2020. október 31. szombatFarkas
Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város

Kilyukadt egy vízvezeték Hunyad megyében, bedugták egy darab fával. Aztán még eggyel. És még eggyel...

2020. február 10. 12:26, utolsó frissítés: 12:32

Kisebb lyukak keletkeztek az egyik olyan vízvezetéken, amely 1978 óta látja el Hátszeget vízzel, a hálózat kicserélése egyébként folyamatban van, na de addig is kellett valamit kezdeni a vízvezetéken keletkezett lyukakkal.

A „szakemberek” faforgácsokra emlékeztető darabkákkal tömték be a vezetéken keletkező lyukakat, egészen addig, amíg az már lassan inkább hasonlított valami tüskés valamire, mint vízvezetékre.



A közösségi oldalra feltöltött képen hüledezik most a román nyelvű sajtó, meg úgy az állampolgárok általában, és nem győzik „dicsérni a mérnöki kreativitást”.

A Mediafax az eset kapcsán megkereste az Apa Prod állami vállalatot, ahonnan azt a választ kapták, hogy az 580 méter hosszú vezeték egy része valóban így néz ki, viszont a kicserélése folyamatban van.

Andreea Morgan, az állami vállalat szóvivője szerint a teljes hálózat kicserélését szeretnék véghezvinni a következő időszakban, ez 3,2 kilométer hosszúságot jelent, amit 145 ezer eurós EU-s forrásból valósítanának meg, a munkálatokat pedig az idei év harmadik trimeszterében kezdenék el. Addig úgy tűnik, maradnak a fadarabok. (Mediafax/hírszerk.)

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

ItthonRSS