2020. szeptember 28. hétfőVencel
Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város

Johannis Gyulafehérváron: az egyesülés értéket kovácsolt a románok és a kisebbségek közelségéből

2018. december 01. 16:52, utolsó frissítés: 16:52

Megtisztelőnek érzi, hogy az egyesülés centenáriumán Románia államelnöke lehet - mondta Gyulafehérváron Klaus Johannis.

"A mi kötelességünk és felelősségünk tisztelettel adózni a múltnak és új jelentéssel átitatott nemzeti eszméket adni át a jövő generációknak. Be kell bizonyítanunk a jövő nemzedékeknek, hogy tetteink révén méltó továbbvivői vagyunk a nagy egyesülés projektjének" - mondta az államfő a gyulafehérvári Egyesülés Emlékmű felavatásán.

"A nagy egyesülés - vezetői elkötelezetsségének, az értelmiségiek hozzájárulásának és a népakaratnak köszönhetően - értéket kovácsolt a románok és a nemzeti kisebbségek közelségéből, hogy felépítse az emberi méltóság, a jó együttélés és a tolerancia államát" - tette hozzá Johannis, aki úgy fogalmazott: az Egyesülés Emlékműve "a Kárpátok egyik és a másik oldalán lévő románok száz évvel ezelőtti összeölelkezését" fejezi ki.



Az államfőt tapssal és ovációval fogadták Gyulafehérváron. Az ünnepségen jelen van Dániel ortodox pátriárka, valamint Augustin Lazăr legfőbb ügyész is. (agerpres)

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

ItthonRSS