2020. szeptember 30. szerdaJeromos
Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város

Elérhető a rezidensvizsga tematikája

2011. szeptember 16. 16:07, utolsó frissítés: 16:07

Idén november 20-án tartják a rezidensvizsgát, melynek újdonsága, hogy a korábbi évekhez képest decentralizált formában szervezik meg az összes jelentős orvosi és gyógyszerészeti képzést nyújtó egyetemi központban - áll az egészségügyi minisztérium sajtóközleményében. A szaktárca a Viaţa medicală szakfolyóiratban és a www.rezidentiatinfo.ro honlapon tette közzé az idei vizsga tematikáját, a vonatkozó bibliográfiát, valamint a meghirdetett helyek és állások számát.

Idén az orvosi egyetemet végzettek összesen 2998 helyre és 812
állásra vizsgázhatnak. A meghirdetett 2998 helyből 2600 orvosi szakosodásra van fenntartva, 290 helyet fogorvosok, 108 helyet pedig gyógyszerészek foglalhatnak el. “A rezidenciátus decentralizálásával az oktatás hatékonyságát szeretnénk növelni. Idén minden egyetemen külön tételek lesznek, de ezek közös tematikán és metodológián alapszanak, összhangban a hatályban lévő vonatkozó
törvényekkel” – nyilatkozta Ritli László egészségügyi miniszter.

A tárcavezető hozzátette, idén az Egészségügyi Minisztérium olyan szakterületekre fekteti a hangsúlyt, amelyek jelen pillanatban szakemberhiánnyal küzdenek, mint például a sürgősségi orvosi, neonatológia, onkológia és egyéb olyan szakterületek, ahol személyzethiány tapasztalható.

A rezidensvizsgára idén október 7.-ig lehet beiratkozni a megyei közegészségügyi igazgatóságoknál, vagy azoknál a minisztériumoknál, amelyek saját egészségügyi hálózattal rendelkeznek. Az elmúlt évekhez hasonlóan idén is a sikeres vizsgához, a jelentkezőknek minden szakterületen - orvosi, fogorvosi és gyógyszerészeti - a 200 teszt jellegű kérdés legalább 60%-ára kell helyesen válaszolniuk. A rezidensvizsga időtartama 4 óra. Azok a helyek, amelyekre nem volt jelentkező, vagy amelyek esetében a jelentkezők nem érték el az átmenő pontszámot, nem tölthetők be más jelentkezők által - zárul a közlemény. (hírszerk.)

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

ItthonRSS