2021. április 19. hétfőEmma
Kolozsvár >> Más város
Hajnali hírlevél >> Feliratkozás

A nehéz időszak még mindig nem ért véget, végigkísér minket a rasszizmus fertőzöttjei számának növekedése

Bartha Réka 2021. április 08. 11:08, utolsó frissítés: 11:09

Az „online iskolának” elegánsan elnevezett álmegoldás tovább mélyítette a szakadékot a roma és nem roma gyermekek között, hátrányos helyzetűek és tehetősebbek között – hangsúlyozta Ionela Cristea, a Roma Education Fund programigazgatója.


Az Etnikumközi Kapcsolatok Hivatalának felkérésére Ionela Cristea, a Roma Education Fund romániai fiókszervezetének programigazgatója elmondta, az általa vezetett intézmény programjai célközönségének a SARS-Cov-2 vírus okozta kedvezőtlen egészségügyi helyzet mellett egy másikkal is meg kellett harcolnia: a fajgyűlölet vírusa okozta helyzettel.

Hogyan érzékelték a sürgősségi állapot időszakának megszorításait azok, akiknek a Roma Education Fund programjai szólnak?

A programjainkban résztvevő gyermekek társadalmi és oktatásügyi helyzetére a sürgősségi állapotnak közvetlen, mély és következmények sokaságát előidéző hatása volt. A Roma Education Fund Alapítvány romániai fiókja iskola utáni foglalkozásokat, intenzív oktatási támogatást, illetve barátságos óvodai tevékenységeket tart a hátrányos helyzetű közösségek iskoláiban. A gyermekek többsége olyan roma és nem roma család tagja, amelynek nincs hozzáférése a modern világ szolgáltatásaihoz, mint amilyen a folyóvíz, csatornázás, internet, táblagép vagy az online oktatáshoz szükséges egyéb felszerelés. Sőt, a gyermekek zömének még lehetősége sincs napi egy alkalomnál többször étkezni, így éhesen térnek nyugovóra. Számukra az alapítvány által szolgáltatott melegétel és szendvics, amelyet az oktatási foglalkozásokon kapnak, gyakorta fontosabb, mint önmagában az oktatás.

Ezért 2020. március 11-én, amikor a hatóságok az iskolák bezárását kihirdették, de még nem rendelték el a sürgősségi állapotot, mi átkalibráltuk a csapatunkat és akcióba léptünk. Az említett oktatási intézményekben, a terepen dolgozó kollégákkal együtt, akik programjaink gyakorlatba ültetésével foglalkoznak, megtaláltuk az adott helyzetben alkalmazható legjobb megoldásokat az illető közösségek számára, hogy tarthassuk a kapcsolatot programjaink célközönségével, tovább bonyolíthassuk ezeket az oktatási programokat.


Oktatási szakértő kollégáink házról házra jártak és különböző feladatlapokat nyújtottak be a gyermekeknek. Mások folyamatos telefonos kapcsolatban voltak velük, a WhatsApp és Facebook üzenetközvetítő felületein kommunikáltak. Azon, a bizonyos első héten még volt mozgásszabadságunk, így közvetlenül juthattunk el hozzájuk, persze a távolságtartásra, illetve más egészségügyi óvintézkedésekre vonatkozó rendelkezések betartásával. Március 16-án viszont meghirdették a sürgősségi állapotot. És bár gyorsan alkalmazkodtunk az új helyzethez, azt is tudatosítottuk, hogy ez romlani fog.

Nyilván, nem merült fel az, hogy felfüggesztjük a projektjeinket, hiszen azoknak a gyermekeknek, tanulóknak, akikkel együttműködünk, szükségük volt ránk. Olyan körülmények között is, hogy a kormány „ajánlása” arról szólt, hogy az oktatás online térben folytatódjon. A tanügyi intézmények igazgatóira azonban nem hárult semmiféle felelősség a tanórák biztosítása terén, így egyesek közülük úgy döntöttek, hogy járványidőben nincs szükség oktatásra. Be kellett látnunk, hogy ott, ahol ez a helyzet felmerült, nagyon nehezen tudjuk mozgósítani a diákokat, hogy az oktatási mentorokkal, szakértő kollégáinkkal kapcsolatba lépjenek.

