2024. április 24. szerda
Kolozsvár >> Más város
Hajnali hírlevél >> Feliratkozás

Hogyan működik a bántalmazó tanár-diák párkapcsolat és szexuális visszaélés az egyetemeken?

Horváth-Kovács Szilárd Winkler Zsuzsanna és Horváth-Kovács Szilárd 2021. június 14. 11:05, utolsó frissítés: 11:05

A NANE Egyesület szakértője segítségével felvázoltuk a sok diákot érintő problémát, amelyről pletyka szinten sokan hallanak, de kevesen értik, hogy valójában mi zajlik le a háttérben.


A nemzetközi és hazai statisztikák szerint is az egyetemeken számos szexuális visszaélés történik, amelynek jelentős részét tanárok követik el diáklányokkal szemben. Saját értesüléseink is vannak arról, hogy ez a jelenség sajnos az erdélyi egyetemeken is jelen van, ezért megkerestük Winkler Zsuzsannát, a NANE Egyesület szakértőjét, hogy körüljárjuk a tanár-diák párkapcsolat és a szexuális visszaélések témakörét. A szakértővel folytatott hosszú beszélgetés összefoglalóját egy alapozó cikk formájában közöljük.

Közismert, hogy egy egészséges, jól működő párkapcsolat alapja, hogy a felek tiszteljék egymást, kölcsönösen ismerjék el egymást egyenrangúnak. A kapcsolatra vonatkozó döntésekbe, választásokba mindketten bele tudnak szólni, a felmerülő problémákat ki tudják fejezni, meg lehet beszélni azokat, és közös megoldásokat lehet találni rájuk. Ha bántás, vagy sértés történik, akkor azt vissza lehet jelezni, anélkül hogy retorziótól kellene tartani, mivel egy ilyen párkapcsolatban a felek nem használnak erőszakos eszközöket. 

Egyes vélemények szerint egyetemi környezetben is lehetséges ilyen párkapcsolat tanárok és diákok között, hiszen két nagykorú, felnőtt emberről van szó, akik a törvény előtt egyenlőek. Sőt, egyesek szerint akár a 18 évet betöltött középiskolásokkal is párkapcsolatot kezdeményezhet már egy tanár.

De sokan érzik úgy, hogy az azért még sincs morálisan teljesen rendben, amikor középiskolában, egyetemen vagy munkahelyen kezdeményez viszonyt a több hatalommal rendelkező fél: egy diákkal szemben a tanár, egy gyakornokkal, kezdő munkással egy felettes, vezető munkatárs, igazgató, tulajdonos. Könnyű megérteni, hogy egy ilyen helyzetben nem egyformán érvényesül a felek akarata, szándéka, és nincs is egyforma eszközük ahhoz, hogy saját jogaikat, érdekeiket megvédjék, érvényesítsék. Az ilyen párkapcsolatokban az alapvetően jelenlévő hatalmi különbség miatt a kapcsolat nagyon könnyen fordulhat át elnyomóvá vagy akár bántalmazóvá. 

Nyilvánvaló, hogy egy fiatal diáklány és egy idősebb férfi tanár között explicit hatalmi különbség van: az egyik fiatal, tapasztalatlan, és alárendelt pozícióban van az intézményben, a másik idős, tapasztalt, presztízzsel és státusszal rendelkezik, illetve fölérendelt helyzetben van. Így egy párkapcsolati konfliktus esetén – ami nehezebben rendeződhet az egyenlőtlen kapcsolaton belül – a konfliktus áttevődhet az élet más területeire is, amelyek tovább gyengítik a helyzet miatt gyengébb fél pozícióját.

Az erősebb pozícióban lévő fél ilyenkor könnyen alkalmazhat manipulatív vagy erőszakos eszközöket (vagy fenyegetőzhet ilyen eszközök használatával), hogy akaratát érvényesítse: például megtorlást, zaklatást vagy megfélemlítést. Ha az adott diákot közvetlenül tanítja, akkor nyilvánvaló a hatalmi visszaélés lehetősége, de ha nem is saját diákja, akkor is a tanárkollégáinak beszámolhat a diákról, amivel negatív irányba befolyásolhatja a többi tanár véleményét róla. Ezen túl egy tanárnak még számos lehetősége van ártani egy diáknak, és ürügyeket könnyen találhat. Bármi rosszat mondhat róla, a diáklánynak nincs lehetősége ezt kivédeni. Egy tanár a tanulmányi értékelésen keresztül kihatással lehet az anyagi helyzetére (elveszítheti az ösztöndíjat), lelkiállapotára, szétrombolja az önbizalmát, az énképét, s mindez meghatározó lehet az érintett karrierjére, sőt, kihatással lehet akár az egész életére.

