2020. aug. 7. péntekIbolya
Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város

Elkapta a koronavírust a Kolozs megyei prefektus és családja

2020. július 05. 12:11, utolsó frissítés: 12:30

Koronavírussal fertőződött meg a Kolozs megyei prefektus és a családja- számol be róla a helyi, román nyelvű sajtó.

Mircea Abrudean, aki prefektusként a megyei stratégiai csoport feje egyben, a lapoknak arról számolt be, hogy kilenc hónapos kisfiát vitték kórházba, mivel annak láza volt. A család azt hitte, amiatt lehet, hogy most bújnak a fogai, de aztán a gyerekkórházban pozitívan diagnosztizálták a fertőzésre.

Az eset pénteken történt, és szombatra jött meg az eredmény, ennek okán a szülőket is tesztelték, és kiderült, hogy mind Abdrudean, mind a felesége elkapta a vírust.

Abrudean elmondta, hogy vasárnap reggel a teljes család beköltözött a kolozsvári Fertőző Klinikára, jelenleg pedig a járványtani vizsgálat folyik, amelynek során kiderítik, kikkel érintkezett a politikus és családja az elmúlt időszakban.

"Nagyon fontosnak tartom ebben az esetben is a transzparenciát, ahogyan az elmúlt időszakban megszokhatták tőlünk a megyei kommunikációban. Szeretném ismételten arra kérni a kolozsváriakat, hogy legyenek körültekintőek, és azok, akik még mindig nem hiszik el a vírus létezését, gondolkodjanak el, mielőtt ennek hangot adnak. Minden bizodalmam megvan a hazai egészségügyi szolgáltatásban, amely remek eredményeket ért el ebben a periódusban. A helyzet további alakulása önökön múlik" - mondta a prefektus.

A 35 éves Abrudeant tavaly év végén, a PSD-kormány bukása után nevezték ki a Kolozs megyei prefektusi hivatal élére. (news.ro)

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

ItthonRSS