2023. december 6. szerdaMiklós
8°Kolozsvár >> Más város
Hajnali hírlevél >> Feliratkozás

Ahol a politika a hétköznapokkal találkozik: a székely zászló a magyar virtuális térben

kérdezett: Gál László 2021. május 17. 14:40, utolsó frissítés: 15:06

Patakfalvi-Czirják Ágnes a székely zászló történetének eredt nyomába, és a társadalomkutató szemével elemezte az elmúlt éveket, amikor olyan nagy szerephez jutott a kék-arany lobogó.


A kutatói karriered során az elektronikus zenei szubkultúráktól hogyan vezetett az út a székely zászló kutatásához? Miért volt izgalmas a számodra a székely zászló-téma?

Az egyetem alatt (BBTE, szociológia és antropológia szak), a 2000-es évek közepén, Kolozsváron kezdtem el elektronikus zenei szcénákkal foglalkozni. Ami akkor és ott hihetetlen szabadságot, új kapcsolódási lehetőségeket és a „Nyugatot” jelentette. Később ezzel a témával vettek fel Pécsre, a doktori képzésre is. Ebben az időszakban azonban annyira elfáradtam, és a téma is „elfáradt” bennem, hogy az Isztambulban töltött Erasmus-ösztöndíjas időszakom alatt elfordultam a techno, dub és az egyéb EDM-stílusok köré alakuló közösségek vizsgálatától, és egyre inkább a „politizáló” zene, politikai zene kezdett foglalkoztatni. 2010-11 körül Isztambulban még nem lehetett annyira élesen érzékelni az erdogani autokráciát, amit akkor már a legnagyobb helyi hip-hop sztárok megfogalmaztak, és az underground színterekben egyre erősödött az izgalom.

Ez az érdeklődés fordult át bennem, amikor a radikális jobboldali szubkultúra marginális figuráinak anyagait, például hip-hop/rap előadókat kezdtem vizsgálni (például a csíkszeredai rapperről, Bajnáról írtam tanulmányt hasonló elemzési keretben).

A zászló már akkor érdekelni kezdett, amikor észleltem a tömeges zászlóhasználatot a radikális jobboldali szcénákban, hogy sokan a kedvenc együttesük koncertjére nemzeti vagy árpádsávos zászlókat visznek. De a két nagyon eltérő témakört alapvetően az fűzte nálam össze, hogy a materiális kultúra oldaláról indultam el. Hasonlóan egy kedvenc zenei albumhoz, ami nosztalgiát, vágyakat, eltérő jelentéseket és kötődéseket testesít meg, úgy a nemzeti identitás vagy csoportidentitás kifejezésére használt tárgyaknak is megvan ez a képessége. A kutatás felépítésekor a szimbólum materialitásából indultam ki, ami az antropológiában egy hatalmas és nagyon fontos terület. Egyes kutatók szerint a tárgyakat is lehet úgy elemezni, mint amiknek életciklusaik vannak, változik az áruk, a jelentőségük, néha a használatuk is.


Nem csak a székely zászlóért folyó politikai versengés vagy a radikális mozgalmak kontextusában elemzed a székely zászló történetét a könyvben, hanem az áruvá válás és a lakosság kontextusában is. Miért érezted fontosnak ilyen szempontból is vizsgálódni?

A könyv elemző része 5 fejezetre bomlik, amelyek végigkövetik a székely zászlónak mint szimbólumnak a történetét a megtervezéstől a helyi emberek zászlóhasználatáig. Ezeket a fázisokat a tárgy materiális történetének megfeleltetve elemzem, az első a tudományos-kulturális kontextus, ami a zászló megtervezésének szempontjait és a körülötte kialakult vitákat foglalja össze. Az, hogy egy szimbólum milyen színű, milyen jeleket tartalmaz, milyen anyagból készül ugyanis nem magától értetődő kérdés, hanem döntések eredménye. Ezek a döntések pedig tükrözik azt, hogy mi volt a megalkotó szándéka, milyen közösséget képzelt el, amikor tervezte, milyen alkalmakra stb.

A második elemző fejezet a tárgy átpolitizálódását mutatja be, hogy a székely identitás és a zászló az elismerés- és identitáspolitikai terepen hogyan fonódott össze. A tüntetéseken, a házakon és tömbházakon ekkoriban egyre több zászló jelent meg, aminek egyértelmű ugyan az üzenete, de az, hogy valójában honnan jön a sok zászló, ki varrja vagy nyomja, hol lehet beszerezni, mennyi az ára, ugyancsak fontos kérdéssé vált, ezért a harmadik fejezetben ennek mentem utána. A következő fejezet szubkulturális tárgyként tekint a zászlóra, és a radikális jobboldali hálózatok akcióit elemzi. Majd végül azt tekintem át, hogy a sporteseményeken, képzőművészeti akciókban, a családi összejöveteleken vagy az átlagos emberek átlagos napjai során hogyan jelenik meg a zászló.