A felmérésekből az is tudható, hogy jellemzően a férfi tanárok kezdeményeznek ilyen „párkapcsolatot”, és többnyire ők követnek el ilyen típusú visszaélést a diáklányok sérelmére: egy recens romániai felmérés szerint az egyetemen a válaszoló diákok 30 százaléka élt át valamilyen formájú szexuális vagy nemi jellegű zaklatást vagy visszaélést, és az elkövetők 90 százaléka férfi volt: 46 százalékban egy szeminarista, óraadó vagy rendes tanár, illetve 40 százalékban egy másik diák. Ezek egy része ilyen tanár-diák „párkapcsolat” keretében történt, ahol a szeminarista, az óraadó, az egyetemi tanár lehet, hogy egy szexuális ragadozó. 

A „menő tanár” imidzs mögött megbújó szexuális ragadozók és a szexuális zaklatás

Mivel a szakirodalom által ismert típus az a szexuális ragadozó, aki a „laza tanár” képet használva vadászik a kiszolgáltatott, sérülékeny helyzetben lévő fiatalokra, nagyon fontos a határok intézményi szabályokkal való rögzítése is. Az egyetemek feladata a hallgatók biztonságának garantálása. Ha a diákokat nem ültetnék egy olyan terembe, ahol hullik a plafonról a vakolat, miért néznék tétlenül, hogy egy szexuális ragadozó áldozatává váljanak? Éppen ezért elengedhetetlen, hogy az egyetemek etikai szabályzata ezt figyelembe véve pontosan tisztázza, hogy mi az, ami megengedhető viselkedés egy tanár részéről, és mi az, ami nem az. 

Magyarországon közismertté vált Sipos Pál esete, amelynek tanulságait érdemes megfontolni. Jellegzetesen ő is egy ilyen figura volt: laza, menő, rajongtak érte a diákok, a tanár kollégái is sokra értékelték, hiszen jól kijött a diákokkal, elismerték ezt a stílusát, mert úgy látták ezzel jól tud tanítani. Közben pedig ezt kihasználva számos határt átlépett, diákokat bántalmazott szexuálisan.

Mint korábban is írtuk, szexuális zaklatás minden olyan szexuális vagy romantikus közeledés és megnyilvánulás, ami sértő, zavaró, megalázó, vagy ellenséges közeget teremt az áldozat számára. A szexuális zaklatás bárhol megtörténhet, az utcán, az iskolában/egyetemen, munkahelyen, szórakozóhelyen, tömegközlekedési eszközökön.

A szexuális zaklatás legsúlyosabb formája a szexuális erőszak, amelyet az Egészségügyi Világszervezet kiadványában a következőképpen határoznak meg: szexuális erőszak “bármilyen szexuális cselekedet, ami próbálkozás a szexuális aktus elérésére vagy a személy szexualitása ellen irányuló kényszerítő cselekedet, legyen az bárki részéről, bármilyen helyzetben, függetlenül, hogy milyen kapcsolatban áll az áldozattal az elkövető.”

A szexuális zaklatásnak emellett több más formáit is megkülönböztetjük, mégpedig: verbális, non-verbális és fizikai szexuális zaklatás. A verbális szexuális zaklatás lehet az, ha úgy hivatkozik valaki egy felnőttre, mint baba, édes, bébi vagy kislány, ha fütyül valaki után, ha szexuális természetű megjegyzést tesz egy férfi az utcán elhaladó nők irányában (cat calls), ha valaki szexuális töltetű kommentekkel illeti a személy öltözködését, testfelépítését vagy kinézetét, ha szexuális jellegű vicceket mesél, szexuális jellegű célozgatásokat tesz vagy történeteket ad elő, szexuális fantáziákról, preferenciákról vagy történetekről kérdezősködik, személyes kérdéseket tesz fel a szociális- vagy szexuális életről, csókolózást imitáló hangokat, üvöltést vagy cuppanó hangokat ad ki, ha sorozatos elutasítás ellenére is elhív valakit randevúzni, hazudik vagy pletykál valakinek a személyes, szexuális életéről.

