2020. aug. 4. keddDomonkos
Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város

Akár 70 000-en is tüntethettek szombat este

2018. január 21. 12:29, utolsó frissítés: 12:43

Több tízezren (egzes médiumok szerint akár 70 00-en is) tüntettek szombat este Bukarestben és az ország nagyobb városaiban az igazságügyi törvények módosítása és a Szociáldemokrata Párt (PSD) ellen.

A fővárosban 18 órakor kezdődött a demonstráció az Egyetem téren, ahonnan később a parlament épülete elé vonultak a tiltakozók. Itt a több tízezres tömeg tagjai egyszerre gyújtották fel telefonjuk fényét (részletesebb beszámoló itt)



A sípokkal, dobokkal és zászlókkal felszerelkezett tiltakozók a tüntetés alatt a kormánykoalíció és ennek vezetői elleni jelszavakat skandáltak, és előrehozott választások kiírását követelték. Az eseményeket az Euronews is közvetítette:



Hasonló megmozdulások zajlottak az ország nagyobb városaiban is: Kolozsváron csaknem tízezren, Temesváron ötezren, Nagyszebenben négyezren, Iaşi-ban háromezren, Brassóban, Nagybányán és Galacon ezren vonultak utcára.

Kisebb tüntetésekre került sor továbbá Marosvásárhelyen, Besztercén, Aradon, Szatmárnémetiben, Zilahon, Resicabányán, Craiován, Konstancán és Botoşani-ban is.

Ellenőrzőpontokat állított fel a csendőrség a bukaresti Egyetem tér körül, miután a tüntetők között egyik férfinél botot és láncot találtak. Továbbá egy másik tüntetőnél játékpisztolyt találtak, és bekísérték a rendőrségre. Az eset kapcsán a csendőrség megjegyzi, a tárgy azért volt veszélyes, mert pánikot kelthetett volna, ami "nehezen belátható következményekkel járó tolongáshoz vezethet".



Összetűzésekre is sor került, amely során filmre vették, amint egy csendőr megüt egy tüntetőt. Georgian Enache, a bukaresti csendőrség szóvivője szerint épp elemzik a felvételt, hogy döntést hozhassanak az ügyben. Enache szerint a csendőr elvesztette a fejét a kordonokat áttörni készülő tömeg láttán és ezért cselekedett a felvételen látható módon, azonban figyelmeztetett, hogy egyetlen csendőr elszigetelt cselekedete volt ez, amelyből nem lehet általánosítani a csendőrség egészére.



A rendőrség több más fegyvert is lefoglalt, amit a tüntetőknél találtak.












Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

ItthonRSS