes többfajta, eltérő minőségű lakhatást létrehozni, egyféle lépcsősen alakuló lakhatást biztosítva. Szerintem hiba úgy tenni, mintha a roma közösségben mindenki homogén életkörülményekkel, szükségletekkel és igényekkel rendelkezne, mint ahogy az is hiba, hogy minden romával szemben azonos elvárásaink legyenek. Vannak olyan emberek, akik az addigi élettapasztalataik és életviszonylataik miatt csak egy alacsonyabb lakhatási minőséget képesek önerőből fenntartani. Emellett vannak olyan lakók, akik csak az előtörténetük okán kerültek a telepre, és könnyen meglehet, hogy ők azok, akiket egy ilyen pillanatban ki lehet emelni, vagy meghagyni a közösségben, de egy más minőségű lakhatást biztosítani számukra.

Urbanisztikailag megtervezett, infrastruktúrával ellátott lakóházak Ránk (Rankovce) településen. Urbanisztikailag megtervezett, infrastruktúrával ellátott lakóházak Ránk (Rankovce) településen.


A félreértés elkerülése végett: nem azt mondom, hogy egyesek menjenek a kunyhóba, mások költözzenek villába. Hanem azt, hogy fel kell mérni, melyik család hogyan áll szociálisan, anyagilag, mennyit tudnak áldozni egy lakhatás fenntartására, milyen szociális készségekkel rendelkeznek, és ezt egy szegmentációs lakhatási környezetet létrehozva érvényre juttatni. Mert egyáltalán nem biztos, hogy az a jó megoldás, hogy mindenki egy uniformizáltan előkészített azonos minőségű és méretű lakást kap. Szerintem az általam javasolt szegmentációnak fontos szerepe lehet abban, hogy akiket már most ki lehet emelni a mélyszegénységből, azokat emeljük ki, akiket még nem tudunk – aminek több oka lehet – arra ne rójunk olyan terheket, ne szembesítsük olyan elvárásokkal, amelyeknek nem tudnak megfelelni.

Ezeknek a folyamatoknak melyek a gátjai, milyen veszélyekkel kell számolni?

- Amit már említettünk, hogy eleinte a közhangulat kedvez a pozitív változásoknak, de ez nem szokott így is maradni, és aktivizálódnak azok az erők, társadalmi hangok, akik nem látnak semmilyen esélyt a roma közösség pozitív integrációjára. Ők azok, akik elmondják, hogy az, amit befektetünk, az kidobott pénz. Amikor ezek a hangok, erők megjelennek, akkor megpróbálják átvenni az irányítást. A polgármesterekre ilyenkor nyomásként nehezedik az az elvárás, hogy a romákat komplett költöztesse ki a településről, vagy a város peremén túl hozzon létre egy másik roma telepet. Aminek szerintük „örvendjenek” a romák, mert jobb lakhatásuk van az új helyzetben: de valójában teljesen izolálódik így a roma közösség, és az senkinek nem jó.

A másik veszély, hogy különböző „operátorok” megpróbálnak egy-egy roma családot átköltöztetni egy-egy környékbeli faluba, különösen, ha a falvak ez ellen nem tudnak védekezni: egyszer csak észreveszik, hogy megérkezett egy-két roma család. Ezzel az eljárással igyekeznek „megszabadulni” a városi lakóközösségek a romáktól. Ezekre a jelenségekre oda kell figyelni, mert szinte sosem volt olyan, hogy hasonló helyzetben valaki ne próbálkozna meg ilyesmivel.

Az ilyen jelenségekkel viszont csak akkor lehet szembenézni, ha a városnak van egy komoly stratégiája, amikor letisztultan áll előtte, hogy milyen irányba akar menni, és ezt a stratégiáját meg is tudja indokolni, meg is tudja védeni az ilyen jelenségek ellenében. Ezzel összefüggésben oda kell figyelni a közvéleményre, mert az nagyon gyorsan tud változni, főleg, ha manipulálják. Ezért is fontos minél hamarabb előállni a város stratégiai tervével, hogy a közvélemény is tudja követni a történéseket, és értse, hogy éppen mi miért, hogyan történik: ezzel meg lehet előzni, hogy a programot kiszervezzék a város vezetősége alól a közvéleményben keltett nyomás segítségével.

