2020. november 29. vasárnapTaksony
Kolozsvár >> Más város
Hajnali hírlevél >> Feliratkozás

Az EMNP válságkezelő csoport létrehozását szorgalmazza a marosvásárhelyi iskolaügy kapcsán

2016. november 09. 16:14, utolsó frissítés: 16:14

Az Erdélyi Magyar Néppárt Országos Elnöksége elfogadhatatlannak tartja, hogy az államhatalom módszeresen próbálja megfélemlíteni a magyar közösség köztiszteletben álló tagjait, ezért válságkezelő csoport létrehozását kezdeményezik a marosvásárhelyi Római Katolikus Teológiai Líceum megmentése érdekében - írta közleményében az EMNP.


"A marosvásárhelyi iskolaügy mindannyiunkat arra kötelez, hogy félretéve politikai-, meggyőződésbeli- és felekezeti különbségeinket, egyöntetűen álljunk ki az iskola igazgatója, Tamási Zsolt József mellett. A Római Katolikus Teológiai Líceum megmentése közös, nemzeti ügy, és nem pártpolitikai kérdés. A diákok, tanárok és szülők védelmében, a magyar nyelvű oktatás megőrzéséért kell kiállnunk, a válságba került iskola megmentését a legfontosabb célként kezelve" - áll az országos elnökség közleményében.

Az Erdélyi Magyar Néppárt Országos Elnöksége, egyeztetve a megyei szervezet vezetőivel fontosnak tartja, hogy széles körű politikai és civil összefogás jöjjön létre a kialakult helyzetben. "A hangzatos szólamokat konkrét cselekvésre kell váltani és tevőlegesen is fel kell lépni a magyar iskola megmentéséért!" - írják.

Az EMNP arra kéri az erdélyi magyar politikai pártokat, a civil szervezeteket és történelmi egyházakat, hogy közösen hozzanak létre egy akciócsoportot, amely megvizsgálva a kialakult helyzet valamennyi vetületét, alkosson egy cselekvési tervet, amelyet azután "maradéktalanul és gyorsan, közösen hajtsunk végre".

Azt is szorgalmazzák, hogy az ügy lezárulta után mihamarabb állapítsák meg azokat a felelősöket – az önkormányzatban, a tanfelügyelőségen és a minisztériumban egyaránt –, akik miatt e helyzet kialakulhatott. (hírszerk.)

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

ItthonRSS