Mi akadályozza a romániai egészségügyi reformot? A Recorder dokumentumfilmben mutatja be
Tőkés Hunor 2021. június 14. 16:13, utolsó frissítés: 16:13Feudális rendszer uralkodik: így gyűri maga alá az orvostudományt az önérdek és ezért nincs a mai napig gyökeres változás az egészségügyben.
Románia egészségügyi rendszeréről mindenkinek megvan a véleménye, a politikusok pedig szeretnek – populista módon – folyamatosan szeretnek valamiféle reformot emlegetni. A valóságban azonban a kórháztüzek, a fertőzések és az embertelen körülmények dacára sem történik meg, hiszen a nagy pártok nem igazán szállnak szembe a rendszer legfőbb szereplőivel: azokkal az orvosprofesszorokkal, akik magát a struktúrát kialakították, és akiknek eszük ágában sincs változtatni rajta, mert azzal maguktól zárnák el a pénzcsapot.
A kérdés így már csak az, hogyan működik – a politikusokkal is összejátszó – tekintélyelvű rendszer, amelynek tagjai néha valóban „cselédnek” nézik a rezidenseket, és akiknek, ha érdekében áll, ellehetetlenítik más orvosok munkáját.
A választ pedig a Recorder oknyomozó portál legújabb dokumentumfilmje próbálja megadni, amely az egészségügyben kialakult hatalmi mechanizmusok megértését tűzte ki célul, és ami egyben a reformkísérletek buktató körülményeire is reflektál. És magyarázatot keresve arra, hogy az egészségügyi rendszer miért nyel el évente több mint 9 milliárd eurót, vagy a kórházak működését szabályozó törvényt miért változtatták meg tíz év alatt 2000-szer, de még mindig csak részeredményekkel.
A szabályok hiányával és az egyik napról a másikra megszerzett pénz délibábjával érkezett a kapitalizmus Romániába, ráadásul a "kommunizmusból" jól ismert informális kifizetések rendszere is megmaradt.
Omladozó falak, alapvető orvosi eszközök nélkülözése, alacsony fizetések és azt kompenzáló pénzes borítékok, fájdalomcsillapítók és antibiotikumok hiánya – idézi fel az előző rendszer embertelen körülményeit a film. Harmincegy évvel később pedig még mindig nem mondható el, hogy minden a legnagyobb rendben lenne a kórházainkban.
A koronavírus által pedig még inkább szembetűnővé váltak az egészségügyi ellátórendszer hibái. Miközben ugyanis sokak kórházba kerültek, a súlyosabb tünetekkel rendelkezők számára pedig létfontosságú volt az intenzív terápiás osztályok kapacitása és felszereltsége, közben a nyilvánosság figyelmét azok a hírek is megragadták, amelyek kórházi fertőzésekről, a Piatra Neamți-i kórház tragédiájáról és a lélegeztető gépek, az ágyak hiányáról tanúskodtak.
A Recorder filmje a látottak mögötti rendszerbe nyújt betekintést, hisz az befolyással van arra is, hogy Romániának évtizedek elteltével sincs olyan stratégiája, amelyet az összes politikai párt felvállalna és követne, illetve a reformkísérletek ellenérdekeltjei sem tudnának megfúrni. Ugyanakkor a rezidensek és az orvosok munkamorálját és országelhagyását is lényegesen befolyásoló körülmény.
A kétezres évek után ugyanis egyes orvosok nagy befolyásra tettek szert az egészségügyben, egyfajta feudális rendszert kialakítva ezen belül, amelyben az orvosok és a politikusok is kénytelenek kompromisszumokat kötni, megalkudni velük.
A Ceaușescu-rezsim alacsony bérezése a rendszerváltást követően is sokáig fennállt, ahogyan – a köznyelvben emlegetett „hálapénznek” – is mind a mai napig jelen vannak fizetéskiegészítésként, amely felett a hatóság nagyrészt ma is szemet huny.