Emellett kiemelném, hogy a humanitárius aktivitásokat be kell osztani, nehogy az legyen, hogy eleinte rengeteg segítség érkezik – amit nem igazán tudnak hirtelen ki- és felhasználni – aztán semmi, de semmi. Valamilyen formában be kell osztani azt, ami érkezik, ütemezni kell a fogadását: lehet, ez utóbbi furán hangzik, de azoknak a partnereknek, akik most szívesen adnak, jelezni kell, hogy nagyon jó, hogy most felajánlják a segítséget, de sokkal jobb lenne, ha ezt két hét múlva adnák. Így mindenki jobban jár, az önkormányzat, a romák és a támogatók is.

A hosszútávú stratégikus terv megvalósíthatósága kapcsán kérdés, hogy ennek mennyire lehet akadálya az intézményesült vagy a társadalmilag beivódott strukturális rasszizmus? Ami Romániában – Székelyföldön is, éppen úgy, mint máshol – jelen van az oktatásban, a közintézményeknél, a különböző szolgáltatásokban stb., és amelyet a polgárok vagy maguk az intézménynél dolgozók sem tudatosítanak, így láthatatlan.

- Ezzel a problémával Szlovákiában is küzdünk, többfajta megközelítési mód létezik, és ez most egész Európában nagy kérdés. Vannak, akik azt gondolják, hogy a strukturális rasszizmussal úgy lehet a legjobban megküzdeni, hogyha közvetlenül szembenézünk vele: megpróbálunk elemző módon reflektálni rá, felderíteni, mi ez a jelenség, hogyan történik, és ezt valamilyen formában kompenzáljuk a további cselekvésekben és kommunikációban. El tudom képzelni, hogy ez a modell működőképes, de én másként szoktam dolgozni, gyakorlatorientált ember vagyok.

Tapasztalatom szerint a sikeres példákon és a jó interakciókon keresztül lehet a legeredményesebben és a legjobban fokozatosan lebontani azt a fajta előítéletességet, ami a roma közösségek irányába hat. Minél többet teszünk azért, hogy a különböző lakossági csoportok életkörülményei, életszínvonala, életstílusa közeledjen egymáshoz, annál kevésbé lesznek fenntarthatók a strukturális rasszizmus és diszkrimináció mechanizmusai.

Közmunkaprogram, mint lehetséges megoldás? Közmunkaprogram, mint lehetséges megoldás?


Az én terepmunkám első sorban Gömör régiójához köthető, amely a szlovák-magyar határ mellett van, és ahol a szintén kisebbségi helyzetben lévő szlovákiai magyar romákról van szó. Itt megpróbáltunk a zömében kis falvakban olyan településszépítési terveket megvalósítani, amelyeket maguk a romák végeztek el: kisebb útfelújításokat csináltunk, kifestettük az óvodának a kerítését, újjáépítettünk kis fahidakat, kis parkokat létesítettünk a helyi roma közösséggel. Ezzel nem csak saját magukon segítettek a romák, hanem aktívan tettek valamit a szélesebb közösségért is. Ezen keresztül a többségi lakosság is láthatta, hogy a romák nem feltétlenül jelentenek veszélyt, nem „lusta élősködők”, hanem igenis tudnak dolgozni, tudnak értéket teremteni, és rájuk is lehet számítani. Ez igaz a hivatalokra is, hiszen ott is megtapasztalhatóvá vált, hogy ezek az emberek is értékesek a közösség számára. A munkám során nem jártam végig a hivatalokat, nem írattam alá az alkalmazottakkal papírokat, hogy többé nem lesznek rasszisták, hanem pozitív példákon, személyes interakciókon keresztül próbáltam megtörni az előítéletességet.

Emellett nekem könnyű dolognak tűnik, hogy valaki arról beszél, hogy milyen rasszisták az emberek. Úgy látom, hogy ez a pont nem egy beszélgetés kezdetévé válik, hanem éppen a beszélgetés lehetőségének a lezárása: „rasszisták vagytok”. Kész. Ha valaki azzal találkozik, hogy ő rasszistának van titulálva, akkor azt többnyire nem úgy értékeli, hogy ez egy felhívás egy beszélgetésre, egy önreflexióra, hanem úgy, hogy a másik ember őt megsértette, azt mondta rá, hogy rossz ember. Ez a sértődés a bezáródás irányába megy – ez a beszélgetés végét jelenti. Van strukturális rasszizmus, de szerintem a jó példákkal hamarabb leépíthetjük a mechanizmusát, mint azzal, hogy rasszistáknak nevezzük az embereket. Azt is tudom, hogy az álláspontommal nem ért egyet mindenki, de nekem az évtizednyi munkámból ez a tapasztalatom, ezt a nézőpontot képviselem.

