2020. október 27. keddSzabina
Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város

Módosító javaslatokat nyújt be az RMDSZ a decentralizációs törvénytervezethez

2013. november 15. 14:15, utolsó frissítés: 14:37

A Romániai Magyar Demokrata Szövetség módosító javaslatokat nyújt be a kormány által csütörtökön elfogadott decentralizációs törvénytervezethez - jelentette ki egy nagyenyedi sajtótájékoztatón Kelemen Hunor, a szövetség elnöke.

Kelemen Hunor elmondta: a szövetség azt szeretné, hogy az oktatás, az egészségügy, és a rendőrség is kerüljön az önkormányzatok irányítása alá. Az elnök az önkormányzati irányítás alá kerülő intézmények finanszírozását is a készülő törvényben rendezné. Megjegyezte, hogy a 2014-es költségvetés tervezetében a kormány biztosítja a finanszírozást, de a szövetség hosszú távon is kiszámíthatóvá szeretné tenni a rendszert.

Kelemen Hunor közölte, hogy a decentralizációs törvénytervezet kidolgozása során a kormány az RMDSZ szakembereivel is tanácskozott, és sok javaslatukat be is építette a tervezetbe. "Mi többet akartunk, de ellenzékből is támogatjuk a kormány decentralizációs tervét" - jelentette ki.

Az RMDSZ elnöke az alkotmánybíróságnak a népszavazási küszöbre vonatkozó csütörtöki döntése után valószínűsítette, hogy a következő három évben sem alkotmánymódosításra, sem a közigazgatási régiók kialakítására nem kerül sor Romániában. "Egyik szemem sír, a másik meg nevet" - értékelte az új helyzetet az elnök. Hozzátette, az alkotmánymódosítás folyamatában sikerült a magyarság számára fontos kitételeket beiktatni a készülő alaptörvénybe, de ugyanez az alaptörvény tette volna azt is lehetővé, hogy a magyar közösség számára kedvezőtlen közigazgatási régiókat alakítsanak ki.

Kelemen Hunor furcsának találta, hogy a Maros Megyei Tanács csütörtökön elutasította az RMDSZ által szorgalmazott népszavazást a fejlesztési régiók átalakítása ügyében. Szerinte a román pártok képviselői a választóik ellen szavaztak csak azért, hogy ne vállaljanak közösséget a népszavazás magyar kezdeményezőivel.

Az RMDSZ elnöke bírálta a 2014-es állami költségvetés tervezetét, amelyet a kormány csütörtökön fogadott el. Elhibázottnak tartja a tervezett adóemelést olyan körülmények között, hogy az államnak a jelenlegi adókat sem sikerült begyűjtenie. (mti)

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

ItthonRSS