2021. december 4. szombatBorbála, Barbara
Kolozsvár >> Más város
Hajnali hírlevél >> Feliratkozás

Winkler Gyula: nem siránkozni kell, hanem közös témákat találni

Sipos Zoltán 2009. február 21. 09:12, utolsó frissítés: 09:58

"Miközben harcolunk az autonómiáért, úgy mennek el a vonatok mellettünk, hogy jobb sem kell" – így az EP-képviselő, aki szerint a létező jogi kereteket nem használjuk ki. #b#[kommentekkel]#/b#



Brüsszel és Erdély: mintha két különböző világ lenne, másak a beszédtémák, más a perspektíva. Elég meghallgatni egy brüsszeli és egy otthoni beszédet, máris láthatóvá válik a hatalmas különbség. Nem okoz meghasonulást egy EP-képviselő számára ez a kettősség?

– Nem másról beszélünk, nem egyebet mondunk Brüsszelben mint otthon, csak másképp mondjuk el. Brüsszelben sajátos gondjainkat, érdekeinket másképp kell tálalni: az alapvető elvárás az, hogy a mi ügyeinket ne egyéni esetként mutassuk be, ne csak az erdélyi magyar közösségről beszéljünk, hanem az Európai Unió etnikumairól.

Nem siránkozni kell, nem a gyengeségeinkről kell beszélni, hanem meg kell határozni, hogy mi az, ami minket gazdaságilag, közösségileg érdekel, és olyan uniós közösségeket, országokat, régiókat kell keresni, ahol a problémák hasonlóak. Ismerni kell tehát az Uniót, és általánosan kell felvetni a gondokat. Az EU nem egyéni megoldások kereséséről, kivételek alkotásáról, hanem általános megoldások megtalálásáról szól.


Miért van az, hogy EP-választási kampányban szinte sosem merül fel uniós téma? Például most Brüsszelben nagy vita folyik a különféle uniós dokumentumok nyilvánosságra hozataláról. Bár ez minden uniós polgár számára érdekes lehet, várhatóan senki nem fog Romániában beszélni arról, hogy van egy ilyen ügy és itt állást kellene foglalni...

– Általános probléma az EU-ban hogy az EP-választási kampány mindig otthoni politikai témákról szól. Idén először lesz egyszerre EP-választási kampány Erdélyben, Romániában és Magyarországon – és sajnos már most előre lehet vetíteni, hogy ezek a kampányok miről fognak szólni.

Romániában tavaly két kampányunk volt: az önkormányzati választásokkor a polgármesterjelöltek utakat, hidakat és kultúrotthonokat ígértek a választóknak. Utána az „egyéni” választókerületes parlamenti választási kampányban a jelöltek szintén utakat, hidakat és kultúrotthonokat ígértek, elmondva azt, hogy majd ők hozzák haza azt a pénzt, mellyel a polgármestereik ezeket fel tudják építeni.

A májusi EP-választási kampány során ismét az várható, hogy a pártok utakat, hidakat és hasonló, az Európai Unióval teljesen párhuzamos dolgokat ígérnek, elmondva, hogy majd a jelöltek fogják hazahozni a pénzt Brüsszelből.

Én remélem hogy az RMDSZ nem fogja ezt csinálni. Várhatóan az április végi kongresszuson kialakul egy olyan, európai töltetű új program, melyben megpróbáljuk elmondani a választóinknak, hogy miért fontos az, hogy az erdélyi magyar közösség nem csak önkormányzati és nem csak bukaresti, hanem európa parlamenti szinten is képviselve legyen.


Visszatérve a belpolitikai csatározásokról szóló EP-kampányokra: van ez alól kivétel?

– A Néppárt, a szocialisták meg a liberálisok hónapok óta azon dolgoznak, hogy megfogalmazzák a közös európai témákat, és arra bírják a tagpártjaikat, hogy ezen közös témák mentén politizáljanak, illetve ezen témák mentén fogalmazzák meg a kampányüzeneteiket.

