2021. április 19. hétfőEmma
Kolozsvár >> Más város
Hajnali hírlevél >> Feliratkozás

Markó nyomdába vitte szekusdossziéja egy részét

K. A. 2009. április 20. 11:01, utolsó frissítés: 16:00

A kötet az 1986. áprilisa és 1989. decembere közötti időszak otthoni és telefonos lehallgatási jegyzőkönyveinek magyar fordítását tartalmazza.



Markó Béla ekkor az Igaz Szó szerkesztője, első feleségével, Markó Enikővel és kiskamasz gyerekeivel, Bálinttal és Eszterrel él. Testvére, Markó Sándor György, profi sportoló, ebben az időszakban szökik át Magyarországra, mert megtagadják tőle a nemzetközi versenyeken való részvételt. Markó intenzív kapcsolatban van a kor irodalmi elitjével, amolyan marosvásárhelyi disztribúciós csomópontja a Magyarországról behozott folyóiratoknak, könyveknek, infóknak.

A kötet névmutatója, akár egy '89 előtti Markó Béla iwiw-kontaklista, hozzávetőlegesen 550 nevet tartalmaz. Gyakran felbukkan például Tompa Gábor, aki egyféle kolozsvári dílere a magyarországi irodalmi lapoknak. A Gálfalvi testvérek, Egyed Péter, Kovács András Ferenc, Király István, Kántor Lajos is intenzíven jelen vannak a kapcsolati hálóban.

Enigmatikus magyarországi vagy itthoni vendégek olyan könyvekről értekeznek Markóval, amiket valószínűleg már soha nem fogunk kézbe venni. Titokzatos, hiperkódolt telefonbeszélgetések átiratait olvashatjuk, amelyekből semmit nem érthetünk meg (elhoztad nekem azt a dolgot, amit az küldött, és abban, tudod, abban a dologban tudnál segíteni annak, tudod, annak…) Vagy megtudhatjuk, hogyan ért véget a nagyváradi este Varga Gáboréknál, miután a Markó házaspár elment tőlük, de akiknél nagyon praktikusan szintén volt telepített poloska:

Este a “Rotaru” házaspár megnézi a magyar televízió Panoráma c. adását. Nem kommentálják a belga film tartalmát, de “Rotaru” megjegyzi: “végre egy jól elkészített film”, és “mégiscsak találtak egy embert, aki el meri mondani a véleményét.” (1989. január 1.)




Mi is ez a könyv?


Markó Béla, fedőnevén “Marian” és családja beszélgetéseit lejegyezték, lefordították, összegezték, majd bekerültek a dossziékba. A könyv ezeknek a magyarra való visszafordítását tartalmazza, amelyeket kronológiai sorrendben, a Securitate kapcsolódó műveleti parancsaival megtűzdelve adnak most közre. Így született az Egy irredenta hétköznapjai. A könyv műfajilag nehezen besorolható, merthogy sem magyarul, sem románul nem jelent meg hasonló. Dokumentumkötet, szubjektív előszóval, a szaktörténész lábjegyzetei nélkül.

Nem szűrtem, néhány mondat maradt ki, mert magánéleti utalások vannak benne – fogalmazott Markó a kötet pénteki, marosvásárhelyi bemutatóján. Nem folyik vér benne. Aki azt várná, hogy itt percenként van egy új halott, az csalódni fog. A célom nem az volt, hogy embereket leplezzek le, ilyenekre is bukkantam, némelyeket tudtam, másokat nem tudtam azonosítani.

A könyv előszavában, ami kapcsán az a különös érzésem, hogy retorikailag inkább beszéd, mint esszé – de erre később visszatérek – Markó drámaibb hangot választ: Besúgókra is bukkantam, igen, de nem a legjobb barátaim között, legyen hát az ő büntetésük a további rettegés a leleplezéstől. Nincsen dolgom velük.

