2020. szeptember 23. szerdaTekla
Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város

A nagyváradi pláza részben a Kulcsár-sikkasztásból épült

2003. szeptember 11. 14:57, utolsó frissítés: 2003. szeptember 12. 11:14

Több milliárd forintra tehető az a pénz, amelyet átfolyatott az amerikai Britton Interinvesten a cég vagyonkezelője, Kulcsár Attila. Kulcsár a gyanúsítottja az év magyarországi pénzügyi botrányának. A brókert azzal gyanúsítják, hogy a Kereskedelmi és Hitelbank brókercégén, a K&H Equities révén tízmilliárd forintot (ez 43,9 millió dollárral egyenlő) sikkasztott el.

A Britton Kft. a tisztázatlan forrású összegekből 200-300 millió forintot kapott (ez 870 ezer – 1,3 millió dollárnak felel meg), amit a nagyváradi Lotus Plaza beruházására fordítottak. A bevásárlóközpont tulajdonosa az induláskor 50%-ban a magyar Britton-csoport, 50%-ban pedig közvetve vagy közvetlenül a romániai Mudura Sándor, Medgyessy Péter magyar miniszterelnök barátja volt (A politikus és az üzletember 20 éve áll személyes kapcsolatban).

Mudura Sándor titkárnőjén keresztül azt közölte a Transindex megkeresésére, hogy üzleti ügyei miatt rendkívül elfoglalt, így a mai napon (azaz csütörtökön) semmiképpen sem elérhető.

A Lotus Market 25 millió dolláros beruházásból készült, az elmúlt évtized legnagyobb nagyváradi beruházása, a 22 ezer négyzetméteres pláza nagyrészt a magyar Eximbank 11,8 millió dolláros hiteléből valósult meg. Ennek ügyét Kerék szerint még az előző kormányzati ciklus alatt vitték végig a banknál, de a végső elfogadás és a pénzutalások már Medgyessy Péter kinevezését követően történtek – tudta meg a Népszabadság. A Britton Kft. alapításakor nagyrészt a Bécsben most előzetes letartóztatásban ülő Kulcsár volt az, aki pénzt adott a cég befektetéseihez.

Az amerikai bejegyzésű Britton offshore státusú (azaz adóparadicsomban bejegyzett) cég. Az e vállalkozás által kezdeményezett utalásokon Mészáros János aláírása szerepelt. Mészáros az Interinvest-alapította Britton Kft. egyik ügyvezetője, akit a cégdokumentumok szerint az offshore-társaság tulajdonosai mindennemű tárgyalási és aláírási joggal is felruháztak. Tegnapelőtt emiatt a csalási ügyben a rendőrség Budapesten ki is hallgatta Mészárost, illetve egy néha helyette beugró, pénzügyi területen dolgozó brittonos kolléganőjét -- számol be a Népszabadság.

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

ItthonRSS