Az energiapolitika például biztosan érdekes lenne otthon, mint ahogy a kis- és közepes vállalkozások, a középosztály, a gazdasági válság elleni harc is biztosan érdeklődésre tarthatna számot. Ott van még a demográfiai mutatók romlása, az, hogy az európai lakosság öregedik. Fontos még a migráció, a munkaerőpiac gondjai, a nyugdíjrendszerek, társadalmi biztosítási rendszerek problémái és az, hogy létezik egy európai jóléti modell, mely vagy túléli a válságot vagy sem. Nem hiszem hogy ma bárki meg tudja adni a választ arra, hogy a válság hatása alatt mivé fog alakulni a világgazdaság, mivé fog átalakulni a kapitalizmus, mi lesz a piacgazdaság jövője.

Az RMDSZ-ben fel vagyunk készülve arra, hogy autonómiamodellekről, kollektív jogokról, közösségi autonómiáról vitatkozzunk, ezeket az eszméket ütköztessük. Attól tartok azonban, hogy bármennyire hasznos lenne a fenti témákat felvetni, a következő kampány nem lesz olyan magas szintű, mint amit az Unió elvár az újonnan csatlakozott tagállamoktól.


Az EP-választásokon már-már hagyományosan kicsi a részvétel. Hogyan lehetne ezen változtatni? Beválhatna az olyan drasztikus módszer, mint a kötelező szavazás bevezetése?

– Nem vagyok a kötelező szavazás híve. Ez a megoldás létezik ugyan néhány európai tagállamban, de nem mondható sikeresnek. A csekély részvétel egy általános európai probléma, valószínű, hogy nagymértékben épp az európai politikai intézményeknek, illetve a politikusoknak tudható be.

Itt van a lisszaboni szerződés az Unió intézményes reformjáról: abban sem sikerült sajnos megegyezni, amiben ezelőtt 3-4 évvel még reménykedtünk, hogy meg tudunk alkotni egy európai alkotmányt. Erre nem volt meg a kellő politikai akarat és a kellő kompromisszumkészség a tagállamok részéről.

A lisszaboni szerződés egy enyhített, puhított formája az alkotmányos szerződésnek, ha ez összejönne – és remélhetőleg év végére, jövő év elejére minden tagállam elfogadja ezt – valószínűleg egy reformfolyamatot tud beindítani. Átláthatóbbak lesznek az intézmények, javul a kommunikáció az EP és a tagállamok nemzeti parlamentjei között és ez a folyamat várhatóan oda vezet, hogy az állampolgárok többet tudnak majd az uniós intézményekről.

Megértik hogy minden olyan döntés, amit itt a bizottságban vagy a parlamentben hozunk, az már másnap reggeltől már befolyásolja az összes uniós állampolgár életét, és ez esetleg azt tudja majd eredményezni, hogy nagyobb érdeklődéssel és nagyobb részvétellel rendelkezzünk majd.


Másfél éve EP-képviselő. Mi a tanulság?

– Ez egy nagyon rövid, részleges mandátum volt. Ha valaki azt mondja hogy pár hónap alatt bele lehet tanulni ebbe, akkor az valótlanságot állít. Elég hosszú időre van szükség ahhoz, hogy egy új képviselő belenőjön ebbe a szerepbe, különösen akkor, amikor Románia is új tagállam. Azt hiszem hogy 1 év pont arra elég hogy a képviselő megtanulja a mechnizmusokat, illetve olyan kapcsolati tőkére tegyen szert, amit mozgathat. Persze mindez csak akkor, ha sikerül bebizonyítani a kollégák előtt, hogy kellő rátermettséggel, szakmai háttérrel rendelkezik ahhoz, hogy egyáltalán partner legyen. Mert a képviselők közül sem rendelkezik mindenki egyforma politikai befolyással.