A borítékok azonban nem csak az alacsony bérrel rendelkező egészségügyiseket vonzotta magához, hanem a mézes bödön körül ólálkodó orvosprofesszorokat is, akik hatalmukat így arra használták fel, hogy az összes műtétet ők végezhessék, extra fizetés érdekében. Az oknyomozók pedig arra is rávilágítottak, hogy ennek a jelenségnek köszönhetően nem csak a betegek és hozzátartozóik lettek megkárosítva (néha zsarolás által is).
Emiatt a méregdrága orvosi egyetemet végzett rezidensek akár öt évig csak a nézői lehettek a műtéteknek. Amikor viszont a rezidensek immár képzetlen orvosként munkába állhattak, választás elé állították őket: kiegyeznek a rendszer irányítóival és kompromisszumot kötnek velük, vállalva, hogy orvosként sem hagyják őket rendesen dolgozni, vagy az eszközök hiánya, az alacsony fizetés helyett itt hagyják a családjukat, ismerőseiket és külföldön vállalnak munkát.
Sok esetben pedig azoknak a tehetséges orvosoknak a klinikáit is ellehetetlenítették, akik a közintézmények hiányosságait pótolták volna. Olyan is előfordult, hogy a professzorok valamely orvos ellehetetlenítése és elűzése helyett külföldi ösztöndíjhoz juttatták (minél távolabb legyen a „trónkövetelés” lehetőségétől).
Hogyan látja őket ennek ellenére a nyilvánosság?
A médiában persze ezek az orvosok általában egyfajta hősként, sztárorvosként jelennek meg. Véleményvezérek, ugyanis a saját szakterületükön tekintélyük megkérdőjelezhetetlen. A háttérben meghúzódó botrányos ügyek ugyanis sok esetben nem látnak napvilágot, mint ahogyan az történt Gheorghe Burnei sztárorvos esetében is, aki vesztegetés miatt jogerősen 2 év 6 hónap felfüggesztett börtönbüntetést kapott.
A büntetése mértéke azonban eltörpül attól, amivel a botrány kitörésekor vádolták. Burneinak ugyanis a Marie Curie Kórházban sikerült kiépítenie maga köré egy olyan rendszert, amely feltehetően emberi életeket követelő műhibáit, betegeken való "kísérletezéseit", illetve kenőpénz elfogadást is eltitkolta. Miközben az ortopéd orvos rendszeresen szerepelt a tévében, influenszerként mutatta be műtéteit ország-világ előtt, azt állítva magáról, hogy többéves pályája alatt egyetlen alkalommal sem hibázott és kapcsolatai a legfelsőbb politika szintekig elértek, ő uralta a kórház legfontosabb szerveit: azokat is, ahol az orvosi műhibákat bejelenthették volna.
Burneien kívül a dokumentumfilm a bukaresti sürgősségi kórház szív és érsebészét, Șerban Bradișteanut is megemlíti, aki egy év felfüggesztettet kapott, amiért hat napig megakadályozta a rendőröket abban, hogy Adrian Năstaset börtönbe vigyék. Rajtuk azonban bőven túltesz Mihai Lucan, a kolozsvári urológiai és vesetranszplantációs klinika professzora, akit 2017-ben vett őrizetbe az ügyészség sikkasztás vádjával, tíz órás kihallgatás után bilincsben vitték el. Azonban több tucat panasz és a súlyos vádak ellenére a Mihai Lucan elleni nyomozás elakadt, a Recorder pedig azt gyanítja azért, mert az urológus még mindig túl erős ahhoz, hogy a vizsgálatot lefolytassák ellene.
Azonban nemcsak Bukarestben és Kolozsváron épültek ki ehhez hasonló, tekintélyelvű rendszerek, hanem az ország több pontján is. A hatalmuk fenntartásához pedig egyszerű a képlet: szétosztják a legnagyobb pártok között az „embereiket”, hogy aztán befolyásolni tudják a helyi, megyei tanács és a miniszterek őket is érintő munkáját, illetve az önkormányzatok esetében a menedzsert is ők javasolhassák.
