2020. szeptember 26. szombatJusztina
Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város

"Konvencionálisak az erdélyi magyarok"

K. A. 2005. július 21. 10:48, utolsó frissítés: 2005. július 20. 20:33

A román-magyar viszony akkor engedett fel, amikor kiderült: a magyarok is opportunisták – állítja Mircea Toma sztárújságíró.






Bírod a székelyföldi városokat?

– Székelyföldi városokban járva a meghatározó élményem az unalom megtapasztalása volt. Csíkban inkább, mint Szentgyörgyön. Itt este kilenckor mintha kihalna a város. Persze, más léptékben ugyanez a jelenség Kolozsvárra is érvényes. Emlékszem, néhány éve Csíkban rábukkantam egy olyan helyre, amely megengedte magának az éjszakai közönséget is: a neve – megjegyzem, jó ráérzéssel – Depresszió volt.



Jellemző lenne ránk a depresszió?

– Itt már a sztereotípiák területére érkeztünk. Úgy érzem, a magyarok nagyonis konvencionálisak. És nem hasonlítom őket a konvencionális románokhoz, a dimbovitaiakhoz, hanem a civilizált országok lakosságához.

Ebben az összehasonlításban igenis konvencionálisak vagytok. Persze érthető, miért alakult ki ez a benyomásom. A magyarok számára külön energia-befektetés lehet, hogy megértsék az árnyalatokat abból, amit mondok, ezért esetleg nem úgy reagálnak a vicceimre, ahogy elvárnám stb., tehát ez mindössze az én különbbejáratú sztereotipizálásom.


Mi jön be neked arra, hogy romániai magyar populáris vagy nem populáris kultúra?

– Úgy tűnik, nincs túl sok játékos a romániai magyar rock-alternatív rock mezőnyben, viszont több olyan magyar zenészről tudni, akik elsővonalbeli román vagy angol nyelven éneklő bandákban játszanak. A színházi mezőnyben Sepsiszentgyörgy fontos, ők fesztivált is szerveznek. Hogy ez mennyire jellemező a teljes romániai magyar metabolizmusra, nem tudom, elképzelhető, hogy minden más halott, nem vagyok nagyon tájékozott.


Milyenek a romániai magyarok? Értelmes számodra ez a kérdés?

– Ennek már egészen precíz adalékai vannak. Minthogy az Etnokulturális Kisebbségek Forrásközpontja, az EDRC kuratóriumi tagja vagyok, jól ismerem az Etnobarométer felméréssorozat adatait. Jól kivehető, hogy a magyarok képe a Kárpátokon kívül sokkal több karikatúra-elemet tartalmaz, mint ott, ahol a románok és magyarok együtt élnek.

Ez érthető: árnyaltabb a kép ott, ahol fizikai kapcsolat is létezik, a románok ott intoleránsabbak, ahol nem is élnek magyarok. Szemléletes, hogy valamikor a marosvásárhelyi etnikai konfliktust követő nehéz években egy nagyromániás képviselő megállított a parlament lépcsőjén és figyelmeztetett, hogy ne járjak bukaresti rendszámú kocsival a Székelyföldön, mert azt kockáztatom, hogy a székelyek kövekkel dobálhatnak meg. Erre azt válaszoltam, hajjaj, te is most szólsz, miért nem mondtad korábban, mert éppen most jövök onnan…



Azokban az években a székely megyéket nagyon tudatosan egyféle információs fekete lyukként kezelték. Kivizsgáltuk, mi is történik valójában, monitorizáltuk, mi az oka annak, hogy a közszolgálati televíziók konstruált képet mutatnak Hargita és Kovászna megyéről.

Arra jutottunk, hogy annak ellenére, hogy a helyi tudósító határidőnaplója tele volt vegyes, életszagú témákkal, Bukarest számára csak az etnikai jellegű hírek voltak érdekesek, a beküldött dolgokat több szinten is szűrték.

