2020. október 25. vasárnapBlanka, Bianka
Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város

A PMP elnöke Liviu Dragnea és Orbán Viktor háttéralkuját látja bele az MPP törvényjavaslatába

2019. május 06. 16:55, utolsó frissítés: 16:55

Jogalkotási szörnyűségnek" nevezte a Népi Mozgalom Párt (PMP) elnöke, Eugen Tomac a Magyar Polgári Párt (MPP) kilátásba helyezett törvénymódosító javaslatát, miszerint a nemzeti kisebbségekhez tartozó tanulóknak nem lenne kötelező érettségizniük román nyelvből, és ugyanez lenne érvényes a hatodik, illetve a nyolcadik osztályt végzők tudásfelmérő vizsgáira is.

Hétfői Facebook-bejegyzésében Tomac azt írja, egy ilyen intézkedés csak fokozná az etnikai feszültségeket.

„Nagyon fontos, hogy minden román állampolgár, nemzetiségtől függetlenül, ismerje a román nyelvet. A magyar nemzetiségű fiatalok csak veszítenének azzal, ha ezt a tervezetet végül gyakorlatba ültetnék: egyrészt korlátozódnak a lehetőségeik, ha nem ismerik az ország hivatalos nyelvét, és így az RMDSZ által 1989 óta kialakított szűk kis világ foglyai maradnak, másrészt mindez egy mesterséges etnikai szegregáció képzetét keltené, hiszen jelen esetben nem bevándorlókról beszélünk, hanem Romániában született és élő emberekről” - fogalmaz a PMP-elnök.

Szerinte a tervezet Liviu Dragnea szociáldemokrata pártelnök, a Kelemen Hunor vezette RMDSZ és Orbán Viktor magyar miniszterelnök közötti háttéralku eredménye lehet. „Egyáltalán nem tartom kizártnak, hogy a parlamenti többség megőrzése érdekében 'Daddy' (Dragnea - szerk. megj.) engedjen az RMDSZ zsarolásának” - írja még.

Tomac úgy véli, a készülő törvénytervezet egyúttal arra is alkalmas, hogy felmérje, mennyire hazafiak az ország vezetői, és mennyire éber a társadalom egy esetleges, az etnikai alapú autonómiát célzó alkotmánymódosítás előtt.

Traian Băsescu elnök már sokszor elmondta a magyaroknak: akkora autonómiája lehet Kézdivásárhelynek, mint Caracalnak” - áll még a bejegyzésben. (agerpres)

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

ItthonRSS