Nonverbális szexuális zaklatást jelent: tetőtől talpig végigmérni valakit (lift-szemek), bámulni valakire, elállni valakinek az útját, követni valakit, személyes ajándékokat adni, szexuálisan szuggesztív dolgokat mutatni, tendenciózus arckifejezések, mint például a kacsintás, csók küldése, vagy ajkak nyalogatása, szexuális gesztusok vagy mozdulatok imitálása kézzel, vagy az egész testtel.

Fizikai szexuális zaklatás pedig a nyak és a vállak masszírozása, megérinteni valakinek a haját, ruháját, vagy testét, megölelni, megcsókolni, megveregetni vagy megsimogatni valakit, aki számára ezek a cselekedetek nem kívánatosak, megérinteni magunkat szexuálisan egy másik személy jelenlétében, túl közel állni vagy hozzá dörzsölődni valakihez.

Mindezek természetesen a kontextustól függnek és a konszenzualitás hiányában számítanak zaklatásnak.

Az áldozat behálózása

Az elkövetők könnyen beazonosítják azokat a diákokat, akik különösen nehéz élethelyzetben vannak, feszült, stresszes időszakot élnek meg, és a családjuktól, barátaiktól nem kapják meg a szükséges figyelmet, támogatást, így nagyon könnyen célpontokká válnak. A középiskola elvégzése, egy új városba költözés, a baráti közösség újraformálódása, a szülőktől való erősebb eltávolodás, az eddig ismeretlen és nehéz kihívások – azaz maga az egyetemi élet – mind kedveznek a tetteseknek. Az elkövetők pedig pontosan tudják, hogy a „laza tanár” képével és hatásmechanizmusával, kivitelezhető a behálózás, a grooming, és el tudják érni azt, amit akarnak. 



Melyek lehetnek egy ilyen toxikus kapcsolat szakaszai és jellemzői?

1. Vonzalom és elköteleződés
A behálózás kezdeti fázisában az áldozat kiemelt figyelmet kap egy olyan személytől  – tanár, felettes – akire ő is, és gyakran a környezete is felnéz. Tudni érdemes, hogy a bántalmazó kapcsolatok, a visszaélések, nem úgy kezdődnek, hogy indulásból valami rossz történik. Ellenkezőleg, az elején egy kiemelt, megkülönböztetett figyelem irányul az érintett személyre, tényleg odafigyelés történik az igényeire és szükségleteire, és jellemző egy támogató hozzáállás. Egy ilyen viszonyulás bárki számára nagyon vonzó lehet, így az érintett diák (beosztott munkatárs stb.) elköteleződik. Ez egy fontos mozzanat, mert erre az elköteleződésre építhet a hatalmi pozícióban lévő fél (tanár, vezető munkatárs), amikor elkezd visszaélni a helyzettel, illetve bántalmazóvá válik. Ez egy stratégia, amivel a szexuális ragadozók, a bántalmazó emberek élni szoktak. 

2. Elszigetelés
Azzal párhuzamosan, hogy a domináns helyzetben lévő fél igyekszik megszerezni a kiszolgáltatottabb pozícióban lévő fél bizalmát, igyekszik minél jobban elszigetelni a környezetétől. Ezt nem csak tiltásokkal, manipulációval szokták megtenni, ahogy általában ez a bántalmazó kapcsolatokban megszokott, hanem a megkülönböztető figyelemben részesítés már maga után vonhat, egyféle elszigetelődést a diáktársaitól. Ilyenkor gyakran az a vélekedés, hogy milyen menő a tanár, hogy fiatal barátnője van, s milyen szerencsés a lány, hogy az ő szeretője. Már ezzel is olyan szerepbe kényszerül, ami csökkenti az esélyét, hogy ha bajt észlel, akkor segítséget fog kérni – inkább önmagát hibáztatja, és még inkább meg akar felelni a menő tanárnak. Közben a többi diák, kolléga is elkezdhet távolodni az áldozattól, mert kicsit irigylik a „szerencséjét”. Ekkor az érintett már nincs kivel őszintén megbeszélje a „párkapcsolatot” amibe került, mert a többiek (a) nem is értenék, mivel nincsenek ilyen helyzetben, (b) az eltávolodás miatt nem is keresik már a beszélgetést, illetve mert (c) eleve nagyon nehéz rosszat mondani egy tanárról, akit mindenki szeret, népszerű, és köztiszteletnek örvend. (d) Mi több, a diáktársak elkezdenek pletykálni az áldozatról (például kurvának nevezik), ami alapjaiban ássa alá a hitelességét, becsületét és nem ritkán az önértékelését.

