2020. szeptember 22. keddMóric
Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város

Egyéni készségek és csoportmunka a közösségi vezetőképzőn

2010. november 06. 10:45, utolsó frissítés: 10:45

Az Építjük Erdélyt képzéssorozat közösségi vezetőképző szakaszának székelyföldi fejezete csütörtök délután Árkoson vette kezdetét. A szakmai hetet Kovács Péter, az RMDSZ ügyvezető alelnöke nyitotta meg, aki röviden köszöntötte a résztvevőket, majd pár szóban kiemelte a fiatalokba fektetett bizalom és szakmaiság alapján működő projekt fontosságát. Az este folyamán csapatösszerázó gyakorlatok és nyitó buli keretén belül ismerkedhettek a jelenlévők.

A pénteki nap az "Egyéntől a csoportig" témakör jegyében telt, amely során Barna Katalin pszichológus, humán erőforrás szakértő gyakorlati feladatok révén szemléltette a személyes készségek és a csoportmunka közti összefüggéseket. A délelőtti tevékenységek keretén belül a fiatalok interperszonális, döntési-, valamint irányítási képességüket fejleszthették, illetve a csoportban betöltött szerepüket tanulmányozhatták a képző segítségével.

A meghívott tréner elmondása szerint ,,ez egy nagyon hasznos program, a résztvevők nagyon komolyan gondolják a tanulást és a közös munkát. Nagyon gyakorlati képzés folyik, amire nagy szükség van, hiszen csak így lehet a megfelelő tanulságokat levonni, és élményként olyan tapasztalatokat szerezni, amelyeket elmélet szintjén nem lehet megragadni.”

A délután folyamán a különböző interaktív gyakorlatok révén a személyiségtípusok kerültek nagyító alá, majd ezt követően Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke beszélgetett a fiatalokkal a csapatépítés gyakorlati vonzatairól. (közlemény)

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

ItthonRSS