2024. március 4. hétfőKázmér
Kolozsvár >> Más város
Hajnali hírlevél >> Feliratkozás

Marad a két éves GYES

2010. december 08. 19:13, utolsó frissítés: 19:13

Az RMDSZ javaslatát fogadta el szerdán a kormány a gyereknevelési szabadságot illetően. Az elmúlt héten történt bejelentést követően, mely szerint Ioan Botiș munkaügyi miniszter egy évre csökkentette volna a gyereknevelési szabadságot, az RMDSZ kormányzati tisztségviselői következetesen kiálltak a két éves periódus megmaradása mellett.


Kelemen Hunor kulturális és örökségvédelmi miniszter kijelentette: „már a kezdeményezés bejelentésekor biztosak voltunk benne, hogy ez nem elfogadható a kismamák számára, nem hat ösztönzően a gyermekvállalási kedvre. A koalíciós partnereket hosszas egyeztetés után ugyan, de meggyőztük, szükség van a kompromisszumra, a javasolt változat, a GYES egy évre való csökkentése nem vállalható.”

A kormány szerdai ülésén végül két változatot fogadott el a gyereknevelési szabadságról, a jövendőbeli kismamák pedig jövő év január 1-jétől választhatnak a két verzió közül. Az egyik változat szerint lehetséges a két éves gyereknevelési szabadság, ebben az esetben legkevesebb 600 lej, legtöbb 1200 lej gyermeknevelési támogatásban részesülhetnek. A második változatot választók egy éves gyereknevelési szabadságot vehetnek ki, ebben az esetben is az alsó összeg 600 lej, a felső érték viszont 3400 lej, ugyanakkor azok a kismamák, akik ezt a lehetőséget választják és visszatérnek dolgozni, a 24 hónap leteltéig havonta 500 lejes fizetés-kiegészítésben részesülnek. (hírszerk.)

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

ItthonRSS