Azt gondolom, hogy ez a tárgyközpontú-vizsgálat jobban rámutat az emberek közötti bizalom működésére, a szimbólumok elterjedésének folyamatára, megragadhatóvá teszi a politikai mozgalom építésének ellentmondásosságait, és azt is bemutatja, hogy a politika és a hétköznapok világa közötti átmenetek hogyan alakulnak egy mozgalom kiteljesedése során.

Akár egyetlen átforgatás után is érezhető, hogy mennyi munka van benne, kezdve a székely zászló tervezési hátterének, történelmi körülményeinek az ismeretétől egészen a különböző radikálisabb erdélyi események ismeretéig, amelyek a zászló terjesztésének a gyakori terepei. A témával foglalkozó antropológusként volt olyan helyzet, amikor meglepett a zászló megjelenése?

Sokféle helyszínt, helyzetet megpróbáltam beemeli az elemzésbe, de talán a kék-arany esküvő volt számomra a legkülönlegesebb. Az a leleményesség, amivel a fiatal pár megpróbálta a zászló színeit és jelképeit belecsempészni a lakodalmi dekorációba, lenyűgözött.

Az antropológiai munka egyik legjobb része ez a „felfedezői”, „nyomozói” időszak, amikor úgy érzed, hogy jó úton vagy, képes vagy valami nagyon összetett dolgot egy történetben kikristályosodva meglátni. A 2016-17-ig tartó időszakban, amíg intenzíven kutattam ezt a témát, több ilyen mozzanat is volt, amikor egy komment vagy egy kiposztolt kép rávilágított a nagy és téma egyik lehetséges értelmezésére.

A bemutatón felmerült, hogy szentgyörgyiként például turkálás közben is megpróbáltad szóba hozni a székely zászló témáját? Hogyan kell ezt elképzelni? Melyek voltak az interjúkészítés nehézségei? Hogyan fogadták azt, amikor megtudták, hogy a székely zászlóról készülne az interjú/beszélgetés?

Ezek legtöbbször sikertelen próbálkozások voltak, a helyiek nincsenek feltétlenül mindig ráhangolódva ezekre a témákra, hogy egy idegennel megosszák a véleményüket. Nem biztos, hogy szeretnek fecsegni az identitásról, a politikai folyamatokról vagy a saját véleményükről. Ha szóba is hoztam spontánabb helyzetekben ezeket a kérdéseket, vagy semmitmondó válaszokat kaptam, vagy bizalmatlanul néztek rám, hogy ki akarom provokálni az állásfoglalásukat, ami akár kellemetlen következményekkel járhat számukra.

Hiába, hogy a székelyföldi régió közügyei ennyire átpolitizáltak, vagy millió komment születik egy-egy ügy kapcsán, személyes találkozásokkor mégis nehéz meggyőzni az embereket arról, hogy szabadon beszéljenek egy idegennek, és nem élsz vele vissza, csak egyszerűen kíváncsi vagy stb. Azok az interjúim sikerültek jobban, amikor valamilyen spontán helyzetben, például tüntetésen, valamilyen politikai akción vagy ismerősök révén találkoztam valakivel, és későbbi időpontra egyeztettünk beszélgetést. Volt ideje utánam nézni, rákeresni a nevemre, és megelőlegezni a beszélgetéshez szükséges bizalmat. Ilyen témákban a legkönnyebb azokkal beszélgetni, akik hozzászoktak aktivistaként a nyilvánossághoz, pontosan artikulálták a véleményüket, elkötelezettek, és készek képviselni az adott ügyet. Olyanokkal mindig sokkal nehezebb, akik nincsenek hozzászokva a saját véleményük hangoztatásához, nem feltétlenül látják át a politikai viszonyokat, a politikai varázsszavak mögötti elképzeléseket, és ugyan elkötelezettek a maguk módján, de bizakodni sem igazán mernek.

Ezért volt számomra meglepő, hogy milyen könnyen tudtam a huszonévesek körében beszélgetéseket szervezni, mennyire világos képük van a régió építéséről és benne a saját szerepükről.


Hogyan épül fel a székely identitás a zászlón keresztül? Mennyiben meghatározója annak?
A zászló megtervezése mögött a közös székely identitás gondolata húzódott meg, ez azonban a régión kívül mindig egyértelműbb, Székelyföld távolról jobban „látható”. A helyi embereket a saját (család)történeti és társadalmi beágyazottságaik határozzák meg, amiben hangsúlyosan jelen vannak a mikroregionális kötődések. A székely közösség egységes képe a valóságban nehezen összeegyeztethető a hagyományos „felszeg”-„alszeg”, „háromszéki”-„csíki” konfliktusokkal, az eltérő vallási és kulturális hagyományokkal, a nyelvjárások versenyével.

