2021. március 7. vasárnapTamás
Kolozsvár >> Más város
Hajnali hírlevél >> Feliratkozás

Rostás Zoltán: Pszichoszociális szinten a világjárvány nem hozott lényegi változást

Bartha Réka 2021. január 26. 10:05, utolsó frissítés: 10:46

Rostás Zoltán szociológiaprofesszor az Etnikumközi Kapcsolatok Hivatalának megkeresésére azokat a társadalmi folyamatokat elemezte, amelynek folytán a roma közösség a „vírusterjesztés” bűnbakjává válhatott.


A világjárványhoz kapcsoló valamennyi társadalmi jelenséget árnyaltan és a maga helyén kell értékelnünk: az emberiség történetében a Covid-19 által létrehozott világszintű helyzet hatásában nem egyenrangú, például, a kerék feltalálásával. Aki pedig lényegi változásokra hivatkozik, bizonyára az időszak sajtó által tükrözött valóságára gondol, amely leginkább a politikai életre, nem pedig az emberek hétköznapjaira nyújt rálátást – hangsúlyozta Rostás Zoltán szociológiaprofesszor.

Melyek azok a tényezők, amelyek egy embercsoportot a társadalom egy-egy helyzetében bűnbakká változtathat? Pontosabban, melyek voltak ezek a roma közösség esetében, hogy „veszélyforrásként” tekinthettek rá a világjárvány helyzetében?

Jó előre leszögeznünk azt: nincs új a nap alatt. Ez azt jelenti, hogy beszéljünk bár a világjárványról, más fertőző betegségekről vagy természeti katasztrófáról, az emberek mindig bűnbakot keresnek. Válsághelyzetben, amikor nincs elég információ, felüti fejét a félelem és a szorongás. Ezekkel az ember nem tud együtt élni, és keresi a kialakult helyzet vétkeseit, felelőseit. Ezek pedig kik lehetnének mások, mint maguk a bűnbakok? A témát széles körben elemezték már pszichológusok, filozófusok és szociológusok is. Ebben a tekintetben nem beszélhetünk újdonságról. Azonban van itt egy másik, fontosabb vonatkozás: bármely csoport, amely veszélyben érzi magát, mindig keres és talál is bűnbakokat. Ez egy olyan társadalmi mechanizmus, amely a világ kezdete óta létezik. Ismételten hangsúlyoznám: ez akkor történik, amikor nincs elegendő információ a kialakult helyzet magyarázásához.

Én magam az 1989-es forradalom idején követtem nyomon a jelenséget, de erről is szól egy egészen kiterjedt szakirodalom: az emberek nem jutottak adatokhoz, nem értették, hogy valójában mi is történik, ezért mindenféléket kitaláltak. Emlékszem, hogy akkoriban Sepsiszentgyörgyre telefonáltam egy nagyon jó politológusnak, akitől írást kértem A hét című folyóiratnak, amelynél dolgoztam, és akkor ő azt mondta nekem, hogy nem tud dolgozni, az ágy alá kell bújnia, hiszen terroristák vannak a városban. Világos, tehát, hogy hiteles információ hiányában felmerül a bűnbakkeresés, ez esetben a terroristák létezése… Bűnbak pedig mindig van.


És itt kerül elő az, ami a romákat is érinti: ők hagyományosan azok közé a csoportok közé tartoznak, amelyek alkalmasak az áldozatszerep betöltésére. Azonban ne higgyük azt, hogy a romáknak önmagukban megvan ez a sajátosságuk. Nincs, egy adott ponton bármely etnikai közösség bűnbakká válhat. Minden a körülményektől függ. Akárcsak az amerikai helyzetben… Tehát, az sem jelenthető ki, hogy egyik-másik csoport ennek inkább kitett, hiszen a bűnbak bármi folytán azzá lehet. Azonban „hagyományos” gyakorlat esetén a keresés és rátalálás folyamata sokkal gyorsabban lejátszódik. A világjárvány következtében Franciaországban így jött elő az, hogy a zsidók lennének a hibásak. És ez ugyancsak az ottani „hagyományok” szerint alakult. Ami, természetesen, nem jelenti azt, hogy alkalmasint, a helyzet változásával mások nem válhatnak hasonló módon megbélyegzetté. Például a bevándorlók, és ugyancsak amiatt, mert különböznek a többségtől.