Én saját magamról és Sógor Csabáról nem tudom megmondani, hogy sikerült-e ezt elérni az itt töltött másfél év alatt. Az biztos, hogy Romániát és az erdélyi magyar közösséget képviselni kell itt. Ez a kettősség olykor konfliktushelyzetet szül, ilyenkor megfelelően bölcs döntéseket kell hozni, melyek végső soron egyéni döntések, de melyek kihathatnak az egész közösségre. Ez nem kis felelősséggel jár, és a képviselőnek pontosan tudnia kell hova jön. Visszatérve az első kérdésre, mi nem mondunk mást otthon Bukarestben és Brüsszelben. Viszont minden bizonnyal másként kell beszélni és más érvrendszerrel kell alátámasztani a véleményünket.


A következőkben egy brüsszeli sajtótalálkozón elhangzottakból szemelgetünk.

Sokszor hangoztatják, hogy idétlenkedik a kormány. Idétlenkedett a volt kormány is, ami az EU források lehívását illeti?

– A tények azt mutatják, hogy Románia az elmúlt 4 évben gazdasági szempontból a legtartalmasabb növekedést mutatta. A volt koalíciós kormány első döntése a 16 százalékos adókulcs bevezetéséről az alapját képezte ennek a fejlődésnek. Románia ezáltal versenyképessé, vonzóvá lett a nagybefektetők számára.

A kampányban sokszor vetette fel az akkori ellenzék, hogy 2007-ben nem sikerült uniós pénzalapokat lehívni. Ez nem igaz: a strukturális és kohéziós alapokból nem is hívhatott volna le Románia semmit. Csak a csatlakozás után kezdődtek el az irányító hatóságok minősítésérvel kapcsolatos procedúrák, és melyek a pénzalapok konkrét elkölthetőségéről döntöttek. 2007-ben még a Phare, Sapard és Ispa programok elköltésével voltunk elfoglalva.

2007-ben Románia 1,1 milliárd eurót fizetett be az EU-s közös kasszába, és 1,6 milliárd eurót hívott le. Ez félmilliárdos plusz, ami nem sok, de valami. Hogy 2008-nak mi a mérlege, azt nem tudom. A hivatalos számadatokat március végén lehet majd megtudni, akkor lehet majd egyenleget vonni.

Ami aggasztó, hogy 2008-ban nem indult be kellő mértékben a regionális fejlesztés, a pályáztatás, a projektek előkészítése. Ennek én egyik okát megnevezném: ez a decentralizáció hiánya. A projektekkel a legkisebb közösségnek is el kell mennie először a regionális irányító hatósághoz, utána pedig a minisztériumhoz Bukarestbe. Onnan kell megkapni a visszajelzést és aztán újból fel kell küldeni a javított projektet.

Ez nagyon megnehezíti és hatékonytalanná teszi a munkát. Ezért debürokratizálni kell az európai forrásokhoz való hozzájutást – ezügyben konkrét csomagot készített el Danuta Hübner regionális fejlesztési biztos, amit a Bizottság el is fogadott. Tehát mostantól ami a brüsszeli bürokráciát illeti, könnyebben lehet hozzájutni a regionális fejlesztési alapokhoz.

Ehhez azonban az kellene, hogy ha az EU egy minimális kritériumrendszert fektet le, akkor azt ne bonyolítsuk otthon, és segítsük a pályázókat abban, hogy minél könnyebben pályázhassanak. Ennek egy baja van: tudjuk hogy Bukarestben, ha valakinek pecsétet adtál a kezébe, az szerez magának széket és íróasztalt, és épít magának egy hivatalt. Pici ügynökséget, engedélyeztető hatóságot, és rögtön azon kapjuk magunkat, hogy az engedélyhez még 6 láttamozást, jóváhagyást kell megszerezni.


Mit lehet tenni uniós szinten a magyar tisztségviselők leváltása ellen?

– Tudni kell hogy a közigazgatási alkalmazottak, közalkalmazottak státuszának területén illetve a munkaügyi konfliktusok területén nem létezik közös európai jogi keret. A tagállamokra van bízva hogy hogyan szervezik meg a tevékenységet. Ugyanakkor a magyar tisztségviselők leváltásának van egy politikai üzenete és egy olyan jellege, ami az antidiszkriminációs normatívákba ütközik. Erre hivatkozva pedig lehet tiltakozni.