Romániában a múlt héten hirdette ki az államelnök a romaellenességet komolyan szankcionáló törvényt. A romániai magyar közösség egy része – a közösségi média számos kommentje alapján, vélhetőleg tévesen – úgy értékelte, hogy ez a törvény sértő ránk, magyar kisebbségre nézve. „Bezzeg az állam védi a romákat, s minket, magyarokat nem.” Mintha ez inverz módon éppen a romaellenességet erősítené a magyar kisebbségben.

- Ismerem a törvényt, és Európában több helyütt van ilyen vagy hasonló. Szerintem ez egy kísérlet arra vonatkozóan, hogy a romaellenes rasszizmust kiszakítsák az általános rasszizmus keretéből, és egy eltérő, önálló jelenségként definiálják újra. Hasonlóan az antiszemitizmus fogalmához (amit nem feltétlenül zsidók elleni rasszizmusként értünk, hanem önálló jelenségként), próbálják Európában meghonosítani az „anticiganizmus” nevű fogalmat.

Azt nem tudom, hogy ez mennyit fog segíteni a helyzeten, mert sok közeg – ami Erdélyben is megjelent – azt mutatja, hogy ezt egyesek támadásként foghatják fel. Ez pedig ugyancsak az elzárkózás, bezárkózás irányába mozdulhat, mintsem egy pozitív irányú változást eredményezne.

De az tagadhatatlan, hogy nagyon kevés olyan közösség van, amely olyan koncentrált előítéletekkel, diszkriminációval áll szemben, mint a roma közösségek Európa-szerte. Ez azért tényleg más, mint a többi rasszizmus, vagy más, mint a többi nemzeti kisebbséget érő diszkrimináció. Sokkal mélyebb és erősebb beágyazottsága is van a romaellenességnek, főként a közép-kelet európai régióban. Viszont tapasztalatom szerint az ilyen deklarációkkal vagy a közvetlen tiltással nem fogjuk tudni megoldani a helyzetet.

Persze lehetséges, ha ügyesen lesz alkalmazva a törvény, akkor lesz neki egy ilyen szanáló, a közbeszédet megóvó szerepe. Nem azt mondom, hogy rossz a törvény, de azt igen, hogy önmagában ez nem elég az áttöréshez.

Kicsit visszatérnék a romák részvételi munkájára, amely megerősítheti a romák önmagukba vetett bizalmát, illetve a helyi többségi lakosság véleményét is jó irányba mozdíthatja. Ha erre vonatkozóan van is politikai akarat, akkor mit lehet tenni, hogy a közvéleményt is meggyőzze erről a tervről? Mert a tapasztalat szerint ezek népszerűtlen döntésekkel járnak, hiszen az önkormányzat részéről ez anyagilag és figyelemben többlet befektetést jelent a roma közösség irányába, amit a többségi lakosság egy része – egy hangosabb része – nem néz mindig jó szemmel.

- Számos településen segítettem polgármestereknek integrációs stratégiákat tervezni, megvalósítani, és ebből kiindulva az egyik dolog amit nagyon fontosnak tartok, az a már említett elvárásmenedzsment, most a többség irányába. Nem csak a romák kell értsék, mi történik velük, hanem a többségi lakosok is. De ez nem azt jelenti, hogy egyet is kell értsenek vele! Egy politikusnak a munkája nem arról szól, hogy csak a szavazók által pozitívnak értékelt döntéseket hozza meg, hanem arról, hogy megteszi azokat a lépéseket, amelyeket szükséges megtennie.

Ezeket a népszerűtlen döntéseket könnyebben végig tudja vinni, ha a döntéshozó egyértelműsíti a választók irányába, hogy ezt meg fogjuk lépni, ezért, így és ekkor. Fontos, hogy azok a polgárok is, akik nem értenek vele egyet, tájékoztatva legyenek, mert ezen keresztül az elvárásaik menedzselve vannak: mivel tudnak róla, internalizálják a történéseket, és ahhoz igazítják az elvárásaikat. Természetesen az ilyen stratégiákhoz kell valamilyen kimeneteli eredményeket is csatolni, amit a lakosság tényleg elvárhat.

Ha a polgármester elkötelezett az ügy mellett, jól meghatározza, hogy mit és miért csinál, és a nyilvánosság elé tárja, hogy ez a teljes lakosságot milyen pozitív irányba viszi, akkor végig lehet vinni a népszerűtlen intézkedéseket is. Van olyan példa, hogy a kezdeti ellenállás után a polgármestert újraválasztották, mert megértették az emberek, hogy nekik is jó, ha a romáknak jobb.

A romániai magyar és roma problémák sok helyen már transzgenerációs problémaként adódnak tovább. Ezt hogyan lehet megtörni egy belátható időkereten belül?

