2020. szeptember 23. szerdaTekla
Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város

Megépülhet Kolozsvár első plázája

2004. július 21. 16:28, utolsó frissítés: 16:28

A városi és a megyei tanács Gheorghe Funar polgármestersége alatti több éves állandó konfliktusát követően, most végre sikerülhet a polgármesteri hivatalnak és a megyei vezetésnek kiegyeznie az első kolozsvári pláza megépítéséről. A megyei tanács egy üzletekből és szórakozóhelyekből álló szabadidős központot kíván létesíteni a Györgyfalvi negyed végében, az Univers T hotel közelében.

Marius Nicoara elnök elmondása szerint a tanács birtokában levő 8 hektáros területet koncesszióba adnák a pláza-építésben érdekelt befektetőknek. Ráadásul ugyanazon a környéken egy másik 5 hektáros terület is a tanács rendelkezésére állhat hasonló céllal. Az önkormányzat terve szerint az Univers T hotelt négycsillagos szállodává alakítanák át, és a pláza mellett görkorcsolya- és teniszpályák, illetve egy úszómedence is készülne. Amennyiben a befektetési tervet a polgármesteri hivatal is jóváhagyja, a központ két éven belül megnyitható lenne. Nicoara azt is közölte, megközelítőleg 30 millió eurós beruházásról van szó. (cd radio)

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

ItthonRSS