Minek köszönhető a strassbourgi fiaskó a kisebbségekről szóló vita során?

– Én nem hiszem hogy fiaskó volt a strassbourgi vita, azonban nem sikerült elérni azt, hogy egy, kisebbségekről szóló határozattervezetet is tárgyaljon a parlament. Mi, kisebbségi intergroupban politizáló EP-képviselők a civil társadalommal együttműködve egy olyan határozattervezetet dolgoztunk ki, mely szerintem fontos előrelépés lehetett volna, amennyiben vitára kerül a plénumban.

Erre azért nem kerülhetett sor, mert sem a szocialisták, sem pedig a néppártiak nem támogatták a vita megszervezését. A liberálisok és a zöldek beleegyeztek volna, de hát nekik nincsen elégséges parlamenti jelenlétük.

Így a vita a Bizottsághoz intézett kérdés kapcsán lett megszervezve. Ez nyilván sokkal gyengébb, hiszen csak az ott elhangzott vélemények maradnak meg illetve a bizottságnak a válasza, de nem születik egy határozat vagy dokumentum amit a parlament elfogadhat.

Ezért a vitán nem is vettek részt csupán a direkt érdekelt képviselők, illetve annak a 2-3 országnak a képviselői, akik úgy érezték, védeniük kell a nemzeti álláspontot. A vitán sok fontos dolog elhangzott, például az, hogy igenis szükség van egy olyan jogi keretre az etnikai kisebbségek jogállására vonatkozóan, amit a parlament megvitat, elfogad, és ezáltal kötelezővé tesz minden tagállam számára.

Elhangzott, hogy ebben a dokumentumban kellene legyen egy hivatkozás az eddigi autonómiaformákról, a nemzeti kisebbségek kollektív jogairól. Ebben a keretszövegben az is meg kellene jelenjen, hogy a szubszidiaritás elvére alapozva az autonómia egy olyan megoldást jelentene, mely megnyugtató az etnikai kisebbségek számára a közösségük jövője szempontjából.


Akkor most mi van?

– Dolgozunk tovább, addig próbálkozunk ameddig sikerül.


De ezt a kérdést nem lehet napirendre tűzni egy ideig?

– Igen, vannak ilyen rendelkezések. Az is nyilvánvaló, hogy ugyanazzal a politikai eszközzel próbálkozni egy hét múlva körülbelül annyi értelme van, mint a Csapó-féle autonómia-statútumok előterjesztésének. Semmi. Amikor valami nincs előkészítve, amikor biztosra veheted hogy a saját magad véleményével egyedül maradsz, akkor nincs értelme lépni. Az RMDSZ parlamenti frakciója a maga 7 százalékával nem tud dönteni, ugyanígy mi, etnikai kisebbségeket képviselő EP-képviselők sem tudunk dönteni, ezért politikai támogatást kell szerezni elképzeléseink mellé.


Támogatást hol lehet szerezni? Kávé mellett, vacsoránál, a parlamentben?

– A támogatás elsősorban információ kérdése. Vannak képviselők akik nem törődnek ezzel a témával mert még soha senki nem szembesítette őket ezzel. Mint ahogy vannak képviselők, akiknek megvan a véleménye erről a témáról, de ez a vélemény nem nekünk kedvező. Hogy kávé mellett, szemináriumon, előadáson, kerekasztal-megbeszélésen lehet-e támogatást szerezni – szerintem a maga idejében minden eszköz érvényes.

Érdemes azt is megjegyezni, hogy miközben harcolunk az autonómiáért, úgy mennek el a vonatok mellettünk, hogy jobb sem kell. Mi kimerítjük az energiáinkat az autonómiáért való küzdelemben, de közben a létező jogi keretet nem használjuk ki: vannak decentralizációs lehetőségek, de területfejlesztésre, önkormányzati társulásokra, magyar nyelvhasználat kiterjesztésére is szükség lenne.

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

ItthonRSS