2020. aug. 6. csütörtökBerta
Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város

„A magyarok belátták, hogy az erőszak tekintetében tévedtek”

szerk. 2005. augusztus 09. 17:16, utolsó frissítés: 17:09

[Evenimentul Zilei, 9.8.2005] Kincses Előd és Ioan Judea a "fekete márciusról".





(...) Ioan Judea és Kincses Előd, vagyis egy volt hivatásos tiszt és egy köztiszteletben álló ügyvéd. Íme két személyiség azok közül, akik az 1990. március 19-20-i események révén reflektorfénybe kerültek. Állításaik homlokegyenest ellenkeznek, és mindketten meg vannak győződve saját variánsuk igazáról.

„A magyarok belátták, hogy az erőszak tekintetében tévedtek” – mondja Judea. „Én mindent megtettem a konfliktus elkerülésére, de a támadó és áldozat közé sosem lehet egyenlőségjelet tenni” – válaszol Kincses.

(...) „Aktív tiszt voltam a forradalom kitörésekor. 1989. december 26-án én állítottam vissza a rendőrség, valamint a hírszerzési struktúrák jogait a megyeszékhelyen”. Hanglejtése méltóságteljes, de a büszkeség sem hiányzik hangjából.




Merev testtartással ül a széken

és minden szót katonásan megnyom: ő a most már tiszteletre méltó korba lépett Ioan Judea ezredes. Perzsa szőnyegekkel, porcelán figurákkal és hazafias könyvekkel telezsúfolt szobában ad interjút az Evenimentul Zilei-nek a 4. páncélos hadosztály volt tisztje.

„Rögtön a forradalom után a Nemzeti Megmentési Front (FSN) marosvásárhelyi fiókszervezetének elnöke lettem. Minden reggel pontosan tájékoztattak, és így (a tisztségem kapcsán – szerk. megj.) keveredtem bele a ‘90 márciusának eseményeibe.”



Judea kiábrándult Ion Iliescuból, mivel „neki minden információja megvolt arról, hogy mindezt a magyar irredenták készítették elő. De hiába. Hogyha megtette volna a szükséges intézkedéseket, biztosan nem történt volna meg a szeptemberi bányászjárás, mert ezeket börtönözték volna be, akik


csak úgy jogokat követeltek”.

Az azóta eltelt 15 év alatt a volt páncélostiszt meggyőződött arról, hogy „a forgatókönyv szerint az elkövetők azt a látszatot akarták kelteni, hogy Marosvásárhely kormányozhatatlan”. Judea ezt rögtön bebizonyítja: „a forradalmi és a marosvásárhelyi momentum azért volt lehetséges, mert gyakorlatilag nagyjából ugyanazok a személyek vezették mindkét eseményt (...).

Az 1990 márciusi események az osztrák-magyar típusú privilégiumok miatt történtek, melyeket az RMDSZ az utcára vonulva követelt: ezek a magyar nyelv használata a közigazgatásban, az oktatás különválasztása, a kisebbségi tárca létrehozása satöbbi”. Az ezredes szerint ezek a követelések robbantották ki az erőszakot:


„mi kezdettől fogva nemet mondtunk

ezekre a kérésekre és, ha azokat nem tudták elérni demokratikus eszközökkel, erőszakhoz folyamodtak. A magyar vezetők nem tudnak élni azzal a gondolattal, hogy Erdély nem lehet az övék”.

Judea hozzáteszi: „nem véletlenül kiabálták Marosvásárhelyen is, mint a forradalomban, hogy le a Securitateval! Mert az irredenta, szeparatista erdélyi szervezeteket jól ismerte a Securitate”. Világos számára: „a magyar tüntetők azt kérték, hogy szűnjön meg a hatalmon levők információforrása, mivel a döntéshozók az értesüléseket a lázítók ellen használták.”

Záporoznak Judea szavai. Epés megjegyzéseket tesz Maros megye jelenlegi magyar vezetéséről, és panaszkodik Mihai Viteazul befejezetlen mellszobra, valamint amiatt, hogy a Kultúrpalotából teljességgel hiányoznak a román kiállítási tárgyak. A tartalékos tiszt erre is lát magyarázatot: „a magyaroknak


hamis felsőbbrendűségi érzésük van.

És ezen kívül fantasztikusan pofátlanok”. Személyes élményekkel példáz: „a menyem magyar és ez látszik rajta”.