Amit viszont alá szeretnék húzni, az az, hogy nincs olyan közösség, amely valamilyen módon ne viszonyulna a mássághoz, vagyis azokhoz a közösségekhez, amelyek „nem olyanok, mint mi”. A bűnbak mindig „a másik”, az, aki különbözik tőlem, ilyen pedig mindig van kéznél. Még a társadalom nyugalmasabb időszakaiban, a béke és jólét idején is ott van a másság szükségszerűsége. Valamennyi közösségben a csoporttudat kialakulásához szükséges a viszonyítási alap: a „mi” érzése és tudata mindig másokhoz viszonyítva épül fel és újjá, történeti és hétköznapi megközelítésben is. Teszem azt, „mi, gyergyóiak, vagányabbak vagyunk, mint a csíkiak”, a csíkiak meg az udvarhelyieknél tartják vagányabbaknak magukat. És persze, ez fordítva is igaz, hiszen ismerjük a sztorit.

Mert létezik ugyan székely identitás, azonban ezen belül a helyi identitások sokkal fontosabbak.

Ami a romák világjárvány idején történő bűnbakká változtatását illeti, fel kell figyelnünk arra is, hogy ez térben és időben eléggé korlátozott volt, ami itt igencsak fontos. Azt is megfigyelhettük, hogy a megszokott általánosítások sem voltak hosszantartóak. Azonban egy hosszantartó válságidőszak esetén, mindez a különbözőségek élesedhetnek, a gyanakvás és bűnbakkeresés fokozódhat. Nagyon fontos ezeket a dolgokat árnyaltan és a maguk helyén értékelnünk. Persze, tudom azt is, hogy az oktatásnak ki kellene terjednie erre is, a sajtónak felnőtt módjára kellene viselkednie, ami egyáltalán nem így van. Sőt, akár azt is mondhatom, hogy a média visszafejlődése katasztrofális, hiszen ahelyett, hogy szerepet vállalnak a konfliktusok elsimításában, a fokozódásukhoz járul hozzá. De itt is meg kell jegyeznem, hogy mindezt nem a teljes hazai sajtóra értem, ez a fajta újságírás pedig nincs hatással valamennyi fogyasztói rétegre…

Az elmondottak fényében, tekinthetjük-e úgy, hogy a világjárvány eddigi időszaka valamiféle fordulópont a roma közösség társadalomtörténetében?

Korábban már beszéltem erről és az is tudvalévő, hogy a világjárvány kezdetekor komoly véleményformálók és különböző területek szakértői azt állították, hogy ez az időszak több vonatkozásban hoz majd lényegi változásokat. Azonban megkérdezném tőlük: milyen tekintetben lesznek ezek a változások lényegiek?

Mindenképp el kell mondanunk itt azt, hogy pszichoszociális értelemben sem háború, sem forradalom, sem pedig világjárvány idején nem történnek lényegi változások. Hiszen társadalmi téren általában nagyon, nagyon, nagyon lassan mennek végbe folyamatok. Tehát a változásokat nem a gyors és erőszakos pillanatok váltják ki. Mert ezek után a társadalom mindig visszatér az esemény előtti eredeti kerékvágásba.

A nagy változások lassan történnek meg, és olyan jelentős felfedezések hatására, mint amilyen a kerék vagy a gőzgép feltalálása, netán a vasúti közlekedés, illetve a számítógépes technika vagy gyors információközvetítés létrejötte, hogy a napjainkhoz közelebbi példákat is említsek. Tehát, lényegében a mindennapi életben releváns változások jelentik a társadalmi tudat számára fontos változásokat.