- Mindig az a nehéz tervezési kérdés, hogy a közösségen belül kik azok, akiken első sorban változtatni próbálunk. És a gyerekek azok, akiknek a mostani életkörülményeinek a megváltoztatásával felnőtt korukra új helyzetbe tudjuk őket hozni. Ezért ők kiemelten fontosak: jó életkörülményeket kell biztosítani nekik, lehetőséget teremteni, hogy járjanak óvodába, iskolába, hozzáférjenek a kellő támogatási rendszerekhez már a gyerekkortól kezdve. Ez utóbbi prioritás, mert ők az életük első éveiben már tapasztalhattak olyan problémákat, amiket máris kezelni kell. A fiatal felnőttek esetében is jó esély van az életük pozitív irányba való változtatására.

Az idősebb felnőttek esetében már nem így van, nincs akkora változtatási lehetőség, már nem lehet annyira megváltoztatni az életkörülményeiket és ezzel összhangban az életstratégiájukat. De ez egyáltalán nem azt jelenti, hogy le kell mondani róluk! Ellenkezőleg: meg kell találni a nekik megfelelő igényességű munkát, életvitelt, amelyet az érintett emberek tudnak vállalni.

Az egyik ilyen eszköz a közmunka. Tudom, hogy magyar viszonylatban a közmunka már-már szitokszóvá silányuló fogalommá és történetté vált, ezért kicsit részletezném. Szlovákiában a közmunka helyi szintű történet, amibe a kormány a lehető legkevésbé szól bele, önkormányzati hatáskörben létezik.

Arról szól, hogy vannak emberek, akik a piaci munkaszférába nem tudnak belépni, és őket a közmunkaprogramon keresztül próbáljuk értékessé, hasznossá tenni. Nagyon kiemelném a hasznos szót, mert az, hogy a közmunkások egyik fele kiássa az árkot, a másik fele betemeti, az nem ilyen: ezt érzik ők is, érzi a többségi társadalom, a falu, a város.

Mikor romaügyi kormánybiztos voltam, akkor kiadtunk egy ismertető füzetet, ami 16 jó gyakorlatot mutatott be. Ezeknek három fő paramétert kellett teljesíteniük.

A zborói Rákóczi vár közmunkával való megerősítése. A zborói Rákóczi vár közmunkával való megerősítése.


Az egyik az értékteremtés. Például egy sikeres program volt a szlovákiai várak közmunkával való felújítása, a romvárak szerkezeti megerősítése. Ez közel 10 éve működő program, és egy rakás vár ezen keresztül megújulhatott. Itt értéket teremtettek a romák.

Másik szempont a helyi közösség segítése, amellyel az önkormányzat a saját közösségét támogatja – egyszerre két oldalról: a romák és a többségiek oldaláról is. Itt szó lehet különböző önkéntességi dolgokról, terepmunkákról, faluszépítési munkákról vagy akár a roma polgárőrségekről. Ezek mind olyan dolgok, amelyek a helyi közösséget segíti, és lehetőséget ad arra, hogy létrejöjjön az a kötelék a roma közösség, az önkormányzat és a többségi lakosság között, amiről már ejtettünk szót.

Harmadszor egy értelmességi szempont a közmunkával kapcsolatban, azok az intézkedések, eljárások, gyakorlatok, amelyek a közmunkások alkalmazhatóságát növeli, fejleszti. Például egyik szlovákiai településen egyik helyi céghez – egy szociális vállalathoz – azokat a személyeket alkalmazzák, akik a közmunka során jónak mutatkoztak. Így a közmunkának egy felkészítő és előszelekciós szerepe is van, ahonnan be lehet lépni a munkavállalói szférába.

Visszakérdeznék a roma polgárőrségre, mit jelent az? Mert talán ez Erdélyben félreérthető, ugyanis elterjedté váltak azok a „polgárőrségek”, akik éppen a romák ellen lépnek fel, néha már egyenesen militarizált szélsőséges csoportokat képezve.

- Nálunk is vannak hasonló, különböző fasisztoid alakulatok, nem őket jelenti a roma polgárőrség, egyáltalán nem. A roma polgárőrség egy európai pénzekből finanszírozott projekt, ami jelenleg 250 településen működik a Szlovákiában. Itt maguk a romák a polgárőrök.

