2020. szeptember 26. szombatJusztina
Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város

Az UNDOR a te pártod, ha megcsömörlöttél az embertelen politikától, na meg persze Dan Barnától

2020. augusztus 05. 13:56, utolsó frissítés: 13:56

Útjára indították szerdán a Nemzeti Egység a Demokráciáért, Emberségért, Tiszteletért (Uniunea Naţională pentru Democraţie, Omenie, Respect) névre keresztelt pártot, nagyrészt USR-s, azonban Dan Barna pártelnökből kiábrándult politikusok. A párt rövidített neve román nyelven is eléggé beszédes: UNDOR, vagyis un dor, azaz egy vágy, de magyarul talán még viccesebb, és ezt nem is kell magyarázni.

Az USR elnöktől megcsömörlött USR-sek pártja szerint azért van rájuk szükség, mert a romániai politikai életből hiányoznak a jó kormányzáshoz szükséges alapok, az igazságosság és nem utolsó sorban az emberségesség. Az UNDOR elnöke Cătălin Badiu, politikai programjukat pedig a közeljövőben ismertetik majd.

Az Adevărul szerint az új pártot nagyrészt azok az USR-tagok alkotják, akik konfliktusba kerültek az elmúlt időszakban Dan Barna elnökkel

Természetesen az első közleményükből nem maradhatott ki, hogy az elmúlt 30 évben a romániai politikusok és politikai pártok mindent elrontottak, amit csak el lehetett, de itt az ideje a változásnak.

Fő célkitűzéseik között szerepel a korrupció elleni harc, a büntetőügyesek nélküli közélet megteremtése, az igazságügy, az oktatás, a környezetvédelem, az egészségügy, a kultúra és az infrastruktúra fejlesztése is. (hírszerk.)

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

ItthonRSS