2020. szeptember 26. szombatJusztina
Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város

Gettólázongások francia sajtószemmel

B. A. M. 2005. november 08. 18:23, utolsó frissítés: 17:46

“A valóság ott van” – francia napilapokban közölt vélemény-anyagokból tallóztunk.





Szerénység és ambíció című november 6-i vezércikkében a Le Monde emblematikusnak nevezi a külvárosok kérdését. A cikkíró szerint a történések hátterében olyan többrétű problémák állnak, melyeket a francia politikai vezetők hagytak felgyűlni, egymásba fonódni, mígnem ehhez a “kibogozhatatlan” szituációhoz vezettek.


A lap szerint a felelősök listája igen hosszú,


akárcsak azoké a területeké, ahol Franciaország - a külvárosok lázadását elnézve - saját, legalábbis részleges kudarcainak tükrébe tekint: urbanizmus, integráció, oktatás, foglalkoztatás.



„Nicolas Sarkozy provokációira válaszolnak ostobán a tinédzserek, akik tönkretesznek egy meglehetősen törékeny szerkezetű gazdaságot, és felgyújtják a családjaik által használt buszokat. A gyújtogatók egy része a rendszer áldozata volt, még mielőtt az adott helyzettel visszaélő kis maffiózóvá lett volna.”

“A valóság brutális betolakodása az elnökválasztási kampány előkészületeibe elviselhetetlen kontrasztot ad egy olyan politikai életnek, amely a húszfőnyi potenciális jelölttel a zenés bohózat irányába tolódik.

Ha az ország el szeretné kerülni a 2002-es katasztrofális elnökválasztás megismétlődését – ahol Jean-Marie Le Pen a második körben is jelen volt –, itt lenne az ideje, hogy akik ennek levezénylésére vágynak, elfeledjék a színielőadás-politikát, hogy tetszelgés és önelégültség nélkül újragondolják a külvárosok helyzetét, és a francia társadalom egy részének újbóli felépítését.” – áll a cikkben.


A Le Figaro cikkírója, Yves Thrérard

tegnapi vezércikkében a világsajtó véleményeiből indul ki. A Franciország pellengéren című cikk lényegbevágó kérdéssel indít: “Párizs ég?” A szerző szerint a világsajtó támadásba lendült, a cikkekből az derül ki, Franciaország harcban áll. “A városi erőszak mindenhol a legkeményebb hangú kommentárokat, a legaggodalmaskodóbb reakciókat váltja ki.”

Idéz azokból a véleményekből, melyek szerint Franciaország önnön arroganciáját fizeti most meg, híres integrációs modellje a világ szeme láttára lesz semmivé. A New York Times-t is idézi, amely szerint a krízis az ország “képtelenségét jelzi a bevándorlók integrálására”.




A pro és kontra érveket felsorakoztatva megjegyzi: “Analízisük ugyanakkor éleslátó. Negyven év politikai összehullását húzza alá. Ha Franciaország nem áll harcban, önnön következetlenségeinek, ellentmondásainak sártengerébe merül alá. A demagógia – mondják a külvárosok - a problémák rendezésekor túl gyakran felülkerekedett a józan észen. Tettek csak ritkán követték a sürgősségi terveket a különböző változást célzó programok esetén.”


Arra a következtetésre jut:

“mindenekfölött: illuzórikus azt gondolni, hogy néhány technikai intézkedés büszkeséget és reményt ad a bevándorlóktól származó franciák jelentős hányadának, mert a túl sok nyugtató, kedélycsillapító diskurzus inkább áldozatoknak mutatta be őket, mint felelősségteljes állampolgároknak.

Nem létezik példaértékű integrációs modell. De Franciaország cserbenhagyta a sajátját meghajolva az engedékenység és néhány közösségi előítélet előtt. (…) Az iszlám áll az aktuális erőszakos cselekmények központjában? Nem tudni. A megoldás, úgy tűnik, inkább az egyéni és közösségi jogok és feladatok újra megerősítése mindenki számára.”




A La Tribune mai vezércikke szerint

az utóbbi napok történéseinek hozadéka is volt: sikerült felnyitnia mindazoknak a szemét, akik nem hittek az elővárosok robbanó potenciáljában. “A valóság ott van, a külvárosok égnek, a lázadás terjed, a szociális bomba gyújtózsinórja a szemünk előtt ég le.” – írja Pascal Aubert. Megjegyzi, a vállalásokat meg kell tartani, még akkor is, ha az utcai lázongások csillapodásának első jeleire nagy lesz a kísértés, hogy “tétlenségbe és az ígéretek elfeledésébe meneküljünk”.

A Les Echosban közöltek arra világítanak rá,

gyökereiben kell (vagy kellett volna) kezelni a helyzethez vezető problémákat: az erőszak lángjai mögött olyan gondok sűrűsödnek, amelyeket soha nem kezeltek megfelelőképpen és alapjaiban. Ilyen az elhibázott integráció, a bevándorlás határainak felismerése, a kommunitarizmus sürgető kérdései, amelyek égetőek ezekben a napokban.

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

ItthonRSS