2021. szeptember 27. hétfőAdalbert
Kolozsvár >> Más város
Hajnali hírlevél >> Feliratkozás

Nyílt levélben hívta magánlátogatásra a magyar államfőt az MPP

2009. március 12. 10:06, utolsó frissítés: 10:27

Nyílt levélben hívta magánlátogatásra az államfőt a március 15-i erdélyi ünnepségekre a Magyar Polgári Párt, miután a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) szerdai közlése szerint a román hatóságok eltanácsolták Sólyom Lászlót március 15-i erdélyi látogatásától.


A nyílt levélben az olvasható: "Értesültünk arról, hogy miként néhány napja a szerb hatóságok eltanácsolták Önt a március 15-ei délvidéki látogatásától, úgy a román hatóságok sem látják szívesen, hogy a magyarok nemzeti egységét megtestesíteni hivatott magyar államfő az erdélyi magyarok körében ünnepeljen".

A Magyar Polgári Párt arra kérte az államfőt: "közös magyar önbecsülésünk érdekében, függetlenül mindenféle tanácsoktól, magánlátogatás keretében, az európai uniós tagállam Magyar Köztársaság államfőjeként jöjjön el március 15-én Erdélybe, és ünnepeljen az erdélyi magyarokkal".

Budapesten tegnapelőtt közzétették, hogy a magyar köztársasági elnök a hivatalos állami ünnepségek után Erdélybe készül, Nyergestetőn kopjafát állít a szabadságharcban elesettek emlékére, ahol ünnepi beszédet is mond. A bejelentés szerint ezután Csíkszeredába megy, s az ottani ünnepségen is szól majd az összegyűlteknek, végül fáklyás felvonuláson vesz részt.

A román államelnöki hivatal tegnap délután még nem tudta megerősíteni az RMDSZ által nyilvánosságra hozott információt.

Kumin Ferenc, a Magyar Köztársasági Elnöki Hivatal főosztályvezetője ugyancsak tegnap közölte: a hivatal semmiféle változásról nem tud Sólyom László erdélyi útjával kapcsolatban. (mti)

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

ItthonRSS