Hogyan magyarázhattuk volna el nekik, vehettük volna rá őket arra, hogy az intenzív tanulást támogató programunkban heti három alkalommal részt vegyenek, amikor az iskola – minden különösebb fáradozást mellőzve – azt a benyomást keltette, hogy vakáció van?! Programjaink résztvevőinek szerencséjére, azoknak az iskolaigazgatóknak a száma alacsony volt, akik diákjaik rovására a könnyebbik utat választották.

A sürgősségi állapot meghirdetése után egy héttel kétségbeesett üzeneteket kaptunk a terepen lévő kollégáktól, csapatoktól. Az egyik gyermek szülője Covid-19-ben hunyt el, a család a temetést csupán távolról köthette. Két közösségben, amelyben dolgozunk, a családok egy része élelem nélkül maradt, és nem volt betevő falat, amit adnia a gyermekeknek. Ezekben a családokban általában mindkét szülő napszámosként dolgozott, ez a tevékenységi forma pedig kvázi tiltott volt akkor, vagy legalábbis erőteljesen visszaszorított. Mi közbeléptünk, és élelmiszert vittünk a családoknak, hogy könnyebben átvészeljék azt az időszakot. Ezek azonban, sajnos, nem voltak egyedi esetek.

Következésképpen, a mi célközönségünk számára a sürgősségi állapot időszaka egyet jelentett egy sor erőteljes csapással, amely a hátrányos helyzetű közönségek egyensúlyát még inkább kibillentette, annál is inkább, hogy ők a politikai osztály és a társadalom többi részének látószögén kívül esnek. A kormány azt üzente nekik, hogy „mossatok kezet!”, ők pedig azt kérdezték magukban erre, hogy „mégis mivel?”. Hiszen arra az elmúlt 30 évben senki sem gondolt, hogy folyóvíz- vagy csatornahálózatot építsen nekik, ezáltal betessékelje őket a huszonegyedik századba. A középkorban felejtették őket.

Programjaink célközönségének zöme számára, de ugyanígy a Második esély nevű programunkban résztvevő felnőtteknek is, a „maradj otthon” felhívás egyben azt is jelentette, hogy le kell mondaniuk a gyermekek napi élelmezéséről. Az „online iskolának” elegánsan elnevezett álmegoldás is egyfajta akadálynak bizonyult az oktatás útjában, amely mélyítette a szakadékot a roma és nem roma gyermekek között, hátrányos helyzetűek és tehetősebbek között. A kedvezőtlen helyzetben nekik nemcsak a SARS-Cov-2 vírussal kellett megharcolniuk, hanem egy másikkal is, amely elkezdett járványként terjedni a hazai társadalomban: a fajgyűlölet vírusával.

Hogyan csökkentették a vírusterjedés jelképezte negatív következmények hatásait a hátrányos helyzetű, kiszolgáltatott közösségekben? Mennyire közvetlenül érintette őket az a társadalmi jelenség, hogy a fertőzés miatt ezeket a közösségeket tette felelőssé a közvélemény, közülük is hangsúlyozottan a romákat?

Nagyon nehéz időszak volt ez, amely még mindig nem zárult le teljesen. A roma etnikumú román állampolgárokra naponta zúdítottak rá rasszista üzeneteket főként az online térben. Ezt a gyűlölethullámot táplálták olyan közvéleményformálók megnyilatkozásai is, mint amilyen az egykori államelnök, Traian Băsescu, Nicolae Bacalbașa képviselő, illetve az értelmiségi Vladimir Tismăneanu. Ők gyakorta a legcinikusabb módon léptek rá a gyűlölet pedáljára, így szándékosan növelték a rasszizmus által fertőzöttek számát.