A kórház fontosabb pozícióinak és a városi, megyei vezetés befolyásolásánál azonban lényegesebb pont, hogy ne olyan egészségügyi minisztere legyen Romániának, aki ért is az orvostudományhoz, akkor ugyanis a minisztérium tanácsadói, a szakbizottságok tagjai is ők lehetnek, vagy hozzájuk köthető személyek, akik az akaratukat érvényesítik (a miniszterek ugyanis a szakmai piramis tetejéről választanak tanácsadót maguknak, ők azok akik nem igazán változtak az évek során). Az pedig árulkodó, hogy 2006-tól kezdődően az orvos egészségügy miniszterek száma minimális, ha mégis megtörtént volna, valamiért hamar véget is ért miniszteri karrierjük.
Kolozsváron például az 1990-es években a szülészeti osztályok mellett három gyermekkorház működött és egy koraszülött osztály. Jelenleg 16 gyermekgyógyászat intézmény van, annak ellenére, hogy a '90-es évekhez képest a gyerekszaporulat az akkori egynegyedére tehető. Ennek a magyarázata, hogy az orvosprofesszoroknak szüksége volt különböző tanszékekre, így szétosztották az osztályokat maguk között.
A másik véglet pedig az, amikor a nagyobb központok a maguk kényelmére és a kisebb városok kárára tartották maguk mellett a rezidenseket. Annak ellenére is, hogy már eleve túl sok rezidenssel rendelkeztek. Bár ezt pár éve felszámolták, viszont az egyetemi központok sokáig ragaszkodtak ahhoz, hogy csak náluk lehessen gyakorlatokat végezni. Marosvásárhelyen például hiába volt 450 rezidens, még ebben az évben is vissza szerették volna hívatni a kisebb településeken gyakorlatozó orvosokat. Pedig az utóbbi években pont az jelentett előrelépést számukra munkaerőhiány tekintetében, hogy rezidenseket is kihelyeztek például Sepsiszentgyörgyre és Csíkszeredába. Utóbbi esetében így az elmúlt három év során közel száz orvos maradt a tisztességes fizetés, a munkafeltételek és lakhatás biztosítása mellett.
Kövesd a pénzt!
Dorin Bica és Ionuț Gobej idegsebészek például arról beszéltek a filmben, hogy amikor 500 beteget műtöttek meg a Colentina kórházban, azzal kellett szembesülniük, hogy ennek az 1 százalékát, a legjobb tudásuk szerint sem tudták megmenteni, egyszerűen amiatt, mert nem voltak meg a megfelelő eszközeik hozzá. Ők azért hagyták ott a kórházat, mert az ebből eredő bűntudattal nem tudtak együtt élni, helyette külföldön kezdtek el dolgozni (2017-ben tértek vissza és idegsebészeti klinika indítottak). De miért nincsenek eszközeik?
Az egyetlen módja a Recorder szerint, hogy megértsük ennek az okát és eligazodjunk az egészségügy labirintusában, ha követjük a pénz útját. Az orvosi rendszer működése évente több mint 9 milliárd euróba kerül, ennek a pénznek a nagy része az alkalmazottaktól kerül az Országos Egészségbiztosítási alapba, járulékok formájában. Az egészségügyi biztosítással rendelkező állampolgárok közvetlen hozzájárulása azonban messze nem képes biztosítani a rendszer működését. Ennek oka az, hogy az alkalmazottak csaknem kétharmada mentesül a járulékok alól. Tehát a rendszer felszínen tartása érdekében az állam az egészségügyi minisztériumon keresztül elosztott nagy összegekkel támogatja a nemzeti biztosítási alapot is. Ehhez a pénzhez hozzáadhatók az Európai alapokból, a Világbank programjaiból és a helyi hatóságok finanszírozásából származó összegek is. Ezek az alapok azonban bizonytalanok és évről évre változnak.