Hargita és Kovászna megyéről sok hírt adtak, a megfigyelt időszakban minden második napra jutott egy, de ezek – és ez nagyon fontos – kivétel nélkül etnikai felhangú dolgok voltak. Meccs volt, meglengettek egy zászlót, rendezvény volt, énekeltek valamit magyarul és így tovább. Soha nem jelent meg magyar ember sztrájkoló munkásként, éhező munkanélküliként. Ha tűz volt és leégett egy ház, sohasem a tűz miatt, hanem interetnikus vita következményeként történt a baj.

Az, hogy a tájékoztatás nem volt kielégítő, a maga során információszomjat váltott ki, ezért a manipulált, nem hivatalos suskusok, rémhírek elégítették ki a kíváncsiságot.


Azóta mintha változott volna egy s más. Mi lehetett az oka?

– A felmérések alapján, a közhiedelem szemében a magyarok ravasznak és összetartónak tűntek, sokkal szolidárisabbaknak, mint a románok vagy romák, csakhogy a magyarok összefogása arról szólt, hogy rosszban sántikálnak. Igaz, hogy szorgosak és tiszták, adnak magukra és így tovább, de a lényeg, hogy összetartanak, méghozzá konspiratív szándékkal.

Amióta az RMDSZ ilyen vagy olyan formában három alkalommal is kormányon volt, az a pánik, amit a szélsőséges nacionalista sajtó tartott életben – hogy tudniillik a magyarok kettészakítják Romániát, a revizionizmustól való hisztérikus félelem – nagyrészt feloldódott.

Az ok egyszerű: a magyarokról is kiderült, hogy opportunisták. És minthogy az opportunizmus emberi, nem démonikus tulajdonság, könnyű volt levonni a következtetést, hogy a magyarok jellemhibásak, tehát emberek, tehát a mieink. Különös módon pontosan azáltal, hogy tudatosítottuk, hogy a magyarok korruptak, akárcsak mi, a magyar kultúrával kapcsolatos kérdések máris emberibb kontextusban jelenhetnek meg.

Azzal, hogy az RMDSZ egy darabkát feladott az identitásából, véleményem szerint nagy szolgálatot tett a romániai magyarságnak, mert így máris sokkal hatékonyabban tudja képviselni nézeteit, mint egy teljesen ellenséges és megszólíthatatlan politikai közegben.



Szerinted kik azok az arcok, akik az RMDSZ politikáját meghatározzák?

– Nem hiszem, hogy a rálátásom nagyon árnyalt lenne. Ezzel együtt úgy látom, Markó Béla fontos és pozitív szereplő. Kiegyensúlyozott, mérsékelt, a korrupciós ügyekben nem tűnt nagyon kiszolgáltatottnak. Fontos az RMDSZ-en belüli business-mag, melynek kapcsán, tevékenységük természete miatt is, korrupciógyanúk is felmerülhetnek

Itt Verestóy a fontos ember, aki a 90-es évek közepén valószínűleg a Hrebenciuc-kal való kapcsolata miatt – mindegy, hogy ez alapvetően milyen motivációjú volt –, integrálta az RMDSZ-t a nagypolitikába. Függetlenül Verestóy elsősorban üzleti motivációitól, ennek a fejleménynek pozitív következményei voltak.

Részben ennek tudható be, hogy az 1996-os kampánydiskurzusok már nem tartalmaztak nacionalista témákat. A kormányzati szerepvállalással a magyarok nem vesztettek, hanem ellenkezőleg: nyertek. Azzal, hogy az RMDSZ pártként kezdett viselkedni némileg megváltozott képlet. Az áldozatközpontú, könnygázos hangulat még adott, de másodlagos tényezővé vált.

A személyiségek közül ott van még Frunda, aki elsősorban nyilvános szereplései miatt fontos modell, ha nem lett volna magyar, elnökké választották volna a románok. Elegáns, jól beszél románul, ebben leckét adott a román politikusoknak. Igaz, az utóbbi időben tett néhány olyan gesztust, mely miatt megkopott egykori aurája.

