2020. július 3. péntekKornél
Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város

Átcsúszott az omnibusztörvény

szerk. 2002. február 05. 16:25, utolsó frissítés: 16:25

Helyreállt a Vajdaság autonómiája: a szerb parlament hajszálnyi többséggel elfogadta az erről szóló ún. omnibusztörvényt. Aggódni ezután azért lehet, mert a döntést a köztársasági parlament bármikor vissza is vonhatja.




A köztársasági parlamentben a nyolcnapos vita után 118-an szavaztak a hatásköri törvény mellett, 72-en ellenezték, 42-en tartózkodtak. A jogszabály a jelenleg hatályos szerbiai alkotmány keretein belül 24 államigazgatási területen adja vissza a Vajdaságnak azokat a jogköröket, amelyeket a milosevici rendszer vett el a tartománytól.

Előzetes értékelések azt mutatták, hogy nincs akadálya a törvénycsomag elfogadásának, hiszen a kormánykoalíciónak (DOS) az a része, amely támogatja az omnibusztörvényt, többséget képez a parlamentben. Igaz, ez a többség minimális: a 250 tagú testületben 127 biztos mandátuma van. Vojislav Kostunica elnök Szerbiai Demokrata Pártja ugyanis -- noha tagja a DOS-nak -- nem szavaz a törvényre. Az ellenzéki Szerbiai Szocialista Pártnak, a Szerb Radikális Pártnak és a Szerb Egység Pártjának a képviselői a vita során is a legkeményebben ellenezték törvénycsomag meghozatalát.

A törvénycsomag egyebek mellett rendelkezik arról, hogy tartományi jogkörbe visszakerül a vízgazdálkodás, a környezetvédelem, az egészségügy, az oktatás, ezen belül a középiskolai alapító jogok gyakorlása. A Vajdaság visszakapja a művelődési intézmények alapító jogainak gyakorlását, a sportszervezetek és létesítmények felügyeletét is. Az egészségügyi, a nyugdíj- és rokkantbiztosítási, illetve a munkaerő-piaci alap továbbra is a köztársasági alapok részeként fog működni, de a gazdálkodásuk tartományi ellenőrzés alá kerül.



80-szor több pénz jut a Vajdaság költségvetésének

A törvény révén a vajdasági költségvetés az eddiginél nyolcvanszor több bevételhez jut, amiből önállóan finanszírozzák majd a tartományi hatáskörbe visszakerülő közszolgáltatásokat. A törvénycsomag elfogadását éles politikai vita előzte meg, jórészt amiatt, hogy a szerb kormány összesen harminc módosító indítványt nyújtott be a törvénytervezethez, amelyek közül néhány elfogadhatatlan volt a vajdasági pártok számára. A Vajdasági Szociáldemokrata Liga (LSV) és a Vajdasági Reformpárt (RV) azzal fenyegetőzött, hogy nem szavazza meg a törvényt.

Hosszas huzavona után az LSV és az RV végül beadta a derekát, és a Vajdasági Magyar Szövetséggel (VMSZ) azonos álláspontra helyezkedett, miszerint a kormány módosító indítványait meg kell szavazni, ellenkező esetben (a jelenlegi parlamenti viszonyok miatt) a törvény megbukik.



A törvénycsomagban végül is bennmaradt két, a vajdasági pártok által hevesen bírált módosítás, amely szerint a tartomány alapíthat saját erdőgazdaságot és saját rádió-televíziót, de nem pontosítja, hogy a megalakuló két tartományi intézmény a jelenleg egységes szerb közvállalatok részét képezi-e.


A teljes autonómiával várni kell az alkotmányreformig

A vajdasági politikusok egyöntetű álláspontja szerint a törvénycsomag csak részben adja vissza a Milosevics-korszakban megnyirbált tartományi hatásköröket, és a tényleges autonómiát csak egy európai mércével mérve is elfogadható köztársasági alkotmány adná vissza.

Az alkotmány által biztosított majdani autonómia esetén például a tartományi törvényhozás a köztársasági parlamenttel "egyenrangú" törvényeket hozna: a tartományi jogszabályokat nem kellene összhangba hozni a köztársasági törvényekkel, hanem csak az alkotmánnyal. A hatásköri törvény nem ad lehetőséget a tartomány számára, hogy önálló adópolitikát folytasson, az adóbevételek továbbra is Belgrádon keresztül kerülnek majd vissza a tartományba. Ezen is csak új alkotmány elfogadásával lehet változtatni.

Korhecz Tamás vajdasági kisebbségügyi miniszter, a törvény egyik kidolgozója szerint a hatásköri törvény még nem jelent hosszú távú garanciát a Vajdaság számára, mivel a köztársasági parlament egyszerű többséggel bármikor eltörölheti.


Hírforrás: MTI, Magyar Nemzet

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

ItthonRSS