A pénzt minden orvosi szolgáltató (a kórházaktól a háziorvosokig), a nyújtott szolgáltatás típusa szerint kapja. Attól a pillanattól kezdve, hogy a beteg belép a kórház kapuján, számítógépes rendszerben rögzített számítások sorozatává válik, azaz minden szolgáltatás egy diagnosztikai kóddal van társítva, amely számszerűsítenek. Annak érdekében, hogy az orvosi rendszeren belüli pénzmegosztás a lehető legtisztább legyen, és hogy egyes kórházakat ne részesítsenek előnyben másokkal szemben, több pénzre lenne szükség.
A kormány viszont nem hajlandó ezt megtenni, megtartva azt a rendszert, amelyben a biztosító társaság önkényesen meghatározott tarifa alapján rendezi a pénzt, és olyan kódrendszert használ, amelyet évek óta nem frissítettek (pedig például Németországban havonta aktualizálják a piac alakulásához mérten). Ennek oka az, hogy az Ausztriából vásárolt modell licenszét 2011 óta nem fizették ki.
Mivel azonban az egészségügyi biztosítással rendelkezők nincsenek elegen a rendszer fenntartásához, ennek a látszatát azonban a mindenkori kormány fenntartja azáltal, hogy nem keres valós megoldást a több mint egy évtizedes hazugságra, a Recorder által megkérdezett Vlad Mixich közegészségügyi szakpolitikák szakértője szerint a valóság és a fiktív kép közötti különbség miatt van az, hogy a kórházak megpróbálnak máshonnan spórolni. Példának az MRI-t hozta fel, amely vizsgálat valódi ára 400 euró lenne, de a román állam viszont ezért 150 eurót fizet. A maradék 250 eurót tehát levonják az eszközök beszerzéséből és a tisztításból.
Ha több sebből vérzik a rendszer, miért nem változtatnak rajta?
A politikusok minden kormányváltást követően nekifutnak a nagy egészségügyi reformnak, de mindig zéróról kezdik újra, és valójában stratégiájuk sincs arra, hogy 10-15 éven belül milyen egészségügyi rendszert alakítsanak ki. Ezt jól példázza a 31 év 29 egészségügyi minisztere, akik mindig valamilyen más-más dolgot láttak problémásnak és halaszthatatlannak. Azonban még tettek is egy lépést előre, akkor sem történtek gyökeres változások (plasztikusan kifejezve, nem a vízzel töltött lufit cserélték ki, hanem az egyik lyukat foldozták be, a víz pedig csak gyűlik és gyűlik...). Állítólag tíz év alatt legkevesebb 2000 alkalommal módosították az egészségügyi törvényeket, egyetlen törvénycikkelyt legalább ötször módosítottak egy éven belül.
Vlad Mixich szerint egy valódi reformhoz legalább két év kellene, amelyet nem befolyásol a választási kampány, mert egy ilyen változtatás sokak érdekét sértené, illetve az államfőnek vagy a miniszterelnöknek kellene felvállalnia és véghezvinnie, mert az egészségügyi miniszter „csak egy srác, akihez épp a labda került, de pótolható”.
Értesüléseink szerint egyébként ennél akár kézenfekvőbb lehetőséget nyújthat a snagovi dokumentum „kihantolása” és újraértelmezése, amely a rendszerváltás utáni Románia stratégiai terve volt, azonban ebből akkor kihagyták az egészségügyet és az oktatást, mert nem tudtak közös nevezőre jutni. Most azonban lehetőség nyílik arra, hogy egy minden politikai párt által egyöntetűen elfogadott és betartott tervet kövessenek az egészségügy tekintetében is. A nemzeti bank kezdeményezésére létrejövő stratégia kidolgozásának legfontosabb pontja a témában a decentralizációs törekvés folytatása 6-8 évre levetítve, pont azért, hogy azok, akik jelenleg a rendszer csúcsán vannak, essenek ki közben, így csökkentve az ellenállást az új rendszerrel szemben.