2020. aug. 7. péntekIbolya
Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város

Tánczos: csak ideiglenes megoldás a föld-visszaszolgáltatások határidejének egy éves kitolása

2017. január 05. 16:45, utolsó frissítés: 16:45

„Ideiglenes megoldásnak számít a tavaly decemberben elfogadott sürgősségi kormányrendelet, amely egy évig hosszabbítja meg a jogtalanul elvett földek visszaszolgáltatásának határidejét. Kelemen Hunor szövetségi elnök azt kérte tavaly ősszel a technokrata kormánytól, hogy egy sürgősségi rendelettel 2017. január 1-jéről 2020-ig hosszabbítsa meg a visszaszolgáltatások határidejét, azonban ezt csak 2018. január 1-jéig hosszabbították meg” – jelentette ki Tánczos Barna, az RMDSZ Hargita megyei szenátora Bukarestben.

Tánczos úgy értékelte, hogy a technokraták által szabott szűkös határidő miatt továbbra is fennáll a visszaállamosítás kockázata, veszélybe kerülhetnek azok a földterületek, amelyeket a gazdák már évek óta használnak, de még nem kaptak rá birtoklevelet. „Emellett a 2013-as évi 165-ös számú törvény továbbra is tartalmaz ellentmondásos előírásokat, amelyekkel az RMDSZ nem ért egyet, a Cioloș-kormány ugyanis decemberi ülésén a határidő meghosszabbításán kívül a jogszabályban más módosításokat is eszközölt. Ezért Korodi Attila képviselővel továbbra is fenntartjuk az általunk 2016 szeptemberében beterjesztett törvénytervezetet, amelyben kérjük a föld-visszaszolgáltatások határidejének 2025-ig történő meghosszabbítását. Ezt egyeztettük az Országos Kataszteri Hivatallal, tehát ez egy szakemberek által vállalt, reális határidő, amíg rendezni lehet a birtokviszonyokat” – hangsúlyozta a szenátor.

Szerinte egy demokratikus államban az államosítás nem lehet megoldás, ezért Korodi Attila képviselővel továbbra is szorgalmazni fogják a 2013-as évi 165-ös számú törvény mielőbbi módosítását, amíg a területtulajdonosok számára olyan megoldást biztosítanak majd, amely kizárja a visszaállamosítás lehetőségét.

Tavaly decemberben a technokrata kormány 2017. január 1-jéről 2018. január 1-jére módosította a jogtalanul elvett földek visszaszolgáltatásának határidejét, azaz az RMDSZ által kért határidőnél három évvel rövidebb periódust szabott a folyamat lezárására. A sürgősségi kormányrendelet értelmében jövő év elejéig kell megoldani a visszaigénylési kérelmeket és a földterületek birtokba helyezését, ellenkező esetben a vissza nem szolgáltatott földterületek 2018. január 1. után az Országos Mezőgazdasági Földalapba kerülnek, amelyet az Állami Földalap kezel.

Tánczos és Korodi szerint a Cioloș-kabinet által megszabott új határidő ideiglenes megoldásnak jó, de egy év alatt nem kivitelezhető a visszaszolgáltatások lezárása. (rmdsz tájékoztató)

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

ItthonRSS