Nyilván, a világjárvány nyomán lesznek ilyen változások, de ezek főként annak tulajdoníthatóak, hogy nem léteztek hatékony válaszok rá. Például, a digitalizálás még nagyobb teret hódít majd. Azt is láthattuk, hogy mennyit oktalankodtunk az online oktatással, amely további fejlesztésre szorul az elkövetkezőkben. Attól sem tekinthettünk el, hogy a helyi szintű intézkedések kevésbé voltak fontosok, mert a járvány világméretű jelenséggé nőtt, a nemzetközi színtű információáramlás folytán pedig új mechanizmusok is megjelentek, és – tetszik vagy sem – a kapitalizmusnak humán erőforrásra, illetve munkaerőre van szüksége, ebből kifolyólag pedig mindent megtesz egy hatékony védőoltásért éppen azért, hogy megelőzze az ilyen méretű világjárványokat. És láthatjuk majd, hogy az emberek hétköznapjaiban mindezek ellenére sem lesz lényegi változás. Ami a roma kisebbséget illeti: természetesen, az ő életében sem várhatók jelentős változások ilyen megközelítésben.

Ha jobban visszagondolunk, az 1989-es forradalom után került sor a hadrévi konfliktusra, (amely nem volt egyedülálló), amelyben roma házakat gyújtottak fel, és amelyben a magyar és román lakosságot hihetetlen cinkosság kötötte össze. Az események után a helyzet elsimult. De nem történt lényegi változás az illető közösségek hétköznapi viszonyában. Mint ahogy ez a járvány sem hoz változást. És ez egy jelentős vonatkozás itt: ez a kialakított mitológia, miszerint a romák a hibások a vírusterjedés miatt, tulajdonképpen nem gyakorol hatást az emberek hétköznapi életére. De mit tesznek azok (természetesen, nem mind), akik ennek a kisebbségnek az ügyeit elemzik? Sajtótermékek adataira támaszkodnak, amelyek azonban csak egy bizonyos történelmi pillanatra vonatkoznak, amelynek több köze van a politikai élethez, mint az emberek hétköznapjaihoz. Ez az igazság! Ami pedig a roma közösséget illeti: nem hinném, hogy akár egy érvet is találnánk arra, hogy erősen a többséghez kapcsolódó társadalmi életében lényegi változások jelentkeztek volna.

Tehát, azt mondja, hogy nem beszélhetünk olyan közép vagy akár hosszú távú következményekről, amelyeket a roma közösség megérezne a nyilvánvalóan kirekesztő hozzáállás folytán?

Nem, nem beszélhetünk ilyen következményekről, hiszen a bűnbakkereséshez kapcsoló jellegzetes közösségábrázolás lecsengeni látszik. Miután az emberek folyamatosan észlelték, hogy a Covid-19 vírussal való fertőzésben ugyanúgy megbetegszenek azok a felsőbb vezetők, akiknek közük nincs a roma közösség életviteléhez, lassanként szem elől tévesztik az eköré felépített mitológiát is. És ezzel nem azt mondom, hogy a gyanakvás maga is eltűnt… Azonban itt van még egy dolog: láthatjuk, hogy a vidéken, faluhelyen élők általában úgy tesznek, mintha nem is lenne járvány. Mert nagyon megtévesztő azt hinnünk, hogy ami városon érvényes, az faluhelyen is ugyanúgy van… Én pedig nagyon érdekesnek tartom azt, hogy a romák gyakorlatilag úgy viselkednek, mint bármelyik vidéki ember.

Azonban ugyancsak a következmények kapcsán még azt is megjegyezném, hogy minden nagyobb társadalmi kihívás – akár világjárvány – idején újra felszínre tör a mitológiakreálás szükségessége.

De időközben sok minden megváltozott társadalmi téren. Mert amíg 30-40 éve a romákról leginkább elnyomott társadalmi csoportként beszélhettünk, és nem etnikai közösségként, addig jelenleg ennek a kisebbségnek igen változatos a társadalmi rétegződése: van egy erős polgári rétege, és egy olyan elitje, amely akár hatékony nemzetközi szintű kommunikációra is képes – sok barátom van köztük –, és ettől a tényállástól nem tekinthetünk el. És még felhívnám a figyelmet egy jelenségre: ahogy a többségi társadalmon belül sincs társadalmi béke, úgy a roma közösségen belül sem lesz. Tehát nagyon rendjén való etnikai csoportról beszélünk, amelyet szintén az együttműködés hiánya jellemez fentről egészen az alapjaiig. A gond az, hogy mi azt hisszük: a romák különböznek tőlünk. Nem, nem másak, ebben a tekintetben is pont olyanok, mint mi.


Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

ItthonRSS