2020. aug. 5. szerdaKrisztina
Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város

Az államfő elmondta, mi várható a szükségállapot alatt

2020. március 16. 15:20, utolsó frissítés: 2020. március 18. 11:09

Hétfőn egy 15:00 órakor kezdődő sajtótájékoztatón jelentette be Klaus Johannis államfő azokat az intézkedéseket, amelyek a szintén hétfőtől életbe lépő, 30 napos szükségállapot során az egész országban bevezetnek.

A tájékoztató elején az elnök elmondta, hogy olyan helyzetben vagyunk jelenleg, amivel az emberiség a közelmúltban nem szembesült, ezért minél hamarabb drasztikus intézkedéseket kell hozni.

Johannis szavai alapján a következők várhatók:

- mától egész Románia területén harminc napig érvényben lesz a szükségállapot

- a járvány csak különleges intézkedésekkel állítható meg

- bármilyen nehéz is legyen a szabadságjogok korlátozásához alkalmazkodni, ez az egyetlen módja annak, hogy szeretteink életét megóvjuk

- az iskolák zárva lesznek, az egyetemi oktatást is felfüggesztik erre az időszakra

- erre a periódusra, ha szükség lesz rá, az állam meghatározhatja az orvosi és egészségügyi eszközök, az élelmiszer és az energia, valamint az üzemanyag árát. Az elmúlt három hónap átlagából fogják kiszámolni ezek árait, amennyiben ezt megteszik.

- a szülők, akik otthon maradnak, fizetett szabadságot kapnak, kivéve a katonaságban, az egészségügyben dolgozók és a börtönöket felügyelő személyzet, akik nem maradhatnak otthon. Viszont kaphatnak fizetésemelést, amennyiben házastársuk nem részesült már az állami segítségben

- az otthon maradt emberek számára kidolgoznak egy módszert, hogy anyagi segítségben részesítsék őket

- az alkalmazottak és a vállalatok, akiket érint a járvány hatása, segítséget kapnak az államtól

- minden koronavírusos esetet ingyenesen fognak ellátni az ország területén

- nem kell elmenni már a közintézményekbe a szociális juttatásokért és más ügyek intézéséért, ezek elektronikus úton is elintézhetők

Az egészségügyben:

- versenyvizsga nélkül is lehet alkalmazni ebben az időszakban embereket az egészségügyben, de nem csak, hanem a belügynél és a szociális ellátórendszerben is a felmerülő szükségleteknek megfelelően.

- kiegészül az egészségügyi tárca büdzséje, hogy a szükséges orvosi felszerelést, fogyóanyagokat, gyógyszereket sürgősen meg lehessen vásárolni közvetlen beszerzési eljárással.

(Johannis itt külön köszönetet mondott az egészségügyi dolgozóknak az erőfeszítésekért és professzionalizmusért, amivel a helyzetet kezelik, és elmondta, hogy megtették a szükséges lépéseket arra nézve, hogy az ő életük biztonságban legyen munka közben).

A gazdaságban:


- a kormány hamarosan közli a konkrét intézkedéseket, amelyekkel a teljes gazdaságot felkészítik a járvány hatásaira

- a közmű-szolgáltatók továbbra is ellátják a feladataikat, tehát gáz, villany, távhő, víz ezután is lesz.

- munkaügyi felügyelőség felfüggeszti a tevékenységét erre a harminc napra, csak speciális esetekben vizsgálódnak

Az igazságügyben

- csak sürgősségi eseteket tárgyalnak az igazságügyi intézmények.

- ezeknek a listáját a Legfelsőbb Bírói Tanács és a Legfelső Semmítő- és Ítélőszék fogják meghatározni.

- a dekrétumban pontosan megtalálhatóak az igazságügyben való változások

Johannis emellett elmondta azt is, hogy a kormánnyal együtt eltökéltek abban, hogy akár a legdrasztikusabb intézkedéseket is meghozzák a románok életének védelmében.

Elmondta: jelenleg elsősorban az a céljuk, hogy felmérjék az egészségügyi tartalékokat. Elmondta azt is, hogy a szükséghelyzet lehetővé teszi az azonnali szigorú intézkedéseket, például a határok lezárását, vagy bizonyos kereskedelmi egységek bezárást. Ugyanakkor ideiglenesen felfüggeszthető a közúti, vasúti-, légi- és vízi közlekedés is. A teljes sajtótájékoztató itt megtekinthető:



Update: Ezt kell tudni az elnöki dekrétum egészségügyi intézkedéseiről:



(hírszerk)

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

ItthonRSS