2020. szeptember 28. hétfőVencel
Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város

Tătaru: május 15-e után indokolt esetben el lehet hagyni a települést, de iratokkal kell igazoljuk, hova megyünk

2020. május 11. 19:18, utolsó frissítés: 2020. május 13. 09:43

Frissités: Klaus Johannis államfő kedden délután bejelentette, hogy a település elhagyásakor a szükségállapot után is kötelező lesz a felelősségvállalási nyilatkozat, az előírás alól kivételt képeznek a nagyvárosi agglomerációk.

----------------------
Nelu Tătaru egészségügyi miniszter hétfői nyilatkozata szerint május 15-e után el lehet majd hagyni a települést, ha erre alapos okunk van, ehhez viszont szükséges lesz szóbeli nyilatkozatra és különböző bizonyító iratokra, például a tulajdont igazoló okmánnyal kell alátámasztani a nyilatkozatot.

Példaként elmondta, hogyha gyereket vagy beteget megyünk ápolni, vagy mezőgazdasági munkát végeznünk egy saját földterületen. A nyilatkozat egyelőre csak szóbeli lesz és valamilyen hivatalos dokumentummal támaszthatjuk alá az állításunkat, vagy meg kell adnunk a pontos címet, hogy le lehessen ellenőrizni - magyarázta. Az okok között szerepelhet egy szűk körű családi esemény is, tette hozzá.

Azt is mondta, hogy a településen belül nyilatkozat nélkül lehet majd közlekedni.

"Ha két hét elteltével az elvárásainknak megfelelően alakul a helyzet, nem lesznek újabb gócpontok és széles körű közösségi terjedés, a következő 14 napban újabb enyhítések várhatóak majd" - nyomatékosította.

A tárcavezető azt is elmondta, hogy folytatják a tesztelést, és a nyár folyamán helyi, regionális és országos szintű felmérést végeznek "önként jelentkező személyek" bevonásával. Ezzel azt akarják felmérni, hogy a lakosság mekkora hányada esett már át a fertőzésen, hogy ennek tudatában készüljenek a járvány esetleges második hullámára.

Ugyanakkor reményét fejezte ki az egészségügyi miniszter, hogy jövő héttől csökkenni fog az új koronavírusos megbetegedések száma. Nelu Tătaru szerint ez elsősorban az állampolgárok magatartásán múlik.

A tárcavezető rámutatott, míg a járvány kezdeti szakaszában "fűrészfogszerű" kiugrások voltak a járványgörbén, mintegy két hete ez ellaposodni látszik, miután sikeresen kezelték a húsvéti ünnepeket, illetve a május 1-jei hétvégét. "Reméljük, jövő héten csökkenni fog az új esetek száma" - tette hozzá.

A miniszter arról is beszélt, hogy számításaik szerint több mint 80 millió egészségügyi maszkot tudnak majd a lakosság rendelkezésére bocsátani. Tătaru ugyanakkor nem zárta ki, hogy maximálják a védőmaszkok árát, "amennyiben indokolttá válik". (agerpres)

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

ItthonRSS