Ilyen esetben előfordul, hogy (e) a szülők ellenzik, hogy fiatal lányuk egy idősebb tanárral kerüljön párkapcsolatba, ezért az érintett velük sem beszélhet őszintén, mert tart a számonkéréstől, ami ismét mélyíti az izolációt. A diáklány ilyen helyzetben úgy érezheti, hogy magára maradt, és egyedül a „párjára” számíthat – ami még jobban megerősíti a tőle való függést, a neki való alárendelődést.

3. Kontroll-gyakorlás, bántalmazó párkapcsolat
Ebben a szituációban az áldozatnak és a környezetnek is nagyon nehéz más perspektívát is érvényesíteni mint a hatalmi pozícióban lévő fél narratívája, és belelátni, hogy mi zajlik egy kívülről „szép és jó” kapcsolatban, s rálátni, hogy ami ott történik az rendben van, vagy visszaélés és bántalmazás történik. 

Miután az áldozat elszigetelődése megtörtént, megjelennek az elkövető részéről a kontroll-gyakorlás különböző módozatai: utasítások, visszautasíthatatlan kérések, felelősségre vonások és számonkérések, verbális abúzus, szexuális zaklatás stb., amelyek már a mérgező, bántalmazó párkapcsolat jellegzetes ismérvei. 

Ez már érezhetően kellemetlen az áldozat számára, csökken a rajongás a „párja iránt”, mivel megszűnt a pozitív odafordulás, ami miatt a kapcsolat elkezdődött, ami miatt vonzó volt. A megjelenő bántalmazó viselkedések egyre erősebbek, legyen szó pszichológiai, szociális, fizikai vagy szexuális bántalmazásról. Szinte biztosan jelen van már ilyenkor a tettes részéről az áldozat hibáztatása is, azaz a sértések, bántások és az erőszak miatti felelősséget a tettes az áldozatra hárítja. Ezt nagyon nehéz visszafordítani, mi több, amikor nincs akivel az áldozat erről beszéljen, akkor gyakran ő maga is elhiszi, hogy ő a hibás, ő tehet arról, amit kap és igyekszik egyre jobban és jobban megfelelni, hogy visszatérjen a kezdeti, idilli időszak. Mivel a bántalmazó kapcsolat része, hogy az áldozat önbizalmát, önértékelését leépíti, ami egyre rosszabb helyzetbe hozza, megjelenhet a zaklatott lelkiállapot, a szorongás, traumás viselkedés, akár szerhasználat, amit a közösség már „elfogadhatatlannak” ítél. 

4. Probléma „megoldva”
Ez amellett, hogy nagyon megnehezíti az áldozat számára a segítség és támogatáskérést, sok esetben oda is vezethet, hogy vagy „lelkileg kikészülve” abbahagyja az egyetemet, vagy egyenesen eltanácsolják a megromlott jegyei, elmaradt vizsgái és „problémás” viselkedése miatt. A közösség, az intézmény megkönnyebbül – hiszen látszólag megszabadul a problémától –, a tettes pedig marad, és újabb áldozatot keres. A társadalom és a közösség tagjai homokba dugják a fejüket, mivel könnyebb, kevesebb feszültséggel és erőfeszítéssel jár a kívülállóknak, hogy egy problémás fiatal diáklányt ítéljenek el, mintsem egy „jófej”, férfi tanárt, aki “olyan jól” szót ért a diákokkal. 

Ez a jellegzetes elkövető típus egymással párhuzamosan akár több párkapcsolatot is kezdeményez kiszolgáltatott diákokkal, illetve sorozatosan megteszi, éveken keresztül, folyamatosan.  

De a folyamatot felismerve nyilvánvaló, hogy a „problémás” diákot ért stigmatizálásért, megbélyegzésért, áldozathibáztatásért nem az áldozat a felelős, hanem elsősorban a tettes, és a környezet viszonyulása, amely általában éppen az elkövető magyarázatain alapul. 

Fotó: Roland Steinmann képe a Pixabay-en. Fotó: Roland Steinmann képe a Pixabay-en.


