2020. aug. 4. keddDomonkos
Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város

Izsák Balázs: megvizsgáljuk az európai polgári kezdeményezés elutasításának indokait

2013. július 29. 08:28, utolsó frissítés: 08:28

Nyilatkoztaban reagált Izsák Balázs, a Székely Nemzeti Tanács elnöke arra, hogy az Európai Bizottság elutasította az etnikai, kulturális, vallási sajátosságokkal rendelkező régiókra vonatkozó európai polgári kezdeményezés bejegyzését.

"A polgári bizottság tizenkét tagja, valamint a velük együttműködõ szakértõk meg fogják vizsgálni az elutasítás indokait, és ennek függvényében döntenek a további lépésekrõl. Fenntartjuk mind az Európai Unió Bírósága elõtti jogorvoslat lehetõségét, mind pedig a kezdeményezés olyan módosításának alternatíváját, amely nem érinti annak alapvetõ célját" - olvasható a szervezet honlapján közzétett nyilatkozatban.

Izsák kiemeli, hogy a Bizottság kisebbségvédelmi kezdeményezésként kezelte a javaslatot, "holott az a gazdasági, társadalmi és területi kohézió erõsítésére vonatkozik még akkor is, ha esetleges sikerének lenne kisebbségvédelmi hozadéka is, ennek megfelelõen nem állja meg a helyét az a megállapítás, hogy javaslatunk nyilvánvalóan kívül esik a Bizottság jogalkotói hatáskörén".

Az elnök szerint a jövőben is ragaszkodni kell a javaslatban megfogalmazott igényekhez, az Uniónak pedig kiemelt figyelemmel kell kezelnie azokat a régiókat, amelyeket nemzeti, etnikai, kulturális, vallási vagy nyelvi sajátosságok jellemeznek azáltal, hogy területükön jelentõs arányban vagy éppen többségben él egy õshonos európai kisebbség. (hírszerk.)

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

ItthonRSS