2021. november 28. vasárnapStefánia
Kolozsvár >> Más város
Hajnali hírlevél >> Feliratkozás

Csibi: ha belépnék a politikába, a Nagy-Románia Pártba lépnék be

szerk. 2006. március 25. 12:51, utolsó frissítés: 12:50

Két ügyvédje társaságában jelent meg a péntek éjszakai OTV-s Dan Diaconescu Show-ban a híres-hírhedt Csibi István.






Csibi István néhány napja szabadlábon védekezhet az ellene felhozott vádak ellen. A több mint három órás műsorban kifejtette: letartóztatása mögött az áll, hogy a Verestóy Attila nevével fémjelzett érdekcsoport megegyezet Victor Hrebenciuc-kal, a PSD egyik legbefolyásosabb vállalkozó-parlamenti tagjával az ő politikai félreállításáról.

Csibi konkrét esetként az Agroind privatizációját említette, amellyel, mint állítja, letartóztatásáig vártak, és amely így versenytársáé, Ferenczy Károlyé lett – aki Verestóy sógora.



Csibi a csíkszeredai politikai-gazdasági elit

ellene való összefogásáról beszélt, amit azzal magyaráz, hogy üzletileg nagyon sikeres volt, és túlságosan nyitott a románok felé. Csibi kiemelte, a város politikai elitjét az nyugtalanította leginkább, hogy szándékában állt román munkaerőt hozni a városba Moldvából.

Erre azért lett volna szükség – mondta –, mert a prosperáló vállalkozásai miatt már nem akadt megfelelően olcsó helyi munkaerő. A csíkszeredai politikai osztály – sugallta Csibi – etnikai megfontolásból is az ellenlábasa volt. Csibi szerint azért is fordult ellene a magyar elit, mert a katolikus egyház mellett


az ortodox egyházat is támogatta.

A műsorba Kurkó János csíkszeredai vállalkozó is betelefonált, aki a Csibi-ellenes dossziék kulcstanúja. Kurkó szembesítette Csibit állítólagos fenytegető telefonhívásával, és arról beszélt, hogy a Neptun-cégcsoport vezérének letartóztatása óta béke és nyugalom van Csíkszeredában.

Kurkó elmondta, ismét megfenyegették telefonon, de ezúttal nem Csibi volt az elkövető. Csibi válasza: nem is hívhatta fel Kurkót egy Hargita megyei készülékről akkor, amikor Kurkó az állítja, hogy megfenyegette, minthogy azidőtájt még nem érkezett meg Csíkszeredába.

Csibi elmondta, Kurkóval korábban cégtársak voltak egy a székelyföldi hoteleket privatizáló cégben, amelyből ő visszavonult, mert a turisztika nem volt a szakterülete. Csibi nem tudott választ adni arra a kérdésre, hogy Kurkó miért tartja őt agresszívnek és bűnözőnek. Mint elmondta, Kurkó gazdasági érdekeit az ő munkája nem érintette volna.


Arra sem adott konkrét választ,

mekkora a vagyona, csak annyit közölt, dollárban kifejezve legalább hat számjegyű összeg. Azt, hogy Ráduly Róbert, Csíkszereda polgármestere miért nyilatkozik ellene, Csibi azzal magyarázza, hogy a polgármester nem látja el polgármesteri teendőit, az utak rossz minőségűek és Ráduly pánikkeltési nyilatkozatai mögött a város bajairól való figyelem elterelése áll.

Csibi ügyvédjei szerint Rádulynak magyarázatot kell adnia azzal kapcsolatban, hogy 2003. szeptember 11-én hogyan láthatta Csibit Csíkszeredában, és hogyan tehetett ellene vallomást ezzel kapcsolatban, amikor a parlamenti jegyzőkönyv szerint ugyanekkor Ráduly Bukarestben tartózkodott, és képviselőként szavazott is a parlamentben.


Csibi beszélt politikai nézeteiről is:

elutasította a magyar politikai osztály autonómia-igényét, mert abban konfliktus-forrást vél felfedezni. Nem erősítette meg, és nem is cáfolta, hogy Csíkszereda polgármestere szeretne lenni, és így fogalmazott: "nem gondolkoztam azon, hogy belépjek a politikába, de ha belépnék, a Nagy-Románia Pártba lépnék be."

A műsorban Csibi büszkén mesélte, hogy számos román és magyar szerző könyveit adta ki, közöttük Sütő Andrásét is, akit nagyra értékel. Csibi úgy fogalmazott: Sütő este cel mai mare scriitor român de naţionalitate maghiară din România ami jelentheti azt is, hogy Sütő a legnagyobb magyar nemzetiségű román író, de azt is, a legnagyobb romániai magyar író. Ugyanakkor Csibi Păunescu költészetét is méltatta.

Dan Diaconecu meghívottjaként és két ügyvédje társaságában Csibi láthatóan kényelmesen érezte magát. Bevallottan imázs-építési szándékkal jelent meg, és a nézőnek többször is az lehetett a benyomása, a műsort tulajdonképpen Csibi István vezeti, és nem Dan Diaconescu.

Csibi védelmében kétszer telefonált be Adrian Păunescu PSD-s szenátor – összesen négy élő telefonhívás támogatta őt, és mindössze egy hívás erejéig kapott replikajogot a vele ellenlábas tábor. A műsorra általában jellemző volt a kiengyensúlyozatlanság, a kényelmetlen kérdések hiánya, és bőséges teret engedett Csibi István gyakran Becali és Vadim populizmusára emlékeztető kijelentéseinek.


Ráduly Róbert arra a kérdésünkre,

hogy kommentálja, hogy Csibi szerint kijelentéseit az indokolja: polgármesterként el akarja vonni a figyelmet a város elhanyagolt állapotáról, azt válaszolta: Csibi úgy viselkedik, mint az, aki abban a szindrómában szenved, hogy amikor rajtakapják, hogy lop, mutogat körbe-körbe, és azt kiabálja: tolvaj. Valószínűleg az orvosok kellene véleményt mondjanak, nem én.

Azzal kapcsolatban, hogy 2003. szeptember 11-én valóban Csíkszeredában tartózkodott-e, Ráduly elmondta: aznap Csíkszeredában számos fényképfelvétel készült róla, minthogy egy rendezvényen vett részt a Sapientia Tudományegyetemen. Éppen a tanszéki ülésre tartott, amikor felfigyelt arra az üldözési jelenetre, amelyben két neptunos autó követett egy harmadikat. Az akcióról később beigazolódott, hogy Csibi István is résztvett benne.

Verestóy Attila RMDSZ-es szenátor-vállalkozót a cikk közzétételének pillanatáig, 13.00-ig nem sikerült elérnünk.

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

ItthonRSS