Mit tehetünk? 

1. Figyeljünk a kiszolgáltatott helyzetben lévő diákokra
Biztos, hogy egy áldozat számára az egyik legrosszabb az, hogy pletykaszinten terjed az egyetemi polgárságban, hogy „kavart” egy tanárral, vagy „lefeküdt” egy tanárral, ami legtöbb esetben visszaüt az érintett diákra, akivel szemben visszaélés történt. Ezek a megfogalmazások (a lány kavart, lefeküdt) éppen a jóval kevesebb hatalommal rendelkező felelősségét firtatják a jóval több hatalommal rendelkező tanár felelőssége helyett. 

Ha észrevesszük, hogy egy nem éppen helyénvaló helyzet kialakul – például ha egy buliban látjuk, hogy a tanár éppen rányomul az egyik diákjára –, akkor oda lehet menni, jelezni, hogy ez nem éppen helyénvaló, vagy a lányt kimenteni valami ürüggyel, biztosítani a biztonságát, vagy egyáltalán, valami módon felhívni a figyelmet arra, hogy valami nincs rendben.

Azok a tanárok, diákok akik ismerik az érintettet, ilyenkor vegyék fel vele a kapcsolatot, kérdezzék meg, hogy hogy van – hiszen gyakran nyilvánvalóan látható, hogy nincs jól az érintett, de egy ilyen esemény után legalábbis vannak kérdései, bizonytalanságai. A teljes diszkréciót biztosítva derítsék ki, hogy mi történt, és adják meg a szükséges emberi és intézményi támogató segítséget. Ilyenkor elemien fontos a sérülékeny, kiszolgáltatott diákkal való szolidaritás és a kapcsolattartás, mert egy kívülálló csak így tudhatja meg, mi történt, és hogy milyen segítségre van szüksége az áldozatnak. És természetesen az áldozat igényeit, érdekeit kell továbbra is szem előtt tartani – nem az elkövetőjét –, mert ezen keresztül adhatjuk vissza neki a kontrollt a saját élete felett. 

Egy éjszakába nyúló kocsmázás nem biztos, hogy egy egészséges tanár-diák kapcsolat része. Fotó: Rondell Melling képe a Pixabay-en. Egy éjszakába nyúló kocsmázás nem biztos, hogy egy egészséges tanár-diák kapcsolat része. Fotó: Rondell Melling képe a Pixabay-en.

2. Ne térjünk könnyen napirendre a pletykák felett
Abban az esetben, amikor egy tanárról egy tanszéken, egy egyetemi karon a tanárok és a diákok is nem egy, hanem sok pletykát hallanak, akkor érdemes lépéseket tenni a diákok védelmében és valamilyen módon intézményesen el kell kezdeni kivizsgálni a tanár ügyét, az érintettek diszkrét bevonásával. Mert könnyen kiderülhet, hogy a terjedő pletykák mögött egy szexuális ragadozóról van szó, egy sorozatosan szexuálisan visszaélő szeminaristáról, óraadóról, tanárról és nem „forróvérű”, „laza erkölcsű” diáklányokról. 

Ez nagyon fontos, mert egyrészt az ilyen ember veszélyes a diákokra, másrészt veszélyt jelent a tanárokra is, és közvetve az egész egyetemi intézményre. Ugyanis a ki nem derített történtekről zajló pletykák nagymértékben befolyásolják az érintett évfolyamokon, tanszékeken, karokon való egyetemi munkát, és mérgezően hat mindenkire, hogy ilyenek megtörténnek a környezetükben, és senki nem tesz ellene semmit. 

Az elkövetők várható reakciója: támadás, megbocsátás követelése

Mivel az esetek többségében a tettesek nem ismerik fel magukat, mint olyan személyeket, akik másoknak ártanak, a szakértők tapasztalatai szerint valójában nem bánják meg, amit elkövettek. Ha az egyetemi polgárság, vagy akár a sajtó elkezdi tematizálni az ilyen eseteket, akkor feszültté, szorongóvá válhatnak, de ez nem azért történik, mert felvállalják a felelősséget a tetteik iránt, hanem egyszerűen mert félnek a lebukástól, és attól, hogy a tetteik, döntéseik következményeivel szembe kell nézzenek. 