A klasszikusnak nevezhető sajtóban sem volt ennél sokkal jobb a helyzet. Voltak olyan televíziócsatornák, amelyek hamis információkat lebegtettek, illetve „Breaking News” címkével ellátott szalagcímekben hirdették, hogy: “A roma klánok visszatértek az országba” vagy azt, hogy “1000 hazatérő polgár közül 800 roma”, illetve hogy “A romák nem tartják be a szabályokat”, és így tovább.

Roma nemzetiségű román állampolgárként magam is számtalanszor éreztem, ahogy szembejön ez a gyűlölethullám, amelynek árját naponta táplálták anélkül, hogy az állam illetékes intézményei egyértelműen és határozottan felléptek volna ellene. Így a tavalyi év áprilisában, az Aresel Platformban tömörülő barátainkkal, és más szervezetekkel együtt beadványt fogalmaztunk meg Románia Kormányának, ebben pedig különböző erőforrásokat kérelmeztünk a perifériára szorult közösségeknek.

Egyszersmind azt is kértük a teljes központi államapparátustól, hogy intézményei egyértelműen helyezkedjenek rasszizmusellenes álláspontra, szorítsák vissza a rasszista és xenofób társadalmi megnyilatkozásokat. Abban a tekintetben is támogatásukat kértük, hogy a diszkriminációellenes törvénykezésben előirányozott szankciókat sürgősségi eljárással tegyék fajsúlyosabbá, és kértük (az azóta kihirdetett) a romaellenesség megelőzésére vonatkozó törvénynek a mielőbbi hatályba léptetését, amelyet akkorra már hallgatólagosan elfogadott a felsőház.

Szerencsére, azoktól a közösségektől, amelyekben dolgozunk, nem kaptunk riasztó jelzést arra vonatkozóan, hogy a diszkrimináció szintje megemelkedett volna. A terepen dolgozó csapatokkal való napi kommunikációnkban ez a kérdés elsődleges volt: tapasztalták-e a többségi lakosság magatartásbeli változását a célközönségünk tagjaival szemben?

De ugyanezt már nem mondhatom el az önkéntes egyetemistáinkról, akiket – bár a Covid-19 elleni harc élvonalában voltak – nem kímélték meg a rasszista üzenetektől. Egyik önkéntes orvostanhallgatónk azt is mondta egy adott pillanatban, hogy ő már nem tud részt venni a #Solidaritate nevű online akciónkban, amely a kormányintézkedések betartásának ösztönzésére irányult, hiszen képtelen megbirkózni a felé hömpölygő gyűlölethullámmal, amely mindannyiszor tapasztalható volt, ahányszor a Facebookon ebben az ügyben állást foglalt.

Összességében mit nevezne meg a legnagyobb kihívásként az önök által bonyolított tevékenységében, és milyen megoldást sikerült találni rá?

Számtalan kihívással kellett szembesülnünk, beleértve a csapaton belülieket. Hiszen nekünk magunknak is meg kellett találnunk az egyensúlyt a vírusfélelem, az új munkakörülmények – beleértve az online munkát –, illetve célközönségünk szükségletei között. Azonban minden ilyen kihívás áthidalható szolidaritással, empátiával, mások iránti felelősségérzettel és megértéssel.

Egyáltalán nem titok az, hogy számtalan kihívást hozott magával az a döntés is, miszerint az oktatást egészében át kell emelni online térbe, amire a hazai tanügyi rendszer egyáltalán nem volt felkészülve. Így nem mi voltunk az egyetlenek, akik ezzel szembesültünk. Például azok között a pedagógusok között is, akikkel együttműködünk, voltak olyanok, akik nem ismerték, teszem azt, a WhatsApp vagy a Facebook üzenetközvetítő felületének valamennyi lehetőségét, beállítását.

