2020. május 31. vasárnapAngéla, Petronella
Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város

1,2 millió használhatatlan maszkot vásároltak Kínából, majd szétosztották 113 romániai kórházban

2020. május 08. 12:20, utolsó frissítés: 12:39

Az Unifarm állami vállalat beismerte a Libertatea lapnak, hogy árverezés nélkül vásárolt 1,2 millió FFP2 típusú egészségügyi maszkot Kínából, a pelenkagyártásra szakosodott Daddy Baby vállalattól. A bökkenő csak az, hogy ezeket a termékeket az Európai Unió egész területén veszélyesnek, használhatatlannak minősítették és betiltották. Az állami vállalat ugyanakkor azt írja sajtóközleményében, hogy a szerződés megkötésekor ezek a maszkok minden, a törvények által megkövetelt kritériumnak megfeleltek, és vissza is vonták őket, amint kijött az uniós figyelmeztetés rájuk.

A maszkokat kiosztották 113 romániai kórháznak, de vállalat tájékoztatása szerint azóta nagy részüket már sikerült visszahívni.

A lapnak sikerült megszereznie a megvásárolt maszkokat igazoló számlát is, ebből az derül ki, hogy egy 5 millió dolláros üzlet köttetett az Unifarm és a Daddy Baby között. Ezek a a maszkok ugyanakkor egyáltalán nem hasonlítanak az általában hasznát FFP2 egészségügyi maszkokra, volt olyan sürgősségi részleg az országban, ahol azt nyilatkozták a lapnak, hogy Daddy Baby egészségügyi maszkjainak anyaga inkább pelenkára emlékeztet, és még annyi védelmet sem nyújtanak mint az egyszerű védőmaszkok.

Korábban a belga hatóságok, akik veszélyesnek nyilvánították a Daddy Baby vállalat, általuk „pampers maszkoknak” nevezett termékeit, azt írták a jelentésükben, hogy a vállalat által gyártott maszkok lehetővé teszik a részecskék 25 százalékának átjutását, szemben az igazi FFP2 maszkokkal, amelyek a részecskék kevesebb mint 8 százalékát engedik át. Tehát még annyira sem védenek, mint a szimpla egészségügyi maszkok, amelyek képesek kint tartani a részecskék 80 százalékát, és legrosszabb esetben is csak 20 százalékot engednek át.

A Daddy Baby által gyártott, és egy másik FFP2-es típusú védőmaszk. A Daddy Baby által gyártott, és egy másik FFP2-es típusú védőmaszk.


Az Unifarm beszámolója szerint a termék importálását a Ducos Trading SRL végezte, így nekik kell azokat kivonni a forgalomból, és a megfelelő módon elvégezni a helyettesítést is.

A lap szerint a vállalat 2019-ben 12,2 millió eurós forgalmat bonyolított le, és közel 2 millió eurós profitot termelt azzal, hogy egészségügyi felszereléseket szállított romániai állami kórházaknak. A társaság 605 megnyert közbeszerzést tudhat maga mögött, és az ország olyan nagy kórházainak, mint a Bukaresti Egyetemi Sürgősségi Kórháznak, és az ország számos más megyei kórházának is szállított már.

A vállalat Jan Ionică és Ion Berciu üzletemberek tulajdonában van, mindketten 50-50 százalékos részesedéssel rendelkeznek a vállalatban. Berciu az az üzletember, akiről a RISE Project kiderítette, hogy 2016-ban üzleti partnerként működött együtt Streinu Cercellel, a bukaresti Matei Balş járványtani intézet igazgatójával egy ciprusi offshore cégben.

A Matei Balş Járványtani Intézet jelenleg Romániában a koronavírussal fertőzött betegek egyik legfontosabb kezelési központja. A lap szerint Cercel és Raed Arafat a járvány kitörésekor kifejezetten kérte, hogy kapjanak szabad kezet az egészségügyi védőfelszerelések beszerzése terén.

A kínai nagykövetség az ügyre egy Facebook-bejegyzésben reagált, kijelentve, hogy Kína mindig is nagy figyelmet fordított az exportált egészségügyi felszerelések minőségére, jelen esetben az exportőr pedig - a szerződés követelményeinek megfelelően - FFP2-es típusú védőmaszkokat adott el, ezek a maszkok pedig nem olyan egészségügyi maszkok, amelyeket műtéteknél is lehet használni.

A lap megjegyzi, hogy a mostani üzlet csak egyike annak, amelyet a Berciu és Ionică által vezetett vállalat között az Unifarmmal a szükségállapot ideje alatt. Ugyanez a vállalat volt az, amelyik néhány hete egészségügyi maszkokat vásárolt az egykori SRI tiszt, Alexandru Sas feleségének társaságától. Azok a maszkok is az Unifarm által kerültek az állami kórházakhoz. (Libertatea/hírszerk.)

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

ItthonRSS