A szakértők szerint a számonkérést igazságtalannak, méltánytalannak érzik, nagyon ritkán és nehezen látják be, hogy ami történik a felelősségre vonásban, az egy jogos, igazságos következmény, mert megsértették mások határait, visszaéltek hatalmi helyzetükkel. Többnyire úgy élik meg, hogy az eset „fel van fújva”, hiszen szabad felnőtt emberekről van szó, nem történt visszaélés, és olyan érvekkel és magyarázatokkal állnak elő, hogy „ugyan mi tartotta vissza az érintett lányt, hogy azt mondja, hogy ő ezt nem szeretné”, sőt „a lány kezdeményezett”, valójában ő a meghurcolt áldozat, és így tovább. Azaz, ha az esetekre fény is derül, a tettesek továbbra is az áldozatokat hibáztatják, magukat pedig felmentik, a hatalmi, domináns helyzetük és a kiszolgáltatott fiatal lány pozíciójának aránytalanságát pedig banalizálják, tagadják. 

Hasonló okokból a szakértők felhívják arra is a figyelmet, hogy a tettesek egy másik stratégiája lehet a tetteinek az „őszinte végiggondolása”, a „gyors megbánás”, és a rövid időn belül történő „bocsánatkérés”. Ilyenkor valójában az egyetemi vagy sajtónyilvánosság nyomásának engedve teszik ezt, amivel szintén magukat igyekeznek bevédeni, és továbbra sincsenek tekintettel az áldozatok érdekeire, sérelmeire. 

A valódi megbánás és bocsánatkérés jele sokkal inkább az, hogy elkezdenek gondolkodni a problémáról, és elkezdik keresni a lehetőségeket a jóvátételre. Mert ha megértik, hogy az áldozatokat kár érte, akkor elismerik, hogy úgy igazságos, hogy megtörténjen a kártalanítás és vállalják a tetteik következményét. De ameddig az áldozatok számára nem szolgáltatnak igazságot, addig a bocsánatkérés, a megbánás nem jelent semmit. Mi több, ezzel ismét ők támasztanak további igényt az áldozatok felé, hogy bocsássanak meg nekik, mert a nyilvánosság előtt helyre kell hozniuk a becsületüket. 

A megbocsátás viszont a sértett magánügye: nem tartozik vele sem a környezetének, sem az intézménynek, és főleg nem a tettesnek. Mivel vele szemben történt sérelem, éppen feléje tartozik támogatással a környezet, az intézmény és a tettes. Nagyon komolyan kell venni annak elismerését, hogy az áldozat ártatlan, őt érte a sérelem, a bántalom, amiért semmilyen körülmény között nem ő a felelős. 

A BBTE erőszak-megelőző tanácsadó központját az alábbi elérhetőségeken lehet megkeresni:


Megelőzés: tájékozódás, a megtörténtek kivizsgálása és az előfordulás lehetőségének csökkentése

Az egyik nagyon fontos megelőzési lehetőség a hiteles forrásokból való tájékozódás, hogy mit jelent a nők elleni erőszak, mi a zaklatás, a szexuális visszaélés, milyen lelki, szociális és egyéb bántalmazási formák vannak, és ezek hogyan működnek. Ezzel szemben káros, ha ezekről a témákról anekdotikus, pletykaszerűen keringő történetekből tájékozódunk, főleg, ha meggondoljuk, hogy vannak szakértők, szakirodalom, hiteles információk, illetve számos feltárt és feldolgozott konkrét eset.

Az egyetemeknek, tanároknak nem érdeke, hogy ilyesmi megtörténhessen az intézményben, és az ő felelősségük, hogy a diákoknak biztonságos környezetet és légkört biztosítsanak. Ezért itt már nem elég a tájékozódás, hanem mindent meg kell tegyenek azért, hogy az ilyen magatartásformák ne legyenek tolerálhatóak, a visszaélést megelőzzék, a megtörtént esetekben igazságot szolgáltassanak, és olyan szakmai etikai vonatkozású dokumentumokat állítsanak össze, amelyek mindezt biztosítják. 

Szerk. megjegyz.: Köszönjük a NANE Egyesületnek és Winkler Zsuzsannának a cikk megírásához nyújtott szakmai segítségét, továbbá azoknak a személyeknek, akik vagy szakértőkként, vagy érintett diákként hozzájárultak a téma feldolgozásának elkezdéséhez. 

Nyitókép: Markus Winkler képe a Pixabay -en.

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

ItthonRSS