Ezt az akadályt azonban meggyőzően leküzdötte a kék-arany szimbólum, amely képes lett nemcsak „kifelé” kommunikálni, hanem a közösség felé is. Ez az egyensúlyi helyzet, úgy gondolom csak rövid ideig volt fenntartható, egyrészt a rivális vörös-fekete színekhez való ragaszkodás és a mikroregionális különbségek kommunikációjához fűződő politikai és szimbolikus tőkék miatt. A könyvben hasonló folyamatokra utalok például Skócia kapcsán, amikor a terület egészének kulturális reprezentációját egy adott régió hagyományainak kiterjesztése révén oldják meg. A székelyföldi régió esetében a két magyar többségű megye, Hargita és Kovászna hiába küzd egymással a hiteles székely kép kisajátításáért, az erőviszonyok túlságosan kiegyenlítettek. Ugyanakkor azt is tudatosítani kell, hogy a könyvben összefoglalt kutatás a 2016-17-es időszakkal lezárult.

A kutatás befejezése óta sok minden megváltozott ebben a politikai térben is. Változtak a mediális viszonyok, a magyarországi Nemzeti Együttműködés Rendszerének sokkal nagyobb diskurzustermelő és irányító hatása van, mint a kutatás kezdetekor volt, és a székely reprezentáció ellenőrzésére egyre több intézmény vagy kezdeményezés települ rá (gondolok itt elsősorban az NSKI-ra, a Tiltott Csíki sörre, Pesty László személyére).

Mennyiben lett feltétele a székelységnek a zászló kitűzése? Hogyan befolyásolta a székelyek önképét? Milyen lehetne a jelen, ha az elmúlt 20 évben nincs a székely zászló? Felerősödhetett például a székelység határvédő hagyománya azáltal, hogy sokszor úgy tűnt fel, mint amit meg kell védeni a hatalommal szemben?

A zászló kitűzésének a protest-jellege mindenképpen felerősítette a székely identitásról való beszédet, és beindított egy folyamatot, ami a mi-ők dichotómiát nemcsak etnikai keretbe helyezte el. Az interjúk készítésének idején többször felmerült az alanyaim részéről, hogy azok, akik nem tűzik ki a zászlót, nem mennek ki tüntetésekre és nem támogatják aktívan a politikai kezdeményezéseket, nem dolgoznak meg a székely identitásukért, sőt, nem is nevezhetik magukat igazi székelynek.



A felerősödő politikai polarizáció tehát az etnikai törésen túl a közösség tagjai között is egyre jobban érezhetővé vált. A könyv egyik részében ezt az elterjedt identitás-meghatározást elemzem, ami nemcsak a leszármazáson vagy kulturális közösségen keresztül határozza meg a közösséget, hanem érdem szerint – ki az, aki kiérdemli, ki az, aki megdolgozik a székelységért. Ez olykor olyan erőssé vált, hogy a hiteles székely kép túllicitálását eredményezte, és bár ez a folyamat ideig-óráig morális értelemben provokál, és képes mozgósítani, hosszútávon egyáltalán nem kedvez a szolidáris társadalom kiépülésének.

A könyved, ami a múlt héten jelent meg a Napvilág Kiadónál, egy sorozat része. Mit lehet erről a sorozatról tudni?

A Társadalomelméleti Műhely 2015 óta működik, és a keretében folytatott kutatások, beszélgetések eredményeként indult el ez a könyvsorozat. A sokféle téma között megtalálható a politikai gazdaságtan, a társadalmi igazságosság kérdésének vizsgálata, ideológia-kritika, a magyarországi romák helyzetére vonatkozó kutatások, művészet és emancipáció, a társadalmi szolidaritás mai lehetőségei, társadalmi osztályszerkezet, illetve az én kutatásomon keresztül a kortárs nacionalizmusok vizsgálata.

Amint a vírushelyzet megengedi, szeretnénk több eseményt – könyvbemutatót és beszélgetést – is szervezni ezekről a kérdésekről. Kollégáimmal elkötelezettek vagyunk aziránt, hogy ez ne csak egyoldalú kommunikáció legyen, fontosnak tartjuk a párbeszédet, a véleménykülönbségek megismerését és azt, hogy a tudomány részt vegyen a kiegyensúlyozott, jó társadalom kialakításában, mert az is az egyik feladata.

Illusztrációk forrása: Facebook

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

ItthonRSS