2021. április 19. hétfőEmma
Kolozsvár >> Más város
Hajnali hírlevél >> Feliratkozás

A nagyszebeniek egymillió lejt kalapoztak össze a kórházuknak, hogy tudjanak felszerelést vásárolni

2020. március 16. 14:22, utolsó frissítés: 18:16

Több vállalat, civil szervezet, egyesület és alapítvány, de magánszemélyek összefogásával is néhány nap alatt egymillió lej gyűlt össze a nagyszebeni Megyei Sürgősségi Kórház számára. A gyűjtést azért szervezték, hogy az intézmény olyan felszerelést vásárolhasson, melynek segítségével kimutatható a koronavírus. Az összeg arra is elegendő, hogy a kórházat felszereljék intenzív terápiás felszereléssel is. Mindezt Cornel Benchea, a kórház igazgatója jelentette be.


"Az eddig tett ígéretek és már megkötött szerződések alapján kijelenthető, hogy az összeg át fogja lépni az egy millió lejt. Sosem történt még ilyesmi. Az emberek mobilizálódtak, mind magányszemélyek, mind a vállalatok. Hihetetlen!" -lelkendezett az orvos.

Azt is elmondta, hogy kedden legalább két munkatársuk fog elmenni a bukaresti Matei Balș Országos Járványtani Intézetbe, hogy ott megtanulják a koronavírus kimutatásának a módját. Elvileg ők már szombaton vissza is érnek Nagyszebenbe, hogy a kórház rendelkezésére álljanak.

Az igazgató reméli hogy hétvégéig be is tudják szerezni a szükséges felszereléseket. Nagyszebenben egyelőre egyetlen fertőzöttet sem kezelnek. Öt olyan páciens van, akik fertőzött-gyanúsak, tőlük mintát vettek, és jelenleg várják az eredményt. (agerpres)

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

ItthonRSS