2023. december 6. szerdaMiklós
Kolozsvár >> Más város
Hajnali hírlevél >> Feliratkozás

A BBTE tiltakozik a „gender-elmélet” betiltását előíró törvény ellen

2020. június 17. 09:58, utolsó frissítés: 09:59

A Babeș-Bolyai Tudományegyetem (BBTE) a honlapján reagált a hírre, miszerint a szenátus döntő többséggel megszavazta azt a törvényjavaslatot, amely Romániában minden oktatási intézményben – iskolában és egyetemen is – betiltja a “gender-elmélet” oktatását és propagálását.




Az egyetem közleménye szerint az intézmény a közel 50 ezer tagot számláló létszámával Románia egyik legfontosabb tudományos közössége, éppen ezért fontosnak érzik hangsúlyozni a közös értékeket, és felhívnak a különbségek tiszteletben tartására.

A BBTE szerint az elfogadott törvénnyel az a legfőbb probléma, hogy a megfogalmazása homályos, és a jelenlegi egyetemi programok, kutatások, tanfolyamok és szakirányok megkérdőjelezése mellett fennáll az esélye annak is, hogy a törvény egy tudományos elmélet betiltására törekszik.

Az intézmény közleménye rávilágít arra, hogy a tudományos elméleteket akadémiai szempontból szokás tesztelni, ezek az elméletek pedig az etikai feltételek mellett végzett tesztek eredményeiként maradnak fenn vagy tűnnek el.

Éppen ezért az intézmény úgy ítéli meg, hogy a felsőház által elfogadott törvény jelenlegi változata kockázatot jelent a tudomány, és a tudományos élet megközelítése szempontjából, mivel a törvény nem kívánt precedenst teremthet a továbbiakban, éppen ezért kérik az illetékes fórumokat, hogy lépjenek fel ellene.

Az intézmény továbbá hangsúlyozottan ellenez minden olyan politikai vagy ideológiai befolyást, amely a tudományos/akadémiai életre kíván hatást gyakorolni.

A BBTE továbbá határozottan fenntartja álláspontját az egyetemi autonómia, az oktatás és tudományos tevékenységek terén, amely nélkül a romániai egyetemi rendszer nem tud megfelelni a nemzetközi színvonalának. Mindazonáltal azt is írják, hogy nem szeretnének az elégedetlen megnyilvánulások olyan terévé válni, amely az egyetemi szellem számára nem megfelelő formákban jön létre. (hírszerk.)

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

ItthonRSS