Sokszor láttuk azt, hogy a roma közösségek és a rendőrség komoly súrlódásokba keveredik, számos hírhedt verekedés, konfliktus volt. Ennek elkerülésére vezettük be a roma polgárőrséget, ahol romákat alkalmaznak az önkormányzatok – európai pénzekből, állami támogatással –, akik egyféle kötőszövetet alkotnak a közösségek és a hatóságok között. Valójában 2015 környékén működött „roma polgárőrség” név alatt, ma „helyi polgárőrség” a nevük, aminek szlovák mozaikszavas rövidítése a MOPS (mint az a kedves kis kutyafajta), ezzel is igyekezve destigmatizálni, az említett fasisztoid jelentések ellenében menni.

MOPSosok, azaz a helyi roma polgárőrség, egyenruhában, forgalmi irányítótárcsával a kezükben. MOPSosok, azaz a helyi roma polgárőrség, egyenruhában, forgalmi irányítótárcsával a kezükben.


Olyan feladatokat látnak el, mint a diákok útjának a biztosítása a szegregátumból az iskolába – amihez esetenként forgalmas utakon vagy vasúton keresztül kell menjenek a diákok –, ők azok, akik például leállítják a forgalmat az átjáróknál, ők azok, akik tudják ellenőrizni, hogy ki nem megy iskolába és miért nem. De biztosíthatnak eseményeket, rendezvényeket, végezhetnek fizikai munkát, amire éppen szükség van az adott faluban. És fontos, hogy járőrözhetnek a forgalmasabb helyeken, olyan „kritikus” tereken mint a parkok, állomások sokat tudnak segíteni, hogy rendben legyenek, és tudnak harcolni a drogfogyasztás és egyéb szabálytalanságok ellen.

Nagyon fontos az is, hogy ha a romák között konfliktus alakul ki, akkor ők az első intervenciós vonal, és nem a rendőrség száll ki egyből talpig fegyverben, 30 farkaskutyával. Ha valami gyanús dolog van, így a polgármester nem egyből az állami szerveket hívja, hanem a saját maga által alkalmazott helyi polgárőrséget: ennek egyrészt prevenciós hatása van, másrészt csökkenti a konfliktusok eszkalálódását. Mert nagyon sok olyan interakciót kiszed ez a rendszerből, ami mindenkinek rossz, a hatóságoknak is, a roma közösségnek is, a településnek is.

Erdélyben még tart a felszabadult lelkesedés, hogy ezt a csíksomlyói esetet közösségileg és hatóságilag is milyen jól kezelték. Mit üzen az erdélyi magyarságnak?

- Az erdélyi magyarság most jogosan büszke magára, én is büszke vagyok rátok: ez egy nagyon emberi reakció volt egy brutális és embertelen évet követően, nagyon reményt keltő.

De ki kell mondani, hogy ez nem egy olyan történet lesz, ami egyik nap elkezdődik, és két hét múlva véget ér. A következő időszakban elvárható, hogy megszülessék és nyilvánosan ismertetve legyen az a stratégikus vízió, hogy mi fog történni ezekkel az emberekkel. Ha ez jól van beállítva, akkor két-három éven belül már láthatóvá válnak azok a strukturális változások, amik egy jól irányított program révén létre tudnak jönni.

Tudatosítani kell, hogy a romák integrációja nem lehetetlen, de azt is, hogy nem megy gyorsan: kell jó néhány év. Ismerek olyan roma közösséget – közel akkora létszámút, amiről itt is beszélünk – amelyet sikerült egy önkormányzati ciklus alatt teljesen megváltoztatni, aminek a végén a roma közösség a társadalom produktív részévé vált. Ehhez tényleg kell az a kezdeti infrastrukturális, anyagi és emberi befektetés, amit az előbb érintettünk, de meg lehet csinálni – és nem évtizedek kellenek hozzá.

Nekem ez az üzenetem az erdélyi olvasókhoz: a mostani tűzeset egy transzformációs pillanat, ahol a dolgok rossz és jó irányba tudnak fordulni. Az, hogy az erdélyi nyilvánosság ilyen pozitívan, szolidárisan, segítőkészen állt hozzá, az nagyon jó terepet készített elő arra, hogy megszülessék az a jó irányú változás, amit mindannyian szeretnénk, és kívánatosnak tartunk: ezzel a helyzettel a helyi döntéshozóknak, önkormányzatoknak élniük kell.

Nyitókép: A szatmárnémeti Máltai Szeretetszolgálat hétfőn csoportfoglalkozásokat tartott a csíkszeredai tűzvész károsult közössége számára, az ovisoknak játékos fejlesztést és a szülőknek tanácsadást nyújtottak a szakembereink közreműködésével, míg a középiskolás diákokkal egy speciális interaktív krízis feldolgozási módszerrel segítettek feldolgozni a történteket.

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

ItthonRSS