2021. szeptember 22. szerdaMóric
Kolozsvár >> Más város
Hajnali hírlevél >> Feliratkozás

Először indul transznemű nő romániai önkormányzati választásokon

2020. július 22. 19:55, utolsó frissítés: 20:20

Függetlenként indulna az önkormányzati választásokon Bukarest második kerületében Antonella Lerca, roma származású szexmunkás. Az eset történelmi jelentőségű, hiszen ő az első nyíltan transznemű személy, aki köztisztviselői pozíciót kíván elérni.


Ahhoz, hogy hivatalosan nyilvántartásba vegyék jelentkezését, a kerület lakóinak 5%-a kell támogassa. Egy aláírásra buzdító Facebook-esemény szerint körülbelül 2000 aláírásra van szükség.

A hírről több nemzetközi lap is írt, a brit Pink News-nak tett nyilatkozata alapján azért indul, mert elege van abból, hogy fehér kiváltságos férfiak döntenek olyan közösségek életéről, mint a roma-, transznemű-, és a szexmunkások közössége, amelyeknek ő mind tagja, és így jeles képviselője lehet.

A 30 éves jelölt elmondta, az elmúlt nyolc évben folyamatosan emberi jogi aktivistaként dolgozott, az így felgyülemlett tapasztalatok miatt döntött úgy, hogy indulnia kell.

A jelölt Facebook-oldala ITT érhető el.

(pinknews.com, hírszerk.)

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

ItthonRSS