Másik fontos aspektus, hogy – Markó értékelésében a rendszer prüdériája miatt – az anyagból hiányoznak az intim életre vonatkozó utalások. Ami azért logikus is, a családi érzelmi háztartás “műveleti szempontból” ritkán lehet releváns.

Ezért, eltekintve azoktól, akik közvetlenül érintettek, az anyag nem amiatt érdekes, ami, hanem amiatt, ami kapcsán van. A lehallgató tiszt megjegyzései, a lakásban lehallgatott beszélgetések dinamikája, ráérőssége. A kulturális utalások, amiket a lehallgató tiszt nem tud besorolni. A helyzetkomikum, amikor a gyerekek miatt nem hallatszik a felnőttek beszélgetése.


Hogyan lehet olvasni ezt a könyvet?


A bemutatón Kovács András Ferenc két olvasatot javasol. Az egyik metabolizálódott-morális olvasat: hányinger, elpirultam, magam is kukkolónak éreztem. A másik a helyzet képtelenségéből indít: Kacagós. Nagyokat lehet kacagni a kukkolók szürke szappanoperáján.


Miért tette közzé Markó ezeket a mégiscsak intim anyagokat?

Saját állítása szerint két irányból volt indíttatása az anyagok közzétételére. Az egyik az irodalmi. Végülis igen, felfoghatjuk az egészet egy különös formátumú irodalmi anyagnak is, vagy akár erdélyi irodalomtörténeti forrásnak is. A másik indíttatás, deklarálja Markó, politikai gesztustétel: “A politikusok általában lehazudják azt is, amit mindenki tud, az író legyőzte bennem a botcsinálta politikust.”.

Véleményem szerint az anyag nyilvános közzététele magyarázható így is, úgy is, de valójában egy harmadik, talán csak részben tudatosult motivációról van szó. Az anyag lehetőséget jelent arra, hogy közvetlenül megismerhető legyen egy nem hivatalos Markó, az irodalmár, költő, irodalmi menedzser Markó. Ha valaki hipermediatizált politikus lesz, szerepe arra predesztinálja, hogy a közvélemény két-három tulajdonsággal rajzolja meg a profilját.

Függetlenül attól, hogy a politikus azonosul-e vagy sem ezekkel a színpadi karakterjegyekkel, nehéz feldolgozni azt, hogy minden politikai vezető egyféle politikai sztereotípia is egyben. Az előszó beszédszerűsége is azt sugallja, hogy ez itt egy civil székfoglaló: most visszaülök abba a szerkesztőségbe, ahova szellemileg mindig is tartoztam, újrabeszélem azokat a beszélgetéseket, amelyek leginkább az én beszélgetéseim, így legyetek szívesek észrevenni azt, aki leginkább vagyok.


Kontextus

Markó az első közéleti személyek között van, akik közzétettek anyagokat a megfigyelési dossziéikból. Bányai Péter, Niculescu Tóni, Kelemen Hunor és Toró T. Tibor anyagai jó ideje on-line is hozzáférhetők... A magyar VIP-ek közül Frunda György számára a legnagyobb provokáció Markó gesztusa (lásd Frunda esete a nem publikált dossziékkal).

Markó gesztusa olyan szempontból is érdekes, hogy a legnagyobb lelepleződési botrányok irodalmi, művészeti irányból jönnek, lásd Szilágyi Domokos, Lászlóffy Aladár, Xantus Gábor.

Számos VIP-név van forgalomban, hogy tudniillik kik jelentettek, kik tiszták, kik szürkék, de ennek a helyzetnek a tisztázása nem tűnik nagyon fontosnak a jelenlegi magyar establishment számára. Mintha valamilyen csend paktum köttetett volna meg. Annak idején az Új Magyar Szó egy rommagyar sajtós átvilágítási projektet indított, minden konkrét eredmény nélkül. Úgy tűnik, a '89 előtt már tevékenykedők lezárták, letakarták azoknak a viszonyoknak a tisztázását, amelyek annak idején létük minden vonatkozását meghatározták. Markó anyagának publikálása ebben az értelemben is atipikus.

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

ItthonRSS