2020. aug. 7. péntekIbolya
Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város

Olyan szigorúak lesznek az éttermi szabályok, hogy jobb lesz megtanulni főzni

2020. július 06. 16:21, utolsó frissítés: 16:21

Az Observatorul szerint sikerült kidolgoznia a kormány, valamint a szállodai, étterem- és vendéglátó-ágazat (HoReCa) képviselőiből álló munkacsoportnak azt a tervezetet, amely alaposan szabályozza az éttermek működését azok megnyitása után.

A tervezet értelmében az éttermeknek egyirányú folyósokat kell kialakítaniuk a vendégek számára és az új szabályozás szerint annak, aki kimegy a mosdóba egy másik útvonalon kell onnan visszatérnie a helyére.

Az asztaloknak egymástól két méterre kell elhelyezkedniük és tilos lesz a szomszédos asztaltól bármit is elkérni, ideértve az étlapot is, amiket minden használat után fertőtleníteni kell. A szabályok értelmében az éttermekbe belépő vendégeket szűrni kell, a szemmel láthatóan beteg személyek nem léphetnek be az étterembe, továbbá a légzőszervi megbetegedésben szenvedők sem.

A vendégek távozása után minden asztalt fertőtleníteni kell, továbbá arra kell biztatni a klienseket, hogy részesítsék előnyben a kártyás fizetést.

A talponállók kivételével máshol nem lesz megengedett, hogy az emberek állva fogyasszák el a rendelésüket, továbbá a pénztáraknál üvegszerű, átlátszó műanyag lapokat kell felszerelni.

Nelu Tătaru egészségügyi miniszter egyébként hétfői sajtótájékoztatóján azt hangsúlyozta, kormány azt szeretné, hogy mielőbb kinyithassanak az éttermek beltéri helyiségei.

A tárcavezető rámutatott, a július 1-jétől bevezetni tervezett lazítások meghiúsultak, az új megbetegedések nagy száma miatt halasztani kellett ezeket. Csütörtök óta a kormány, valamint a szállodai, étterem- és vendéglátó-ágazat (HoReCa) képviselőiből álló munkacsoport dolgozik a beltéri éttermek újranyitásának szabályain, és amint sikerül közös nevezőre jutni, illetve amint a járványhelyzet megengedi, kijelölik az újranyitás dátumát. "Mi azt szeretnénk, ha erre mielőbb sor kerülne" - fogalmazott a miniszter.

Nelu Tătaru ugyanakkor ismét felhívást intézett a lakossághoz, hogy tartsák be a fizikai távolságtartásra vonatkozó szabályokat és a hatóságok ajánlásait.

A most kidolgozott tervezetben egyébként az áll, hogy július 9-én nyitnak ki az éttermek, de ezt még a miniszterelnöknek is jóvá kell hagynia. Hivatalosan nagy valószínűséggel július 15-től nyithatnak majd az éttermek belső terei, állítja a hírtelevízió. (Observator/hírszerk.)

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

ItthonRSS