És akkor még nem is említettük azokat a felületeket, amelyeket kifejezetten az online oktatásra fejlesztettek ki, mint amilyen például a Google Classroom, amely jobbára ismeretlen volt számukra. Ezek felhasználói számára az alapítvány webináriumokat szervezett, illetve partnerségeket kötött, így például a scoalapenet.ro honlapon megvalósultat, hogy megkönnyítse számukra a hozzáférést ahhoz a világhoz, amelyhez gyors ütemben alkalmazkodni kényszerültek. Sokuknak sikerült kibogozniuk a technológia különböző szövevényeit. Ők dicséretet is érdemelnek ezért.

Ugyanakkor az is nyilvánvaló, hogy az otthontanulás nem egy lehetőség azok számára, akiknek semmiféle hozzáférésük nincs táblagéphez vagy általában számítógéphez, internethez, esetenként a villamos áramszolgáltatáshoz. Az az oktatás, ami egy kétszobás lakásban élő, ötgyermekes család egyetlen telefonkészüléke felhasználásával valósul meg, egyet jelent egy romos épület vakolásával. Csapatunk jelenleg több projektet is megvalósít, amely az Emberi Erőforrás Fejlesztési Operatív Program (POCU) finanszírozása révén jött létre. Egyik ilyen program célközönségét 820 gyermek alkotja, akiknek életkora 0 és14 év közötti. Ennek a projektnek a támogatására olyan tevékenységek anyagi forrásait csoportosítottuk át, amelyeket már nem tarthattunk meg – kirándulásokra, táborozásra és más eseményekre szánt alapokat. Ezeket a forrásokat arra használtuk, hogy beszerezzünk 500 olyan táblagépet, amelyet eredetileg nem foglaltunk bele a támogatási kérelemünkbe, így hát minden dokumentumot módosítanunk kellett, jóváhagyások tömkelegét beszereznünk az illetékes intézményektől. És persze, partnerséget is kötöttünk olyan intézményekkel, amelyek kedvező hozzáférést biztosítottak a szükséges technikai felszereléshez.

Az oktatási programjaink folytatása mellett egy másfajta kihívásra is megoldást kellett találnunk: hogyan segíthetjük azokat a szülőket, akik nem tudnak élelmet biztosítani gyermekeiknek? Ennek érdekében egy másik, a Pepco Románia által támogatott projekt módosítására kényszerültünk, és példátlan közreműködésükkel a finanszírozás teljes összegét szociális támogatásként hasznosítható értékjegyekre fordítottuk, amelyek révén 600 diák családja élelmiszert és higiéniai eszközöket szerezhetett be. Mindemellett pedig tanszercsomagot is kaptak a projekt keretében.

Persze, a kihívások között a legjelentősebbet a rasszizmusfertőzés terjedése jelképezte. Ennek a vírusnak az ellenszere pedig olyan orvosságkeverék, amelynek egyik alapanyaga maga az oktatás, de az összetételéből ugyanakkor a hatóságok határozott állásfoglalása sem vonható ki, sem a közvéleményformálók rasszizmusellenes kiállása, hasonló módon a törvények szigorú alkalmazása és a kilengések szankcionálása sem. Ugyanakkor a hivatalosságoknak és az illetékes intézményeknek szigorítaniuk kell a társadalmi óvintézkedéseket is annak érdekében, hogy a kiszolgáltatott személyek és rétegek ne legyenek egyszersmind a diszkrimináció kiszolgáltatottjai is.

Mi ebben az időszakban a társadalmi felzárkóztatásra vonatkozó, interkulturális programjainkat is folytattuk webináriumok keretében diákokkal és pedagógusokkal, de ugyanakkor kértük a rasszista közéleti megnyilvánulások szereplőinek büntetését is. Nem utolsósorban egyesítettük erőinket azokkal a civil szervezetekkel, amelyek a hazai társadalomban a tolerancia, a befogadás, a tisztelet és egyenlőség nevében lépnek fel.

Nyitókép: Márkos Tamás

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

ItthonRSS