2020. szeptember 29. keddMihály
Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város

Elfogadta a Boc-kormány a jövő évi költségvetés-tervezetet

2009. december 24. 11:06, utolsó frissítés: 11:06

Többek között a fizetések és a nyugdíjak fagyasztását, illetve az állami szektorból való tömeges elbocsátást ír elő a jövő évi költségvetés-tervezet, amelyet az újdonsült Boc-kabinet a tegnap este fogadott el. A költségvetés-tervezetet már továbbították a parlamentnek, a testület a jövő hónap elején bocsátja szavazás alá.

A kormányfő nyomatékosított, jövőre a gazdaság beindítására, és a gazdasági növekedés folytonosságának biztosítására fordítja a hangsúlyt kabinetje. Ezt a célkitűzést új munkahelyek teremtésével, illetve közbefektetések révén érné el. “Amennyiben a parlament az általunk javasolt formában fogadja el a költségvetési tervet, úgy jövőre lesz keret az állam összes társadalmi kötelességének teljesítésére” – fogalmazott Boc.

Még elmondta, az ÁFA és az egységes adókulcs értéke, illetve a társadalombiztosítási adók változatlanok maradnak. Hozzátette, a 350 lejes minimálnyugdíj is megmarad, amit esetleg az infláció értékével arányosan lehet majd növelni.

Mihai Şeitan munkaügyi miniszter elmondta, jövőre csökken a munkanélküliségi ráta. “Előrevetítéseink szerint 7,3%-os lesz a munkanélküliek aránya, enyhe csökkenés ahhoz képest, hogy idén 7,8%-os aránnyal számoltunk. Az állástalanok száma 645 ezerre lesz tehető” - mondta. (realitatea)

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

ItthonRSS