A beszélgetésbe Judea asszony is beleszól: „(A magyarok) nagyon udvariasak, de ez csak a felszín. 1978-ban történhetett: egy kolléganőm, Icu, Magyarország zászlóját mutogatta az osztályban a gyerekeknek. Mi, románok, nem teszünk ilyet. Hogyan tanítsam gyűlöletre a gyereket?”


Kincses Előd politikai pályája

Tőkés László református lelkipásztoréhoz kötődik. Erdélyi nyugalmával, lassan és kimérten kezd mesélni Kincses. „1989 november elején Tőkés testvérén keresztül megkeresett. A per tétje a készülő temesvári kilakoltatás volt, amely aztán kirobbantotta a forradalmat.

”Minden magától történt ezután – tartja az ügyvéd. „A bátorság, mellyel megvédte a lelkipásztort” azonnal a frissen megalakult Maros megyei FSN alelnöki székét hozta számára. A funkciót a magyarság markáns egyéniségeinek unszolására fogadta el.

Abban a pillanatban felfigyeltek Kincsesre. „A Vatra Romaneasca-ban összegyűlt sötét erők célpontja lettem. Március 19-én rendezték meg a város központjában a nagy gyűlést, amikor leváltásomat kérték” – meséli Kincses.

Először nem engedett a nyomásnak, azonban néhány órára rá mégis megtette, amikor párttársai arra kérték, hogy mondjon le mandátumáról. Több mint 15 év telt el az akkori események óta. Kincses azonban


meg van győződve róla,

hogy semmi nem volt véletlen: „A Doi s'un sfert nevű közismert egységnek jutott az a feladat, hogy ellenséges hangulatot keltsen a székelyföldi magyarság körében.

A Görgény-völgyében élő románokat Marosvásárhelyre hívták és ez vezetett a már ismert eseményekhez. Még a zsílvölgyi bányászokat is visszafordították Székelykocsárdról” – állítja magabiztosan a magyar ügyvéd.



Mint ahogy minden valóra vált forgatókönyv esetében megtörténik, Kincses úgy tartja, hogy a marosvásárhelyi eseményeken is több, okkult érdek játszott közre. (...) „Létezett egy hangulat a Ceausescu nacionalista politikájának idején sokat szenvedett magyarság körében” – kezdi Kincses.


„Ez táplálta a románság azon félelmét,

hogy a magyarok restitúciós kérelmei nem állnak meg az iskoláknál, hanem Erdélyt akarják majd. De, mint Dinescu mondja, Erdély nem egy darab cukor, amit zsebrevághatsz távozáskor”. Ehhez hozzáadódik a város specifikuma: „Marosvásárhelyen létezett egy Ceausescu által importált értelmiség is: ők attól féltek, hogy elveszítik meg nem érdemelt állásaikat”.

Kincses háromszöge még nem zárul be: az utolsó oldal a szekusok és az „árulkodó egybeesés”. „Tudott dolog, hogy 1989. december 21-én a szekusok háromhavi fizetést kaptak előre. Ez a periódus épp 1990. március 21-én jár le. Be kellett bizonyítsák hasznosságukat”.

De miért épp egy etnikumközi konfliktus kellett a jelenlétük érzékeltetésére? Kincses megmagyarázza: „mivel nyilvánvaló, ha baj van, a nemzeti kártyát kell bedobni. Ettől a pillanattól kezdve nem számít, ha szamár vagy, disznó akinek lelkén ki tudja hány bűntény szárad: a „mienk” vagy. Össze kell fognunk és segítenünk kell egymást azok ellen, akik veszélyt jelentenek”. Marosvásárhelyen


két lehetőséged van:

vagy szélsőséges vagy, vagy áruló. Másként románnak nem lehet lenni. Az, aki az igazat mondja, szélsőséges, míg az, aki a magyarokkal együtt fújja a követ, az a román nép árulója.

Az RMDSZ-t sem kíméli Kincses: az RMDSZ is hibás, mivel nem hozza szóba 1990 márciusát, mert melegecske helye van a kormányban. „Őket egyáltalán nem érdekli azoknak a sorsa, akik akkor annyit szenvedtek. Ahogy mondják, Markó Béla akkor, köszöni szépen, jól volt Budapesten.

Az RMDSZ hallgatott akkor, amikor első körben magyar romákat küldtek bíróság elé. Így amikor a magyarokra is sor került, a Szövetség már nem csaphatott nemzetközi botrányt. Politikai tévedés volt.”

Képek: Kucsera Jenő

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

ItthonRSS