2020. aug. 7. péntekIbolya
Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város

Százával hagyták el a karantént és a kórházakat, amint kiderült, hogy alkotmányellenesen tartják ott őket

2020. július 07. 15:10, utolsó frissítés: 15:20

Bukarest, Szeben, Dolj és Teleorman megyék - ezekből a megyékből hagyták el tömegesen az intézményes karanténokat és a kórházakat az emberek azt követően, hogy az alkotmánybíróság helyt adott A Nép Ügyvédje óvásának, és kimondta, minden olyan hely, ahol egy embert akarata ellenére karanténban tartanak, fogdának minősül. Ennek értelmében a minisztérium felügyelete alá tartozó intézményes karanténok alkotmányellenesen működtek az ország területén. Nelu Tătaru egészségügyi miniszter hétfői tájékoztatása szerint 550 bizonyítottan fertőzött személy hagyta el a kórházakat a döntés után országszerte.



Dolj megyében az összes intézményes karanténban lévő személy elhagyta az intézményeket, miután kiderült, hogy alkotmányellenesen tartják ott őket. A beutaltak a megyei közegészségügy (DSP) szóvivője szerint csupán egy saját felelősségre írt nyilatkozatot adtak le, majd elmentek.

A Szeben megyei TBC kórházból a beutalt koronavírusos páciensek csaknem fele hagyta el a intézményt úgy, hogy írt egy saját felelősségre kitöltött nyilatkozatot. Andreea Ştefan prefektus elmondta: összesen 28 ilyen személy hagyta el a kórházakat a megyében.

Teleorman megyében hétfőn még voltak elszállásolva emberek a megye utolsó intézményes karanténjában, de azt is ketten már korábban elhagyták. Az alkotmánybíróság döntése után mind az 1.277 intézményes karanténban lévő Botoşani megyei személy elhagyta a karantént. A megyében attól tartanak, hogy eddig ugyan stabilizálódott a helyzet, de most félő, hogy emiatt hirtelen ismét megugrik a napi esetszám.

Az egészségügyi miniszter és Raed Arafat a hétfői sajtótájékoztatón azt is megemlítette, hogy az 550 személy közül nem mindenki tünetmentes, és van, aki súlyos légzési nehézségekkel is küzd, de még sem lehet tenni semmit, mivel a covid-beteg elutasította a kórházba utalást és hazament.

Nelu Tătaru egészségügyi miniszter néhány napja bejelentette, hogy az alkotmánybíróság ajánlásainak figyelembevételével törvénytervezetet dolgoz ki a kormány a karanténra és a kötelező kórházi beutalásra vonatkozóan, ezt pedig a tegnapi ülésen el is fogadták. A tervezetet még a parlamentnek is el kell fogadnia.

Arafat elmondása szerint változik a használt terminológiai is: ezentúl a karantén fogalma az egészséges személyekre vonatkozik, akiknél a lappangási idő alatt van szükség megfigyelésre, az elkülönítés pedig a fertőzöttek esetében lesz használatos, akiknek az esetében beutalásra lesz szükség a továbbiakban is.

(hotnews/hírszerk.)

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

ItthonRSS