Eckstein-Kovács Péter szintén jól látható személyiség, főleg miután a kolozsvári helyhatósági választások első fordulójában visszalépett annak a polgármester-jelöltnek a javára, akit nem a bukaresti RMDSZ-megállapodások szentesítettek.


Ami az RMDSZ román sajtóbeli percepcióját illeti, ezt a témát már megbeszéltük. Van-e rálátásod arra, milyen az RMDSZ és a romániai magyar sajtó viszonya?

– Egy alkalommal felmértük, miről szól a romániai magyar sajtó, és azt tapasztaltuk, hogy 90%-ban az RMDSZ-ről, a belső feszültségekről, a román pártok csak a maradék 10%-ban kapnak teret. Ezek 1997-98-as adatok, nem tudom, mennyire változtak. Azóta újdonság, hogy a sajtóban megjelentek olyan játékosok is, akik nem RMDSZ-elkötelezettek.

Ők akkor kerülnek a Catavencu Sajtófigyelő Ügynökség figyelmébe, amikor övön aluli ütéseket szenvednek el. E tekintetben nagyon szemléletes a gyergyószentmiklósi Objektív Televízió esete. A helyzet a következő: két helyi csatornáról van szó, mindkettőt ugyanaz a kábeltévé sugározza, az egyik cég ezek közül a helyi kábeltévé tulajdonosáé.

A kábel-szolgáltató a törvény szerint nem diszkriminálhat, ennek ellenére az Objektív egy olyan frekvenciára került, melyet a közönség 90%-a nem tudja fogni. Az Országos Audiovizuális Tanácsban (CNA) úgy döntenek, a téma nem az ő hatáskörük. Ez egyben azt jelenti, hogy a CNA nem pörgeti tovább a témát a Versenytanácsnak, mely hasonló esetekben jogosult lenne hatalmas büntetésekkel rendet teremteni.

A CNA-ban tehát Gárspárik Attila alelnök álláspontja kerekedett felül, aki így egy magyar csatorna érdekei ellen foglalt állást, szemben Răzvan Popescuval, aki azért harcol, hogy az Objektív is elérhesse közönségét.


És hogyan végződött ez a történet?

– Az ügyet vizsgáló parlamenti bizottság azt kérte a tévétől, hogy gyűjtsön össze 5 ezer támogató aláírást a nézőktől. Ez azért furcsa, mert ha nem látják az emberek, nem is tudhatják, hogy nézni akarják vagy sem az adót. De Gyergyó kis város, az emberek könnyen mozgósították egymást, és csak összegyűlt az 5 ezer aláírás.

Ezeket el is hozták Bukarestbe, a főszerkesztőt magam is elkísértem. A parlamenti bizottság azt mondta, vigyük a paksamétát a kábelszolgáltatóhoz. Az érintett cég, az RCS igazgatója azt mondta, vár bennünket, ezután már nem válaszolt a hívásunkra. Mit mondhatnék, az RCS cégéres gazemberként viselkedett.

Ezután közvetlenül a Versenytanácshoz fordultunk, amely csak hónapok múlva válaszolt, méghozzá leírhatatlan arroganciával. A szövegben ez állt: a 300 ezres Gyergyószentmiklóson ötszáz ember aláírása nem számít. Vagyis az történt, hogy egy nullát az ötezer végéről a 30 ezerhez csapták. Ez tisztára szekus viselkedés.

A versenytanács teljesen a PSD felügyelete alatt áll, ami annál is nagyobb kár, mert az intézmény korrekt működése az EU-integráció egyik érzékeny pontja. Az Objektív ügyében az RMDSZ is egyértelműen érintett: visszaél a hatalmával annak érdekében, hogy egy kényelmetlen hangot elnyomjon.

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

ItthonRSS